Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)
2012-03-27 / 72. szám
8 2012. MÁRCIUS 27., KEDD KULTÚRA mecénás Hét éve finanszírozza az Aegon Magyarország Zrt. az egyik legnagyobb összegű irodalmi díjat. Miközben támogatókra lelni egyre nehezebb. / / f CSALADREGENY KAPTA A DIJAT Grecsó Krisztián a díjazott könyvvel a kezében. Mellette Beretvás Csanád Ritmus című márvány kisplasztikája Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című, tavaly megjelent regénye kapta az Aegon Művészeti Díjat, így az írónak jut az a feladat, hogy kiválassza a társdíjazottat. A cég hosz- szú távon kívánja finanszírozni az elismerést. Mézes Gergely Grecsó Krisztián könyve, a Mellettem elférsz a manapság igen kedvelt műfaj, a családregény ke rétéit, poétikáját újragondolva több nemzedék krónikáját lapoz za fel, széles olvasóközönséget érintve meg olvasható a zsűritag, Tarján Tamás irodalomtörténész indoklásában. A fiatal író regényével 28 jelöltet utasított maga mögé, köztük olyan alkotókat, mint Bodor Ádám, akinek Verhovina madarai című regényét válogatta be az első tízbe a zsűri, Tóth Krisztina, akinek Pixel című novellafolyamát vagy például Grendel Lajos Négy hét az élet című regényét A díjjal egy márvány kisplasz tika járt, Beretvás Csanád alkotása, és nem mellesleg hárommillió forint. Emellett az a megtiszteltetés, hogy az író kiválaszthatja a társdíjazottat, aki ősszel - amikor a társdíj átadó ünnepsé ge lesz kétmillió forinttal lesz gazdagabb. Grecsó Krisztián a sajtótájékoztatón bevallotta, még nem tudja, kinek adja majd az elismerést. Az író aki jelenleg az Élet és Irodalom prózarovatának a veze- tője - 2001 ben tűnt fel Pletyaanyu című novellásköteté- vel. 2005 ben jelent meg első re génye, a mágikus realizmushoz közel álló Isten hozott a Magvető Kiadónál. Ez a kötete több országban is napvilágot látott, többek között megjelent németül, csehül, szlovénül, sőt törökül is. Ezt a vi tatott Tánciskola című könyve követte, amely a férfivé, a felnőtté válás regénye. Időközben továbbírt egy Tersánszky Józsi Jenő-drá- mát, a Cigányokat, amelyet a bu dapesti Katona József Színház mutatott be 2010 ten. A fődíjról szakmai zsűri dönt, amelynek tagjai kritikusok, irodalmárok, irodalmi lapok szerkesztői, sőt, ha az adott évben nem jelenik meg új könyve, a mái'díjazott írók is elküldhetik az ötös listájukat Eszéki Erzsébetnek, a program kitalálójának és vezetőjének. A díj így teljesen független, önjáró életet él, s mára fontos részévé vált az irodalmi közéletnek. Az utóbbiért főleg a hét évre visszatekintő, botrányoktól mentes múlt tett a legtöbbet. Az eüsme- rés nagy összeggel jár, az idén a minisztérium által kicserélt nevek miatt nagy visszhangot ka pott József Attila díj és a Máiai díj is csupán 200 ezer forinttal jár, egyedül a Prima Primissima- díjas - amellyel életműveket is mernek el - kap nagyobb összeget, a kitüntetett 50 ezer eurót, azaz 14,1 millió forintot vehet át. A profit egy százalékát fordítja CSR-tevékenyégre az Aegon „tervezett program nem maradt el, de nem tudtunk vállalni újabb együttműködéseket. Az idén először van rá lehetősé- giink, hogy új pmgramot támogassunk” - mondta Drevenka Edit, az Aegon Magyarország PR-igazgatója arm a kérdésére, miként érintették az elmúlt időszak gazdasági intézkedései a cég támogatási politikáját. „Tavaly először rendezték meg M. Tóth Gézáék (KEDD Stiídió) az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet, és ennek lettünk az idén a névadó szponzorai A cég a profit egy százalékát fordítja CSR-tevékenységne, körülbelül éves szinten 100 millió forintnak megfelelő összeget. cégünk felelős társadalmi tevékenysége kiterjed a szolgáltatás és termékfejlesztés, az ügyfél és a munkatársi lojalitás programokon keresztül a támogatásokra is”- fogalmazott. Az Aegon CSR-tevékenysége (megoszlás, százalék) kultúra, sport célú tevékenység oktatás 10-------------------1 20 VG-GRAFIKA FORRÁS: CÉGKŐ7ÁÉS Megszűnt egy díj, létrejött egy másik nem élte túl <7 2011-es évet a 2009-ben alapított Aviva-díj és -kiállítás: a névadó szponzor nehézzé vált anyagi helyzetére hivatkozva szállt ki az ötmillió forinttal járó elismerés finanszírozásából, amelyet ráadásul kifejezetten fiatal - 40 év alatti - művészek kaphattak meg. Az Aviva 24 millió forinttal támogatta a pmjektet - ebben a díj mellett a kiállítás szervezéséhez szükséges pénz is benne volt. Létrejött viszont a Ieopold Bloom képzőm űvészeti díj, amelyet az ír Maurice Ward Group és a Ludwig Múzeum ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodája alapított. A díjra Magyarországon alkotó művészek pályázhattak festményeket és egyedi rajzokat bemutató külföldi kiállítás tervével. Tavaly a 10 ezer eurós elismerést Batykó Róbert festőművész vehette át. Újabb vita az írók és a minisztérium között Kilenc zenekar kaphat pénzt ZENE Több mint egymilliárd forintot csoportosítottak át nyolc írószervezet nyílt levél ben kifogásolta, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tizenháromból hat esetben nem a felt er jesztéseket elbíráló kuratórium jelöltjeinek adományozta a József Attilaüíjat. Felidézték: már ta valy sem tudták felvállalni, hogy a 13 odaítélendő kitüntetésre 26 főt jelöljenek, így a nyilvánosság számára ellenőrizhetetlen mechanizmusok szerint állna össze a kitüntetettek névsora, és sérülne a szakma szuverenitása. Március 15 e alkalmából 17 kategóriában 105 művész telje sítményét ismerte el a nemzeti erőforrás miniszter, arra kérve a kuratóriumokai, hogy a kioszt ható díjak számának kétszeresére tegyenek javaslatot. Ennek egyedül az írószervezetek által delegált testület nem tett eleget. A tárca álláspontja szerint „ulti mátumot intéztek a miniszterhez, amelyben lényegében meg kérdőjelezik a miniszter döntési jogkörét”. Az idén Báger Gusztáv költő, Bálint Péter író, Böszörményi Zoltán író, költő, láncú Laura költő, Kenéz Ferenc költő, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Kiss Judit Ágnes költő, Krusovszky Dénes költő, Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, Payer Imre költő, Széky János műfordító, SzUasi László iroda lomtörténész, esszéista és Végh Attila költő, esszéíró részesült az elismerésben. ■ Kilenc zenekar részesül abból a csaknem 1,4 milliárd forintos ösz- szegből, amelyet fővárosi komoly zenei együttesek rendkívüli támogatására csoportosított át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Réthelyi Miklós, a szaktárca vezetője egy hónappal ez előtt jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében 1,38 milliárd forintot csoportosítottak át budapesti zenekarok támogatására. Az összeg nagy részét három zenekar között osztották fel. A Budapesti Fesztiválzenekar 500, a Nemzeti Filharmoni kus Zenekar 300, a Concerto Az összeg nagy részét bárom zenekar között osztották fel. Budapest pedig 480 millió - ebből tartozásállománya ren dezésére 180, működéséhez pedig 300 millió forintos támogatásban részesül. A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent 1st ván Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Tár saság Zenekara pedig 10 millió forintot kap. ■ Fischer Iván megnyugodhat? Fesztivál A FŐVÁROS tizenhárom színházá ban március 31-én egyetlen éjszakára megváltozik minden. A teátrumok és a színészek dél után kezdődő és hajnalig tartó színes programsorozattal mutatják be sokolda lóságukat. Gyermekműso rok, interaktív programok, sosem látott produkciók, rendhagyó koncertek és bu szélgetések várják mind azokat, akik többet szeretnének látni egy hagyományos színházi előadásnál. SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA, 2012. MÁRCIUS 31. Kiállítás A KÉT VILÁGHÁBORÚ kö zötti időszak művészi igényű magyar enteriőrjeiből és ma is értékes lakbérén dezési tárgyaiból válogat az Iparművészeti Múzeum március 17-től szeptember 30-ig látható tárlata. A ma gyár iparművészet komoly nemzetközi sikereket is felvonultató időszakáról ösz- szesen 440 műtárgy ad át fogó, impozáns képet, köztük számos, kiállításon még soha be nem mutatott darabbal. ART DECO ÉS MODERNIZMUS, IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM Koncert A LEGTÖBB el adott komolyzenei lemez rekordjával büszkélkedő Nigel Kennedy mára us 28 án ismét Budapestre látogat. A hegedű és brá csajátéka mellett szokatlan külsejével és kissé pimasz modorával is feltűnést keltő brit művész karrierje több mint harminc éve szárnyal. Egykor Yehudi Menuhin tanítványa volt, majd az egész világot bejárta. Népszerűségét virtuóz technikájának köszönheti, mely- lyel friss energiát ad kiasz szikus és kortárs zenének egyaránt THE NIGEL KENNEDY QUINTET, BUDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONT Könyv huszonöt érdekfeszítő amely az em beriségsor sát jelentősen befolyásoló haditechni kai fejlesztések feltalálóit helyezi górcső alá. Huszonöt pusztító találmány az időszámításunk előtti 3. századtól napjainkig egy olvasmányos kötetben. THOMAS J. CRAUGHWELL: A HÁBORÚ TUDÓSAI, KOSSUTH KIADÓ, 304 OLDAL A K