Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)

2012-04-25 / 95. szám

2 2012. ÁPRILIS 25., SZERDA NOGRAD MEGYE Szenográdi Ferenc y. A község önkormányzata sikere­sen pályázott a Start munkaprogram he­lyi megvalósítására. A pályázati anyagot - amelynek teljes körű megvalósítására 40 millió forintot nyertek - dr. Bagó József, a település körjegyzője állította össze, fi­gyelemmel kíséri, segíti annak minden­napi megvalósítását.- A programunk szorosan illeszkedik a már több éve jól működő szociális föld- program helyi megvalósításához, de an­nál jóval több, szélesebb körű. Az alapcél­ja az önellátóvá válás. Értem alatta, hogy többek között a konyhánk számára szük­séges nyersanyagot megtermeljük. A programnak két fő területe van, maga a mezőgazdasági rész, amely növényter­mesztést és állattartást foglalja magába. A másik az önkormányzat kezelésében lévő földutak rendbetétele - foglalta össze a Start munkaprogram helyi megvalósí­tásának lényegét dr. Bagó lózsef. Mint megtudtuk, a munkák március 1- től elkezdődtek. A közhasznú munkások rendbe tették a község vendégházának kertjét, ahol kettő darab, egyenként kettő­száz négyzetméter alapterületű fóliasátrat állítottak fel. A sátorban a különböző kony­hakerti növények veteményezésén túl van­nak. Terveik között szerepel, április hó­napban egy kisebb alapterületű palántane­velő fóliasátor felállítása is. Kitisztították, rendbe hozták a Losonci út 10. szám alat­ti ingatlan területét, kertjét. Ennek az ön- kormányzat tulajdonba vétele folyamat­ban van. A két terület nagysága egy hek­tár. A régi fákat megmetszették, elültettek 160 darab - meggy, cseresznye, alma, kör­te, szilva - facsemetét A szociális földprog­ram keretében már február elején vásárol­tak 20 darab malacot. A második félévben már le lehet belőle vágni, és a húst a köz­ség konyháján tudják hasznosítani. Az ön- kormányzat év vége felé falusi disznótort tervez, ahová a finom falatokat az általuk nevelt sertések levágásával biztosítják. A községben a Start munka program hosszú távú. A falu vezetői gondolnak az állattartás folyamatosságára, négy sertést megtartanak anyakocának, s azok szapo­rulatai biztosítják a további állattartást. A Losonci út 10. szám alatt kialakítanak egy istállót és vágóközpontot. Az állatokat etetni kell. Úgy tervezik, hogy négy hektáron gabonát, négyen pe­dig kukoricát termesztenek. A termőföld az önkormányzat tulajdonában van, il­letve idős emberek - akik már képtele­nek a gazdálkodásra - a földjüket felaján­A szociális földprogram keretében disznótartásba kezdenek, február elején 20 darab malacot vásároltak Pilinyben lották az önkormányzatnak, ahol a ter­vek szerint burgonyát, zöldségféléket fog­nak termeszteni. A községi program ke­retén belül közel egy hektáron termel­nek burgonyát és termesztenek zöldség­féléket. Ide tartozik, hogy a községben 30 család kapott több mint 5 ezer forint értékben vetőmagot. A program megvalósításához gépekre is szükség van. A munkások részére munka- és védőruhákat vásároltak, be­szerezték a munkavégzéshez szükséges eszközöket. Vettek egy kisteherautót, amelynek, úgy az utak helyreállítása, mind a földprogram megvalósításában komoly hasznát veszik. Pályázati pénzből vásárolnak traktort és a szükséges mun­kagépeket, ekét, traktort stb. A program második része az önkor­mányzat kezelésében lévő mezőgazdasági földutak rendbetétele.- A település lakosságának részéről fo­lyamatosan és visszatérően jogos igény­ként merül fel a mezőgazdasági területek megközelítésének javítása. Az elmúlt években lehullott nagy mennyiségű csapa­dék, a mezőgazdasági utak állapotát to­vább rontotta. A kedvelt kirándulóhelyek, a Fényes Kereszt, esőzések után még hosz- szú ideig gyalogosan is nehezen közelíthe­tő meg. Az utak rendbetételét az is indokol­ja, hogy június végén nálunk lesz a Váci Egyházmegyei Találkozó. A rendezvény egyik zarándok útjának célja a Fényes Ke­reszt, a másik a Karancssági Szentkút. A település határában lévő földutak, árkok helyreállítása árvízvédelmi szempontból is fontos - nyilatkozta a falu körjegyzője. A program keretében 36,7 kilométer hosszúságú útjavítására és 7,4 kilométer árok karbantartására kerül sor. Ahol szük­séges, ott az utakat szélesítik, hogy az min­denütt az előírásnak megfelelően,- 6 méter széles legyen. A munkák során a nyomvá­lyúkat, ahol esőzések idején a víz hosz- szabb ideig megállt, s ott „sártenger” kelet­kezet, kőzúzalékkal feltöltik. Az út szélén lévő, a közlekedést akadályozó bokrokat, fákat kivágják. Különösen szükséges ez ott, ahol az utakat szélesíteni kell.- A Start munkaprogramunkkal nyi­tunk az önálló gazdálkodás felé. Azon túl, hogy rendbe tesszük az önkormányzat ke­zelésében lévő fóldutakat, a magam részé­ről a programnak három fontos előnyét lá­tom. Egyrészt annak megvalósításában, március 1-jétől december végéig 40 sze­mélyt, napi 8 órában foglalkoztatunk. A másik dolog, ezek az emberek értelmes, ér­tékteremtő, hasznos, az itt élők szempont­jából is fontos munkát végeznek. A harma­dik, megvalósítjuk az önálló gazdálkodást, a községünk konyhájára előállítjuk, meg­termeljük a szükséges alapanyagot. Úgy gondolom, mindezekkel a falu javát szol­gáljuk. Ha csak a hús előállítását nézem, a konyhánk havonta 150 kilogramm húst használ fel. Ezek után nem kell érte fizet­ni, épp úgy, minta többi alapanyagért sem. Mindenki tudja, hogy a normatív támoga­tás csökken, ismerve a lakosság teherbírá­sát, tűrőképességét, újabb adókat nem sze­retnénk kivetni, viszont a konyhánkat to­vábbra is működtetnünk kell. Őszintén el kell mondanom, voltak a faluban, akik el­lenezték a sertéstartást, arra hivatkozva, hogy annak szaga lesz. Régebben, szinte minden családban tartottak disznót, nem is egyet. Azt mondom, ha az megfelelően van gondozva, akkor nincs olyan szaga, ami irritáló lenne. Egyesek addig mentek, hogy aláírást akartak az állattartás ellen gyűjteni. Örömünkre, többen józanul gon­dolkodtak, úgy vélekedtek, hogy nem írják alá, örülni kell annak, hogy jó szándékú, hasznos ez a dolog, az itt élők érdekében az önkormányzat tesz valamit. Végezetül, köszönetét kell mondanom a körjegyző­nek, és mindazoknak, akik a program megvalósításában aktívan részt vesznek - foglalta össze véleményét a Start munka- programról Lehoczki Szabolcs, a falu pol­gármestere. Magánének verseny Sz. A. Növénytermesztésbe, állattenyésztésbe kezdenek a pilinyiek Balassagyarmat, a Rózsa­völgyi Márk Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény ápri­lis 25-én, szrdán (azaz ma) szervezi meg a Zene és Művé­szeti Iskolák magánének sza­kos tanulóinak 14. balassa­gyarmati találkozóját három korcsoportban, 14-től 26 éves korig azok részére, akik je­lenleg alapfokú művészetok­tatási intézmények magán­ének szakának növendékei. A TV. korcsoportba azok a 14 és 35 év közötti fiatalok tartoznak, akik művészeti is­kolák magánének képzésé­ben jelenleg nem vesznek részt. A versenyen való rész­vétel nem kötött korábbi rendszeres énektanuláshoz. A találkozó anyaga műdal ka­tegóriában egy zongora kísé- retes magyar népdal és egy szabadon választott műdal „A dal mesterei” köteteiből, vagy Kerényi Miklós György „Énekiskola” köteteiből, vagy Fekete Mária: A magyar dal mesterei I. kötetből. Opera kategóriában egy operaária eléneklése a feladat. A zsűri tagjai Fekete Mária, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanszakve­zető tanára, Keönch Boldizsár, a Liszt Ferenc Zeneművésze­ti Egyetem nyugalmazott ta­nára, Kovács Brigitta, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskola tanára és a Pesti Broadway Stúdió hangképző tanára. A zsűri szakmai érté­kelést tart és odaítéli a találko­zó díjait: énekeseknek, felké­szítő tanároknak és zongora­kísérőknek. Valamennyi sze­replő emléklapot kap. Szalézis siker a lakiteleki Népfőiskolán Balassagyarmat, a Szalézi Kol­légium lelkes kis csapata, a „Vi­dámak Társasága” (amely elne­vezés rendünk névadójától, Don Boscotól ered) idén is részt vett a Lakitelek Alapítvány és a Ke­resztény Élet Szerkesztősége ál­tal meghirdetett Kárpát-meden­cei történelmi vetélkedőn. A csapatverseny idei témája az előző egyházi évhez kötődve - amely a Családok éve volt - „Az első magyar szent család, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre élete és kora” címen került kiírásra. A verseny írásbe­li fordulóin összesen 66 csapat vett részt határon innen és túl­ról, amelyből csak 20 juthatott tovább a Lakiteleki Népfőiskolán 2012. április 20-21.-én megren­dezett középdöntőbe és döntőbe. A Szalézi Kollégium csapata - név szerint György Sára, Kis Ber­A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap portájából - az olvaaók fóruma. A azerkrailjaér fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. nát és Szekán Rebeka - a három írásbeli forduló alapján a 2. he­lyen jutott tovább a lakiteleki megmérettetésre. Az április 20-án délután meg­rendezett 20 csapatos középdön­tőből ötödikként jutottunk to­vább a másnapi, 12 csapatot fel­vonultató döntőbe, ahol neves zsűri előtt bizonyíthattuk tudá­sunkat. Az „ítészek” között he­lyet foglalt többek között dr. Tö­rök József egyháztörténész, a PPKE Hittudományi Karának professzora, Gálfalvi György író, valamint Lezsák Sándor, az Or­szággyűlés alelnöke, a Népfőis­kola Alapítvány kuratóriumá­nak elnöke. A „Vidámak Társasága” csapat A versenyt végül az igen elő­kelő és a kollégiumunk számára hatalmas sikernek számító 4. helyen zártuk. Jutalmul értékes könyvcsomagot, valamint egy több napos kirándulást nyer­tünk, amelyen Lezsák Sándor al- elnökkel együtt vehetünk részt. A nyári zarándokút során meg­látogatjuk a majd a szent család számára fontos történelmi hely­színeket és végső úticélként el­juthatunk Nándorfehérvárra, ahol részt veszünk a csata emlé­kére rendezett ünnepségen. Nógrád megye számára min­denképpen elismerés, hogy a Szalézi Kollégium mellett egy másik balassagyarmati intéz­mény, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola „Nem mind” elnevezésű csapata is kiemelke­dő eredményt ért el ezen a ver­senyen. Ők az 5. helyen végez­tek, és jutalmul ugyancsak ré­szesei lehetnek a nyári zarán­dokút élményeinek. A vetélkedő zárásaként dr. Bá­bel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek köszönte meg a diákoknak és felkészítő tanároknak, hogy időt és energiát szántak a Szent család életének és korának meg­tanulására. Kramlik Mariann a „Vidámak Társasága” csa­pat felkészítő tanára

Next

/
Oldalképek
Tartalom