Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)

2012-05-30 / 123. szám

2012. MÁJUS 30., SZERDA BELPOLITIKA 5 Matolcsy: a fogyasztóvéde­lem megerősödött Budapest. Magyarorszá­gon a fogyasztóvédelem megerősödött, ehhez hozzá­járult, hogy megteremtették a jogszabályi és szervezeti hátteret - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgaz­dasági miniszter kedden, az Országgyűlés Fogyasztóvé­delmi Bizottsága előtt elmon­dott beszámolójában. Hozzátette: komoly előre­lépést jelent a fogyasztóvé­delemben, hogy az alaptör­vény kimondja, Magyaror­szág biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltétele­it, és fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, védi a fogyasztók jogait. Képviselői kérdésre vála­szolva Matolcsy György el­mondta: a pénzügyi tranzak­ciós illetékről tárgyalnak még a bankszövetséggel, és olyan megoldást fognak be­vezetni, amely a versenyt erősíti, és fokozza a valószí­nűségét, hogy nem hárítják át fogyasztóra. A zöldek gyengének értékelik Budapest. A kormány első két évi környezetpolitikai teljesítménye összességé­ben lesújtó - jelentette ki Farkas István, a Magyar Ter­mészetvédők Szövetségé­nek elnöke kedden Buda­pesten, amikor átadták a mi­niszterelnökség munkatár­sának a kormány féléves bi­zonyítványát, amelyet 42 zöld szervezet készített. A jelképes bizonyítvány szerint a kormány két „tárgy­ból" egyest, hatból kettest ka­pott, és csak egy területen ér­demelt ki hármast. A 32 olda­las értékelés kilenc témakör­ben, 178 pontban elemzi a kabinet környezetvédelem­mel kapcsolatos munkáját. Farkas István kiemelte: az önálló környezetvédelmi tár­ca megszüntetése, feladatai­nak más minisztériumokba történő beolvasztása aláren­delt helyzetbe juttatta a kör­nyezetvételemet. Alkotmányellenesnek és jogsértőnek nevezte Hende Csaba honvédelmi miniszter keddi, budapes­ti sajtótájékoztatóján azt, hogy a honvédség 2006 őszén fegyvereket és grá­nátokat adott át a rendőr­ségnek; az erről szóló je­lentést megküldték az ügyészségnek. A tárcavezető az ügyben álta­la indított vizsgálat lezárulta után elmondta: 2006-ban Szeke­res Imre akkori szocialista mi­niszter és Havril András akkori vezérkari főnök szóbeli utasítá­sa alapján adták át az eszközöket a rendőrségnek. A könnygázgrá­nátok, gránátvetők közül 106 gránát végül nem került vissza a honvédség raktárába; ezeket va­Új segélyhívó rendszer Rogán Antal a Fidesz-frakció fa ■ //■ Megválasztotta frakcióve­zetőnek Rogán Antalt a Fi­desz parlamenti képviselő- csoportja keddi ülésén - jelentette be a leköszönő frakcióvezető, Lázár János budapesti sajtótájékoztató­ján, ahol azt mondta, a Mi­niszterelnökséget vezető államtitkárként a szociális deficit csökkentését képvi­seli majd kormányban. Rogán Antal elmondta, fő­városi közgyűlési mandá­tumáról lemond, polgár- mesteri és gazdasági bi­zottsági elnöki posztját vi­szont megtartja. Beszélt ar­ról is, hogy június végén szűnhet meg a Magyaror­szággal szembeni túlzott- deficit-eljárás. uj vezetője gi bizottsági elnöki posztját vi­szont megtartja. Beszélt arról is, hogy június végén szűnhet meg a Magyarországgal szembeni túl- zottdeficit-eljárás. Lázár János a frakcióvezető-vá­lasztás után közölte: más jelölt nem volt a posztra, a döntés pe­dig „meggyőző és egyértelmű volt”. Rogán Antal június 2-án ve­szi át a képviselőcsoport vezeté­sét két évre, és egy nappal koráb­ban, június 1-jei hatállyal lemond fővárosi közgyűlési mandátumá­ról. V. kerületi polgármesteri posztját viszont megtartja, csak­úgy, mint egy ideig még a parla­ment gazdasági bizottságának ve­zetését. Utóbbiról azonban majd a frakciónak kell állást foglalnia. Rogán Antal azt mondta, a Fi­Arra a kérdésre, hogy export- tevékenységet folytató cégek kaphatnak-e majd mentességet a pénzügyi tranzakciós illeték alól, Rogán Antal azt válaszolta: szeretnének minden érvet meg­fontolni, de „most sem a gazda­sági érdekcsoportok véleményé­re vagyunk kíváncsiak”. Fontos­nak nevezte, hogy az ország kül­ső gazdasági teljesítménye to­vább tudjon javulni, így erre a szempontra szerinte minden­képpen figyelni kell. „Azt szeret­nénk, ha ez az adó a pénzügyi spekulációt érdemben és tény­leg adóztatná” - jelentette ki, megjegyezve, hogy több olyan módosítási szándék is felmerült a bankok részéről, amelyeket „valószínűleg így, változatlan toztatás utolsó szakaszába kell beilleszteni - jelezte. Kérdésre kitért arra is, hogy június végén talán sikerül le­zárni a Magyarországgal szem­beni túlzottdeficit-eljárást, amely „elődeinknek sosem si­került”. Lázár János a sajtótájé­koztatón új posztjáról, a Minisz­terelnökséget vezető államtitká­ri tisztségről - amelyet június 2-ától tölt be - azt mondta: a Mi­niszterelnökség feladat- és ha­tásköre változni fog, bár „nem beszélhetünk kancelláriáról”, de erősödik majd a koordináci­ós jelleg. Személyes felelőssé­gének a szociális deficit csök­kentését, az áldozatvállalás eredményeinek felmutatását tartja a politikus a következő két évben, és ezt fogja képvisel­ni a kormányzatban is. Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet információi Budapest Megválasztotta frak­cióvezetőnek Rogán Antalt a Fi­desz parlamenti képviselőcso­portja keddi ülésén - jelentette be a leköszönő frakcióvezető, Láz­ár János budapesti sajtótájékozta­tóján, ahol azt mondta, a Minisz­terelnökséget vezető államtitkár­ként a szociális deficit csökkenté­sét képviseli majd kormányban. Rogán Antal elmondta, fővárosi közgyűlési mandátumáról le­mond, polgármesteri és gazdasá­desz-frakció az elmúlt két évben az ország problémáira koncent­rált, „a gazdasági válság ellenére nem felejtettük el, hogy az ország életének az újjászervezésére kap­tunk felhatalmazást”. A kormány- párti képviselőcsoportnak ezután, a következő két évben az átlagem­berek gondjaira kell összpontosí­tania - jelentette ki, majd úgy fo­galmazott: a józan ész alapján gon­dolkodik, és szeretné, ha a viták is így zajlanának a parlamentben. formában” nem tudnak figye­lembe venni, de a konzultációra készen állnak. A jegybanktör­vény módosítását firtató felve­tésre Rogán Antal kifejtette: a Ház előtt fekvő jegybanktör­vény-módosítás gyakorlatilag a brüsszeli bizottság kéréseinek, kérdéseinek megfelelően lett ki­alakítva. Ha vannak más szem pontok, akkor azokat vagy egy másik törvénymódosítás során, vagy a jelenlegi jogszabály-vál­szerint ő kaphatja meg az euró­pai uniós pénzek felülvizsgá­latának hatáskörét, az uniós „kasszakulcsot”, Lázár János úgy reagált: felelőssége lesz abban, hogy a választókerüle­tek fejlesztéspolitikai céljai megvalósuljanak. Megjegyezte ugyanakkor, „annyi kulcs van az asztalomon jelen pillanat­ban, hogy még válogatok, hogy most melyik kulccsal mit csi­nálok”. Budapest. Új segélyhívó rend­szert akar kiépíteni a Belügymi­nisztérium (BM) annak érdeké­ben, hogy a rendőrség, a