Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)
2012-03-13 / 62. szám
2012, MÁRCIUS 13., KEDD 7 ELETMOD C5300B1 Csak indokolt esetben ajánlott az altatás az AMERIKAI Mayo Klinika orvosai kimutatták, hogy a sokszori műtéti altatás a kétszeresére növelheti a tanulási részképességzavarok megjelenésének kockázatát. A jelenség megerősíti azt az általános orvosi gyakorlatot, amely szerint: ha nem muszáj, nem kell az altatás. A korszerű orvoslásban több hatásos helyi érzéstelenítéses módszer közül lehet választani. Majmokon már hatásos a fogyasztóvakcina új gyógyszert, pontosabban injekciót találtak fel amerikai kutatók, amellyel képesek a lerakodott zsírpárnákat eltüntetni. Egyelőre elhízott majmokon próbálták ki az új technikát. Az állatok súlya négy hét alatt 11 százalékkal, csökkent. A készítmény hatás- mechanizmusának lényege, hogy azokat az ereket „támadja meg”, amelyek a há- jat látják el tápanyaggal. A kísérleti majmoknál veseproblémák jelentkeztek, ezért a humánkísérletek még váratnak magukra. Horkolás elleni spray-t fejlesztenek olyan ORRSPRAY-T fejlesztettek ki Nagy-Britanniában, mely a garat izmait „bekeményíti” és ezáltal csökkenti a horkolást. Vízszintes testhelyzetben a légutak beszűkülnek, alvás közben el- emyednek az izmok, ezért jelentkezik belégzésnél.a horkolás. Az új termék hatóanyagai nemcsak az érintett izmok tónusát javítják, de egyúttal nedvesítik a garatot, amely szintén a horkolást gátolja. A \ j. ' - . ' -y, '»a ’ > Orrspray segít a horkolás ellen Fodrásznál jöhet a stroke agyvérzés Már egy hirtelen mozdulat is végzetes következményekkel járhat BpSBO IW í — —v i ——» 19H|B J / Ti i t sBfm*Ha kiesik egy rész... A hazai statisztika szerint a szélütés leggyakrabban hétvégén következik be, ami nem jelenti azt. hogy a valóságban akkor történik. A hét közben jelentkező' enyhébb, bizonytalan, figyelmen kívül hagyott tünetekből lesz ájulás, bénulás, és csak ekkor hívják először a mentőt. Sok beteg pedig a zsibbadás, kettős látás, egyéb látászavar, hányinger, nyelészavar és hasonló panaszok jelentkezésekor először a háziorvost hívja. A hosszú várakozással és késlekedéssel azonban a túlélés és 1 felépülés esélyét rontja. csak a két szülésemkor láttam belülről kórházat. Azt gondoltam, téves a diagnózis, és annak okának megnevezése is.” De a tények mást mutattak. Már két év telt el a stroke óta, és Sara még mindig nem heverte ki teljesen. Valaha éles memóriája már a múlté, gyakran keresi a szavakat beszéd közben. Időnként erősen szédül és állását is fel kellett adnia. A stroke akkor alakul ki, amikor az agy felé áramló vér akadályba ütközik. Általában vérrög okozza az elzáródást, de egy ér elpattanásakor is felléphet hasonló jelenség. A dohányzás, az alkoholizmus, a zsíros ételek fogyasztása növeli a kockázatot, mert hozzájárulnak az érfalon lerakódó plakkok kialakulásához. Persze a genetikai hajlam is belejátszik. Az agyvérzést az idősebb emberek betegségének gondoljuk, ám nagyjából az esetek negyede 65 évesnél fiatalabbaknál következik be! Náluk előfordul, hogy kisebb trauma, esetleg, mint a fenti esetben a nyak hirtelen elfordítása okozza. ■ 2020-ra a stroke lehet a vezető halálokok egyike. Szépségszalon-szindróma: életveszélyes hajmosás? A stroke, ez a rettegett agyi esemény önmagában is életveszélyes, de súlyos és elhúzódó vagy maradandó következményekkel járhat. Mint annál a hölgynél, aki szinte semmit nem csinált, csupán hirtelen megrántotta a fejét. Bán Judit Amikor rátört a rosszullét, Sara az alváshiányra fogta. Két héttel a szülése után arra gondolt, hogy még mindig a nagy kimerültség okozza. Lefeküdt a kanapéra, de nem lett jobban. Szédült és hányingere volt. A tünetek erősödtek. Később már beszélni sem tudott. Az Angliában élő 38 éves nő öt óra múlva már egy kórházi ágyon feküdt. A diagnózis szerint agyvérzést kapott. Mégpedig azért - ez volt a meghökkentő orvosi vélemény - mert túlságosan hirtelen fordította el, rántotta félre a fejét. „Amikor az orvos ezt közölte velem, azt hittem, viccel. Világéletemben egészséges voltam, a gyors fejelfordítás miatt kialakuló stroke-ot Amerikában szépségszalon-szindrómának is nevezik, mert gyakran azután lép fél, hogy valaki fodrásznál fáit Hajmosáskor hát- rafeszíti a vendég a fejét, hogy a nyaka minél jobban ráfeküdjön a fejmosókagylóra. szakemberek szerint az ilyen, a nyaki artériát ért traumát gyakran észre sem veszik az orvosok. Habár a kialakuló stroke tünetei utóbb már egyértelműek, kialakulásának oka nem. mivel az esetek többségében a kisebb traumák gyorsan Ezenkívül a szív- és érrendszer bizonyos fejlődési rendellenességei is kiválthatják. Az angol hölgynél a hirtelen mozdulat miatt fellépő artériafali sérülés okozta a bajt. Még meglepőbb, hogy egy erősebb köhögési roham következtében is felléphet stroke, azaz elzáródhat az agyat vérrel ellátó artéria. Sara egyébként emlékezett is arra, hogy azon a napon valóban hirtelen rántotta félre a fejét valami miatt - a tünetek megjelenése előtt pár órával. Akkor eszébe sem jutott, hogy az erőteljes mozdulat ilyen nagy bajt fog okozni. gyógyulnak, a lezajlott „esemény” csak akkor derül ki, ha rövid időn belül fej-nyak MR- vizsgálatot végeznek. Mindenképpen visszamaradhatnak azonban nyomok, esetleg súlyosabb következmények is: bénulás, beszédnehezítettség, emlékezetvesztés. A gyógyító futás sara félje mentőt hívott, mert felesége állapota egyre romlott Azt hitte, elveszti az asszonyt. A KÉSŐBB ELVÉGZETT MR] SZeiillt Sara stivke-ja agyának azt a részét érintette, amely a mozgás koordinálásában vesz részt illetve amely az emlékezetért felelős. A radiológián készült felvételen egyértelműen látszotta nyaki artéria sérülése. A beadott vérhígítók nyomán állapota sokat javult, így hamarosan hazaengedték a kórházból. De sajnos nem jött teljesen rendbe. Korábban aktív életet élj ma már ez nem megy. Fél évre eltiltották a kocsivezetéstől, állását elvesztette. Memóriája annyim meggyengült, hogy eleinte a napi rutint sem tudta észben tartani. Még arra is emlékeztetnie kellett magát, hogy kisbabája pelusát kicserélje. mostanában már minden ideg szálával arra koncentrál, hogy agyát újra régi formába hozza. Agytornagyakorlatokat végez, s sokat segít neki a futás és az írás. Nem hallom, mert nagyon zúg a fülem! fülgyógyászat A folyamatos fantom hangok megnehezítik a beteg életét Egymillió forint egy szentendrei iskolának A fülzúgás betegség, amelybe hosszú távon bele lehet őrülni - mondják, akik szenvednek ettől. A tinnitus, azaz a fülzúgás esetében a beteg olyan hangokat hall, amelyeket mások nem. Az ilyen fantomzajok különösen halk környezetben zavarók. Az állandó belső „zaj” sokszor elviselhetetlen lelki megterhelést is jelent, amely a koncentrációs képesség csökkenését, alvászavart okozhat. Sajnos a tartós fülzúgásnak még súlyosabb következményei is lehetnek: depresszió, félelmi állapot, szélsőséges esetben pedig felmerülhet az öngyilkosság gondolata. A tinnitus gyakran halláskárosodással együtt jelentkezik, például hirtelen halláscsökkenéshez társulva, vagy ha szélsőségesen hangos esemény (robbanás) sértette meg a beteg hallását. Németországban egy teljesen új terápiás eljárást fejlesztettek ki a nehezen gyógyítható szubjektív fülzúgás orvoslására. Az eljárás során a fülön keresztül közvetlenül a kóros hang keletkezéséért felelős agyi területet kezelik egy gyufásdoboz méretű, programozott hanggenerátor segítségével. A készülék a beteg saját tinnitusprofiljának megfelelő, egyedileg beállított stimu- lációs jelsorozatot juttat el a hallókéregbe. A terápia célja, hogy az agy a nemkívánatos fantomzajt, a tinnitust „elfelejtse”. ■ A zaj, amelytől nehéz szabadulni Mi a magyarázata? „a szubjektív tinnitust nem akusztikus jel idézi elő. Akármi is a kiváltó ok, a fültől a hallókéregig történő jelátvitel zavart szenved, megszakad. A hallókéreg érintett felületén lévő idegsejthálózat e jelkiesésre nem úgy reagál, hogs' néma marad, hanem spontán aktivizálódik, mint egy zongorabillentyű, amelyik anélkül ad hangot, hogy azt leütnék” - magyarázza a jelenséget Borsi Máté, a Tinnitus Kezelőközpont és Fül-orrgégészeti Szakrendelő onosigazgatója. adomány Február 29-én adták át a „Támogatjuk a családot” Program rajzversenyének fődíját, az 1 millió forintos adományt a szentendrei Barcsay lenő Általános Iskolának, ahol a pedagógusok, a diákok és szülők fogtak össze és készültek a „páratlan napi” ünnepre. A házigazda, Torbáné Ballagó Zsuzsanna, az intézmény igazgatója rövid köszöntőt követően adta át a szót Barabás Évának, az SOS Gyermekfalu jótékonysági nagykövetének, aki a „Támogatjuk a családot” program háziasz- szonya is. A díjátadón jelen volt Török Balázs, Szentendre alpolgármestere, aki külön gratulált a 2,8 millió szavazatot gyűjtő iskolának, mert ahogy fogalmazott, „ennyi szavazat összegyűjtése még a politikusoknak is nehezen sikerül”. Kálmán Csaba, a Dr. Oetker Magyarország ügyvezető igazgatója földrajzórát idéző hangulatban mesélt a Dr. Oetkerről, osztályfőnöki órai gondolatokkal a családról, s olvasásóra keretében osztotta meg a gyerekekkel a szavazásban második helyezett szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola üzenetét. Ezt követően az iskola aulájában összegyűlt teljes alsó tagozat a vendégekkel közösen fogyasztotta azt a kétezer muffint, amit Dr. Oetker süttetett a 800 diáknak és a pedagógusoknak. ■