Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)

2012-05-23 / 118. szám

2 2012. MÁJUS 23.. SZERDA NÓGRÁD MEGYE Egy jobb A Nógrád Megyei Hírlap olva­sói néhány napja elsősorban szembetűnő formai változáso­kat tapasztalnak az újságon. S aki még a lap impresszumát is elolvassa, azt észleli, hogy vál­tozott a lap gazdája is. Ezen túl az újságot a Palóc Press Kft. adja ki. A Nógrád Megyei Hírlap felelős kiadója és egy­ben főszerkesztője is Sándor József ügyvezető igazgató. A minap sikerült szót váltani a rendkívül elfoglalt ügyvezető igazgatóval, akinek a személye nem ismeretlen a vállalkozói körben, s aki egyben a Sze­mély és Vagyonvédelmi Kama­ra Nógrád Megyei Szervezeté­nek elnöke is.- Mi késztette Öntarra a lépésre, hogy belekezdjen a megyei napilap fellendíté­sébe? - kérdeztük tőle. Az ambiciózus fiatalember elmond­ta, hogy már kamarai munkássága ide­jén nagy elhatározással végezte mun­káját annak érdekében, hogy valóra váltsa azt az új szemléletet a munká­ban, aminek elsődleges célja volt a ka­marai munka eredményeinek megsok­szorozása. Törekvéseinek eredménye­képpen számos újítást vezettek be a kamara életében, s ezek nagy részé­megyei napilap kialakításán dolgozunk nek ő volt az ötletadója, mozgatórúgó- ja. Kamarai vezetői munkájában leg­fontosabb feladatnak tartja a kamarai vagyon hasznos működtetését, a kama­ra működésének szélesítését és elis­mertetését. Az ezen a területen elért eredmények érlelték meg benne az el­képzelést, hogy a média területén is kísérletet tegyen a megyei napilap po­zíciójának erősítése és megszilárdítá­sa érdekében. Az tény, hogy egy újság is áru, de elő­állítása, egy szerkesztőség működteté­se alapvetően eltér az általánosan is­mert árutermelés folyamatától. Külön­leges szellemi termékről van szó, ami­ben nagy szerepet játszanak a hagyo­mányoktól a kultúrán át a napi közélet történései. Ehhez olyan műhelyre, al­kotó közösségre van szükség, amely képes jól végrehajtani egy jó lap elké­szítését, olyan lapét, ami olvastatja is magát. S nemkülönben anyagiakra is. Elképzelésem végrehajtásáról már régebben tárgyalunk az újság tulajdo­nosával, s nemrégiben jutottunk idáig, hogy új gazdája lett a megyei lapnak. Ezzel azonban csak elkezdődött a mun­kánk. Noha a szerkesztőség tevékeny­ségének személyi és tárgyi feltételei lényegében megvannak, ez még koránt sem jelenti a zavartalan megjelenést Megerősödésünkben számítunk olyan együttműködő partnerekre, mint akik­kel már jó kapcsolatot alakítottunk ki a kamarai életünkben, azonban na­gyon fontosnak tartom a különféle pá­lyázati lehetőségek felhasználását, amint erre már tettünk is lépéseket.- A tulajdonosváltás általában egy újság szerkezeti és formai váltásával is együtt szokott járni. Ön is így gondolja?- Erre vonatkozó elképzeléseink vol­tak, vannak. Természetesnek tartom, hogy megőrizzünk jó hagyományokat, s kerüljük el mindazt, ami nem nyeri el az olvasók érdeklődését. A leendő lapszerkezet kialakításán már fárado­zunk, bízom benne, hogy sikeresen. Bizonyos formai változásokat már ta­pasztalhatnak a kedves olvasók. Bát­rabban alkalmazzuk a színeket a címadásoknál és a folttechnikát is. A megyei lap megújításában- amint ezt a május 18-i pén­teki lapszámunk első olda­lán írtuk - természetesen számítunk minden olvasó segítségére, ötleteire, s kü­lönösen a leendő újságol­vasó nemzedék, a fiatalok támoga­tására. A lap terjesztése az ed­digi gyakorlatnak megfe­lelően történik ezután is. Remélve azt, hogy min­den kedves előfizetőnk késedelem nélkül, időben megkapja a hírlapot. Meggyőződésünk, hogy a Nógrád volt, és együt­tes összefogással van és lesz! Stabilizálódik a „Nógrád” helyzete Ünnep a palotában Nógrád megye. Több mint kétezer, köz­tük több határon túli - felvidéki és erdé­lyi - fiatal vett részt a Város- és Faluvé­dők Szövetsége Fiatalok az épített és ter­mészeti környezet védelméért címmel, 21. alkalommal meghirdetett ifjúsági pá­lyázatára. Az ünnepélyes díjkiosztó és a legsikere­sebb pályaművekből készült kiállítás meg­nyitója néhány napja volt a Budavári Pa­lota Történeti Múzeumában. A látnivaló­kat Szőcs Géza államtitkár ajánlotta a je­lenlévők figyelmébe, a díjakat Ráday Mi­hály, a Szövetség elnöke adta át, a pályázatokat Pinczésné Kiss Klára, a szö­vetség választmányának titkára értékelte. A nógrádi illetve felvidéki pályázók közül - képzőművészeti kategóriában - kiemelkedett Kovács Emese, füleki diák makettje, amely a losonci izraelita temp­lomról készült s első díjat nyert. Az írá­sos kategóriában különdíjas lett Kiss Do­rottya 5. osztályos tanuló karancssági templomról készített dolgozata. A legeredményesebb pályázók - köz­tük Emese és Dorottya is - meghívást kaptak a Szövetség XX. országos ifjúsá­gi táborába, ennek ez évben Budaörs ad helyett júliusban. Nem hozta, hanem vitte... Civil találkozó a vár alatt Veszélyekről szólt a fórum Mihálygerge. a kockázati tényezők szempontjából a katasztrófavédelem az első osztályba sorolta Mihály- gergét. A Nógrád Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgató­ság ennek kapcsán tartott aktív tájékoztatást a lakos­ság számára a napokban, a község művelődési házában. Minden ilyen besorolású te­lepülésen ugyanis évenként rendezni kell ilyen fórumot annak érdekében, hogy a la­kosság pontos képet kaphas­son az adott helység veszé­lyeztetettségéről. Juhász László tűzoltó alez­redes, megyei polgári védel­mi főfelügyelő előadásában ismertette a katasztrófavéde­lem feladatait, a nemzeti vé­dekezési időszakok jellemző­it és lényeges elemeit, vala­mint elemezte a katasztrófa fogalmát és tartalmát. Rész­letesen bemutatta Magyaror­szág, Nógrád megye és külö­nösen Mihálygerge település veszélyforrásait, majd ismer­tette a védekezésbe bevonha­tó állami és civil szervezetek szerepét, feladatát. A fórumon megjelent la­kosok megismerkedtek a ri­asztási eszközökkel és meg­hallgathatták a különböző szirénajelzéseket. Megis­merkedhettek továbbá az állampolgári kötelezettség tartalmával és annak lénye­ges elemeivel, ahogy a kü­lönböző veszélyhelyzetek alkalmával tanúsítandó ma­gatartási szabályokkal és betartásuk fontosságával is. •Az előadó hangsúlyozta a lakosság önvédelmi képes­ségének, felkészültségének szerepét a megelőzésben és a védekezésben. Kétszázötvenezer forint­tal a zsebében távozott az a férfi, aki azzal nyert be­bocsátást egy idős nő ott­honába, hogy az önkor­mányzattól hozott pénzt számára. Palotás. Egy férfi jelent meg a minap egy idős nő palotási házá­nál azzal, hogy az önkormány­zattól hozott számára pénzt és szeretné azt felváltani. A néni beengedte a lakásába az illetőt, aki a figyelmét elterelve ellopott tőle kétszázötvenezer forintot és sietve, ismeretlen helyre távo­zott a helyszínről.- Felhívjuk a lakosság figyel­mét, hogy az ilyen és ehhez ha­sonló esetek megelőzése érde­kében legyenek óvatosak! Amennyiben egyedül vannak, ne álljanak szóba idegenekkel és soha ne engedjék őket be udvarukba, lakásukba! - hang­súlyozta Horváth Zsófia. A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóügyeletese hozzátette: nagyobb összegű készpénzt soha ne tartsanak otthon és ne vegyenek elő ide­genek jelenlétében, mivel azok megfigyelhetik, hogy hol tart­ják ezeket az összegeket! Amennyiben pénzváltásra hi­vatkoznak, azt tagadják meg! Ha mégis bűncselekmény ál­dozatává válnak, vagy gyanús körülményt észlelnek, azonnal értesítsék a rendőrséget! Ne fe­lejtsék el megfigyelni a szemé­lyek különös ismertetőjegyeit, járműveiket, azok rendszámát és egyedi azonosító jeleit, hogy ezekkel is segítsék az elköve­tők gyors elfogását!- vg ­Drégelypalánk. a településen tartották soron következő találko­zójukat és tanácskozásukat a rét­sági kistérség civil szervezetei. Ahogy Bornemissza Sándomé kis­térségi felelős mondotta kirándu­lásnak, hasznos időtöltésnek szánták a találkozót. A negyed­évente sorra kerülő összejövete­len a szervezetek vezetői, tagjai vesznek részt. Most Drégely- palánkon 12 szer­vezet képviseltet­te magát. Pásztor László- né a művelődési otthon vezetője a helyi civil szerve­zet tevékenységét méltatta. Többek között arról be­szélt, milyen hasznos segítséget nyújtanak a rendezvények szer­vezésében, de a település életében is jelen vannak. Drégelypalánkról Ipolyvecére vitt a csoport útja, ahol megte­kintették a tájházat. Régi fotók, iratok, dokumentumok és vise- letek adtak képet arról, milyen volt régen a település, milyen körülmények között éltek az em­berek. Voltak olyanok, akik ma­gukat ismerték fel egy-egy ké­pen. A visszaúton megálltak Hont és Drégelypalánk között a csitári forrásoknál, majd Szondy várának romjait nézték meg, emlékezve a hős védőkre. Mindenkinek jól esett a szabadtéri ebéd a pincesoron, amely után Ragács Imréné, a drégelypalánki klub vezetője ha­gyományőrző tevékenységükről tájékoztatta a résztvevőket és ar­ról, hogyan segítik azt a mun­kát, amellyel szebbé, gazdagab­bá tehetik a települést. Arnóczki Mihály, a Nyugdíja­sok Nógrád Megyei Képviseleté­nek alapító és elnökségi tagja a megyei képviselet munkájáról tartott tájékoztatót a közelmúlt­ban megtartott közgyűlés alap­ján. A sokszínű munkából ki­emelte a határon túli kapcsola­tok építését és a nyugdíjrendszer változásáról tartott előadás soro­zatot, amelyet a Nógrád Megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság veze­tő tisztségviselői tartottak. Elmondta azt is, hogy dr. Jakubecz József romhányi orvos egészségügyi tá­jékoztatókat tart a térség civil szervezteinél, dr. Ba­kó Miklós pedig ingyenes jogse­gély szolgálatra vállalkozott. Szó­ba került az idősek világnapja tér­ségi rendezvénye is, amelyet - együttműködve a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletével - az élő népművészet ünnepévé is szélesítenek folklór műsorral és régi mesterségek, mesterembe­rek bemutatkozásával, kiállításá­val. A civil szervezetek képviselői megállapodtak abban is, hogy legközelebb Ipolyvecén találkoz­nak és tanácskoznak. A találkozón ott volt Dombai Gábor, Drégelypalánk polgár- mestere, Szendrődi György, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségének vezetője. lőttek vendégek az Ipoly túlsó partjáról a szlovákiai Ipolybalogról, akik hosszabb ideje jól együttműköd­nek a határmenti civil szerveze­teinkkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom