Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)
2012-03-22 / 68. szám
SPORTTÜKÖR 2012. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK Három pontot érő tripla FirrsAL NB n, Keleti csoport, férfiak, alsóházi rájátszás. RAFC-kamionkupa.hu Salgótaijáni VSE 2-3 (0-2) Újlak utcai Általános Iskola, vezette: Harmath Zs., Patócs G. RAFC: Ivanics L. - Téglás, Tróznai, Gáspár, Korbély. Csere: Ivanics B., Tar, Devecser, Zombori. Edző: Czinege László. Salgótarján: Nagy G. - Huszár, Bársony, Új B., Molnár G. Csere: Váradi, Pataki, Bocsó, Kuris, Új Á., Kiska, Szabó B. Edző: Hornyák János, Pataki László. Gl: Tar (25.), Korbély (39.), ill. Bocsó (19., 20., 29.). Idegenbeli győzelemmel kezdte meg szereplését a másodosztályú férfi futsal bajnokság rájátszásában a Salgótarjáni VSE együttese, amely sikerének köszönhetően hosszú idő után végre elmozdult a Keleti csoport utolsó helyéről. Az alsóházi rivális RAFC elleni fővárosi összecsapás hőse a mesterhármast jegyző Bocsó János volt, ám ezúttal a többiek teljesítményére sem igazán lehetett panasz. Bár a további előrelépés a jelentős pontkülönbség miatt meglehetősen valószínűtlennek tűnik, az egyre jobban összecsiszolódó megyeszékhelyi gárdától jelenlegi pozíciójának megtartása mindenképpen reális elvárás lehet a hátralévő fordulókban. További eredmények: Szegedi TE EHÖK SE - RAFC- kaminokupa.hu 9-5 (5-1), ESC Gyöngyös MI - Nyíradonyi Huszárok FC 3-0 (játék nélkül), Nyíradonyi Huszárok - Szegedi TE EHÖK SE 12-3 (6-1). A bajnokság állása 1. Szegedi TE 22 9 211 105-133 29 2. Gyöngyös 21 8 211 93-103 26 3. Nyíradony 22 7 2 13 101-128 23 4. Salgótarján 21 3 117 73-204 10 5. RAFC 22 2 317 87-144 9 A Salgótarjáni VSE további menetrendje a rájátszásban. Március 26., hétfő, 20 óra: SVSE - Nyíradonyi Huszárok FC. Április 2., hétfő, 19 óra: ESC Gyöngyös MI - SVSE. Április 10., kedd, 20 óra: SVSE - Szegedi TE EHÖK SE. Április 23., kedd, 20 óra: SVSE - RAFCkamionkupa.hu. Április 30., hétfő, 18 óra: Nyíradonyi Huszárok FC - SVSE. Május Z, hétfő, 20 óra: SVSE - ESC Gyöngyös ML Május 14., hétfő, 19 óra: Szegedi TE EHÖK SE - SVSE. H. P. Albertirsa TKSC - Salgótarjáni KC 32-34 (15-16) Tápiószentmártom, 60 néző, vezette: Kisfalvi, Péli. Salgótarjáni KC: BÍRÓ - Bilisics 4, Duzsi 3, BORSODI 4, Szilágyi 2, HANGOS 10, MÉSZÁROS 9/2, Cs.: Csala kapus, PONYI1, Molnár 1, Lehoczki, Szarvas, Pilisi, Petrény. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc Albertirsa TKSC legjobb góldobói: Urbán 8/1, Talapka 6, Horváth 5. Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2. Kiállítások: 14 perc,+kizárás piros lap után Magyar Miklós, 3x2 perc után Kiss Tamás, ül. 12 perc, + kizárás piros lap után Duzsi Dávid. Az eredmény alakulása: 3. perc: 1-4,12. perc: 6-6,16. perc: 10-8, 19. perc: 12-10, 26. perc: 14 14, 27. perc: 14-16, 34. perc: 16-20, 44. perc: 20 25, 48. perc: 21 -28, 55. perc: 26-31,58. perc: 30-34. Nem a legjobb előjelekkel kelt útra az SKC legénysége az Albertirsa elleni összecsapásra, mert több játékos kisebb-nagyobb betegséggel bajlódott, de szerencsére mindenki tudta vállalni a játékot. Jól kezdtek a vendégek Hangos és Szüágyi révén már első percben kétgólos előnyre tettek szert, majd Hangos és Duzsi találatival növelték is az előnyüket. A hazai gárda gyorsan 0 kilábalt a kezdeti gödörhői, s a 12. percre egalizálta az állást, majd a vezetést is átvette. A játékrész második felében változatos volt a játék, teljesen kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, de egyik csapat sem tudott előnyre szert tenni. Az utolsó percben egy hazai támadásnál egy ártalmatlanak tűnő ütközésnél, mindenki nagy meglepetésre a tarjániak játékosának Duzsinak piros lapot mutattak fel a játékvezetők, még a hazai tábor is megkérdőjelezte a büntetés jogosságát. Ekkor mindenki azt gondolta, Duzsi kiválása nagy változásokat hoz az SKC támadójátékába de szerencsére nem így történt. Nagyszerűen kezdték a második játékrész a vendégek, s fokozatosan nőni kezdett a különbség a két csapat között. Egy remek tarjáni szériával a 48. percben már hét góllal vezetett a tarjáni alakulat. Az utolsó tíz percben a hazaiak fokozatosan csökkentették a hátrányukat A játék is, keményedet, több lett a szabálytalanság is: a kitörő MészáNyertek csapataink kézilabda NB II, Keleti csoport, férfiak, 15. forduló rost Magyar lerántotta, ezzel számára előbb fejeződött be az összecsapás, mert villant a piros lap. A hazaiak utolsó percekben az egyenlítés érdekében, az SKC az előny tartására mozgósította az utolsó energiáit Hangos minden hazai találatra válaszolt. így az SKC megtartotta minimális előnyét. Összességében egy nagyon kemény, színvonalas, de inkább a küzdelem domborodott ki az összecsapáson, ahol a tarjáni gárda nagyobb árnnyá győzelmet is megérde melt volna. Döntőnek bizonyult, a második félidőben az addig keveset játszó Ponyi, Molnár és Szarvas nagyszerűen helyettesítette a kieső játékosokat. Molnár Ferenc: - Szorgos hangyaként gyűjtögetjük a pontokat, nem reklámozzuk magunkat, de négyből négy megvan. Salgótarjáni Strandépítők KC - Lajosmizsei UKC 36-27(14-11) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Jeltai, Köbér. Salgótarjáni Strandépítők KC: MAGYAR - Molnár 1, HAJDÚ 6, Bártfai, Hortobágyi 2, LŐRIK 7, RÁCZ 9/4, Cs.: Letovai kapus, Dénes 5, Bognár 2, Baranyi 2, Lilinger 1, Petreczky 1, Vas. Edző: Szabó Attila. Lajosmizsei UKC legjobb góldobói- Szarka 6/1, Bálint 5/3, Lévai 4, Kiss 4. Hétméteresek- 4/4, ill. 6/4. Kiállítások: 14 perc + kizárás 3x2 perc után a 54. percben Bártfai Ferenc, illetve 10 perc. Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-1,7. perc: 2-4,14. perc: 4-7,22. perc: 9-9,28. perc: 14-9, 35. perc: 18-13, 44. perc: 24-17, 50. perc. 28-20, 57. perc: 34-25. A hazaiaknál Bensouici Aniz lábsérülése nem jött rendbe, nem tudta vállalni a játékot, de az első három fordulót kihagyó Lőrik Tamás játékra jelentkezett, amit biztató előjelnek lehetett tekinteni. A tavaszi első győzelem reményében indították á játékot a hazaiak, s Rácz hetesből nyitotta meg a gól- gyártást A sereghajtó vendégek nagy akarással vetették magukat a küzdelembe, kemény, helyenként durva védekezésük nem feküdt a főleg egyéni akciókra épülő hazai támadásoknak. Az alföldi gárda ezekből a hibákból gyors ellentámadásokat vezetett, amit a hazai védőfal még ellensúlyozni tudott, de a nagyon fiatal, rutinta- lan és az egész mérkőzés folyamán indiszponáltan közreműkö dő játékvezetők minden támadás végén hetes ítéltek a hazaiak ellen, amiért a másik oldalon még szabaddobás sem járt. A vendégek kétszer is két gólos előnyre tettek szert, sőt a 14. percben háromra nőtt a különbség. A tarjáni alakulat egyre higgadtabban az összjá- tékot helyezett előtérbe, Magyar továbbra is jól védett, Rácz, Hajdú és Bognár góljaival a 19. percben döntetlen volt az állás. Ezután tarjániak átvették irányítást, s a félidő végére háromgólos előnyt szereztek. Szünet után a Strandépítők csapata felszabadultan, jól és eredményesen játszott: Hajdú, Lőrik, Rácz és Dénes találataival fokozatosan nőtt előny. A szórványos ellentámadások nem sok veszélyt jelentettek a jól védő Magyar kapujára. Az utolsó 10. percben Szabó Attila a folyamatos cserékkel mindenkinek játéklehetőséget biztosított. Dénes és Baranyi szép gólokat szerzett, Petreczky átlövésből volt eredményes, s az 57. percben már kilenc találat volt a különbség a két csapat között. A záró percekben Hajdú és Lőrik továbbnövelte az előnyt, de a lelkes vendégek az utolsó sípszóig küzdve vissza tudtak jönni tíz alá. Szabó Attila: - Három vesztes mérkőzés után nagyon ránk fért ez a győzelem. Lőrik Tamás visz- szatérése sokat dobott a játékunk, a találkozó első szakaszában, egyéni akciókkal próbálkoztunk, aminek egy nagy birkózás lett az eredménye, így a mérkőzés eleje igen szorosan alakult. Abban pillanatba amikor elkezdtük játszani a saját játékunkat már kezünkbe volt a meccs. A második félidőben már kimondottan jó játékot nyújtottunk, külön öröm, hogy mindenkinek akit neveztünk a találkozóra játéklehetőséget tudtam biztosítani. Gratulálok a csapatnak a megérdemelt győzelemhez, bízom abban, hogy ettől még jobb játékkal a soron következő két idegenbeli csatán is pontokat tudunk gyűjteni. , Mulicza Ferenc További eredmények: FTC II. - Mogyoródi KSK 38-32, Gyömrő VSK - Dunakeszi VSE-Magyar- ság 34-31, Hevesi SE - Vecsés SE 26-22, XVI. kér. KMSE - Gödöllői KC 27-20. A bajnokság állása 1. Gödöllői KC 15 13 1 1 469-371 27 2. XVI. kér. 15 11 0 4 435-366 22 3. Vecsés SE 15 11 0 4 433-378 22 4. Salgótarjáni KC 15 10 0 5 485-432 20 5. Gyömrő VSK 15 9 0 6 386-364 18 6. St. Strandépítők 15 8 0 7 436-406 16 7. Hevesi SE 15 7 0 8 345-364 14 8. Albertirsa TKSC 15 5 2 8 398-432 12 9. FTC II. 15 4 2 9 441-459 10 10. Mogyoródi KSK 15 4 110 414-453 9 11. Dunakeszi VSE 15 3 111 382-457 7 12. Lajosmizse 15 L 113 367-509 3 Juniorok: FTC II. - Mogyoródi KSK 39-15, Gyömrő VSK - Dunakeszi VSE 30-41, Hevesi SE - Vecsés SE 23-40, Albertirsa TKSC - Salgótarjáni KC 24-44, XVI. kér. KMSE - Gödöllői KC 27-17, Salgótarjáni Strandépítők - Lajosmizsei UKC 35-32. A bajnokság állása _____________ 1. Salgótarjáni KC 15 13 0 2 543-407 26 2. Vecsés SE 15 12 0 3 470-386 24 3. XVI. kér. 15 11 0 4 450-362 22 4. Dunakeszi 15 10 1 4 490-418 21 5. FTC II. 15 10 0 5 480-381 20 6. Gödöllői KC 15 6 2 7 429-40513* 7. Gyömrő VSK 15 6 1 8 391-41813 8. St. Strandépítők 15 6 1 8 427-45012* 9. Lajosmizse 15 6 0 9 425-44410* 10. Hevesi SE 15 4 011 377-466 8 11. Mogyoród 15 2 112 356-518 5 12. Albertirsa 15 1 014 342-525 2 NB VB, Keleti csoprt, férfiak, 19. forduló: Csömör - Ceglédi KKSE 20-33, Békési FKC - Balassagyarmati Kábel SE 34-29, Hajdúböszörményi TE - Nyíregyházi KSK-Nyír-Komplett 28-28, Primavera Mizse KC - Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE 33-32, SBS Eger Eszterházy SZSE - Kőnig-Trade-Balmaz- újvárosi KK 27-25, Dabas-Diego KC - Ózdi KC 38-36, Gyöngyösi KK II. - CLAAS- Törökszentmiklósi KE 24-28. A bajnokság állása _____________ 1. Ceglédi KKSE 19 18 1 0 614-474 37 2. T.-szentmiklós 19 14 0 5 551-471 28 3. Dabas-Diego 19 14 0 5 578-528 28 4. Bgy. Kábel 19 11 3 5 617-578 25 5. Békési FKC 19 12 1 6 529-505 25 6. Balmazújváros 19 10 1 8 543-488 21 7. Nyíregyházi KSK 19 9 1 9 555-541 19 8. Eger Eszterházy 19 8 2 9 513-523 18 9. Gyöngyös II. 19 7 210 546-566 16 10. H.-böszörmény 19 7 210 529-568 16 11. Primavera Mizse19 6 112 529-558 13 12. Ózdi KC 19 6 112 532-562 13 13. Csömör 19 3 016 441-605 6 14. Hajdúnánás 19 0 118 490-600 1 Juniorok: Békési FKC - Balassagyarmati Kábel SE 35-26, Hajdúböszörményi TE - NyKSK- Nyírsuli-Nyír-Komplett 33-45, Primavera Mizse KC Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE 38-28, Csömör - Ceglédi KKSE 30-29, Dabas-Diego KC -Ózdi KC 37-31, Gyöngyösi KK II. - CLAAS-Törökszentmiklósi KE 22-22. A bajnokság állása _____________ 1. NyKSK-Nyírsuli 19 16 0 3 721-521 32 2. Békési FKC 19 16 0 3 659-535 32 3. Balmazújváros 18 16 0 2 630-48431* 4. Dabas-Diego 19 14 1 4 620-567 29 5. Gyöngyös II. 19 10 2 7 572-532 22 6. T.-szentmiklós 19 9 2 8 521-45619* 7. Csömör 19 9 1 9 542-593 19 8. H.-böszörmény 19 8 1 10 580-621 17 9. Ceglédi KKSE 19 7 0 12 501-505 14 10. Ózdi KC 19 6 1 12 573-595 13 11. Hajdúnánás 19 5 2 12 500-572 12 12. Primavera Mizse 19 6 0 13 481-587 12 13. Eger Eszterházy 18 3 1 14 487-665 7 14. Bgy. Kábel SE 19 1 1 17 428-582 2* Lőrik visszatérése sokat jelent csapatának fotó: satis/archiv Értékes győzelmet aratott a BE-BE TK TEKE NB I, NB II, férfiak B. T. NB I, Keleti csoport, 20. forduló BE-BE TK Salgótarján - Nyíregyházi Teke Klub 5-3 (3147-3009) BE-BE TK Salgótarján: Ozsvárt 0.484, Rendes M. 534, Nádasdi 1.569/1, Fancsik 1.516/1, Klak J. 552/1, Balázs P. 492. Nyíregyházi Teke Klub: Kastura Zs. 501/1, Ráski J. 501/1, Péter D. (Varga I.) 490, Péter S. 494, Varga I. II. (Szlovenszki T.) 520, Finta Z. 503/1. További eredmények: Fővárosi Vízművek SK - KÖSZOLG SC 4-4, Bélapátfalva - Egri Nyomda SE 3 5, Földeáki TC Tiszakécske VSE 8-0, Ceglédi Vasutas SE - Hajdú 09 TKSE 5 3, Szegvári TSE - Kazincbarcikai VTSE 2-6.14. forduló: Hajdú 09 TKSE - KÖSZOLG SC 5-3, Tiszakécske VSE - Egri Nyomda SE 3-5, Földeáki TC - Fővárosi Vízművek SK 6-2, Szegvári TSE - Nyíregyházi Teke Klub 8-0. A bajnokság állása _____________ 1. Kazincbarcika 20 15 1 4 1 04.5-55.531 2. Földeáki TC 20 12 0 8 95-65 24 3. KÖSZOLG SC 20 10 2 8 93.5-66.5 22 4. Nyíregyháza 20 10 2 8 87.5-72.5 22 5. Szegvári TSE 20 10 1 9 81-79 21 6. Hajdú 09 TKSE 20 10 0 10 77.5-82.5 20 7. Egri Nvomda 20 9 1 10 71.5-88.5 19 8. Bélapátfalva 20 9 1 10 78-8218* 9. Ceglédi Vasutas 20 8 2 10 75.5-84.5 18 10. Fővárosi V. 20 8 1 11 78.5-81.5 17 11. BE-BE TK 20 8 012 73.5-86.5 16 12. Tiszakécske 20 5 1 14 44-116 11 ifjúságiak BE-BE TK Salgótarján - Nyíregyházi Teke Klub 1-3 (837-1003) BE-BE TK Salgótarján: Bokros B. 475/1, Géczi B. 362. Nyíregyházi Teke Klub: Varga I. 453, Varga I. II. 550/1. További eredmények:Fővárosi Vízművek SK - KÖSZOLG SC 4-0, Bélapátfalva - Egri Nyomda SE 0-4, Földeáki TC - Tiszakécske VSE 0-4, Ceglédi Vasutas SE - Hajdú 09 TKSE 1 -3, Szegvári TSE - Kazincbarcikai VTSE 0-4.14. forduló: Hajdú 09 TKSE - KÖSZOLG SC 4-0, Tiszakécske VSE - Egri Nyomda SE 4-0, Földeáki TC - Fővárosi Vízművek SK 0-4, Szegvári TSE - Nyíregyházi Teke Klub 4-0. A bajnokság állása _____________ 1. Kazincbarcika 20 18 0 2 68-12 36 2. Fővárosi V. 20 15 0 5 58-22 30 3. Tiszakécske 20 12 0 8 47.5-32.5 24 4. Ceglédi V. 20 11 0 9 45-35 22 5. Hajdú 09 TKSE 20 11 0 9 44.5-35.5 22 6. KÖSZOLG SC 20 11 0 9 42-38 22 7. Nyíregyháza 20 10 010 40-40 20 8. Egri Nvomda 20 9 011 39-4118 9. Szegvári TSE 20 9 011 35-45 18 10. BE-BE TK 20 6 014 24-56 12 11. Földeáki TC 20 4 016 19-61 8 12. Bélapátfalva 20 4 016 18-62 8 NB II, Északkeleti csoport, 16. forduló Nádújfalu KSE-SomosiTK 6-2 (2877-2853) Nádújfalu KSE: Fodor T. 469, Kotroczó Cs. 461, Kocsa R. 466/1, Gubán P. 483/1, Gubán F. 509/1, Puporka K. 489/1. Somosi TK: Molnár Z. 477/1, Verbovszky Gy. 499/1, Nágel P. 465, Svantner L. 463, Kerényi L. 474, Szabó A. 475. Bátonyterenyei TK - TÜKER SC 5-3 (2918-2900) Bátonyterenyei TK: Horváth S. 498/1, Huber 1.455, Márton F. 491, Juhász D. 464/1, Bablena G. 510/1, Sáfár Z. 500. TÜKER SC: Kisházi K. 442, Gál L. 486/1, Nemes E. 492/1, Fodor T. 438, Varga Z. 514, Németh K. 528/1. További eredmények Sajóbábo- nyi VSE - Postás SE 5-3, Széchenyi SC - KÖFÉM SC 2-6, Gázművek MTE - Rákoskerti TBKE 7-1. « A bajnokság állása _____________ 1. Gázművek 16 11 1 4 76-52 23 2. Postás SE 16 10 2 4 86-42 22 3. Sajóbábony 16 10 0 6 79-49 20 4. Somosi TK 16 9 0 7 69.5-58.5 18 5. KÖFÉM SC 16 7 3 6 62-66 17 6. TÜKER SC 16 8 0 8 65-63 16 7. Nádújfalu KSE 16 5 2 9 47-8112 8. Bátonyterenye 16 5 110 59-69 11 9. Rákoskert 16 5 1 10 49.5-78.5 11 10. Széchenyi SC 16 5 011 47-8110