Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)
2012-03-29 / 74. szám
2012. MÁRCIUS 29., CSÜTÖRTÖK 5 GAZDASÁG Csapás csapást követ a reptéren menetrend Debrecen példáját követné az adósságaitól szabadulni próbáló Sármellék Fly-Balaton helyett Hévíz-Balaton Airport néven működik tovább a sármelléki repülőtér Nem élvez tovább telekadómentességet a Budapest- Airport, amely szerint az évente fizetendő 2,25 milliárd forint adó valódi mélyütést jelent az amúgy is túlélésért küzdő cégnek. Vég Márton Újabb jelentős pénzügyi terheket ró a Budapest Airportra (BA) a telekadótörvény hétfőn elfogadott módosítása, miközben a Malév februári csődje miatt a buda pesti repülőteret üzemeltető vál lalat amúgy is a túléléséért küzd. „A törvénymódosítás rekordnagyságú, nem kevesebb mint 2,25 milliárd forint (7,9 milüó euró) évente fizetendő adóra emeli a reptérre nehezedő pénzügyi terheket, ami a tavalyi 330 százaléka” mondta lapunknak Hardy Mihály. A BA kommuni kációs vezetője hozzátette: 2011 ben 675 millió forint (2,4 mülió. euró) telekadót fizetettek. A par lament által 2011 decemberében elfogadott telekadótörvénymódosítás nyomán pedig a BA nak mintegy 1,6 milliárd forint (5,7 millió euró) telekadót kel lett volna fizetnie, ami mintegy 2,4-szeres adóemelésnek felel meg. „A telekadóprés további szorítása súlyos károkat okoz. A nemzed légitársaság csődje nyomán több ezer munkahely került veszélybe a légiközlekedésben, az idegenforga lomban és a szállodaiparban. Ebben a helyzetben gyors, átgondolt és hatékony lépésekre lenne szükség, nehogy a Malév- dominó másokat is maga alá temessen” - fogalmazott Hardy Mihály. A német Hochüef által 49,66 százalékban tulajdonolt vállalat már eddig is egy sor rendkívül szigorú takarékossági intézkedést vezetett be: befa gyasztotta 10,5 milliárd forintos idei fejlesztési terveinek megva lósítását és kénytelen elbocsátani 180 dolgozóját. A parlament a XVII. kerületi polgármester javaslatára szavazta meg, hogy a jelenlegi szabályozással szemben a repülőterek területének meghatározott része is teleknek minősüljön, vagyis - ellentétben például a közutakkal, vasúti pályákkal helyi adót kelljen fizetni utánuk. A repülőtér összesen 1515 hektáron terül el. A vidéki repterek is többnyire még a gazdasági válság utó hatásaitól szenvednek. Sok he lyen a napi működés fenntartó sa is komoly gondot okoz, így persze fejlesztésre egyáltalán nem futja. Új élet kezdődhet viszont a sármelléki repülőtéren, ahol ezentúl a hévízi önkormányzat lesz az új üzemeltető, noha ez nem nevezhető kifejezetten önkormányzati feladatnak. „A reptér utóbbi évekbeü bérlői és üzemeltetői semmi lyen szempontból nem bízó nyúltak jó gazdának. A Malév „a budapesti összeköttetések népszerűsítése mellett kiemelt figyelmet fordítunk a vidéki repülőterek lehetőségeinek bemutatására is. Társaságunk külképviseleti hálózatának segítségével mind a turisztikai szakmát, mind a nagyközönséget informáljuk arról, hogy milyen módon lehet a legkönnyebben eljutni hazánkba” - mondta leállása megnyitott piaci réseket, így bár nehéz új járatokra szerződni, mégis van esély skandináviai és olaszországi célpontokra” mondta a Világ- gazdaságnak Papp Gábor. Hévíz polgármestere hozzátette: a cégalapításhoz szükséges 500 ezer forintos alaptőkével jegyeztették be a Hévíz-Balaton Airport Kft. t, amely a fürdőváros 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság. A cégalapításra azért is szükség volt, hogy átvehessék a reptér rel kapcsolatos jogokat, mert a lapunknak Hoiváth Getgely. A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hozzátette: évek óta tárgyalásoka t folytatnak légitársaságokkal, repülőterekkel és más érintett szolgáltatókkal annak érdekében, hogy minél több új légi járat, illetve buszjárat kösse össze turisztikai küldőpiacainkat Magyarországgal. korábbi üzemeltetők felszámo lás alatt állnak. Az idén 126 já rat érkezése biztos Sármellék re, ezek túlnyomó többsége az április közepétől a hévízi Mutsch Ungarn Reisen által szervezett Lufthansa-charter, amely hetente négy német nagyvárosba (Frankfurt és Düs seldorf mellett a tervek szerint az idén már Berlin és Hamburg) repül. Hévíz önkormányzata ta valy mintegy 30 millió forintot biztosított a sármelléki repülőtér akkori, állami hatóságok fe lé fennálló tartozásainak rendezésére. Az üzemeltető akkor a repteret és ingatlanjait 50 50 évre az önkormányzatoktól bér lő SCD csoport cége, az FB Airport Kft. volt. Tavalyi adatok szerint Sármelléken 17,2 ezer utas fordult meg, 33 százalék kai többen, mint az előző évben. Papp Gábor elárulta: bár a nyu gat magyarországi régió repii lőteréről van szó, nagyon jó a kapcsolatuk a kelet-magyaror szági régiót képviselő debreceni repülőtérrel. Utóbbi regionális helyzete ki válónak mondható, hiszen földrajzi okok miatt domborzat, csapadékosság - a repülhető órák számát tekintve megelőzi a környező romániai repülőtereket. A jelenlegi évi 30 ezer fős forgalom a Wizz Air június 18 án Induló Debrecen és London közötti járatával várhatóan mintegy 80 ezerre nő. Ráadásul heteken belül több új célállm mást is bejelenthetnek, ahová menetrend szerinti repülőjárat indulhat. Meleghegyi Tamás, az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője elmondta: három négy éven belül elérhetik az évi 600 ezres utasforgalmat. Ezt segíti, hogy a minősítések alapján a debreceni repülőtér hatósági szinten egyenrangúvá vált a bu dapestivel. A forgalom zavarta lan biztosítására az idén mintegy félmilliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre, közte az informatikai rendszer teljes felújításával és a téli forgalmat lehetővé tevő speciális eszközök beszerzésével. „Két nagyobb nemzeti és több fapados légitársasággal is tárgyalásban állunk. A legnagyobb érdeklik dés a német és a dél európai cél állomások iránt van” - fogalma zott Meleghegyi Tamás. Mindenkinek jár a marketing HMaaa A magyar netezők szeretnek e-mailezni az ipsos legújabb felmérése szerint a világ inter netezőinek 85 százaléka elektronikus levelek segítségével is kommunikál. Ez a forma leginkább hazánkban jellemzi a netezőket: 94 százalékuk kap és küld e- maileket. Utánunk követke zik Svédország (92 százalék), Belgium (91), Indoné- zia (91), Argentína (90) és Lengyelország 90 százalék kai. A 24 országban elvégzett felmérés szerint az internetezők 62 százaléka fent van valamelyik közösségi portálon, esetleg fórumokba vagy biogokba ír. A magyarok az átlagosnál aktívabbak: 70 százalékuk felkeresi és használja a kcr zösségi site okát. ■ VG Májusban nyithat azélményfiirdő az esztergomi élményfürdőt május közepére újra meg nyitják - mondta az üzemel tetést végző Investor 2005 Kft. fürdővezetője az MTI nek arra a hírre reagálva, hogy felszámolják a korábbi üzemeltetőt, az önkormány zati tulajdonú Esztergonű f ürdő (SPA) Szolgáltató Zrt.- L Garbacz Dóra közölte: a 2011 szeptembere óta tartó üzemszünet oka az volt, hogy az előző üzemeltető km zel hetvenmiUió forint tartm zása núatt a gázt biztosító Dalkia Energia Zrt nem kötött új szerződést az Aquaplus csoporthoz tartm zó Investor 2005 Kft. vei. A tárgyalások eredményeké^ pen azonban hamarosan megindulhat a gázszolgálta tás. ■ MTI Díjak energiatudatos épületek tervezőinek A MAGVAR ENERGIA HIVATAL OT szágos, nyüt pályázaton km resi a leginkább energia és környezettudatos szemléletben tervezett épületet Az energiahivatal célja, hogy az energiaellátás biztonsága és az importfüggőség csökkentése érdekében ösztönözze az energiahasználatban érdekelt szereplőket, elősegít se a takarékos megoldások és a megújuló energiaforrá sok alkalmazását. ■ VG Vérnyomáscsökkentők helyett friss gyümölcs t Matos Lajos ______________ Bu dapest. - Norvég kutatók bebizonyították, a kivi hatásos vérnyomáscsökkentő, rendszeres fogyaszt a vérnyomást a normál értékhez közelíti - olvasható a J. Human Hypertension című folyóirat tanulmányában. Rune Blomhoff és munkatársai évek óta foglalkoznak a kivi hatásainak kutatásával. Korábban bebizonyították, hogy az eredetileg Kínából származó gyümölcs gátolja a véralvadás alapjául szolgáló vérlemezkék összecsapódását. A kivi szinte minden fontos vitamint tartalmaz, gazdag antioxidáns vegyü- letekben. Európában a gyümölcs főként akkor terjedt el, amikor a kivi termesztésének vezető országa a II. világháború után Olaszország lett. A norvég kutatók szív- és érbetegség szempontjából kiemelten veszélyeztetett vizsgálati alanyokat választottak. Igen kövér, erős dm hányos férfiakat kértek részvételre. A vizsgálatot 100, emelkedőben lévő vérnyomású vagy már eleve magas vérnyomású férfi fejezte be. Először egy hónapig arra kérték a résztvevőket, hogy ne szedjenek gyógyszereket, antioxidáns készítményeket, és mivel a véralvadás kérdése is érdekelte a vizsgálókat, ne vegyenek be aszpirint. Véletlenszerű elosztás szerint 33 résztvevő naponta három kivit fogyasztott, ugyanannyi vizsgálati alany mindenféle más gyümölcsöt és zöldséget evett ugyanolyan mennyiségben, végül a többiek a megszokott étrendjüket tartották. A kivicsoportban már a kissé emelkedett vérnyomású résztvevők vérnyomása is csökkent, de a magas vérnyomású- ak első értéke, a szisztolés vérnyomás átlag 15 Hgmm-el ment lejjebb, a második érték, a di- asztolés nyomás 13 Hgmm-el lett alacsonyabb. Ez új gyógyszerek bevezetésekor is kiemelkedő hatásnak számít. A kivi a vérnyomást növelő enzim hatását is gátolta, és a véralvadási készséget csökkentette. Ez azt jelenti, hogy háromféle kedvező szívvédő hatása van.