Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-07 / 32. szám
2012. FEBRUÁR 7., KEDD A HÉT TEMAJA 7 malév Hatvanhat év repülés után végleg földre kényszerült a magyar nemzeti légitársaság. A legtöbben nem a csőd miatt, hanem a leállás mikéntjén háborodtak fel. Utasok tömege maradt hoppon a reptéren, miközben több ezer ember munkahelye vált bizonytalanná. SZÁRKYTALANNÁ VÁLT VÁGYAK Sajtóinformációk szerint a tel avivi reptér több százezer dolláros számlát nyújtott be a Malév felé, amelynek teljesítése láncreakciót - más követeié sek azonnali benyújtását azaz a társaság teljes kivéreztetését jelentette volna. Pénteken két gép híján a teljes flotta Ferihegyen volt, ezért az igazgatóság döntött: leállnak. Fábos Erika-Kun J. Viktória Tanácstalanság és düh, nagyjából ez a két érzés volt kézzel fogható még pénteken kora délután is a liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Elgyötört utasok, kényszeredetten mosolygó Malév-dolgo- zók, nem túl hasznavehető taná csókkal. A frissen érkezőket az 54« pulthoz irányították, jelentkezzenek ott, aztán álljanak be a 3 másik sorba. Abba, amelyik ak * kor már két órája nem haladt egy | tapodtat sem. A hangosbemondó | pár percenként tudatta - három £ nyelven -, hogy a Malév járatait törölték. Az információ láthatóan mindenkinek az agyára ment, ők megoldást akartak. „Reggel négy óta vagyok itt, ó óra 50-kor indultunk volna Londonba, de hatkor közölték, hogy csődbe ment a Malév - mondja Hadi Zsófia, aki Angliában dolgozik, s pénteken kellett volna a munkahelyére megérkeznie. - Se egy telefon, se semmi, hogy ne jöjjünk Röhej. Nincs semmi információnk, hol itt cuccolunk le, hol ott, leültünk a lépcsőre, szóltak, hogy jó lenne, ha nem ülnénk ott, azt is véletlenül láttuk meg, hogy itt van jegy” - mutat a „vészhelyzeti ár” feliratú pultra. Reménykedett, hiszen a Wizz Air azonnali megoldásként 9900 forintos áron ajánlott jegyet a pórul járt utasoknak, csakhogy a rend szer időközben leállt, így délután két órakor még egyetlen üzlet sem született. Laumüllerék semmit sem ér tettek a helyzetből, csak azt tudták: három napra jöttek Amszterdamból Budapestre, s mennének haza. A pultnál azt mondták nekik, fizessenek 1200 eurót, csak új jeggyel utazhatnak. Az pedig, ha annyi pénzük nincs, a pultos szerint az ő dolguk. „Ilyet Tanácstalan Malév-alkalmazottak fogadták a még tanácstalanabb utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren pénteken. A leállás mindenkit hidegzuhanyként ért. még nem éltünk. Fogalmunk sincs, mi a teendő ilyenkor. Any- nyit mondtak csak, nem visznek el. Szép város Budapest, lehet, hogy visszajövünk, de biztos nem Maléwal” - mondja fanyar mosollyal a holland asszony. Kobza Orsolya Athénba utazott volna, őt nagymamája hívta pén- teken, hogy hallotta, nagy a baj, hogyan tud utazni? „Azonnal felmentem az internetre, de csak azt olvastam, ne jöjjön ki senki a reptérre. Én kijöttem, ez volt az egyetlen esélyem, hogy a jegyem ne vesszen kárba.” Büttner Sarolta Koppenhágába indult volna a férjéhez. „Bementem a jegyeladási irodába, nem tudtak mondani semmit, az interneten megadott telefonszám folyamatosan foglalt volt. Kijöttem, itt kaptam egy sorszámot, de semmi mást Órák óta várunk, állítólag a rendszer leállt, fogalmam sincs, kijutok-e egyáltalán a férjemhez” - mondja dühösen az asszony. A hallgatás délután 2 óra 40 perckor tört meg: a hangosbemondó szerint már válthatók jegyek a Wizzair pultjánál. Később a mosdóban találkoztunk Orsival, kezében repülőjegy. De ő nem merte a „vészhelyzetáras” utazást választani, teljes áron vett egy másik utazási irodában. „Tízezer az alapár, arra jön még ötezer foglalási díj, meg újabb tíz a poggyászomra, az már 25, és még vissza is kell jönnöm, aztán ki tudja, pontosan hol tesz majd le ez a járat. Most az egészet megúsztam 102 ezerből. De így nyugodtabb vagyok.” De vajon miért nem kapott elő zetes tájékoztatást senki a készülődő helyzetről? A váratlanul be jelentett leállás után vad találgatások kezdődtek az utasok és a reptéri dolgozók között is az okokról. Van, aki szerint szándékos volt a titkolódzás, méghozzá azért, hogy ki tudják választani a napot, amikor a legkevesebb gép van külföldön, hogy ne lehessen lefoglalni őket. Csorba Attila szerint is megdöbbentő volt, ahogy szembesültek a ténnyel: nincs te vább munkájuk. A l.égiközleke dési Dolgozók Egyesült Szakszervezetének elnöke szerint a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően sem az utasokat, sem a dől gozókat a leállásról. „Amikor hajnalban, indulás előtt egy órával közölték a pilótákkal, hogy menjenek haza, majd a gépeket leál lították a hangárban, a szerelőknek, karbantartóknak pedig be kellett fejezniük az előkészítést, már tudni lehetett: hatalmas a baj - mondta Csorba Attila. - A Ma- lév-csoportnak közvetlenül háromezer munkavállalója van, a beszállítói körrel együtt 25-30 ezer főt érint a helyzet. Embere^ két, akik az életüket tették föl erre a cégre, nem tudjuk elképzel ni, hogy ne legyen tovább” - mondja a vezető. Abban bíznak, hogy a munkáltatók, illetve a tulajdonos közbelép, és megpróbálnak segíteni. „Elképzelhetetlen, hogy ne legyen nemzeti légitársaság, bűn veszni hagyni egy még most is 40 százalékos piacot. Mi biztosra vesszük, hogy néhány napon belül lesz megoldás.” S hogy mégis mi lesz a kollégák kai, ha nincs tovább? Csorba sze rint hallani ugyan különböző ál láslehetőségekről, de az egészen biztos: ez a szaktudás speciális, legfeljebb külföldön lenne pilótákra, utaskísérőkre, szerelőkre, karbantartókra szükség. Ennyi embert azonban egészen biztosan nem tud felvenni a piac. Máris betömnék a fapadosok a piaci rést A FAPADOS LÉGITÁRSASÁGOK pillanatok alatt reagáltak a Malév leállására. A Wizz Air járatsűrítéseket és új gépek érkezését, a Ryanair új bázis és 31 új útvonal beindítását, s 4 gép Budapestié telepítését jelentette be. A Ryanair pedig már február közepétől olyan helyekre repül, amelyek korábban csak külßldi repterekről voltak elérhetők. A hagyományos légitársaságok is piacot nyertek: konkurencia nélkül szállíthatják az ihleti és a hosszú távra utazókat. Rosszul jártak viszont a magyar üzleti utasok, számukra a fapados járat gyakran nem opció, átmenetileg kevesebb városba juthatnak el közvetlenül, drágábban. A Malév csődjével ugyanis monopolhelyzetbe került több európai úti célnál az adott ország nemzeti légitársasága. Politikai visszhangok az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása, ha a kormány figyelembe veszi azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket a Bajnai-kor- mány Oszkó Péter vezette pénzügyminisztériuma kidolgozott, fózsa Isttán frakcióvezet&he- lyettes szerint a Malév példája újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája csődtömeg. A Fidesz erre úgy reagált: az MSZP tovább folytatja szánalmas és hazug magyarázkodását. Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője szerint a légi- társaságot 2007 és 2010 között tették tönkre az utóbbi 20 év egyik legrosszabb privatizációjával. A JOBBIKOT FELHÁBORÍTJA O. Malév kényszerű leállása, az ellenzéki párt egyenesen az Európai Uniót okolja: a nemzeti légitársaság csődjéhez a vég ső lökést szerintük az unió állami támogatást megtiltó döntése adta. AZ LM P A PÉNTEKEN kialakult helyzetet kifogásolta: szerintük áttérték a Malév utasait. A párt szerint a Malév csődje bebizonyította, hogy nem csak az MSZP, hanem a Fidesz is rossz gazdája az állami vagyonnak. A Maiév flottája a társaság pénteki megszűnése előtti időszakban 168/180 750-850 12 497 5565 12 400 121 750-850 12 497 6230 10111 109 750-850 12 497 5650 10110 VRGRAFIKA FORRÁS: VR-GYŰJTÉS Mi lesz Feriheggyel? A fapadosok térnyerése a Mer lév felszámolása köiiili viták egy részét is megoldhatja. A csőd miatt megjelenő fapadosok ugyanis szinten tarthatják a Budapest Airport (BA) forgalmát, bár a magyar cég volt a BA legjelentősebb partnere. A reptér-üzemeltető társaság privatizációs szerződése ugyanis rendelkezik az elvált minimális utasforgalomról is, ha az nem teljesül, az államnak fizetnie kell a reptérnek. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkár ra jelezte, nem kizárt, hogy ez vitás pont lehet az állam és a BA közti elszámolásban. Kronológia 1946. MÁRCIUS 29-ÉN alakult meg a Malév elődje, a Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt., amelynek csak belföldi járatai voltak. az első KÜLFÖLDI járat 1947- ben indult Bukarestbe, az első menetrend szerinti járat Prágába indult 1954. NOVEMBER 25-ÉN a magyar kormány meg'ásámlta a Szovjetunió részesedését a Maszovletben. Másnap meg alakult a jogutód, a Malév 1956-BAN MEGNYITOTTÁK OZ első járatot az altkori „Nyugat” felé, Bécsbe. 1956-bán MEGNYÍLT a Ferihegyi repülőtér és megjött az első nyugat-eiuópai járat Amszterdamból. A forradalom leverése után 1957januárjáig betiltották a repülést 1963. SZEPTEMBER 24-ÉN O Budapest-Kairó járat lett az első, Európán kívüli magyar repülőgépjárat. 1964-ben a belföldi járatok megszűntek 1988. NOVEMBER 18-ÁN megkezdték a szovjet géppark cseréjét bérelt Boeing gépekre. 1992. NOVEMBER 12.: Az addig magyar tulajdonú vállalatban 35 százalék részesedést szerzett az Alitalia, az olasz nemzeti légitársaság és a Simest olasz bank de 1997 decemberében az Alitalia részvényeit magyar bankok visszavásárolták 2007. FEBRUÁR 23.: a Borisz Abramovics orosz üzletemberhez kötődő AirBridge Zrt. és az ÁPV Zrt képviselői aláírták a Malév Zrt. részvénycsomagjának 99,95 százalékától szóló adásvételi szerződést. 2009. JANUÁR 24.: ű közvetett tulajdonos az orosz állami Vnyesekonombank lett. 2010. február 26.: ismét magyar tulajdonba keiillt a Malév. Az orosz bank kifizette a 32 millió euiós bankgaranciát, de kiszállt a légitársaság ból. 2012. FEBRUÁR 3-ig a Malév 33 országban képviseltette magát, a társaság járatain évente 3 millió utas repült