kataszt­rófavédelem és a mentők egysé­gei gyorsabban ki tudjanak érni a balesetek helyszíneire - közöl­te Pintér Sándor miniszter ked­den Budapesten. A belügyminiszter a Gazdál­kodási és Tudományos Társasá­gok Szövetsége konferenciáján tárcája eddigi tevékenységét ér­tékelve kitért a BM terveire is; ezek között említette, hogy „újjá akarják alkotni a 112-es hívó- rendszert”, mert szerinte annak kapcsolási rendszerével gondok vannak. Pintér Sándor azt mondta, egy „vadonatúj rend­szert" szeretnének kiépíteni, központi telefon fogadó állomá­sokkal. Jobbik: „félsiker" Budapest. Az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén nem vet­te tárgysorozatba azt a jobbikos módosító javaslatot, amellyel be­került volna az alaptörvénybe a magyar termőföld védelme és magyar kézben tartása, az ellen­zéki párt ugyanakkor „félsikernek” tartja a keddi bi­zottsági ülést, hiszen senki sem szavazott a javaslat ellen - mondta Varga Géza az egyik elő­terjesztő jobbikos képviselő. Varga Géza mellett Vona Gá­bor, Balczó Zoltán és Magyar Zol­tán nyújtotta be az Országgyű­lésnek az alaptörvény módosítá­sára vonatkozó indítványt. En­nek elfogadása esetén az alap­törvény kimondta volna, hogy Magyarország „önállóságának alapja a magyarországi termő­föld magyar kézben tartása. Eb­ből adódóan termőföld csak a magyar állam, helyi önkormány­zat és magyar természetes sze­mély tulajdonában lehet”. Varga Géza szerint ez a megfogalma­zás azért szükséges, hogy min­denki számára világos legyen: a magyar földet és a természeti kincseket nem a természeti ká­roktól, vagy az eróziótól akarják megvédeni, hanem a külföldiek­től. Az ellenzéki politikus hoz­zátette: becslésük szerint ma Magyarországon egymillió hek­tár körüli földterület van külföl­diek használatában, akik csak arra várnak, hogy a földvásárlá­si moratórium lejárta után a tu­lajdonjogot is megszerezzék. Az ügyészséghez fordultak lószínűleg a rendőrök felhasz­nálták. Hende Csaba megemlí- tette:a felhasznált eszközök for­galmi értéke 1,3 millió forint, ezt nem térítette meg a rendőrség. A vizsgálat eredményét a Honvé­delmi Minisztérium (HM) a saját honlapján nyilvánosságra hozza - fűzte hozzá. Az MTI március 22-én szá­molt be arról, hogy Hende Csa­ba honvédelmi miniszter Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában azt közölte: a honvédségtől kapott tömegosz­latásra alkalmas eszközöket a rendőrség 2006 őszén. Az Országgyűlés honlapján megjelent dokumentumok sze­rint Juhász Ferenc azt kérdezte a tárca vezetőjétől, hogy valóban a honvédség töltötte-e fel a rend­őrség készleteit. A honvédelmi miniszteri posztot 2002 májusa és 2006 júniusa között betöltő Juhász Ferenc az írásbeli kérdés­ben - a Magyar Nemzetben már­cius 5-én megjelent, Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbí­róval készült interjúra hivatkoz­va - felidézte azt a kijelentést, hogy „a rendőrök olyan sok lő­szert használtak fel a polgári la­kosság megfélemlítésére 2006. október 23-án, hogy a készletei­ket a honvédségnek kellett fel­töltenie”. Hende Csaba válasza úgy szólt: „2006. október 23-án a Rendészeti Biztonsági Szolgá­lat az MH HAEK Fegyverzettech­nikai Raktártól 593 darab 40 mm-es (93 db KHT, 450 db KAZ, 50 db NHT) gránátot és 9 darab 40 mm-es DT gránátvetőt vett át az MH Támogató Ezred objektu­mában. Az átadás jogi alapjai egyelőre tisztázatlanok”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom