Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-14 / 110. szám
6 2012. MÁJUS 14., HÉTFŐ BELFÖLD Budapest. Az országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására. A ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelőzően, szerdán pedig az új Büntető törvénykönyvről kezdődhet általános vita. Hétfőn Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter eskütételével kezdődik az ülésnap, majd a napirend előtti felszólalások után döntenek a távközlési adóról és a médiaszolgáltatásokról és sajtótermékekről szóló törvények napirendre vételéről. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint a távközlési adót július 1- jétől vezetik be, ténylegesen auMár pénteken elfogadhatja a távközlési adóról szóló javaslatot az Országgyűlés gusztustól szedik | be, az első 10 perc | adómentes lesz, | efölött minden | perc 2 forinttal | adózik, hasonlóan £ az SMS-ekhez és MMS-ekhez. A kormány tervei alapján az adó a magánszemélyekre vetítve havonta legfeljebb 700 forint, a cégeknek pedig maximum 2.500 forint lehet. A távközlési cégekre kivetett adótól az idén 30 milliárd forintos, jövőre pedig 52 milliárd forintos bevételt vár a kormány. Kedden az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kezdődik általános vita. Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter salátatörvényjavaslata az ágazat számos pontján hajtana végre változtatásokat, így megvalósulhat például a dolgozók visszamenőleges, ületve beépülő béremelése, továbbá egyszerűsödhet több szociális ellátás, köztük a táppénz elbírálása. A második ülésnapon emellett tíz korábban kezdett előterjesztés tárgyalása folytatódik, részletes vitát tartanak egyebek mellett a jegybank- törvény módosításáról, valamint a szélsőségesség elleni fellépésről szóló szocialista indítványról. A szerdai ülésnap az új Büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló javaslat általános vitájának megkezdésével indul, ami azt jelenti, hogy a kormány képviselője, valamint a frakciók vezérszónokai fejthetik ki véleményüket a javaslatról, míg a többi képviselő várhatóan csak jövő héten szólhat hozzá a kabinet elképzeléseihez. Az előterjesztés alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. MSZP: a foglalkoztatást serkentő gazdasági környezetre van szükség Budapest Az MSZP szerint az újabb sarcok kivetése helyett csökkenteni kellene inkább az élő munkára rakódó járulékterheket, és beindítani a hitelezést. Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaiigyi bizottságának szocialista elnöke, az MSZP alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón szinte felmérhetetlennek nevezte azokat a károkat, amelyeket a kormány az elmúlt két évben okozott. Tájékoztatása szerint négymillió ember él Magyarországon a létminimum alatt, 1,2 millióan pedig a szegénységi küszöb alatt. A szocialista politikus kifogásolta, hogy a tervezett 3,5, illetve 5,5 százalékos gazdasági növekedés most 0,1 százalékos, az ígért egymillió új munkahely helyett pedig 110 ezer emberrel kevesebben dolgoznak, mint 2008- ban. Az ellenzéki képviselő bírálta az adó- és nyugdíjpolitikát is, álláspontja szerint az adóváltozások a tehetősöknek kedveztek, az átlagkeresett alattiaknak viszont nem. Kiemelte, hogy utóbbiakat sújtja leginkább a 27 százalékos áfa is, miután ők a bevételeik nagy részét fogyasztásra fordítják. Gúr Nándor kitért a telefonadóra és a tranzakciós illetékre, hangoztatva: a sarcot soha nem mások állják, vagy direkt fizettetik meg a pénzintézetek ügyfeleikkel, vagy kevesebb kamatot, illetve drágább hiteleket adnak. Az MSZP alelnöke szerint a nyugdíjakat a nyugdíjasoktól védték meg, az agrárium pedig a korrupcióval párosítható, miután a föld- pályázatokon azok nyernek, „akik még virágcserépben sem láttak földet. Hangsúlyozta, a kormánynak olyan gazdasági környezetet kell formálnia, amelyben stabilizálódik és növekszik a foglalkoztatás, s be kell indítani a hitelezést, ami mostanra befagyott. Szavai szerint ha a kormány erre nem képes, akkor a félidőben el kell gondolkodnia, hogyan „hagyja el a pályát”. Hírfelhasználó^^^ 2012. május 14, hétfő - május 16. szerda Líra light margarinkrém ► 500 g > 258 Ft/kg Tejes kifli > db Kai Maggi fixek 1 db 2 db vásárlásakor: vásárlásakor: 318 Ft/1 db 159 Ft/1 db bolognai spagetti, 60 g 5300 Ft/kg 2650 Ft/kg mexikói chilis bab, milánói, 55 g 5782 Ft/kg 2891 Ft/kg csirkemell sajtos bundában, 80 g 3975 Ft/kg 1988 Ft/kg I Részletek üzleteinké Tavaszi A hypot biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati útmutatót! rr A Gran Finale törlőkendő F*i5y.rj >: 2 tek 80 Ft. éter/ti >7,2 Ft/meter 3 rétegű 2 tekercs 80 Ft/tekercs > 11 méter/tekercs Amodent fogkrém > eredeti, herbal, whitening > 100 ml > 1640 Ft/liter /v jr "jm': Amodent i yi M0Dfc is# r Ah^OENT j <5&01CSÓBB1_ _______2—J DE NThJL*i Éivényes: 2012. május 14. hétfő és május 16. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 190 pontján. A Magyar termék emblémával jelölt termékeink származási helye Magyarország. Am gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a b menüpont alait. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szives megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Morus-díj katolikus középiskolák diákjainak Budapest - Katolikus középiskolák diákjai részesülhetnek a most alapított Morus-díjban, amelyre még öt napig lehet a jelöléseket megtenni. A közéleti- jellegű elismerést azok a végzős fiatalok kaphatják akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem szívesen, aktívan és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységben, nyitottak a köz- életiségre és emellett elkötelezett keresztények. Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, a díj egyik alapítója az MTI-nek elmondta: olyan tanulók jelölhetők Morus-díjra, akik kiemelkedően sokat tettek az iskolán belüli hallgatói közéletért. Ez megnyilvánulhat programok szervezésében, érdekképviseleti munkában, civil szervezeti tevékenységben, diák újságírásban, egyházi kapcsolatok elmélyítésében - fejtette ki s ide sorolta még a lelki programok megvalósítását, közösségi fórumok és ünnepségek szervezését, a diákparlamenti munkát, vitaestek létrehozását, helyi ügyek felkarolását, az állampolgári ismeretek terjesztését, illetve bármilyen más közösségépítő vagy közéleti tevékenységet. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: fontos a diákokban ösztönözni a másokért való önzetlen felelősségvállalást. Sokak szemében kevéssé értékelt a közösségért végzett tevékenység, a keresztény értékek melletti nyilvános kiállás. A díj küldetése, hogy elismerje azokat a fiatalokat, akik nem az önzésben és az individualizmusban hisznek, hanem megvan bennük a készség keresztény értékrendű közösségek szervezésére és közösségeik érdekképviseletére, valamint, hogy egyházi- és közösségi programok felkínálásával aktív közösséget kovácsoljon az érintett fiatalokból. A kuratórium elnöke: Kiss- Rigó László püspök, tagjai pedig Blanckenstein Miklós pápai prelátus, Gábor Miklós a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnöke, Párdányi Miklós a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója, Rétvári Bence országgyűlési képviselő, államtitkár, valamint Stágel Bence országgyűlési képviselő, az IKSZ elnöke.