Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-09 / 59. szám

12 SPORTTUKOR 2012. MÁRCIUS 9., PÉNTEK Az SBTC labdarúgócsapata várja hűséges szurkolók támoga­tását Megkezdte a bérletek áru­sítását, melyek kupamérkőzé­sekre is érvényesek. A 2012. évi felnőtt bérletek ára hatezer, míg a nyugdíjasoké és diákoké négy­ezer forint. A bérleteket Salgótar­jánban, a tóstandi pályán lehet megvásárolni március 9-én, 16- 17 óra, míg 10-én, 13 ás 14 óra kö­zött Pájer Zoltán főrendezőnél. 13. Kazár Kupa . A megyei II. osztály Keleti csoportjában szereplő Ka­zár Községi Sportegyesület és a helyi önkormányzat közös szer­vezésében, valamint a vállalko­zók támogatásával immár tizen­harmadik alkalommal rendezik meg e hét végén - szombaton és vasárnap - a Kazár Kupa nagy­pályás viadalt. Az első három tor­nát a Mátraterenye, a negyediket Kazár, az ötödiket Vizslás, a ha­todikat a Kazár, a hetediket Mátraterenye, a nyolcadikot Mátraterenye, a kilencediket Vizslás, a tizediket a Kazár, a ti­zenegyediket a Mátraterenye, míg a tizenkettediket a Kazár csa­pata nyerte meg. A viadalon ez­úttal is négy csapat (Kazár SE, Mátraszele Vizslás SC és Mátraterenye) méri össze erejét. A program. Március 10., szom­bat. 12 óra: Kazár SE - Mátraszele. 14 óra: Vizslás SC - Mátraterenye . Március 11., va­sárnap. 11 óra: a 3. helyért. 13 óm: döntő. Rangadóbérlet labdarúgás. Úgynevezett rang­adóbérletek árusítását kezdi meg - a magyar klubok közül első­ként - az OTP Bank Ligában cím­védő Videoton FC. A klub szerdai tájékoztatása szerint az együttes négy legfontosabb hazai mérkő­zésére - a DVSC-TEVA, a Buda­pest Honvéd, a Ferencváros és a Győri ETO FC ellen - külön belé­pőkártyát bocsájt ki az egyesület, amely húsz százalékkal olcsóbb belépést jelent az elsősorban a kiemelt találkozókra kíváncsi szurkolóknak. A rangadóbérle­tekhez - 2560 és 9600 közötti áron - a VidiShopban és a Sóstói Stadion főpénztárában lehet hoz­zájutni. Ligakupa futball Utolsóként a Kecskemét jutott a legjobb négy közé a lab­darúgó Ligakupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágó­ján az idegenbeli döntetíent köve­tően hazai pályán 1 -0-ra legyőz­te a másodosztályú MTK-L Ligakupa, negyeddöntő, visz- szavágók Kecskeméti TE - MTK Budapest (NB ITes) 1 -0 (0-0). To vábbjutott: a Kecskemét 3-2-es összesítéssel, Lombard Pápa Ter­mál FC - Kaposvári Rákóczi 1-1 (0-1). Tj: a Pápa 2-1-es összesí­téssel, Videoton FC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0). Tj.: a Videoton kettős győzelemmel, 4-0-s össze­sítéssel, DVSC-TEVA - MVM Paks 1-1 (1-1). Tj.: a Debrecen 2-1-es összesítéssel. A Bük csapatát fogadja a Szécsény asztalitenisz Varga Zoltán harmadik lett az ob-n B. T. Az Extraligában jelenleg hato­dik helyen tanyázó Aloe-Invest Szerva ASE Szécsény március 11- én, vasárnap, 11 órától a nyolcadik helyezett Büki TK csapatát fogad­ja a Magyar úti általános iskolá­ban. A nagy sportélményt jelent­kező találkozó esélyese a hazai csapat, hiszen az őszi idényben is nyertek a Bük otthonában. Ettől függetlenül elmondható, hogy a legmagasabb ligában egyik mér­kőzés sem lefutott, ezért most is iz­galmas, magas színvonalú össze­csapás várható. A szécsényiek március 9-re kiírt Celldömölk el­len idegenben vívandó találkozó­ját a Magyar Asztalitenisz Szövet­ség az ellenfél egyik játékosának válogatottbeli elfoglaltsága miatt elhalasztotta. Az új időpontban ké­sőbb egyeznek meg a csapatok. A Szerva ASE NB Ill-ban szereplő együttese március 10-én Pásztón, a gimnázium tornatermében ját­szik, 11 órától. A Klampár Tibor vezette vendégek a mérkőzés esé­lyesei, akik eddig hibátlanul veze­tik a tabellát. * * * A 95. országos bajnokságon a Szécsény játékosa, Varga Zoltán az előkelő 3. helyen végzett. Az or­szág legjobbjait felvonultató ver­senyen a szécsényiek kiválósága az elődöntőben szoros csatában kapott ki a végül versenyt meg­nyerő, jelenleg is válogatott Faze­kas Pétertől. Az ősz és tél folya­mán hónapokig sérüléssel küsz­ködő Varga Zoltántól ez nagyon szép eredmény, s előrevetítheti azt is, hogy az Extraligás csapat sike­res tavasz idényt tudhat majd ma­gáénak. Az ob, egyben Mercz Gábor-em- lékverseny végeredménye. Férfiak 1. Fazekas Péter (Celldömölki VSE), 2. Kosiba Dániel (Duisburg), 3. Varga Zoltán (Szerva ASE Szécsény) és Lindner Ádám (Crvena zvezda). Nők 1. Póta Ge­orgina (Berlin Eastside), 2. Lovas Petra (Berlin Eastside), 3. Pergel Szandra (Budaörs) és Madarász Dóra'(Univer KTE Kecskemét). A klubok egyeztetést szeretnének labdarúgó NB i. Az OTP Bank Li­gában szereplő labdarúgóklubok egyeztetést szeretnének a Sze­rencsejáték Zrt-vel, hogy kom­penzációt kapjanak a cégtől. A Kontaktrádió honlapjára felke­rült, Szentpétery Kálmán elnök­vezérigazgatónak címzett levelé­ben George F. Hemingway, a Bu­dapest Honvéd tulajdonosa mint a magyar szövetség NB I-es bi­zottságának elnöke jogi lépése­ket is kilátásba helyezett, amen­nyiben nem születik kompromis­szum a felek között. A bizottság azt kifogásolja, hogy a Szerencse- játék Zrt. bizonyos játékai olyan fogadási ajánlatokat kínálnak, amelyek a klubok tevékenységé­re épülnek, s ebből a cég jelentős profitra tesz szert, ugyanakkor a nyereségből semmiféle kompen­zációt nem kapnak a csapatok. „Mint bizonyára Ön is tudja, az Önök Totó, Góltotó, Tippmix és Tippmax elnevezésű játékai olyan fogadási lehetőségeket kí­nálnak, melyek az NB Les klu­bok tevékenységére épülnek és ezeken a fogadásokon keresztül az Önök vállalata jelentős profit­ra tesz szert. Sajnálatos módon a Szerencsejáték Zrt. ebből a nye­reségből semmiféle kompenzáci­ót nem juttat az NB Les klubok­nak. Ez a gyakorlat számunkra elfogadhatatlan” - olvasható a le­vélben. A rangado.hu internetes oldal úgy tudja, Hemingway más sportfogadásokkal foglalkozó cégnek is elküldte levelét, ugyan­akkor megkeresésre a sportveze­tő azt mondta, hogy privát levél­ről nem kíván nyilatkozni. Tilos a videó olimpia. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bizonyos feltéte­lek mellett ösztönzi és támogat­ja a londoni játékokon részt ve­vő sportolókat és egyéb akkredi­tált személyeket, hogy használ­ják a közösségi médiát, azaz posztokat, blogbejegyzéseket ír­janak és tweeteljenek élménye­ikről. A Magyar Olimpiai Bizott­ság honlapján csütörtökön köz­zé tett NOB-állásfoglalás szerint a közösségi média- és blogtevé- kenység nem szolgálhat keres­kedelmi vagy hirdetési célt, a be­jegyzéseknek, biogoknak és tweeteknek egyes szám első sze­mélyben, naplószerű formátum­ban kell megjelenniük, és nem újságírói beszámolóként. Ez azt jelenti, hogy nem lehet jelentés a versenyről vagy kommentár a résztvevők tevékenységére vo­natkozóan, valamint a szerző nem tehet közzé bizalmas vagy személyes információkat. A tweet ebben az értelmezésben rövid blognak minősül, és ugyanazok az irányelvek vonat­koznak rá, azaz egyes szám első személyben, naplószerűen kell megírni. A megjelentetett tartal­maknak összhangban kell len­niük az olimpizmus alapelvei­vel, és nem tartalmazhatnak vulgáris, obszcén szavakat vagy képeket. A résztvevők és egyéb akkreditált személyek közzéte- hetnek az olimpiai helyszíneken készített fényképeket személyes használatra. Tilos ugyanakkor a fotókat kereskedelmi forgalom­ba hozni, eladni vagy más mó­don terjeszteni. Ami a versenye­ken és ötkarikás helyszíneken készült videó- és hanganyago­kat illeti, ezeket nem szabad fel­tölteni vagy megosztani közös­ségi médiafelületeken vagy weboldalakon. Ugyancsak tilos a NOB tulajdonát képező ötkarika, a szervezőbizottság és a nemzeti olimpiai bizottság jel­képeinek, továbbá a kabalafigu­ráknak a használata a bejegyzé­sekben, biogokban és l tweetekben. A Keleti csoport tavaszi menetrendje labdarúgás Megyei II. osztály 16. forduló Március 17., szombat, 15 óra: Vizslás AC - Ságújfalu KSE, Zagy­varónai SE - Kazár KSE, Mihály- gerge SE - Mátraterenye SE ’97, Mátraszőlős KSE - Lucfalva SK. Március 18., vasárnap, 15 óra: Cered VSE - Renault Renniss Karancsberény, Karancskeszi SE - Karancsalja MSE, TSK Etes - Jobbágyi HSE. Szabadnapos: Bujáki SC. 17. forduló Március 25., vasárnap, 16 óra: Mátraterenye SE ‘97 - Vizslás AC, TSK Etes - Karancskeszi SE, Lucfalva SK - Mihálygerge SE, Bujáki SC - Cered VSE, Renault Renniss Karancsberény - Zagyva­rónai SE, Karancsalja MSE - Mátraszőlős KSE, Kazár KSE - Jobbágyi HSE. Szabadnapos: Ságújfalu KSE. 18. forduló Március 31., szombat, 16.30 óra: Mihálygerge SE - Karancsalja MSE, Vizslás AC - Lucfalva SK, Zagyvarónai SE - Cered VSE, Job­bágyi HSE - Renault Renniss Karancsberény. Április 1., vasár­nap, 16.30 óra: Bujáki SC - Ságújfalu KSE, TSK Etes Mátraszőlős KSE, Karancskeszi SE - Kazár KSE. Szabadnapos: Mátraterenye SE ’97. 19. forduló Április 7., szombat, 16.30 óra: Karancsalja MSE - Vizslás AC, Ka­zár KSE - Mátraszőlős KSE, Re­nault Renniss Karancsberény - Karancskeszi SE, Zagyvarónai SE - Jobbágyi HSE. Április 8., vasár­nap, 16.30 óra: TSK Etes - Mihálygerge SE, Cered VSE - Ságújfalu KSE, Mátraterenye SE ‘97 - Bujáki SC. Szabadnapos: Lucfalva SK. 20. forduló Április 14., szombat, 16.30 óra: Mihálygerge SE - Kazár KSE, Vizslás AC - TSK Etes, Mátra­szőlős KSE - Renault Renniss Karancsberény, Jobbágyi HSE - Cered VSE. Április 15., vasárnap, 16.30 óra: Karancskeszi SE - Zagyvarónai SE, Bujáki SC - Lucfalva SK (ifjúsági mérkőzés: április 14., szombat, 14.30 óra, Lucfalva), Ságújfalu KSE - Mátraterenye SE ’97. Szabadna­pos: Karancsalja MSE. 21. forduló Április 21., szombat, 17 óra: Ka­zár KSE - Vizslás AC, Renault Renniss Karancsberény - Mihály­gerge SE, Zagyvarónai SE - Mátraszőlős KSE, Karancsalja MSE - Bujáki SC, Jobbágyi HSE - Karancskeszi SE. Április 22., va­sárnap, 17 óra: Lucfalva SK ­Ságújfalu KSE, Cered VSE - Mátraterenye SE ’97. Szabadna­pos: TSK Etes. 22. forduló Április 28, szombat, 17 óra: Vizs­lás AC - Renault Renniss Karancsberény, Mihálygerge SE - Zagyvarónai SE, Mátraszőlős KSE - Jobbágyi HSE. Április 29, vasár­nap, 17 óra: Ságújfalu KSE - Karancsalja MSE, Mátraterenye SE ‘97 - Lucfalva SK, Karancs­keszi SE - Cered VSE, Bujáki SC - TSK Etes. Szabadnapos: Kazár KSE. 23. forduló Május 6, vasárnap, 17.30 óra: Karancskeszi SE - Mátraszőlős KSE, Cered VSE - Lucfalva SK, TSK Etes - Ságújfalu KSE, Zagyva­rónai SE - Vizslás AC, Jobbágyi HSE - Mihálygerge SE, Karancs­alja MSE - Mátraterenye SE ’97, Kazár KSE - Bujáki SC. Szabadna­pos: Renault Renniss Karancsbe­rény. 24. forduló Május 12, szombat, 17.30 óra: Mihálygerge SE - Karancskeszi SE, Mátraszőlős KSE - Cered VSE, Vizslás AC - Jobbágyi HSE, Re­nault Renniss Karancsberény - Bujáki SC (ifjúsági mérkőzés: má­jus 13, vasárnap, 15.30 óra, Bu­ják). Május 13, vasárnap, 17.30 óra: Ságújfalu KSE - Kazár KSE, Mátraterenye SE ‘97 - TSK Etes, Lucfalva SK - Karancsalja MSE. Szabadnapos: Zagyvarónai SE. 25. forduló Május 19, szombat, 18 óra: Mátraszőlős KSE - Mihálygerge SE, Kazár KSE - Mátraterenye SE ’97, Renault Renniss Karancs­berény - Ságújfalu KSE, Zagyvaró­nai SE - Bujáki SC. Május 20, va­sárnap, 18 óra: Karancskeszi SE - Vizslás AC, Cered VSE - Karancsalja MSE, TSK Etes - Lucfalva SK. Szabadnapos: Jobbá­gyi HSE. 26. forduló Május 26, szombat, 18 óra: Vizslás AC - Mátraszőlős KSE, Karancsalja MSE - TSK Etes, Mihálygerge SE - Cered VSE. Má­jus 27, vasárnap, 18 óra: Lucfalva SK - Kazár KSE, Ságújfalu KSE - Zagyvarónai SE, Mátraterenye SE ‘97 - Renault Renniss Karancs­berény, Bujáki SC - Jobbágyi HSE. Szabadnapos: Karancskeszi SE. 27. forduló Június 2, szombat, 18 óra: Mihálygerge SE - Vizslás AC, Ka­zár KSE - Karancsalja MSE, Re­nault Renniss Karancsberény - Lucfalva SK, Zagyvarónai SE - Mátraterenye SE ’97, Jobbágyi HSE - Ságújfalu KSE. Június 3, vasárnap, 18 óra: Cered VSE - TSK Etes, Karancskeszi SE - Bujáki SC. Szabadnapos: Mátraszőlős KSE 28. forduló Június 9, szombat, 18 óra: Vizs­lás AC - Cered VSE, Karancsalja MSE - Renault Renniss Karancs­berény. Június 10, vasárnap, 18 óra: TSK Etes - Kazár KSE, Luc­falva SK - Zagyvarónai SE, Bujáki SC - Mátraszőlős KSE, Ságújfalu KSE - Karancskeszi SE, Mátra­terenye SE ‘97 - Jobbágyi HSE. Szabadnapos: Mihálygerge SE. 29. forduló Június 16, szombat, 18 óra: Zagyvarónai SE - Karancsalja MSE, Mátraszőlős KSE - Ságújfalu KSE, Renault Renniss Karancs­berény - TSK Etes, Mihálygerge SE - Bujáki SC, Jobbágyi HSE - Lucfalva SK. Június 17, vasárnap, 18 óra: Cered VSE - Kazár KSE, Karancskeszi SE - Mátraterenye SE ’97. Szabadnapos: Vizslás AC. 30. forduló Június 24, vasárnap, 18 óra: Bujáki SC - Vizslás AC, Ságújfalu KSE - Mihálygerge SE, TSK Etes - Zagyvarónai SE, Lucfalva SK - Karancskeszi SE, Karancsalja MSE - Jobbágyi HSE, Mátra­szőlős KSE - Mátraterenye SE ’97, Kazár KSE - Renault Renniss Karancsberény. Szabadnapos: Cered VSE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom