Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)
2012-04-27 / 98. szám
12 SPORTTUKOR 2012. ÁPRILIS 27., PENTEK Rajt előtt hegyikerÉkpár. A balassagyarmati Vitalitás SE a megszokott helyszínen, az Ipoly túlpartján fekvő kicsiny, de annál inkább szívesebb vendéglátó település, Szlovákgyarmat feletti dombokon rendezi a he- gyikerékpár-sport XCO szakágának nyitó Magyar Kupa futamát. Az április 28-29-ei ebike.hu Kupa idén „csak” a magyar sorozat pontszerzésébe számít bele, de ettől függetlenül várhatóan biztosan nemzetközi mezőny jelenik majd meg. Az idén ötödik alkalommal rendezi meg újra a versenyt a balassagyarmati Vitalitás SE a határ túloldalán lévő testvértelepülésükön, Szlovákgyarmaton (Slovenské Darmoty). Ebben az évben ez a íu- tam az XCO Magyar Kupa első fordulója lesz majd, így az ezen eseményeken megszokott rendben zajlik majd a program. Szombaton délután 15 és 19 óra között adódik lehetőség hivatalos edzésre, nevezésre, míg vasárnap reggel 8 órától indul a program. Az első rajt 10 órakor indul, az U9-es kategóriával, majd következnek az Ul 1- es és U13-as utánpótlás-kategóriák. A nagy kört versenykörülmények között először 11 órakor vészül birtokukba az indulók, ekkor az U15, az U17, a másodosztályú, master és hobbi kategóriájú nők, valamint a hobbi férfiak rajtolnak. 12.15-kor a master férfiak (mindhárom kategóriában) indulnak, a másodosztályú férfiakkal kiegészülve, míg a napot a legnagyobb érdeklődéssel kísért elit futam zárja 14.15-től az Elit, U23 és U19 kategóriákkal.- A pálya igazi kihívás. Az elején és a közepén egy-egy 80 méter szintemelkedéssel bíró kaptató, melyek több helyen technikás részekkel vannak tarkítva. Az 5 kilométerre összesen 220m szintemelkedés jut, mely főleg a pálya első felében jelentkezik, a pálya második felében pedig a már a lejtők dominálnak. Remélem a versenyre minél többen küátogatnak és buzdítják megyénk legjobbjait, hiszen hazai pályán nagy esélyünk van a kiemelkedő eredmények elérésére is a Nógrád megyei versenyzőknek - mondta Szász Viktor versenyigazgató. Két negyedik hely atlétika. Albertirsán 11. alkalommal rendezték meg nemrég a Tessedik-félmaratont, ahol két nógrádi futó áüt rajthoz. A salgótarjáni Zenit SE sportolói közül Széü Tamás először került nyolcvan percen belülre a több mint 21 kilomé- teres távon, ez most a negyedik helyhez volt elég. A rendezvény keretében bonyolították le a szeniorok 10 küométeres utcai futó bajnokságát, ebben a számban Telek András az abszolút negyedik helyen zárt, ami egy kategória-ezüstöt hozott a salgótarjáninak. Eredmények. Félmaraton. Férfiak (33 induló): 4. Széli Tamás (Zenit SE) 1:19;53 óra. Szenior bajnokság. Férfiak (10 km, ló induló): 4. (kategóriájában 2.) Telek András (Zenit SE) 37:47 perc. NyertaStécé LABDARÚGÓ ÖREGFIÚK-MÉRKŐZÉS. Csákányháza-Ragyolc válogatott (szlovák) - SBTC 2-3 (1-3). SBTC: Lehoczki - Cséki, lenei, Gyetvai, Zsély, Palaticzky, Kecskés, Földi, Oláh B., Horváth Zs., Baranyi. Cs.: Pünkösdi, Szojka, Nagy E, Taliga, Sági, Turcsányi. Edző: Répás Béla. Csapatvezető: Kmetty lózsef, Mihalik Ferenc. GL: Váradi, Bednár (11-esből), ill. Palaticzky, Kecskés, Horváth Zs. Bajnok a SKÁID lánycsapata, ezüstérmesek a fiúk atlétika Diákolimpia, mezei futás, döntő A mieinkkel rajtol a harmadik korcsoportos mezőny Harmincnégy csapat között szerezte meg a bajnoki címet a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon (SKÁID) harmadik korcsoportos lány csapata a mezei futás országos döntőjében. A fiúk ezüstérmet nyertek 37 iskola közt. Több mint 1300 iskolás részvételével rendezte meg a huszadik mezei döntőt a - megalakulásának 25. évfordulóját idén ünneplő - Magyar Diáksport Szövetség. Figyelemreméltó, hogy az utóbbi évek fokozódó anyagi nehézségei ellenére a résztvevők létszáma, kisebb ingadozásoktól eltekintve stabilnak mondható. A helyszín sorrendben 15. alkalommal volt Gödöllő városa, ahol harmadik éve használják a csípés rendszert a pontos időméréshez. A megnyitón részt vett Deák György, az MDSZ elnöke, Egri Gyula, a Pest Megyei Diáksport Szövetség elnöke, és Pecze Dániel, Gödöllő sporttanácsnoka is. Deák György köszöntőjét követően a versenyzők váltak főszereplőkké, a szeles, borús, ám esőmentes időjárási körülmények között negyven nógrádi is teljesítette a rájuk kiszabott távot. A legfiatalabb korosztály lány kategóriájában a SKÁID - a szegediek és a gödöllőiek előtt - megszerezte a bajnoki címet. A Kodály és a Gagarin Tagiskolára épülő csapatot Czene Zsuzsanna és Bagyal Péter testnevelő kísérte el, valamint azok a felkészítők, edzők, akik a mindennapokban saját sportágukban edzik az ötös fogat résztvevőit. Akadtak köztük, akik atlétikában, és akadtak, akik triatlonban hajtanak a sikerekért, de volt olyan csapattag is, akinek eddig egyik futós sportággal sem volt kapcsolata. A legjobb pozíciókban a Barta Luca, Laczkó Szabina páros végzett, a közel kétszáz induló közt fél másodperces különbséggel a 10-11. helyen végeztek. Őket a fiatalabb évjáratot képviselő Laczkó Rozina (33.), Angyal Alexandra (44.) duó követte, míg a csapatot Hegedűs Kitti (79.) tette teljessé. Nem újdonság, hogy nógrádi alakulat sikert ér el mezei tiltásban, a tavaly harmadik korcsoportos SKÁID lánycsapat ezüstöt, egy évvel korábban pedig bronzot nyert. A matematika alapján így „törvényszerű” volt, hogy idén aranyat hoznak haza a salgótarjániak. A lányokhoz hasonló bravúrt ért el idén a korcsoport fiú csapata is, Petróczy Bálint és Sáfrány Soma is az első ötven között végzett, így a SKÁID ezüstérmes pozícióban zárt (további csapattagok: Tórák Levente, Bajczár Benedek, Baranyi Kristóf). A negyedik korcsoportban érdemes kiemelni Veres Mirellát (SKÁID), valamint - a több csapatot is kiállító balassagyarmati Kiss Árpád diákját - Varga Bencét, mindketten az első ötven közt értek célba. A középiskolásoknál a salgótarjáni Madách tudott „másfél" csapatot kiállítani, itt Fehérvári Dániel szerepelt nagyszerűen, a tájfutásból ismerős sportoló a 21. lett. A nógrádiak eredményei. Dl. korcsoport. Lányok (2000 m, 199 induló): 10. Barta Luca (SKÁID) 7:56,62 perc. 11. Laczkó Szabina (SKÁID) 7:57,12 ... 33. Laczkó Rozina (SKÁID) 8:19,63 ... 44. Angyal Alexandra (SKÁID) 8:32,12 ... 79. Hegedűs Kitti (SKÁID) 8:49,38 ... 126. Uram Dorina (Kiss Árpád Általános Iskola, Bgy.) 9:12,12 ... 134. Péter Vivien (Kiss Árpád) 9:18,12 ... 161. Szvetlik Katalin (Kiss Árpád) 9:43,89 ... 173. Rácz Rebeka (Kiss Árpád) 9:54,62 ... 193. Pálya Eszter (Kiss Árpád) 10:35,87. Csapat (34): 1. SKÁID 98 helyezési pont... 32. Kiss Árpád 594. Fiúk (2500 m, 221): 35. Petróczy Bálint (SKÁID) 9:39,12 ... 42. Sáfrány Soma (SKÁID) 9:44,37 ... 52. Tórák Levente (SKÁID) 9:53,12 ... 76. Bajczár Benedek (SKÁID) 10:03,37... 96. Baranyi Kristóf (SKÁID) 10:08,81... 108. Laczkó Levente (Kiss Árpád) 10:17,12... 121. Béla Dávid (Kiss Árpád) 10:23,88 ... 124. Garamvölgyi Péter (Kiss Árpád) 10:24,62 ... 133. Gilyen Márton Roland (Kiss Árpád) 10:28,12... 168. Hajósi Ferenc (Kiss Árpád) 10:42,37. Csapat(37): 2. SKÁID 205 ... 26. Kiss Árpád 486. IV. korcsoport. Lányok (2500 m, 196): 42. Veres Mirella (SKÁID) 10:30,36 ... 58. Burai Virág (Bolyai lános Gimnázium és Szakiskola, St.) 10:50,86.59. Kaibás Anna (SKÁID) 10:51,86 ... 87. Nagy Rebeka (SKÁID) 11:17,11 ... 179. Antal Patrícia (SKÁID) 12:47,36 ... 186. Bakos Cintia (SKÁID) 13:07,62. Csapat (32): 11. SKAID 367. Fiúk (4000 m, 190): 47. Varga Bence (Kiss Árpád) 15:41,11 ... 80. Gyöngyösi lózsef (Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola, St.) 16:09,10 ... 87. Perlaky Erik (Kiss Árpád) 16:19,85... 89. Ubrankovics Dániel (Kiss Árpád) 16:21,35 ... 105. Dovicsin Péter (Kiss Árpád) 16:41,86 ... 159. Pintér András (Kiss Árpád) 17:50,85. Csapat (31): 7. Kiss Árpád 328. V. korcsoport. Fiúk (4500 m, 151): 60. lakubovics István (Madách Imre Gimnázium és Szakiskola, St.) 17:15,34 ... 62. Adorján Zalán (Madách) 17:19,58 ... 73. Némedi Dávid Zoltán (Madách) 17:43,76 ... 77. Stork Mihály (Madách) 18:01,34 ... 137. Pál Vencel (Madách) 20:28,59. Csapat (28): 14. Madách 272. VI. korcsoport Fiúk (5000 m, 137): 21. Fehérvári Dániel (Madách) 18:00,82... 69. Veres Marcell (Madách) ?0:37,57 ... 104. Marcsok Márton (Madách) 22:06,82. B. L. A győztes csapat a felkészítőkkel (balról): Bagyal Péter (Gagarin), Laczkó Szabina, Angyal Alexandra, Szuhán Attila (TTT), Barta Luca, Kadlót Zoltán (SAC), Laczkó Rozina, Hegedűs Kitti, Máté Csaba (SAC) és Czene Zsuzsanna (Kodály). Kiütéses siker a rangadón futsal NB II, Keleti csoport, férfiak, alsóházi rájátszás Salgótarjáni VSE-RAFO kaminokupaJiu 10-2 (5-0) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Szabó L, Berta L. Salgótarján: Nagy G. - Bársony, Váradi, Új B., Molnár G. Csere: Szabó B. (kapus), Huszár, Új Á., Molnár M., Kiska, Pataki. Edző: Hornyák lános, Pataki László. RAFC: Zombori G. - Zombori P., Ivanics B., Korbély, Tar. Csere: Ivanics L, Tróznai, Pinkóczi, Gáspár. Edző: Czinege László. GL: Molnár G. (1., 15., 24.), Új B. (4.), Kiska (7.), Huszár (19.), Molnár M. (22.), Új Á. (29.), Pataki (36., 39.), ül. Zombori P. (27.), Pinkóczi (36.). Sárga lap: Új Á. (18.)./ófc Új B., Molnár G., Nagy G., Pataki, Huszár, ül. Ivanics B. Remekül kezdte a csoport utolsó helyének elkerülése szempontjából nagy fontossággal bíró alsóházi rangadót az SVSE együttese, amely egy tetszetős, egy- érintős akciót követően, Molnár Gábor révén már az első perc végén vezetést szerzett. A sokkal frissebb, lendületesebb hazai gárda Új Balázs, illetve Kiska szemfüles találatait követően a fétidő derekára azután immár háromgólosra növelte előnyét, s bár a Helytálltak a gálán folytatásban némileg összekapta magát a fővárosi csapat is, sok hibával szövögetett támadásaikat könnyedén hárította a Nagy Gábor vezette tarjám védelem. A finisben pedig ismét a vendéglátó percei következtek: Molnár Gábor, illetve Huszár egy-egy jól helyezett lövéssel a szünetre 5-0-ra alakította az állást. A fordulás után magabiztosan őrizte, sőt Molnár Márió, Molnár Gábor és Új Ádám góljaival tovább növelte előnyét az SVSE, majd a hajrában Pataki duplája tette végképp magabiztossá a viszonylag szerényebb tudású ellenféllel szemben, meggyőző játékkal kivívott hazai sikert. További eredmény: Szegedi TE EHÖK SE - Nyíradonyi Huszárok FC 6-4 (3-1). Szabadnapos: ESC Gyöngyös-Medical Invest. A csoport állása 1. Gyöngyös 25 10 3 12 122-128 33 2. Szegedi TE 26 11 3 12 129-154 36 3. Nyíradony 25 8 2 15 117-144 26 4. Salgótarján 25 5 1 19 94-224 16 5. RAFC 25 2 518 101-16611 H. P. Amint arról korábban röviden már hírt adtunk, Molnár Gábor és Váradi Gábor személyében a Salgótarjáni VSE két játékosa is meghívást kapott a minapi veszprémi Magyar Kupa négyes döntő kísérőprogramjaként megrendezett NB n-es válogatottak gálamérkőzésére.- Azt gondolom játékosaink remekül megállták a helyüket a rendkívül magas színvonalú találkozón. Mindketten jó teljesítményt nyújtottak, s a győztes keleti válogatott több góljának megszületésében is komoly részt váüaltak. A jelen lévő szakemberektől is abszolút pozitív visszajelzéseket kaptunk, s mint mondták, továbbra is figyelemmel kísérik majd labdarúgóink fejlődését - tudtuk meg Hornyák lánostól, a Salgótarjáni VSE szakmai vezetőjétől. Váradi Gábor (13) és Molnár Gábor (14) méltón képviselték csapatukat a gálamérkőzésen