Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)
2012-03-20 / 66. szám
8 SZTORI 2012. MÁRCIUS 20., KEDD Egy dologra figyelj: nehogy a vízbe ess! vitorlázás „Nincs más, csak a hajóm, a tenger, a szél és a harmónia közöttük” Kovács Tamás: „Fontos a pszichés és a fizikai egység, a lágyság és a keménység kínos egyensúlya. Itt pontosan ismerni kell a korlátáidat tisztelni a vizet" Külső segítség nélkül, lényegében kizárólag klasz- szikus navigációs eszközökkel szelheti át hamarosan az Atlanti-óceánt egy magyar vitorlázó. Kovács Tamás Fa Nándor után a legnagyobb profi kalandra készül, a verseny 34 éves történetében először magyarként. Kun J. Viktória Egy irányúi, egy térkép és a ha jós, szólóban. Ennyi az az esz köz, amivel meg kell majd szelídítenie az Atlanti-óceánt a magyar vitorlásnak. Kovács Ta másnak egy hónapja lesz arra, hogy minimális felszereltség gél, bármilyen külső segítség nélkül átszelje az óceánt. A pro fi verseny 34 éves történetében, először magyarként. De miért vágyik valaki kiskora óta arra, hogy egy mini hajóban, magányosan, lényegében egy mosó gépnyi helyre szorítva több mint húsz napig küzdjön az elemekkel, ráadásul egy „norma lis” ember számára nem éppen természetes közegben? Kovács Tamás gyerekként elhatározta, valamikor Fa Nándor szólóvi toriázó nyomdokaiba lép. „A bátyám, aki egyébként ak § kor épp tengerésznek készült, ott dolgozott, ahol a Szent lapátot építették. Amikor elő szőr bementem hozzá, éreztem, hogy magával ragad ez a világ. Ugyan még sok-sok év eltelt, míg újra a vitorlások közelébe kerültem, addig aktívan sportoltam és minden nyaramat a szörfözés töltötte ki, a hajózást végül csak 20 évesen kezdtem el. Ez persze komoly hátrány is lehetne, hiszen nem a hajóval a fenekem alatt születtem, de így sokkal tudatosabban tanulhattam mindent” mondja a világhódításra készülő hajós, akiről a ki kötőkben azt tartják: zsigerei ben érzi a hajót és a vizet. Ösztönösen tudja a közeg minden rezdülését, a szél járását, s azt is, milyen időjárás közeleg. Ösztön, pedig nála minden nagyon is tudatos. Ez szerinte alapvető, főleg, ha valaki olyan versenyre készül, amire ő vállalkozott. Há rom éve határozta el, hogy neki vág. Egy nagyon súlyos betegséget már leküzdve, csodával ha tárosan felépülve úgy érzi: nincs’ legyőzhetetlen. „Ez egészen másfajta gondolkodásmódot követel. Lehet, hogy vannak nálam sokkal jobb vitorlázók, ehhez azonban több dolognak kell együtt lennie. Kardélen táncolunk, akkor le szel jó a solóban, ha képes vagy folyamatosan súrolni a határokat, tudatosan és tervezetten” - próbálja megértetni a rnegrné kenus Rakonczay Viktória szerint férje, az Atlanti-óceánon kenuzó Rakonczay Gábor jól hakni: biztos benne, hogy a napi rutint folyamatosan tartja, és a sportember rendben van. Mint az MTl-nek mondta, „kapott pozíciót” Szeremley Hubáéktál, akik Elizabeth verettel és lényegét a vitorlás. Ő ál lítólag amikor fellép a hajóra, egészen más ember. Számára akkor valóban csak a víz és a vitorlás létezik: onnantól nincs se barátság, se szerelem, nem engedheti, hogy a figyelmét bármi is elvonja. A hajón mindig egyetlen kapitány van, akié a felelősség, de csak egy döntés lehet. S hogy van-e félsz néha benne is? víí vitorlásukkal már nincsenek abban a térségben, ahol lehetséges lett volna a találkozás. „Kicsi volt az esélye, hogy észreveszik, olyan, mint szénakazalban tűt keresni. Nagyon csodálkoztam, de persze örültem volna, ha mégis rátalálnak Gáborra ” - magyarázta. „Ha félsz, elvesztél. Itt azt nem lehet, főleg a solóban, ahol teljesen egyedül vagy. Egy dologra kell nagyon nagyon figyelni, hogy nehogy a vízbe ess! Az, főleg az Atlanti óceán közepén maga a halál, többet ugyanis nem talál meg senki. A hatal más hullámok között lényegé ben reménytelen. Vagyis én egyetlen esetről tudok, amikor sikerült” - mondja Tamás. És a így azonban inkább azt tartja reálisnak, hogy férje április 10-e körül kiköt Antigua szigetén, és onnan telefonál. Szerinte az sem zárható ki teljességgel, hogy egy arra járó hajó észreveszi. Azt nem tudni, ő mikor jelez, mert korlátozott mennyiségű rakéta van nála” - közölte. több mint 20 napos „átkelés” egyáltalán nem veszélytelen, az indulók negyven százaléka ugyanis nem ér célba és volt már több haláleset is. „Itt, ha teljesíted, már nyeltél. Annál nagyobb csalódás ugyanis, hogy évekig készülsz rá, és valamilyen külső tényező akadályoz abban, hogy rnegcsi náld, nincs. Volt olyan versenyző, akinek az első szakasz után kiderült, ülőideg gyulladása lett, nem engedték vissza a ha jóba. Egyébként a pihenőben, az első szakasz után a Kanári szigeteken vár a mezőny, ez idő alatt kell mindenkinek beérkeznie. A verseny kezdete előtt, illetve itt is van stresszvizsgá lat, megnézik, testileg és lelki leg bírják e még a versenyzők. A folyamatos készenlét, ma gány mellett komoly teher például, hogy az út alatt egyhu zamban körülbelül 20 percet aludhatnak, ekkora a látótávol ság kiszámítható időjárási kö rülmények között. Itt, az óceán közepén másra nincs szükség: önmagunkon, a hajónkon és az autoplloton kívül, ami néha nagyon jó társaság tud lenni. Én egyedid vitorlázva tudok önma gam lenni. Nincs más, csak a tenger, a szél, a hajóm és a har mónia közöttük, amelyért én felelek” - meséli Tamás. A magyar vitorlázónak addig is több úgynevezett kvalifikációs versenyen kell részt vennie, ahol bizonyíthatja: képes egymaga átszelni az óceánt. De ő tudja, hogy képes. A betegségével többéves terápia mellett is úgy hajózott, tanított és verseny zett, mintha semmi sem történ ne. Mert hitte, hogy rosszul nem végződhet. Akárcsak most. Ha pedig felelősségteljes apaként hatéves kislányára gondol, Eszternek mái- csak azt kívánja: legyen büszke, ha az apjára gondol. Továbbra sincs hír Rakonczay Gáborról, a magyar tengeri kenusról p(| Hátramaradt tárgyak, fontos emlékek „ . RADOS JÉ? Ék VIRÁG fájdalmas teendőnek tettünk eleget a húgommal: édesapánk elhagyatott lakásában pako lásztunk. Pénteken egy hete volt a temetés. A másfél szobás kis panelban, ahogy az lenni szokott, egy élet tárgyai halmozódtak fel. A szekrény ben ruhák, amiket apánk már nem fog használni, a nappaliban a faltól falig, padlótól pia főnig érő polcok, roskadásig tele könyvekkel, az íróasztal fiókjaiban megszámlálhatatlan toll, ceruza, feljegyzés. Kitüntetések, amiket kapott, telefon regiszterek, különböző tagsági könyvek. Ilyen olyan jelvények, szétszólva apró dobozokban. Fiatal tanár korának óravázlatai és a nyelvtanulást megkönnyítő ceruzajegyzetek. Még a kisiskolás kori füzeteit is megtaláltuk: lila papírba kő tött irkákat, vignettáikon gye rekes betűk név és osztály. mert apánk semmit sem dobott ki. A két keresztbe tett csirkecsontból összeeszká bált, szemüveges bajuszos ba bát, amely őt ábrázolta (egyik tanítványa lepte meg vele); a kopott, kapcsát veszített kar kötőt, amit új korában vala melyik szerelme hordhatott; az orosz feliratú dobozban (idegenvezetőként sokat járt a Szovjetunióban) sorakozó tollhegyeket. És volt még ren geteg olyan dolog, amit csak azért nem dobott el, mert va kunikor fontos volt annak, akit szeretett. a saját csetreszeimre gondoltam, amelyek csak gyűlnek és gyűlnek. Nem vagyok egy ész szerűen szortírozó és lielyte remtő „kidobóember”, aki az ilyesféle holmiban a limlomot látja. Nekem, ahogy apámnak is, ezek fontos emlékek. MEGTALÁLTUK a kistáskát, amelyben nagyanyánk, majd apánk őrizgette a családi dokumentumokat. Háború előtti születési és halotti anyaköny vi kivonatokat, házasságleveleket. Még a nagyapám érett ségi bizonyítványát is: Wesselényi Miklós fiú felső keres kedelmi iskola, 1929. A legrégebbi okirat dédapám cirádás betűs, porladozó születési anyakönyve 1878 ból; déd anyámén pedig még a bába neve is szerepel. És akkor hirtelen már nem csak mi voltunk ott a húgommal, gyásztól sújtva, feketébe öltözve. A lakás megtelt a csa Iáddal, apánkkal, nagyanyánkkal, az összes rokonnal és előddeL Nyüzsögve vettek kö ríil minket, beszéltek hozzánk, vigasztaltak. A könyvben, amit olvasok, a főhős megnézi a zsebóráját, amit az apjától kapott, és ami be bele van vésve: „benned éljen tovább a lelkem”. Valami ilyesmit éreztünk ott, az emlé kekkel teli lakásban, a húgom mai mi ketten. Riói hangulat a ködös Albionban Nem Rióban készült a fotó és nem is az ottani hét szambaiskola valamelyike látogatott Európába, hogy színt vigyen a korai tavaszba. A fellépők gyér száma és a tétova közönség arra vall, hogy itt még nem szoktak ilyesmihez. A szambatáncosok ugyanis egy fesztiválra érkeztek az angliai Gloucestershire-be. * 4
