Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-23 / 118. szám
2012. MÁJUS 23., SZERDA BELPOLITIKA 5 Félidőben a kormány Czomba Sándor: valódi strukturális átalakítás a foglalkoztatáspolitikában r------------------------------------—----------------------—----------------Pé nzbüntetés Budaházynak Budapest Kétszázezer forintos pénzbüntetést kell megfizetnie Budaházy Györgynek a Szabadság téri szovjet emlékmű több mint fél évtizeddel ezelőtti megrongálása miatt, ugyanis az ezt kimondó jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmet a Kúria kedden elutasította. Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010 februárjában félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta Budaházyt, majd másodfokon a Fővárosi Bíróság elé kerülő ügyben tavaly tavasszal jogerősen 200 ezer forintra mérsékelték ezt a szankciót. Az enyhítést a vádbeli cselekmény politikai háttere miatti felfokozott helyzettel, illetve az azóta eltelt csaknem fél évtizeddel indokolta Csák Zsolt, a másodfokon eljáró tanács elnöke. Nagy energiákat fordítanak Budapest. A rendőrség rendkívül nagy energiákat fordít a prostitúció, és kiemelten a gyermekprostitúció hátterének a felderítésére, ám az önkormányzatoknak is lenne feladatuk az ügyben - mondta egyebek mellett Pintér Sándor keddi, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága előtti meghallgatásán. A Belügyminisztérium vezetője arra hívta fel a figyelmet: az Ország- gyűlés 1998-ban törvényt hozott arról, hogy csak meghatározott helyen lehessen prostitúciót folytatni, és az önkormányzatoknak meghatározott területeket kellett volna kijelölniük erre. Jelezte, tudomása szerint egy rövid ideig Miskolcon kijelöltek egy ilyen területet, ám más települések nem tettek eleget a törvényben foglaltaknak. Elmondta azt is, hogy a gyermekprostitúció elleni harc érdekében nemzetközi összefogást is kezdeményeztek a magyar, a svájci, a holland, a belga rendőrséggel és civil szervezetekkel, valamint az ENSZ migrációsügyi főigazgatóságával. Mint mondta, reméli, hogy közös fellépéssel sikerül az eddigieknél még jobb eredményeket elérniük. A kormány megállította a foglalkoztatottak számának zuhanását, s a munkában lévők száma immár huszadik hónapja növekszik - emelte ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a kabinet eddigi két évét értékelve, hozzátéve, hogy a nehéz költségvetési helyzetben a szűk mozgástér ellenére is érzékelhető eredményeket sikerült elérni. Budapest. Valódi strukturális átalakítás ment végbe a foglalkoztatáspolitikában, kész van az új jogszabályi környezet - így a Munka törvénykönyve (Mt.), és a szakképzési törvény -, amely segíti a foglalkoztatás bővülését, és ma már jobban megéri dolgozni, mint a szociális ellátó rendszer kiskapuit keresni mondta Czomba Sándor. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt húsz hónapban folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak létszáma, ez pedig mindenképpen pozitív, különösen a vártnál gyengébb gazdasági növekedés közepette. A kormány számára a legfontosabb feladat az volt, hogy olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket hajtson végre, amellyel nemcsak a bruttó hazai terméket (GDP), hanem a foglalkoztatást is növelni tudja - jelezte Czomba Sándor. Elmondta, hogy míg az Európai Unióban az elmúlt két évben 0,2 százalékponttal csökkent a foglalkoztatottak aránya, addig Magyarországon 0,4 százalék- ponttal emelkedett. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapban a kormányjelentősen növelte a munkahelyteremtő beruházásokra fordítható összegeket: míg 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 5 milliárd, addig 2012-ben már 10 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, és egyértelműen sikeres a pályázat, a támogatási igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet - emelte ki Czomba Sándor. Úgy vélekedett: ez azt mutatja, hogy a válság ellenére is vannak olyan vállalkozások, amelyek tudnak és akarnak fejleszteni. Az pedig különösen örvendetes, hogy a hátrányos helyzetű térségek kis- és közepes vállalkozásai a legnagyobb fogyasztók. Az államtitkár elmondta: a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását hazai és európai uniós forrásokkal, valamint a különféle Start-kártyák nyújtotta szociális hozzájárulási adó- kedvezményekkel célzottan segítik. A Start-kártya rendszer jól működik, segíti a pályakezdő fiatalok, a gyesről, gyedről visszatérők, a tartós munkanélküliek, az 50 éven felüliek, valamint a megváltozott munkaképességűek és alacsony iskolai végzettségűek elhelyezkedését - hangsúlyozta Czomba Sándor. Elmondta, hogy 2013-ban bevezetnek egy új, a szakképzettséggel nem rendelkezők foglalkoztatását segítő szociális hozzájárulási adókedvezményt. Az államtitkár hozzáfűzte, hogy uniós forrásból is számos programot hirdettek meg. Erre példaként említette a fiatalok önfoglalkoztatóvá válását célzó uniós pályázatot, és elindult a munkahelyi családi napközik létesítésére kiírt pályázat is. Kifejtette, hogy a kormány célja a munkára rakódó terhek csökkentése, de a jelenlegi gazdasági helyzetben csak néhány százalékpontos szociális hozzájárulási adócsökkentést lehetne végrehajtani, ezzel pedig - az eddigi tapasztalatok alapján - nem lehet érdemi foglalkoztatás-bővülést elérni, a költségvetés bevételi oldalán viszont az intézkedés komoly Lyukat ütne. Az utóbbi két év foglalkoztatáspolitikai lépései közül kiemelte, hogy az előző, 20 éves kódex után új Munka törvény- könyve lép hatályba július elsején. Czomba Sándor szerint az új Mt. önmagában nem teremt munkahelyeket, de olyan környezetet biztosít, amely segíti a foglalkoztatás bővülését. A minimálbér differenciálása kapcsán azt mondta: a területi alapú különbségtételt nem, de az életkor és szolgálati idő szerinti differenciálás lehetőségét megvizsgálja a kabinet. A kormány azt is fontosnak tartja, hogy a gazdaság fellendülésének időszakára megfelelő képzettségű emberek állja-' nak rendelkezésre; ezért született meg az új szakképzési törvény, amely gyakorlatorientálttá teszi a képzési rendszert. Úgy vélekedett, hogy a közismereti tárgyak részarányának csökkentése a szakiskolai képzésben nem okoz hátrányt a diákoknak. Rámutatott: elsősorban az általános iskolai képzésben kell rendet tenni. 2011-ben még a foglalkoztatáspolitikai államtitkársághoz tartoztak a közfoglalkoztatási programok. Ezek kapcsán Czomba Sándor kiemelte, hogy minden erőt és energiát a versenyszférában létrejövő új munkahelyekre kell koncentrálni, a közfoglalkoztatás pedig azokban a térségekben segíthet, ahol a segély alternatívájaként jelenhet meg az ér- tékteremtő közmunka. Jelezte azt is, hogy fontosnak tartja a közmunka összekaposo- lását képzéssel annak ér- d e k é b e n , hogy a résztvevők használható tudást szerezzenek, ne úgy lépjenek ki a prog- r a m b ó 1 , ahogy beléptek. A bér- kompenzáció, amelyre az adójóváírás kivezetése miatt volt szükség a nettó bérek szinten tartásához, sikeresen működik - hangsúlyozta Czomba Sándor. Az érintettek háromnegyede már megkapta a bérkompenzációt, és a munkaadókkal közösen azon dolgoznak, hogy ez az arány még tovább növekedjen. Szólt arról is, hogy 2010 augusztusától a kormány hatékonyabbá, életszerűbbé tette az egyszerűsített foglalkoztatás rendszerét, amelynek köszönhetően egy év alatt megduplázódott, 520 ezerre nőtt az így foglalkoztatott munkaerő létszáma, az idén pedig - bár még nincs szezon - az eddigi adatok alapján további növekedés várható. „Bár sok mindent megtettünk, mégsem dőlhetünk hátra, hiszen nagyon sok olyan dolgozni akaró honfitársunk van, akinek nincs munkája” - tette hozzá az államtitkár. Új adók Budapest Az új adókból, így a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevételek a következő években hosszútávon biztosítják és kiszámíthatóvá teszik az államháztartás működését - jelentette ki Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló javaslat általános vitájában kedden a Parlamentben. Az államtitkár közölte: a javaslat értelmében a pénzügyi tranzakciós illeték a Magyarország területén végrehajtott, fizetési műveletekhez kapcsolódó közteher, egyfázisú, forgalmi típusú ületék, amely meghatározott tranzakciókra, így például átutalási és beszedési megbízásra, bankkártyás vásárlásra, csekkbeváltásra, készpénz befizetésre és kifizetésre, készpénz átutalásra terjed ki. Választ várnak Budapest A jobbikos Szilágyi György szerint éveken át valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes Bánki Erik. Az ellenzéki képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján állításának alátámasztására a fideszes politikus országgyűlési honlapon közzétett önéletrajzait mutatta be. Mint elmondta: az egyik, a honlapra korábban feltett önéletrajza szerint Bánki Erik közgazdász diplomával rendelkezik, amelyet 2010-ben szerzett, a másik, módosított, 2012. május 21-i változat szerint közgazdász képesítése van, „amivel elismerte, hogy nincs diplomája”. Szilágyi György közlése szerint a kormánypárti politikus a Econovum Akadémia Kft.-nél szerzett képesítést, ami egy OKJ-s tanfolyamnak felel meg. A kft.-nél érettségivel vállalat- gazdász képesítés, bármilyen korábbi diplomával pedig felsővezetői vállalatgazdász képesítés szerezhető meg - mondta. Az ellenzéki politikus arra volt kíváncsi, hogy Bánki Erik hol szerzett 2010-ben közgazdász- diplomát, vagy ha nem szerzett ilyen végzettséget, akkor két éven keresztül ezt miért tüntette fel. A jobbikos képviselő Orbán Viktor miniszterelnöktől, a Fidesz elnökétől arra vár választ: mielőtt az EP-képviselői helyre jelölte az államfővé vá- lasztottÁder János helyére Bánki Eriket, megkérdezte-e tőle, hogy rendelkezik-e diplomával, illetve azt, hogy miért állított valótlant ez ügyben. Spekulációs adó? Budapest Egy körülbelül két méter hosszú és egy méter széles, „Én inkább a spekulánsokat adóztatnám” feliratú sárga csekket akasztott kedden délelőtt a fővárosi Dózsa György téren álló Dózsa- szoborra az LMP, amely szerint a sárgacsekk-adó a családokat és a kisvállalkozásokat sújtja majd, miközben érintetlenül hagyja a spekulációs pénzmozgásokat. Scheiring Gábor, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón kijelentette: „Orbán Viktor hazudik”, amikor azt állítja, hogy a sárgacsekk-adó nem fogja sújtani a hétköznapi átutalásokat. Az ellenzéki képviselő hozzátette, a kormányfő akkor sem mond igazat, amikor arról beszél, hogy az Európai Unió miatt kell kiterjeszteni az adót a családok és a vállalkozások átutalásaira. Szavai sze- rinthz Európai Bizottság által felvetett tranzakciós adó kizárólag a „spekulánsok átutalásait sújtaná”, a többit pedig érintetlenül hagyja. Szavai szerint az LMP által két éve javasolt spekulációs adó sem érintené a családok és a vállalkozások pénzmozgásait. Azt mondta, hogy javaslatukból a költségvetés eddig több mint százmilliárd forintos bevételre tett volna szert, ami feleslegessé tenné a sárgacsekk-adó bevezetését. Az LMP aktivistái a sajtótájékoztató előtt egy létráról próbálták a szobor nyakába akasztani a csekket, amely végül annak jobb karjára került. Az esemény végén levették a papírlapot az alkotásról. Támogatták Varga Mihályt küli miniszteri posztra az Or- szággyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a miniszterjelölt keddi, kinevezés előtti meghallgatásán. Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy a túlzottde- ficit-eljárás júniusi megszüntetése után elindulhatnak a tárgyalások. Varga Mihály az ülést követően újságíróknak elmondta „nagyon bízom abban, ha Magyar- ország kedvező elbírálást kap a túlzottdeficit-el- járás tekintetében, akkor ezt követően hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások”. Hozzátette: érzékelik, hogy az EU, illetve az IMF illetékesei is a június 23-i brüsszeli döntésre várnak. A miniszterjelölt abban is bízik, hogy addig a tárgyalási mandátumokat is elő tudják készíteni a tárgyalófelek. Budapest. Támogatta Varga Mihály kinevezését a Magyar- ország és az IMF, illetve az EU közötti tárgyalások vezetésével megbízott tárca nélVolt Malév dolgozók demonstráltak Budapest Több száz volt Malév- dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének. A felszámolás alatt álló Malév érdekképviseletei, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Égyesü- lete, a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete, a Hunacca Magyar Légiutaskísérők Egyesülete, a Malév Szakszervezeti Szervezete közös petíciójukban a magyar állam képviselőjétől, Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől, a kormánytól és a parlamenti pártok képviselőitől várnak magyarázatot a légitársaság körül kialakult helyzetre. Követelik egyebek mellett járandóságaik azonnali kifizetését, és azt, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több mint kétezer család ellehetetlenítéséért. A petíció átadását követően Demeter Csaba, a Hunalpa alelnöke a demonstrálok előtt elmondta: a petíciót a miniszter képviseletében átvették, és a demonstrálok azt az ígéretet kapták, hogy a tárca a lehető legtöbbet megteszi a helyzet normalizálásáért. A minisztérium képviselői a helyszínen nem kívántak reagálni a leírtakra, de azt ígérték, a lehető leggyorsabban hivatalosabban válaszolnak majd.