Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-29 / 51. szám
2012. FEBRUÁR 29., SZERDA 5 Többen dolgoznak Budapest. A foglalkoztatottak száma 2011. november - 2012. januárban 3 millió 816 ezer fő volt, 40 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A KSH megjegyzi, hogy elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciója javult. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 816 ezer fős létszáma 1,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer fő volt, ami 39 ezer fős növekedés, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalék- ponttal 56,0 százalékra emelkedett. A foglalkoztatásban a változás elsősorban a férfiak javuló munkaerő-piaci pozíciójának köszönhető. Az időszak folyamán, 2011. november - 2012. januárban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 38 ezren voltak foglalkoztatottak, 30 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában, s ezzel foglalkoztatási arányuk 1,1 százalékponttal, 61,4 százalékra emelkedett. A nőket a vizsgált időszakban 1 millió 74ó ezer fős, 50,9 százalékos foglalkoztatottság jellemezte, ami 0,4 százalékpontos növekedés. A 15-24 éves foglalkoztatott fiatalok egyébként is alacsony létszáma az egy évvel korábbihoz képest 210 ezerre, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,9 százalékponttal, 17,8 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves, illetve az idősebb 55-64 éves foglalkoztatottak száma azonban nőtt, előbbiek esetében 1,3, utóbbiak esetében pedig 0,8 százalékponttal javult. Lobbistával egyeztetett Lázár dohányügyben trafiktörvény Időről időre kapott szövegtervezeteket szakmai egyeztetésre - ezt mondta a Népszabadságnak Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt és a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének vezetője arról, hogy az Európai Bizottság honlapjára felkerült magyar törvénytervezet fájlada tai szerint ő is hozzáfért a sző veghez. A Világgazdaságnak korábban azt mondta, keresik a lehetőséget a vidékfejlesztési tárcával és a frakciókkal való egyeztetésre, de hivatalos személyes találkozó egyelőre nem volt. Lázái- János Fidesz-frakció- vezető szerint természetes, hogy kikérik a cég véleményét, korábban is egyeztettek magyar és külföldi gyártókkal is. Három nagy dohánygyár köz leményt adott ki, mely szerint „megdöbbenve szembesültek” az állításokkal. Azt írták, a sző vétség szakmai álláspontjától eltérő javaslat képviseletére senkinek nem volt mandátuma. A Conünental termékeit a tervezet szerint ugyanolyan feltételekkel árusíthatnák, mint nagyobb vetélytársaiéL «VG ORSZÁG-VILÁG Nem Görögországé a legsúlyosabb recesszió Habár egyes görög tisztviselők szerint a dél-európai ország minden idők leghosszabb recesz- szióját szenvedi el, számos hasonló, sőt súlyosabb gazdasági visszaesésre is volt már példa a történelem során - írja internetes hírportálján a BBC brit közszolgálati médium. Budapesl/London. „Várakozásaink szerint 2013-ban már a hatodik egymást követő évben leszünk recesszióban - nyilatkozta Notisz Mitarakisz görög politikus. - Nem hiszem, hogy lenne rá történelmi példa, hogy egy ország hat évet töltött recesszióban”. Közgazdászok által a legszélesebb körben elfogadott definíció szerint a recesszió nem más, mint a bruttó hazai termék, a GDP csökkenése két egymást követő negyedév során. Görögország gazdasági teljesítménye 2008 utolsó negyedévében mutatott először csökkenést, és az ország néhány, gyenge növekedést mutató időszaktól eltekintve azóta is recesszióban van. Írország azonban már 2006-ban recesszióba lépett, és azóta több negatív növekedésű negyedévet szenvedett el, mint a görögök. Az 1930-as évek nagy válsága - amelyhez a legtöbb közgazdász a jelenlegi válságot is hasonlítja - négy éven át tartó recessziót hozott az Egyesült Államokban, de szakértők szerint az nem hasonlítható Görögország jelenlegi problémáihoz. A harmincas évek gazdasági csökkenése jóval meghaladta a jelenlegit, ráadásul az előbbi kettős recesszió volt: az időleges fellendülés után 1937-38-ra ismét komoly visszaesés következett be. Míg az Egyesült Államok GDP-je 29 százalékkal esett az említett időszakban, addig Görögországé 2008 óta „csak” 16 százalékos zsugorodást mutatott. A 2008-as események egyébként a legsúlyosabban Lettországot érintették, amely 24 százalékos GDP- csökkenést szenvedett el. A szigorú takarékossági intézkedések életbe léptetésével azonban a görög recesszió a következő években tovább mélyülhet: a jelenlegi - sokak szerint fenntarthatatlan - folyamatok alapján a GDP-esés mértéke elérheti majd a 25-30 százalékot is. Ráadásul a magánszektor teljesítményének csökkenését illetően Görögország már „utolérte” a harmincas évek Amerikáját. Az 1930-as évekénél is hosz- szabb volt az 1870-es évtized „hosszú válsága” az Egyesült Államokban, hivatalos becslések szerint a recesszió 1873 és 1879 között 65 hónapon keresztül tartott. Ezen visszaesés azonban az elmúlt évek kutatásai szerint korántsem volt olyan jelentős mértékű, mint a későbbi válságok. Nem kell azonban évszázados távlatokban kutatni egy, a Görögországét meghaladó súlyos- ságú válság felleléséhez. Tádzsikisztán 1989 után kilenc éven át volt recesszióban a Világbank adatai szerint. Az ezen időszak során polgárháború és humanitárius válság által is sújtott közép-ázsiai ország gazdaságát a Szovjetunió felbomlása döntötte romba: a Moszkvától jelentős mértékben függő.tádzsik gazdaság becslések szerint a függetlenség kikiáltását követően a felére zsugorodott. A tádzsikisztá- ni adatok ugyanakkor korántsem megbízhatóak - már csak azért sem, mert az ország gazdasági tevékenységének fele a feketepiacon bonyolódik. Ennél is hosszabb, 17 éves recessziót szenvedett el Libéria 1980 és 1997 között. Az afrikai ország gazdasági gondjainak oka szakértők szerint egyrészt a korrupció és a túlzott katonai költekezés, másrészt pedig az acélipar világszintű visszaesése volt, amely érzékenyen érintette a döntően vasércet exportáló Libériát. Az ipari forradalmat és a globalizációt megelőző korokban a „modem” válságokénál jóval komolyabb társadalmi-gazdasági következményekkel járt egy-egy recesszió, mivel azokból sokkal nehezebb volt lólábaim, ráadásul számos esetben több millió halálos áldozatot követelő katasztrófákhoz vezettek. Az 1840-es évek ír éhínségének egyes hatásai szakértők szeriht még ma is érezhetők, míg az 1340-es évek „fekete halálként” ismert bubópestis- járványa a világ lakosságának harmadát pusztította el. Számos közgazdász szerint egyébként nem csak a GDP csökkenése, hanem a teljes foglalkoztatottságtól és a stabil növekedéstől való tartós eltérés is recessziónak minősül. Egy „tipikus” fejlett gazdaságnak éves szinten 1,81,9 százalékos növekedést kell mutatnia - ezért azután például a mindössze 1 százalékos növekedés, ha ez hosszabb időn át fennáll, e nézet hívei szerint már recessziónak számít Ezen felfogás szerint Nagy-Britannia 1921-től egészen a második világháborúig recesszióban volt, míg az 1990- es években Svájc is komoly növekedési gondokkal küzdött. E szempontból az eurózóna leggyengébb láncszeme Olaszország és Spanyolország, ahol a produktivitás növekedése több mint egy évtizede leállt Magyarország-feliratok Budapest. Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó mintaigazolványokat. Az érvényes, Magyar Köztársaság feliratú okmányokat nem kell lecserélni. Vetési Iván újságírók előtt elmondta: a január 1-jétől hatályos alaptörvényben rögzített országnév-változtatás miatt az okmányokat - a látható és a szabad szemmel nem látható részeken - ösz- szesen 167 ponton kell módosítani. Ez érinti például az útlevelet, a személy- azonosító igazolványt, lakcímigazolványt, a jogosítványt, a forgalmi engedélyt és a magyarigazolványt is. Semjén: Ján Slota orvosi eset Budapest. Semjén Zsolt szerint Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének Magyarországgal és magyarországi politikusokkal kapcsolatban az utóbbi időben tett megnyilatkozásai nem a politikai valóságról, hanem az ő kényszerképzeteiről szólnak. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy fogalmazott: ezek kötetben összefoglalva „tanulságos példatárául szolgálhatnak az addiktológia és a pszichiátria tudományának”. A szlovákiai politikus hétfőn pártja trencséni kampányrendezvényén azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Jobbik politikusaival megegyezően úgy tekint Szlovákiára, mint az ellopott földre és meg akarja változtatni a trianoni szerződést, amely a Szlovák Köztársaság létezésének alapja. „A Magyar Köztársaság miniszterelnökének kijelentései nagyon agresszívak. A Magyar Köztársaság alkotmánya (...) egyenlőségjelet tesz Magyarország és a történelmi Magyarország közé” - jelentette ki Slota. Kórházak átszervezés alatt: tizenhatan a listán egészségügy Kétszázezer embernek kell majd messzebbre utazni műtétre A városi kórházak ez év közepére előre hozott államosításának első lépéseként május 1-jétől az úgynevezett fúnkcióváltó intézmények kerülnek át mostani fenntartójuktól, a városi önkormányzatoktól. Szócska Miklós nemrégiben bejelentette: 16 ilyen intézmény lesz. A Fidesz tegnapi frakcióülésén kiderült, melyek ezek. Az érintett intézményekben hamarosan teljes egészében vagy részben megszűnik az aktív betegellátás. A tizenhat kórház közül a debreceni helyzete speciá- Us, mert bár tervezik az átszervezést, ez azon is múlik, fuzionáld esetleg az egyetemmel az az egészségügyi holding, amelynek a Kenézy kórház is része. Az átszervezés döntően a műtétes szakmákat érinti, vagyis a sebészeti, fiiLorr gégészeti, szemészeti, szülészeti ellátásért kell ezentúl messzebb utazni az ezeken a településeken élőknek. Mivel Debrecenben például van or vosi egyetem, így számos klinika is, az itt élőknek nem kell más településen kezelt etiii magukat. De az átalakítás ezzel így is több mint kétszázezer embert érint. Az egészségügyi államtitkárság Műtét előtt. Jobb ellátás, de az eddiginél távolabb érvei szerint viszont ők maga sabb színvonalú és biztonsága sabb ellátást kapnak majd, hi szén jobban felszerelt, nagyobb betegforgalmú, így nagyobb ta pasztalattal rendelkező kórházakban fa gadják őket. Ezek a városi kórházak nem szűnnek meg, hanem funkciót váltanak. Emiek az a lényege, hogy a jelen leg túlságosan a kórházi ellátásra koncentráló egészségügyi rendszert az olcsóbb egynapos sebészet és az ambuláns ellátás A kormányzat jobb ellátással érvel. felé terelje ott, ahol ez lehetséges. Ugyancsak fontos cél a rehabüi tációs és a krónikus ellátás erősí tése. Lesz, amelyik városi kórház a jövőben krónikus betegek vagy rehabilitációra szőrű lók ellátására szako sodik, másutt az egynapos sebészeti ellá tás kerül előtérbe. De lesznek olyan helyek is, amelyek egy közeli nagyobb kórház, egye temi klinika telephelyei lesznek, így tartva meg például belgyógyászati osztályt. Ilyen például a tapolcai Dr. Deák Jenő KórházRendelőintézet és Gyógybarlang Kft., amely a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórházba olvad, de megtartja belgyógyászati tevékenységét, kibővíti, erősíti a krónikus és rehabilitációs, valamint egynapos sebészeti és járóbeteg-ellátó feladatait A csornaiak hivatalosan még nem értesültek az átszervezésről - közölte a város jegyzője. Hor váth Péter azt mondta: többször egyeztettek az egészségügyi ál lamtitkársággal, azért harcolva, hogy az egynapos sebészet, a sür gősségi ellátás, a belgyógyászat és a szakrendelő megmaradhasson a Margit kórházban. „Megér tettük, hogy szakmai és gazdasá gossági szempontból is jobb, ha megszűnik a szülészet, ahol évente háromszáznál kevesebb szülés van, de fontosnak tartanánk, hogy nőgyógyászhoz és terhesgondozásra ne a harminc kilométerre lévő Győrbe kelljen utazni” - tette hozzá. A városi kórházak és a már ál lanti kézben lévő fővárosi intéz mények átalakításától idén 10-15 milliárd forint megtakarítást vár nak. Ez lenne az egyik forrása az orvosi bérrendezésének. ■ H. É. Az érintett kórházak A csornai, a debreceni, az edelényi, a kazincbarcikai, a kisbéri, a kalocsai, a komáromi, a komlói, a körmendi, a makói, a miskolci, a marcali, a mohácsi, a nagyatádi, a tapolcai és a vásárosnamé- nyi városi kórház. Lázár: Erősebb államot Brüsszelben tenné szóvá az orvoselvándorlást IAzár János, és kérné az Európai Bizottságsegítségét. A Fidesz- frakció vezetője ezt azután mondta, hogy meghallgatták Szócska Miklós államtitkárt az ágazat fejlesztési terveiről. Lázár a gyógyszertámogatások csökkentéséről azt mondta: egyetértenek, hogy a terhek egy részét gyógyszer gyártók és -kereskedők fizessék meg. Beszélt arról is, hogy erősíteni kell az állami szerepvállalást, ehhez a privatizációt is felül kell vizsgálni