Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)
2012-04-02 / 77. szám
1 2012. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Májustól itt az új parkolási rend Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésén a napokban fontos döntés született város új parkolási rendjéről, amely változás sok embert fog érinteni. De visszatérünk a helyi járati menetrend problémájának megoldására és más, egyéb fontos közgyűlési döntésekre is. Salgótarján. A közgyűlésen a képviselők teljes létszámban jelen voltak. Arról már tudósítottunk, hogy Ponyi Béla rendőr ezredes, a Salgótarjáni Városi Rendőrkapitányság vezetője beszámolt, a szervezet tavalyi évben elvégzett munkájáról és eredményeiről, valamint az ez évi feladatokat is meghatározták. A képviselők a kapitány beszámolóját egyöntetűen elfogadták. A képviselők igen parázs vitát folytattak a menetrend kérdésében. Székyné dr. Sztrémi Melinda, a város polgármester elmondta, hogy a legutóbbi úgy fogadták el az előterjesztett menetrendet, hogy ha azzal kapcsolatban a lakosság több panasszal él, akkor a Nógrád Volán Zrt. hajlandó a panaszokat figyelembe véve, egy újat kidolgozni, s azt a közgyűlés elé terjeszteni. Mivel az akkor életbe lépett menetrenddel kapcsolatban, a városlakók részéről a vártnál nagyobb mértékű negatív jelzés érkezett, ezért kezdeményezték, hogy az érintettek egy fórumon fejtsék ki véleményüket. Ezt a fórumot március 7-én tartották meg, ahol a város lakói és a Nógrád Volán Zrt. illetékesei is részt vettek. A konzultációt követően a Nógrád volán Zrt. szakemberei egy új menetrendet alkottak meg, amely április elsejétől lépett életbe. A polgármester azt is hozzátette, hogy ez nem a végleges menetrend, hiszen a szakemberek már vizsgálják Bobál Tamás javaslatát, amely egy minden eddiginél újabb szemléletű menetrendet dolgozott ki. Ez várhatóan júniusban fog életbe lépni. Előzetesen annyi információt osztottak meg, hogy ez a város szerkezetét maximálisan figyelembe veszi majd, ütemesebb lesz, valószínűleg négy fővonalat fog kialakítani, amelyeken átszámozott járatok fognak közlekedni. A másik nagy vitát kiváltó napirendi pont, az új parkolási rend kérdése volt. Elsőként azt a tájékoztatót jelentetjük meg, ami tisztázza a legfontosabb változásokat, és amelyet az önkormányzat juttatott el lapunk részére. A tájékoztatóban ez áll: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. februárjában újraszabályozta a város parkolási rendeletét, új övezeteket, szektorokat jelölve ki. A rendelet célja a város parkolási nehézségeinek könnyítése azáltal, hogy csökkenti a gépkocsik parkolóhelyen történő várakozási idejét úgy, hogy azok forgási sebességét növeli. A város polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda szükségesnek tartotta a salgótarjáni lakosokra, illetve vállalkozásokra háruló terhek minimalizálását, ezért a közgyűlés 2012. március 29-ei ülésén módosító javaslatában újraszabályozta az eredeti rendeletet Salgótarján közgyűlése által - a polgármesteri módosítással együtt - elfogadott parkolási rendelet szerint jelentős kedvezményekben részesülnek a salgótarjániak. Salgótarján belvárosában három fizetős parkolási övezet lesz kialakítva, a kiemelt övezet, illetve az I. és a II. övezet. A kiemelt övezetben, ami eddig is fizetős parkoló volt, nem lesz változás. A parkolási díj továbbra is 300 fo- rinl/óra marad, a bérletek ebben az övezetben nem-érvényesek. Az I. és II. övezetet 10 lakószektorra osztották. Az adott szektorban élő salgótarjáni lakosok háztartásonként egy autóval ingyen, a második autó esetén 4000 forint, harmadik autótól pedig 15.000 forint éves díj ellenében parkolhatnak. Azok a salgótarjániak, akiknek a munkahelyük a fizetős zónába van, évi 4000 forintos bérletet válthatnak, a munkahelyükhöz tartozó szektorba. Az I. és II. fizetős övezetben munkahellyel rendelkező nem salgótarjáni lakosok, illetve az itt székhellyel vagy telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek, a tevékenységükhöz tartozó szektorban, havi 1500 forintos, vagy 4000 forintos negyedéves, vagy 15000 forintos éves szektorbérletet válthatnak. A Salgótarjánban állandó lakcímmel rendelkezők az I. és II. övezetre kedvezményes bérletet válthatnak havonta 1500 forintért, negyedévente 4000, évente 15000 forintért. Ezekben az övezetekben az egyszeri parkolási díj 150, illetve 100 forintra csökken óránként. Figyelembe véve azt, hogy a lakosságnak időre van szüksége az új parkolási rend megismerésére, valamint az ingyenes és fizetős parkolási bérletek megváltására, a rendelet hatályba lépését a közgyűlés egy hónappal meghosszabbította, 2012. május 1-re módosította. A fizetőparkolók üzemeltetője a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. (VGÜ), melynek ügyfélszolgálati irodáiban április 2-től állnak a lakosság rendelkezésére, a Kertész úti telepen vagy az Arany János út 19/A. 6. sz. pavilonjában. Az ügyfélszolgálat nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig 8.00 18.00 és pénteken és szombaton 8.00 - 12.00 óra között. Az új parkolási rendszerrel kapcsolatban további információ kérhető a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft.-tői az info@parkolas.vgu.hu email címen, vagy telefonon a 20/333- 444 számon. A tájékoztató anyagok (szektor és övezeti határok, bérletigénylés feltételei stb.) március 30-ától elérhetőek lesznek a www.salgotarjan.hu és a www.vgu.hu weblapokon.” A közgyűlésen ezzel kapcsolatban Dóra Ottó (MSZP) azt kérdezte meg, hogy a rendszer üzemeltetése és kiépítés mennyibe kerül, valamint vannak-e arra vonatkozó számítások, hogy ezek a költségek mikor térülnek meg? A válaszokból kiderült, hogy a parkolóórák felszerelése és kialakítása, mintegy 150 millió forintba kerül, az üzemeltetése a város számára további 56 millió forintot jelent. Székyné dr. Sztrémi Melinda válaszában azt hangsúlyozta, hogy a költségeken felül - a számítások alapján - mintegy 30 millió forint tiszta haszon realizálódhat. Ezt a pluszforrást egy elkülönített alapba fogják irányítani, amiből a fizetős parkolók környékén meglévő útszakaszokat fogják felújítani. Etvsényi Ferenc liberális képviselő, az MSZP frakció tagja azt kérdőjelezte meg, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben, a fizetős parkolási rend bevezetésével, szükséges-e a lakosságot tovább terhelni? Továbbá véleménye alapján, a városvezetés részéről, ez egy rosszul időzített döntés. Fenyvesi Gábor (Fidesz) alpolgármester erre a felvetésre úgy reflektált, hogy a városnak szüksége van a bevételekre, de nem az a céljuk, hogy az itt élőket büntessék, hanem, hogy megszüntessék azokat az anomáliákat, hogy egyes, nem salgótarjáni autótulajdonosok a parkoló helyeket garázsnak használják, elvéve a helyet, a városlakók gépkocsija elől. Ez véleménye szerint tarthatatlan állapot, s hozzátette a befolyó összegből nemcsak útfelújítások történhetnek majd, hanem új parkolóhelyeket is ki fognak alakítani. További napirendi pontok között szerepelt a Női Átmeneti Szálló felújítási projektjének támogatása. A sikeres pályázat esetén, az épületen kicserélik a nyüászáró- kat, akadálymenetesítik, és a meglévő helyiségekhez fürdőszobákat alakítanak ki. A polgármester azt is elmondta, hogy a pályázat kiírásának értelmében, a támogatás mértéke 100 százalékos. Megtörténtek a városi cégek átalakításához kapcsolatos döntések is. A képviselők a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési (VGÜ) Kft.-n belül, egy profiltisztításra adták „áldásukat”, vagyis ezentúl csak a hulladékgazdálkodási feladatok tartoznak a VGÜ Kft.-hez. A temetők és a parkok karbantartása innentől a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. feladata lesz. Már szabad látogatni Balassagyarmat. Az influenza és az influenzaszerű betegségek miatt március ó-tól látogatási tilalmat vezettek be a dr. Kenessey Albert Városi Kórház infectológiai és a gyermekosztályán. A tilalmat feloldották: március 30-tól ismét szabad látogatni az említett részlegeken. Elismerte és megbánta Salgótarján. Horgászbotokat és DVD-lejátszókat vittek el - szám szerint két-két darabot - a közelmúltban az egyik salgótarjáni házhoz tartozó műhelyből. A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül előállították a lopás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 15 éves helybeli fiút. A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a fiatal az esti órákban lefeszítette a melléképületről a lakatot, majd eltulajdonította az összesen negyvenezer forintnyi értékeket A nyomozók lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalembert, aki elismerte és megbánta a bűncselekmény elkövetését Az ellopott tárgyakat lefoglalta a rendőrség, így a sértett kára megtérült - közölte Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Kirabolták Endrefalva. Többen is bementek egy 73 esztendős endrefalvai férfi lakásába néhány napja, az esti órákban. A hívatlan látogatók átkutatták az idős ember otthonát és eltulajdonították a nyugdíja egy részét. A Szécsényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen. A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a bűn- cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három helyi lakos: egy 40 és egy 17 éves férfi, valamint egy 17 esztendős nő. A legidősebb elkövető lefogta az öregurat, amíg társai a lakás különböző helyiségeit átkutatták. Végül alig több mint húszezer forintot találtak a sértett kabátjában. Ezzel az összeggel a zsebükben távoztak a helyszínről. - A rendőrök a három személyt - őrizetbe vételük mellett - rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta lapunkat Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elkészült a költségvetés és lesz adóslista is A város testületi ülésén megjelent képviselőknek a legfontosabb feladata az volt, hogy megvitassa, majd ezt követően elfogadja a város és annak intézményeinek 2012. költségvetését. A képviselő-testület arról is döntött, hogy a különböző hátralékok és adók csökkentése érdekében, május elsejétől - kellő tájékoztatás és körültekintés után - közzétesznek egy ezeket tartalmazó egy adóslistát is. Rétság. Az ez évi költségvetés tervezetésének összeállításánál, már számos új törvényi változást figyelembe kellett venni. Ezentúl az önkormányzat valamennyi intézményének külön-külön - vagyis Rétság városának összesen nyolc önálló költségvetést kell készítenie. Megváltoztak a hitelfelvétel szabályai is, mindezek egy igen feszített gazdálkodást követelnek meg majd az ön- kormányzati munka minden színterén. A könyvvizsgálói jelentés az elkészített költségvetési-tervezetet megalapozottnak, s a törvényi előírásoknak megfelelőnek minősítette. A második napirendi pontban a 2011. évi költségvetés módosítása szerepelt, amelyet a központi előirányzatok változása indokolta. Hasonló indokok miatt kellett megváltoztatni a szociális rendelet is, amely az önkormányzat kötelező feladatai közé tartozott. A vagyonrendelet módosítása során azokat a vagyonelemeket kellett volna megjelölni, amelyek kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonként szerepelnének a továbbiakban, de a város ilyen vagyonnal nem rendelkezik. A hulladékgazdálkodási rendelet módosítása napirendi pontban az önkormányzat által december 19-én kihirdetett, s január elsejével életbe lépő helyi rendeletet kellett újból módosítani. A december 30-án megjelent Magyar Közlönyben ugyanis kihirdetésre került, hogy a hulladékkezelési díj mértéke a 2012. évben nem haladhatja meg a 2011. évre megállapított szolgáltatás mértékét. Napirendre került az általános iskola intézményfenntartó társulás 2012. évi költségvetése is. A Rétsági Általános Iskola közös fenntartására létrehozott intézményfenntartó társulás, a hatályos megállapodása alapján, az általános iskola nevelés működési költségeihez Bánk és Tolmács önkormányzatainak támogatást nem biztosítanak. Bánk az ellátottak számával arányos mértékben járul hozzá a napközis ellátás költségeihez. A jelenleg hatályos társulási megállapodás szerint, a 2010. évben Tolmács Község Önkormányzata 1 600 000 forintot biztosított a kiadás és bevételek kü- lönbözetének fedezetére. Ez az összeg a 2011. évben és várhatóan az idén sem kompenzálja a fennálló fedezetet, ezért olyan döntés született, hogy az érintett településekkel egyeztetést kell kezdeményezni. A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 2012. év január elsejétől más irányítószerv felügyelete alá került. A feladatátadáshoz a könyvvizsgáló által jóváhagyott beszámolót kellett készíteni, aki megállapította, hogy a beszámoló a könyvviteli, pénzügyi jogszabályoknak megfelelően készült, s ezek alapján egy megbízható és valós képet mutat. A Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. igazgatója elkészítette a pénzügyi beszámolóját a 2011. évben felhasznált céltartalékról. A testület egyhangú szavazással tudomásul vette az intézmény működéséhez 2011. évben biztosított, 38 009 384 forint önkormányzati támogatás felhasználására vonatkozó pénzügyi beszámolót. A helyi adók és a gépjárműadó hátralékok csökkentése érdekében kezdeményezte a testület, hogy a jegyző éljen az adózás rendjéről szóló - 2003. évi XCII. törvény 55/B. paragrafusban biztosított közzétételi joggal, miszerint az önkormányzati adóhatóság a helyi adók és a gépjárműadó vonatkozásában a tízezer forintot elérő adótartozással rendelkező adózók nevét, címét az adótartozás összegét és az adónemét, az esedékességet követő 10. napot követően, a helyben szokásos módon közzéteheti. Az ügyben - kellő tájékoztatás után - először május elején jelenik meg az adóslista. Legvégül rendelet született abban a kérdéskörben, hogy a képviselő-testület, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes, 2011. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét 949 000 forinttal csökkenti, és a költségvetés bevételi és kiadási színvonalát 755 629 000 forintban állapítják meg.