Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-24 / 119. szám
2 2012. MÁJUS 24., CSÜTÜRTÖK NÓGRÁD MEGYE Gyakorlat: robbanás a gyárban Robbanás történt és tűz ütött ki a Delphi Thermal Hungary Kft. fémmegmunkáló- és festőüzemében, Balassagyarmat déli ipari parkjában. A mintegy száz dolgozó megkezdte a csarnoképület elhagyását. Ezzel a rövid közléssel érkezett jelzés a minap a balassagyarmat hivatásos tűzoltóparancsnokság ügyeletére. A gyár működése szempontjából rendkívülinek számító esemény szerencsére csak feltételezés volt S. K. Balassagyarmat a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajtott végre ellenőrző gyakorlatot a balassagyarmati egységelsődleges műveleti területén. A csarnokban a gépsor erősen robbanóképes festék-, illetve hígítóeleggyel működik, de az elszívó ventillátorok hatására robbanás, illetve tűz üzemi körülmények között nem keletkezhet. A katasztrófavédelem így lényegében az elképzelhetetlenre készült, a gyakorlat feltételezése szerint ugyanis - a ventillátorok meghibásodása miatt - robbanás történt az egyik részlegen. A detonáció itt ugyan eloltotta a lángokat, ám a hatására szétszóródott égő anyag a csarnok több más pontján tüzet okozott. Ez pedig szabadon terjedhetett, mivel a beépített védelmi rendszer karbantartás miatt éppen ki volt kapcsolva. Az üzemcsarnok kiürítését két és fél perc alatt, terv szerint végrehajtották a helyi szakemberek és a létesítményi tűzoltók, de két személy eltűnt. A megyei gyakorlatban - négyes, kiemelt riasztási fokozat mellett - Balassagyarmat Hivatásos Tűzoltóparancsnokság két gépjárműfecskendője, vízszállítója és magasból mentő gépjárműje, valamint a salgótarjáni hivatásos tűzoltóparancsnokság két gépjárműfecskendője és a rájuk beosztott személyi állomány vett részt Egy-egy gépjárműfecskendőt a váci és a hatvani egységektől is bevontak, de csak feltételes riasztással; vagyis a valóságban ezek nem vonultak a helyszínre, csupán elméletben számoltak velük. A tűzoltásvezetői feladatokat - a csoportirányításnak megfelelő szervezetet létrehozva Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője látta el. A gyakorlat levezetését Imre Péter tűzoltó őrnagy, a megyei tűzoltósági főfelügyelőség kiemelt főreferense végezte. Az ellenőrző elöljáró Juhász László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő volt. Az ellenőrzésben részt vett az igazgatóság katasztrófavédelmi műveleti szolgálata is. Mindenkinek üzent a vetélkedő SalgÓtaijátl. A Nemzed Rákellenes Nap alkalmából szervezett vetélkedőt nemrégiben a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete. Elnöke, Kreicsi Mária számolt be a részletekről. Mint jelezte, a világon minden nyolcadik halálesetért a rosszindulatú daganatos megbetegedés a felelős. Ugyanakkor minden harmadik lehetséges rákbetegség megelőzhető egyszerű, mindennapos egészség-magatartási szabályok ismeretével és betartásával.- A megelőzés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, igaz ez minden betegségre, de a rosszindulatú, daganatos folyamatokra különösen. Évente egy Esztergom nagyságú város lakossága hal meg rákban. Ugyanakkor tehetnénk ez ellen a kockázati tényezők csökkentésével, a figyelmeztető j elekre való odafigyeléssel, a rendszeres önvizsgálattal és a szűréseken való megjelenéssel - tudatta Kreicsi Mária. Majd arra emlékeztetett: a Magyar Rákellenes Liga februárban, a Rák világnapon kiadta a 2012. évre vonatkozó, kiemelt egészségfejlesztési program jelszavát: „Kergessük el a rákot, jókedvvel, mozgással, étrenddel, szűréssel!” Prof. Dr.Simon Tamás, az országos szervezet elnöke azt kérte az alapszervezetektől, hogy ezen alapelvek jegyében szervezzenek akciókat főleg iskolás gyermekek között vetélkedők formájában.- Akistérségi népegészségügyi intézettel együtt vetélkedőt hirdettünk meg az általános iskolák 7-8. osztályosainak. Tizenhárom csapat jelentkezett a felhívásra, a versengés a SKÁID Gagarin Tagintézményben volt. A tanulók tizenegy feladatot kaptak, köztük vitamintesztet, szórejtvényt, tudástotót az egészségről, a megelőzésről, a mozgásról. Fel kellett ismerniük egészséggel kapcsolatos közmondásokat, továbbá egészséges menü, étel- és italsor összeállítása, táplálékpiramis felépítése is része volt a feladványoknak. A kistérségi tiszti főorvos dr. Pálosi Béla, értékelte a megmérettetést, amely a következő eredményeket hozta: A legjobb három csapat tagjai -I.a SKÁID Petőfi Sándor Tagiskola „NAPSUGÁR”, II. az Etes-Litke Általános Iskola „RÁKÁSZOK,” III. a Szurdokpüspöki Általános Iskola „RÁKŰZŐK” csoportja - oklevelet és számítástechnikai ajándékokat kaptak. A legnagyobb haszna a rendezvénynek remélhetően az lesz, hogy a vetélkedésben részt vevő fiatalokban tudatosodott: nem vagyunk tehetetlenek a rákkal szemben. Élnünk kell azonban az egészségtudatos életmód előírásaival, az önvizsgálat és a szűrések rendszeres igény- bevételével. S ha ezt az üzenetet tovább adják a családjukban, iskolájukban, ahogyan ezt kértük is tőlük, akkor még hasznosabb volt a rendezvény - fogalmazta meg az alapszervezeti elnök.