Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)

2012-06-13 / 135. szám

SPORTTUKOR 2012. JÚNIUS 13., SZERDA i Folytatódik j Labdarúgás. Idén újabb 13 tele- ; pülésen - 11 egyesületnél és ! két önkormányzatnál - foly- ! tatódik az E.ON két éve indult ! Családi Foci Programja. A hétfői sajtótájékoztatón [ elhangzott: összesen 98 pályá- ! zat érkezett be, s a többek kö- ! zött Vincze Ottó, Ihász Kál- i mán és Szentmihályi Antal ; volt válogatott labdarúgók al- ! kotta zsűri ezekből 13-at tar- ! tott alkalmasnak arra, hogy az ! energiaszolgáltató cég támo- ! gassa a pályázatukban leírt ; sportos programokat. Az ösz- ! szesen 30 milliós keretből az ! önkormányzati nyertesek 1,5 ! millió, az egyesületek maxi- I műm 3 millió forintot kapnak j azok megvalósítására. I Konrad Kreuzer, az E.ON ! Hungária Zrt igazgatóságának ! elnöke hozzátette: a Családi Fo- j ci Program keretében 2010 óta ; már 28 önkormányzat és több J mint 30 egyesület részesült tá- I mogatásban a cég részéről. ! Vincze Ottó, a program nagy- ; követe elmondta, örömmel ta- J pasztalta, hogy a korábbi nyer- ! tes pályázók közül sokan ön- I erőből is folytatják a Családi ! Foci Programokat. „Elsősorban az a célunk, ; hogy a gyerekeken keresztül a ! szülőket is visszahozzuk a lab- ! darúgásba, mert ha a gyere- ! kék sportolnak, akkor az apu- ; kák is könnyebben beszállnak J a játékba, s így összességében ! több lesz a sportoló családok ! száma” - fogalmazott Vincze ! Ottó. „Ezen kívül annak is örü- ; lök, hogy a program során J négy olyan kisgyereket is sike- i rült felfedeznem, akik azóta ! már valamelyik fociakadémi- ! án pallérozzák tovább a tehet- ; ségüket." i Történelmi I győzelem ; NHL fennállása során először ! nyerte meg a Stanley Kupát a ! Los Angeles Kings, miután az | észak-amerikai profi jégko- ; rongliga (NHL) döntőjének ha- ; todik mérkőzésén - köszönhe- ! tőén egy ötperces kiállítás alatt ! szerzett három gólnak -6-1- j re legyőzte a New lersey Devils ; csapatát. A rájátszás legérté- J kesebb játékosának a bajnok ! kapusát, Jonathan Quieket vá- I lasztották. A párharcot 4-2-es j összesítéssel a Los Angeles ; nyerte. A Kings sikere több ! szempontból is bravúr: úgy ! hódította el a Stanley Kupát, ! hogy az idei playofíban tíz, ösz- ] szesítésben pedig 12 idegen- ; beli találkozót nyert meg. A ! menetelés során nyugaton ! előbb az első, a második, majd ! a harmadik kiemeltet búcsúz- 1 tatta, végül a fináléban a szin- j tén jobb mutatókkal rendelke- I ző Devils fektette két vállra. A ! kaliforniai gárda - amely ed- ! dig csak egyszer volt döntős, | még 1993-ban - a ló csapatos | rájátszásba a 13. alapszakasz- ! eredménnyel került be, ilyen ! gyenge rangsorolással egé- ! szén mostanáig nem nyertek ; bajnokságot. A Kings egészen ; a legendás Wayne Gretzky ! 1988-as leigazolásáig „lesaj- í nált” együttes volt, és a város I kirakatcsapatának, az NBA-s ; Lakersnek találkozóira jártak J a hírességek, ám most már ! olyan celebek is rendszeres lá- ! togatói a hokimeccseknek, ■ mint például a futballista ; David Beckham vagy a színész ; Matthew Perry. Két harmadik hely TRIÁLMOTOR X-Lavina versenysorozat, Nógrádsipek Izgalmas, kiélezett versenyek voltak a közelmúltban megren­dezett X-Lavina triálmotoros ver­senysorozat nógrádsipeki futa­main. Az idei sorozat különleges­ségeként szlovák és osztrák triálosokkal egészült ki a mezőny, s a futam egyben a szlovák baj­nokság egyik fordulója is volt. A Nógrádsipeki Fiatalok Közhasz­nú Egyesülete által megszerve­zett versenyen nyolc szekció lett kialakítva, melyeket az első na­pon négyszer, míg a másodikon háromszor kellett teljesíteni. A balesetmentesen lezajlott futa­mok a piros, a kék és a sárga ka­tegóriában (vagyis az első-, má­sod- és harmadosztályban) is ki­élezett küzdelmeket hoztak. A legjobbak között - a piros kategó­riában - meglepetés is született: a sokszoros szlovák bajnok, Vladimir Kothay mindkét nap egyetlen hibaponttal csúszott a második helyre a rendkívül ösz- szeszedetten motorozó Peter Vranák mögé. A magyarok közül a nógrádsipeki Szita Viktor szere­pelt legjobban a hazai pályán, kék kategóriában (másodosztály­ban) mindkét nap a harmadik he­lyet sikerült megszereznie. A leg­fiatalabb versenyző a 10 éves Andreas Bachner, míg a legidő­sebb a 70 éves Karel Veyr volt. A győztesek kategóriánként. El­ső nap: 1. Peter Vranák (SK), 2. Kothay Vladimir (SK), 3. Matus Kochner (SK). Kék nyomvonal: 1. Jakub Kuchta (SK), 2. Simon Sordyl (SK), 3. Szita Viktor (H). Sárga nyomvonal: 1. Milan Gurin (SK), 2. Samuel Belansky (SK), 3. Andreas Bachner (A). Fehér nyomvonal: 1. Karel Veyr (SK), 2. Ivan Dedina (SK), 3. Nagyfejeő Péter (H) ... 8. Horváth Tamás (H). Második nap. Piros nyomvo­nal: 1. Peter Vranák (SK), 2. Kothay Vladimir (SK), 3. Dobor Sándor (H). Kék nyomvonal: 1. Jakub Kuchta (SK), 2. Simon Sordyl (SK), 3. Szita Viktor (H). Sárga nyomvonal: 1. Samuel Belansky (SK), 2. Milan Gurin (SK), 3. Andreas Bachner (A). Fe­hér nyomvonal: 1. Ivan Dedina (CZ), 2. Lubomir Marcina (SK), 3. Peter Osuch (SK)... 8. Horváth Tamás (H). Balogh Tibor Változás lesz Evezés. Nagy valószínűség sze­rint változás lesz a londoni olimpiára készülő Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nél­küli kettesnél, mert az MTI in­formációi szerint az evezősduó egyik tagja fennakadt a dop­pingvizsgálaton. Ott Zsuzsan­na, a hazai szövetség főtitkára az MTI érdeklődésére elmond­ta: valóban kaptak értesítést a Magyar Antidopping Csoport­tól egy doppingvétségről, de a versenyző személyiségi jogai­nak védelme miatt nem árul­hatja el, hogy kiről van szó. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jövő heti, müncheni Világkupa­viadalon Simon társa Széli Do­monkos lesz a kormányos nél­küli ketteseknél. A főtitkár el­árulta, hogy már több hete tud­nak az esetről, s emiatt a múlt héten pótválogatót tartottak eb­ben a számban. Molnár Dezső, a Simon, Juhász kettős edzője az MTI érdeklődésére nem kí­vánta kommentálni a dopping­vétségről szóló hírt, s úgy fogal­mazott: valóban tartottak egy válogatót, de annak az volt a célja, hogy megtalálják a Si­mon, Juhász egység tartalékját. Mint mondta, a versenyt Széli nyerte, s Juhász betegsége mi­att a jövő heti, müncheni Világ­kupa-viadalon kipróbálják a Si­mon, Széli duót. Élversenyzők nevelődtek nálunk úszás Észak-magyarországi kalandozások és országos ifjúsági bajnokság gón és gyorson az emelvény leg­alacsonyabb fokára állították. Preisler Máténak (15 éves) 100 háton és pillangón még jutott (bronz)érem, de a hasonló korú Szolnoki Kendének már „csak” két 4. és két 6. helyezés. Miskolcon csak a 20 éves Ruzsin Szabina „mártózott”, ter­mészetesen a felnőttek között: az öt startja közül legjobban (2x10. hely) az 50 és a 100 m hát sikerült neki, a többiben en­nél hátrább, a középmezőnyben végzett. Egerben, a négynapos ifjúsá­gi országos bajnokságon ért vé­get az északi portya a jelenlegi gagarinosoknak, akikhez ott már csatlakoztak Kovács Dénes vezetőedző korábbi salgótarjá­ni neveltjei, akik ma már a nagynevű budapesti vasutas klubot (BVSC) erősítik. Közü­lük Tóth Zsófi Zsanett (TGV) és Papp Marcell még ma is Salgó­tarjánban él, és jár iskolába, s innét járnak naponta a főváro­Zsanettet 50 pillangón csak fürdették, 100 há­ton 33-ból a 13. lett. A TGV tavaszi hullámvölgye után kezd feljönni a víz alól... ellenére megúszta a kvalifikáci­ós szintet, bár felkészülése érte­lemszerűen megsínylette ezt, 100 gyorson döntőbe ju­tott, és ott l:00,36-tal legjobb egyéni eredmé­nyét érte el ötödikként. 50 gyorson, 40 induló­ból ugyancsak finalistaként végzett 8., 27,70 mp-el. 4x100 gyorsváltóban társaival együtt lecsúsztak a do­bogóról (4. hely), de 4x100 vegyesváltóban már eredményhirdetésre szólí­tották őket és ezüstérmet akasz­tottak a nyakukba. Sűrű programsorozaton vannak túl a salgótarjáni GDSE jelenlegi és volt úszói. Az utóbbiak az or­szágos ifibajnokságon nem csak epizódszerepet kaptak, hiszen Tóth Zsófi Zsanettel az élen érmet is szereztek. Márton (Satis) István si edzésekre. Tóth (Papóka) Kristóf viszont nem váltott klu­bot, őstarjániként egyedül kép­viselte a GDSE-t, bár a túlkoros Ruzsin Szabina és Kőrös Evelin kihasználva a versenyhelyszín közelségét, rutinszerzés miatt versenyen kívül csobbantak egyet. Kristóf érettségi vizsgái így 50 mellen 35,84 mp-el a 35 indulóból a 32 lett.- Foghíjas munkát tudott csak végezni az előbb említettek miatt, így nem várhattuk, hogy a közép­döntőbe kerüljön. Annak pedig örülök, hogy volt tanítványaim egész jól szerepeltek, Csincsik Da­ni nagyon szorgalmas és nehézsé­gein túllépve szépen araszol előre, Marci váltóban majdnem érmes lett, Zsófi pedig az is. Télen és ta­vasszal minden baj elérte, de az érthető kis megtorpanás után ő is kezd belerázódni a munkába, kez­di felvenni a ritmust. Tavaly 50 pil­langón (is) ranglistavezető volt, ta­lán most nem kellett volna ebben az erősségében fürdésre kárhoztat­ni a 100 gyors esetleges sikere mi­att - értékelte jelenlegi és volt ta­nítványait Kovács Dénes. De nézzük utóbbiak jobb ob eredményeit. Csincsik Dani 50 gyorson a hatalmas mezőny (60 fő) első harmadának végén, 50 pillangón és 100 gyorson még előbb végzett és váltótagként 4x100 gyorson az 5. lett. Papp Marci 200 gyorson egy hellyel maradt le a döntőről (9.), 400 gyorson pedig pont a mezőny közepén (13.) végzett. 4x200 váltóban csapattagként 4., a 200 vegyesen 22., míg az 1500 gyor­son 12 lett. Tóth Zsófi A tarjániak Mezőkövesden kezdték Észak-magyarországi kalandozásaikat a 12. Matyó Kupával, ahol a medence mére­te (33.1/3 m) miatt ritka távot (66,2/3 m) is teljesítettek. A még csak 9 éves Muzsnay Zsófi­nak ment a legjobban, 66 méter háton bronzérmet szerzett 100 pillangó és 100 gyors győzelme mellé. A 12 éves lányoknál Var­ga Esztert kétszer (100 hát és 100 mell) a győzelmi emelvény harmadik, egyszer (100 gyors) a második fokára szólították, a vele egyidős Csernák Rebeka nyakába pedig 100 gyorson akasztottak bronzérmet. Keve­sen gondolták volna, hogy a 9 éves kezdő, Balázs Boglárka 100 gyorson dobogóra kerül, de ő megcsinálta ezt a bravúrt. Ikertestvére, István sem akart lemaradni tőle, sőt annyira fel­dobta Boglárka sikere, hogy lel­kesedése egyenesen a pódium tetejére repítette élete első, tét­re menő és rangosabb úszóver­senyén. A fiúknál maradva ná­la már csak idősebb tarjániak álltak rajtkőre, közülük Nagy Balázs végigjárta az eredmény- hirdetés összes fokozatát: 100 mellen a csúcsra, 100 háton eggyel lejjebb, míg 100 pillan­Varga Eszter három érmet nyert Zsóry-fürdőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom