Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-12 / 61. szám

7 2012. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ GAZDASÁG vizsgálatok A Mai Zrt. nem érti, miért nem szakemberek elemezték a katasztrófa körülményeit. A cég lapunknak tiltakozott amiatt is, hogy a vádirat megállapításai kiszivárogtak. VÖRÖSISZAP: ELLENTÉTES EREDMÉNYEK Nem ért egyet a Mai Zrt. a vörösiszap-tragédiával kapcsolatban megszüle­tett ügyészségi vádirattal. A kiszivárgott dokumen­tum szerint a cég az en­gedélyezettnél több vizet tárolt az átszakadt tározó­ban. Éber Sándor Teljességgel érthetetlen és mély­ségesen felháborító, hogy az ügyészi vádirat eló'bb kerüljön a médiához, mint 15 büntetlen elő­életű vádlotthoz - emelte ki la­punknak a Mai Zrt. vezetője. A cég sajnálatosnak tartja, hogy miután megkapták „a természet- tudományos alaptörvényeknek ellentmondó gyanúsításokat”, a vádirat kézhezvételéig többszöri kérésük ellenére sem juttatták el kérdéseiket a hatóság által fel­kért szakértőkhöz, és újabb szakértők kinevezésére irányuló kérésüket is elutasították. A Mai Zrt. meggyőződése, hogy a kéré­seik teljesülése esetén a vádirat megfogalmazása előtt tisztázni lehetett volna a „tévedések” so­rozatát. A sajtónak kiszivárgott vád­irat szerint a Mai Zrt. a megen­gedettnél több vizet tárolt a kolontári vörösiszafHározóban éveken keresztül, így csak idő kérdése volt, hogy mikor követ­kezik be katasztrófa. 2010. októ­ber 4-én 1,75 millió köbméter erősen maró lúgos víz és vörösiszap árasztotta el a kör­nyéket. A gátszakadáskor a Blikkhez eljutott dokumentum szerint 4,4 méter mély vízmeny- nyiség nyomta a tározó falait, mi­közben legfeljebb 1 méter ma­gas víz bonthatta volna csupán a zagytározóban lévő veszélyes üledéket. Ez azt jelenti, hogy 535-585 ezer köbméternyi több­letvíz volt a tározóban, és az el­múlt öt év átlagvízszintje Is 3,2 méter volt, ami a háromszorosa a tervező által megengedett ér­téknek. A vádirat szerint ez volt a fő oka annak, hogy bekövetke­zett a 10 halálos áldozatot, több mint kétszáz sérültet, mintegy 22 milliárd forintos anyagi kárt okozó katasztrófa. A katasztrófa időpontjában már egy éve szünetelt a zagytá­rozóban lévő víz semlegesítése, ami miatt a gát átszakadásakor a folyadék pH-értéke elérte az erő­sen lúgos 12,3-as értéket. Az erős lúg felpuhította a tározó alatti agyagot, ami végül szintén a gát leomlásához vezetett. A vád sze­rint hiába adtak le a műszerek vészjelzéseket több mint egy órá­val a tragédia előtt, senki nem tett semmit. Az ügyészség a 15 vádlottból 13-ra, köztük a cégve­zetőjére, Bakonyi Zoltánra kért fegyházbüntetést, két másik vád­lottra fogházbüntetést javasolt. A Mai Zrt. lapunkkal azt kö­zölte: a technológiai víz mennyi­ségét elsődlegesen a vörösiszap súrlódási szöge és a kiporzás mindenkori megakadályozása határozza meg. Az egységes kör­nyezethasználati engedély elő­írása az is, hogy a diffúz porfor­rások kialakulását meg kell aka­dályozni. Mellesleg most a vízzel nem borított felületek porzása je­lentős panaszokat okoz a kör­nyéken. A cég szerint az utólago­san elvégzett háromdimenziós analízis is azt mutatta, hogy a technológiai viz mennyisége az elméleti minimummal közel azo­nos értéket mutatott. A Mai Zrt. kiemeli, hogy 2010 középső két negyedévében - vagyis a tragédia előtti hónapok­ban - közel félmillió köbméter­rel több csurgalékvizet kellett az októberben megsérült X-es táro­zóba emelni. A cég kiemeli, hogy mint minden gazdasági társa­ság, így ők is ellenérdekeltek ab­ban, hogy minél több technológi­ai költségük vagy technológiai készletük legyen, tehát a több­letmennyiséget egészen bizto­san nem kívánták tárolni. Azt is cáfolják, hogy a tervező 1 méter vízborítást írt elő, mint hangsúlyozzák, ezt nem is tehet­te volna. „A széleken javasolt - nem előírt - 1 métert a cég ma­ximálisan betartotta, a kiszaka­dás helyén 40-60 cm volt a víz­oszlop magassága” - áll nyilat­kozatukban. „A kiülepedett ned­ves vörösiszap sűrűsége és hidro­sztatikai nyomása mintegy másfélszerese a vízének, a táro­zó nem érte el a tervező által en­gedélyezett maximális terhelését és betöltési szintet” - hangoztat­ja a Mai Zrt. Sem túltöltés nem volt, sem pedig a víz és az isza­pos víz tényleges aránya nem gyakorolt kedvezőtlen hatást a tározó falára, ellenkezőleg, javí­totta a viszonyokat. A nyomozati szakaszban a nyomozóhatóság által felkért szakértő is azt mond­ta, hogy a gátszakadás egy ki­sebb terhelésre is bekövetkezett volna, „hiszen a fundamentális nyírószilárdságot már kisebb ter­helésnél túllépték a nyírófeszült­ségek” - közölte a cég. A műszerek állítólagos előrejel­zésével kapcsolatban a Mai Zrt. azt állítja, hogy a szakértőnek il­A vörösiszap több települést ért el lett volna tisztában lennie a téli és nyári időszámítás órák leolvasá­sára gyakorolt hatásával. 11 óra és 11.45 között kevesebb vízeme­lés történt, mint az előtte levő órá­ban, 11.45 és 12.00 között a szi­vattyúk álltak, mert annyira nem volt vízszint. „Tehát a baleset előt­ti (legvalószínűbb időpont 12.14) órában utólagosan is csak ellen­tétes következtetésekre lehetett volna jutni e szivattyúadatok elemzéséből” - írja a Mai Zrt. A semlegesítéssel kapcsolat­ban a cég közli, hogy 2009-ben bevezették a vörösiszapszűrést. Az új beruházás célja a térség víz- és lúgterhelésének csökken­tése volt, annak ellenére, hogy korábban is minden határérté­ket betartottak. A cég egy most lezárult vizsgá­latra hivatkozva azt állítja, hogy „szerencsétlen bekövetkezések egymásra rakodása” okozta a Mal Zrt. X. számú vörösiszap-tá- roló kazetta gátfalának átszaka­dását, de az üzemeltetés mindig a hatóságok és a tervezők által megadott keretek között volt. A cég szerint „a vörösiszap-kataszt- rófa valójában nagyon könnyen természeti katasztrófa Is lehetett, hiszen bizonyos tárgyi ismeretek a helykiválasztáskor, de még a kötelezően megépítendő résfal megépítésekor sem voltak ismer­tek”. Legfontosabb ismeretlen fo­lyamat az úgynevezett kation­csere geokémiai folyamata, amely még ma sem szerepel Ma­gyarországon a tervezési stan­dardokban s ez okozta az agyag elsavasodását a gáttest alól, ami a cég szerint gáttörést okozott. Megjegyzik, hogy már maga a helykiválasztás is potenciális veszélyforrást jelentett az akko­ri ajkai timföldgyár bővítését, kapacitásnövelését célzó, a het­venes évek végén indított beru­házás esetében. A tározó és a töl­tések már készen voltak, és használatba vették őket, mire 1997-ben lezajlott a privatizáció. Figyelmen kívül hagyták, hogy a tárolt vörösiszap 21 méterrel magasabbra került, mint az egy kilométerre lévő Kolontár. Az építkezés a Torna-p'atak elöntési területében történt. A helyszín mocsaras talajú volt pont ott, ahol a gát végül átszakadt. A Mai Zrt. szerint az akkori hatóság úgy adott ki engedélyt, hogy a szabványban előírt vizs­gálatokat nem teljeskörűen vé­gezték el. A kivitelezés során pedig - a tervezés hiányossá­gaival szoros összefüggésben - nem ellenőrizték megfelelően az építési technológiát, továb­bá szakszerűtlen volt a gátala­pozás is. A parlamenti bizottság a Mait teszi felelőssé az ipari katasztrófának tartott tragédiáért az országgyűlés a héten is tár­gyalta a Kolontár melletti vörös­iszaptározó átszakadás miatt bekövetkezett környezett ka­tasztrófával kapcsolatos felelős­ség feltárását és a hasonló ka­tasztrófák jövőbeni megakadá­lyozását célzó vizsgálóbizottság jelentését, amelyről hamarosan szavaz a T. Ház. A grémium szerint a Mai Zrt ajkai vörös- iszaptározójának X. kazettájá­nál bekövetkezett ipari kataszt­rófáért döntően a cég felelős. A tmgédia fő okának a társaság és a tulajdonosok szűk látókö­rű, a nyereséget előtérbe helye­ző és a biztonságos működést nem kellően biztosító vállalati stratégiáját és az ezt szolgáló gazdasági és technológiai dön­tések sorozatát nevezték meg. Sérelmezték, hogy a társaság nem minősítette veszélyes hulla­déknak a vörösiszapot. A bizott­ság szerint felelősség terheli a környezetvédelmi hatóságokat is, elsősorban a Középdunán­túli Környezetvédelmi Termé­szetvédelmi és Vízügyi Felügye­lőség vezetőit és munkatársait, akik a Mai Zrt. részére kiadott egységes környezetvédelmi en­gedély, továbbá részengedélyek és mindezek végrehajtásának ellenőrzése során nem jártakéi kellő körültekintéssel Felelős­ség terheli a tervezőt és a kivite­lezőt is. Tavaly a KözépDunán- túli Környezetvédelmi, Termé- szetvédelmi és Vízügyi Felügye­lőség összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Mai Zrt.- re. A cég ez ellen fellebbezett a cég ezzel kapcsolatban azt je­gyezte meg: „sajnálatos, hogy a bizottság az egyéves munka so­rán egyetlen geotechnikához vagy gátépítéshez értő szakér­tőt sem hallgatott meg. így for­dulhatott elő, hogy a pozitív jö­vőre nézve feladatot adó követ­keztetések mellett sem sikerült teljeskörűen feltárni az igazsá­got." Negyvenmilliárd kármentésre több mint 38 milliárd forintot tesznek ki a vörösiszapkataszt- ráfával kapcsolatban felmerült védekezésnek, helyreállításnak és az újjáépítésnek március 5-ig összesített költségei; vagyis a tár­cák és szervezetek a felmeriilt költségeik fedezetére a kataszt­rófaelhárítási célelőirányzatból összesen ekkora összeget igé­nyeltek a központi költségvetés­ből - közölte az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság. A LEGNAGYOBB TÉTELT - 21,7 milliárd forintot - a külterületek mentesítését koordináló vidékféf lesztési tárca kapta, ebből a kár- mentesítési feladatokra a Me­csekére Zrt-nek 17,3 milliárd fo­rintot utaltak át. A károsultak lakásvásárlására, kárenyhítésé­re és az új lakóparkok építésére fordított költségek 14,3 milliárd forintot tesznek ki, amelyből az új lakóparkokat építő Veszprém- Ber Zrt-nek 6,4 milliárd forintot - a teljes költségét - átutalták Nyárra kötik meg a port A rendelkezésre álló techniká­val nyálra tudja megakadályoz­ni a Mai Zrt., hogy a vörösiszap porát kihordja a szél a kolontári tározóból. Februárban kétszer is észleltek nagyobb mennyiségű szálló vörös port Lőrinte-Tósokbe.rénd-Kolontár térségében. A MAL Zrt. ajkai te­lephelyén lévő IX-es és X-es ka­zetták felszínéről vitte a szél a port A tározóban már nem le­het vizes technikával tárolni az ipari mellékterméket. A cég közölte, hogy a IX-es tá­rozót betakaiják ßlddel, a X-es tározó lefedésének problémájá­ra viszont még keresik a meg oldást. Korábban a hatóságok határozatban kötelezték a cé­get, hogy tegye meg a szüksé­ges intézkedéseket a kiporzás megakadályozására. » « T á A vizes technika betiltása után nem az iszap, hanem a vörösiszap finom pora okozott problémát az utóbbi időszakban. A Mai Zrt. azt ígéri, nyárra tudja teljes mértékben megakadályozni a por kiáramlását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom