Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)
2012-04-11 / 84. szám
12 2012. ÁPRILIS 11, SZERDA SPORTTÜKÖR Azok a szurkolók, akik húsvéthétfő délutánján - túlesve a locsolkodás minden kellemes és kellemetlen mozzanatán - letelepedtek a televízió elé, hogy mintegy időtöltésként megnézzék a felcsúti nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna, a Puskás- Suzuki-kupa döntőjét, ritka szép élményben részesültek. Már az eleve sikerként volt elkönyvelhető, hogy két magyar csapat - a Budapest Honvéd és a Videoton-Puskás Akadémia - maga mögé utasította a mezőnyt, amelyben nem kevésbé neves külföldi együttesek fiataljai léptek a Videoton-Puskás Akadémia pályájára, mint az Austria Wien, a román Hagi Akadémia, Real Madrid és a Panathinaikosz. (Utóbbi két csapathoz egyébként szoros kötelék fűzte a legendás Puskás Ferencet játékosként illetve edzőként.) Ráadásul a Honvéd 8-1 es imponáló gólkülönbséggel jutott a döntőbe, s a Videoton is veretlenül lett csoportelső a görög és a spanyol csapat előtt. A Bravó, Bobál testvérek! Honvéd - váratlanul(?l) - nagy- és 7-0-ra győzte le a szintén sok felcsúti akadémistákat. A meccs szerű teljesítménnyel rukkolt ki tehetséges játékost felvonultató főszereplője a négy gólt szerző Bobál Gergely a Puskás-Suzuki Kupa gólkirálya a döntőben négyszer volt eredményes összesen hét gólos és a torna legjobb játékosának is megválasztott - Bobál Gergely volt. Bizony a gyanútlan nógrádi tévénézők egyike-másika lehet, hogy nem is tudta, hogy miközben megcsodálta Gergő csodálatos - egy igazán hozzáértő szakkommentátor, Nyilasi Tibor által is agyondicsért - ballábas lövéseit, góljait, egy salgótarjáni gyökerű fiatalember játékában gyönyörködött. Vele egy csapatban játszik ikertestvére, Dávid is, aki remek védőjátékos s nem mellesleg a Honvéd csapatkapitánya. Ő emelhette magasba a méltán elnyert trófeát. Egyébiránt mindketten jelentős részt vállaltak a Pisont István vezérelte U 17-es magyar válogatott közelmúltbeli sikerében is. (Kár, hogy a belgák óvása következtében a továbbjutás a fehér asztal mellett dől el s minden bizonynyal nem a mi javunkra!) A Bobál-ikrek Salgótarjánban tették meg a kezdőlépéseket s nemcsak a járókában, hanem a tornateremben, a zöld gyepen is. Az alsó tagozatot az Arany iskolában végezték, egy évet jártak a Gagarinba, az SBTC-ben ifj. Simon Imre volt az edzőjük. Öt évvel ezelőtt - tizenkét éves korukban - kerültek Budapestre, először a Vasashoz, majd a Honvédhoz. Töretlenül fejlődve - távol az otthontól, de gondos szülői felügyelettel - jutottak el a tegnapelőtti látványos győzelemig. Jelenlegi edzőjük Simon Miklós. A kispesti akadémia szakközép- iskolájába járnak s mindketten jól is tanulnak. Büszkék lehetünk rájuk és csak reménykedhetünk abban, hogy nem törik meg pályafutásuk, rendkívül sokat ígérő karrierjük, mint ahogyan volt már rá példa, nem is kevés! Őszintén szurkolunk nekik. Csak így tovább Bobál testvérek! Csongrády Béla Több száz kilométer a finnországi vadonban A patvarci Kovács László teljesítette újabb túlélési túráját - Legközelebb újra sivatag szálloda is található, melyben hó ágyakon rénszarvas bőrön aludhatnak az erre vállalkozók. Gyönyörű hó és jégszobrok díszítik a környéket. A vastag pénztár- cájú turisták, pedig fűtött üveg iglukból csodálhatják az északi fényt. Egy nap múlva elhaladtam Saarslieka síparadicsoma mellett Este, amikor megálltam, gyorsan kellett döntenem: a hálózsákom vagy a térképem vigye az orkánerejű szél - elég önző sérteni sem akartam őket. Szállásadóim óriási meglepetésemre számomra szokatlan „fejedelmi” vacsorával vendégeltek meg. Lazac és rénszarvas sült került az asztalra. Csupán érdekességként említem meg hogy a rénszarvas húsa hihetetlenül drága, az átlaghús árának tízszerese! Itthonról nézve erre nem is gondolnánk. Vendéglátóim pótolták hiányzó térképemet, így egy új térképpel, és pótolt síbottal folytathattam utamat a finn vadonban. Továbbra is igen embert próbáló körülmények között, mert az őrült hóvihar tombolt még két napig. Nem láttam, nem hallottam, ha néha leléptem a nyomról, akkor fél méterre zuhantam a hóba, ahonnan kikászálódni sokszor percekig tartott, és rengeteg energiámat felemésztett. Közben jelentkezett a kutyaugatás-szindróma, a monotóniától folyamatosan eb- csaholást hallottam! Ez csupán az első nap zavart, mert már élték körbe motoros-szán kísérettel. Furcsa érzés, amikor meglátod az „áhított” célt. Rohannál, hogy elérd, de valójában nehéz a szíved, hiszen az álom véget ér. Nem érzel kirobbanó örömöt, mert az út a fontos nem a cél. A kalandtúra tizenegyedik napján több mint négyszáz kilométer teljesítése után érkeztem a végállomáshoz, az Inari-tóhoz, Lappföld csodájához, ahol a jégen töltöttem az éjszakát! A hatalmas sarki szél, a meg-megroppanó jég, hihetetlen és elmondhatatlan! Szokatlan hogy a sarkkör fölött 400 kilométeres nyílt vízfelületek is vannak. Ott érzi igazán az ember, hogy mi is az a természet! Érzed-tudod, hogy egy porszem vagy, holott mi emberek azt gondoljuk, milyen nagyok és fontosak vagyunk. Ugyan már... Arról már nem is beszélve, hogy az úton végig figyelnek a farkasok és a rénszarvasok is odatekintgetve trappolvoltam, és ily módon engedtem a térképet. Nagyon rossz éjszakám volt, gondolj csak bele előtte naponta tizenkét-tizenöt órát küzdöttem.- Hogyan sikerült boldogulnod az elfújt térkép nélkül?- Az expedíció ötödik napján hál Istennek egy kisvárost érintettem, ahol a finn segítőim szállást foglaltak nekem. Nem terveztem ilyen pihenőt, de megAlaszkában is ezt hallottam, tudtam, hallucinációról van szó. Hát, Istenem, ez ezzel jár!- Az eredeti célod lappföld csodája az Inari tó volt, mikor sikerült megérkezned a végállomáshoz?- Mintegy tizenöt kilométerrel utam vége előtt utolért egy húszfős, francia csapat. Meghívtak egy teára és beszélgettünk az utamról. Ők a tavat sínak. Kísér az északi fény leírhatatlan hangulata. Csoda, nagybetűs csoda!- Gondolom a visszafelé utat nem sítalpakon tetted meg?- A kaland nem ért véget, mert vissza kellett jutnom Rovainemibe. Ez már rövidebb, mintegy 370 kilométeres út busszal. Besötétedett az autóforgalom nulla. Az utolsó busz elment, pénzem pedig nem volt Amint azt korábbi beszámolónkból is olvashatták Kovács László extrém sportoló a finnországi vadon meghódítására indult el márciusban, a Patvarcon élő fiatalembernek nem ez volt az első úgynevezett „őrülete”. 1995 évi első nagy megpróbáltatása (a Szaharában megtett 240 kilométer futás teljesítése) óta kilenc alkalommal vett részt a világ különböző pontjain rendezett embert próbáló megmérettetésen. Mindezek mellet a 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, és 42 km futásból álló Ironman triatlon távot nyolcszor teljesítette. Ezek után nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak a finnországi vadonban tervezett ötszáz kilométeres táv megtétele. Nos amint arról a nemrégiben hazatért fiatalember lapunknak beszámolt sikeresen teljesítette a túrát, igaz kicsit meg kellett változtatnia eredeti tervét így csökkentve a távot, tizenegy nap alatt több mint 400 kilométert teljesített a sarkkör fölött mínusz huszonöt fokos lappföldi vadonban.- Laci, úgy értesültünk nem a legjobb előjelekkel ültél fel a repülőgépre?- Hát igen történt velem egy kis baleset az indulásom előtt. Kis családomat nem hagyhattam előkészített tüzelőanyag nélkül. Favágás közben elszabadult tuskó kimozdította a szemfogamat, mindössze öt nappal az indulásom előtt, ám a sebes száj nem akadályozott, nem zavart meg abban, hogy a terveim szerint elinduljak és úgy szálltam fel a repülőgépre, hogy szinte rágni sem tudtam. Az már csak hab volt a tortán hogy Finnországba megérkezvén csomagjaim egy részének nyoma veszett.- Milyen volt a fogadtatás, az előzetes ígéretek és tervek szerint alakultak e a dolgok?- A finn-magyar társaság emberei hihetetlen szeretettel fogadtak, ám az eredetileg tervezett, a legvadabb vadonon vezető útvonalamat enyhén szólva sem támogatták: rendkívül udvariasan megkérdezték, mit akarok, meghalni? Hát, igen, más kultúra, más felfogás! Ugyanakkor egy magyar hölgy és finn férje támogatói kezei alá vettek: a férfiú évek óta sikeres túlélési szakember, percek alatt megértettük egymást. Tapasztalatára hivatkozva egy rövidebb útvonalat javasolt, amit én természetesen el kellett, hogy fogadjak. Adott egy speciális katonai sílécet, egy hótalpat, egy bobot, és terinészetesen jó utat kívánt. Ez utóbbiak óriási segítséget jelentettek, mert eredetileg az volt a tervem, ezeket kinn vásárolom meg. Meglátogattam Rovaniemiben a Mikulást, napokig mesélhetnék, milyen hihetetlen profizmussal alkották meg ezt a történetet, a hömpölygő japán turisták szinte „bevizeltek” a látványtól. A Mikulásnál tett látogatást követően indultam el a finn barátok által javasolt útvonalnak megfelelően.- Milyenek voltak az első napjaid a hórengetegben?- Átláthatatlan sűrű erdőben haladtam, a „házigazdáim” tanácsára hallgatva a kijelölt motoros-szán útvonalon, egyedüli gyalogosként. Az első este 11 órakor álltam meg, ekkor kiderült a benzinfőzőm nem működik tökéletesen. Ez több mint kellemetlen volt, főleg a víz „fa- kasztása” és nemcsak a kaja miatt. Második napon többször megálltam tüzet gyújtani, ami nem annyira egyszerű ekkora másfél - két méteres hóban. Harmadik nap rátaláltam egy menedékházra, általában ez egy féltetős menedék egy tűzhellyel. Ezekből több is volt utam során, de pontos helyüket nem tudtam, így nem is hagyatkozhattam rájuk. Megszáríthattam a bakancsom, vizet olvaszthattam, s a leszakadt síbotom hótányérját pótolhattam egy konzervdoboz fedeléből. Mi jut ilyenkor az ember eszébe, nekem egyetlen dolog jutott eszembe, az élet szép! Másnap irtózatos vihar keletkezett, de terveim szerint elértem Tankavaarat. Itt a mai napig bányásznak aranyat. Az aranyláz idején olyan élet volt itt, mint Alaszkában vagy Kanadában. Nyaranta a látogatók saját kezűleg moshatnak aranyat, amit haza is vihetnek. Ezután Kakslautannen felé vettem az irányt. Kora hajnalban meg is érkeztem. Itt egy hóból készült szállodára. Bementem egy kis üzletbe és megkérdeztem az eladókat nem megy-e valaki dél felé. Szerencsémre két hölgy Ivalóba tartott és kisbusszal voltak. így estére már hatvan kilométerrel közelebb voltam Rovainemihez. Itt lementem a folyópartra és még egy éjszakát eltölthettem a vadonban. Jó kis hófúvásos éjjel volt. Hajnalban az első buszra felszálltam.- Minek neveznéd legújabb túlélő kalandodat?- Önismereti tréningnek. Furcsának tűnhet, de nem volt bennem félelem egyetlen percig sem. Otthon éreztem magam. Az őrült viharokat is úgy fogtam fel, nem áldozata, hanem részese vagyok a csodálatos természetnek. Soha, egyetlen olyan gondolatom sem volt, hogy jó lenne máshol lenni. Nem, ez így jó! Az emberiség mindig is ide tartozott, csak a civilizáció kiölte belőlünk mindezt. Nem tudom kellő érzékletességgel elmesélni, micsoda szabadságot éreztem. Az igazi szabadságot. Az ember nem is tudja, mit veszített a civilizációval.- Mennyire terhelte meg családi büdzsét ez a kalandod?- Szerencsémre most is voltak, akik támogatták „utamat”. Itt szeretnék köszönetét mondani a balassagyarmati és patvarci önkormányzat vezetőinek, a MA Baker, Heavy Tools, Bgy. Info, Delta Tech Mérnökiroda Kft, a Vitalitás SE, a Szent György patika, a Csikós lekvár, cégek tulajdonosainak, vezetőinek továbbá a Vemafi szövetségnek és Szúnyog Lászlónak. Azt hiszem nélkülük az áldozatos segítségük hiányában, nem tudtam volna belevágni a lappföldi kalandomba. Családi büdzséből ilyen utat nem lehet terveznem.- Újra itthon, hazaérkezvén milyen gondolatok foglalkoztatnak, tervezed már az újabb „túrát”?- Hogy hazaérkezvén mily gondolatok foglalkoztatnak? Már a hóvihar közepette azon töprengtem, hová menjek legközelebb. Szaud-Arábiában van egy felderítetlen sivatag, ott alig járt valaki, no, ez nagyon érdekelne! K. F.
