Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-28 / 50. szám

SPORTTUKOR 2012. FEBRUAR 28., KEDD 10 Nyertek az esélyes csapatok labdarúgás Magyar Kupa, megyei selejtező, 1. forduló, 2012-2013 Az elmúlt hét végén tervezték lejátszani a Magyar Ku­pa Nógrád megyei selejtezőinek első fordulóját. A pá­lyaviszonyok miatt az MLSZ Nógrád Megyei Igazgató­ságának versenybizottsága három mérkőzés kivételé­vel a teljes fordulót elhalasztotta. IMtliHl Tíz percet úszott Halászi mellett, a Mosoni-Du­nában úszott szombaton - idén ötödször - ifjabb Schirilla György, aki ezúttal tíz percet töltött az alig több mint egyfo- kos, nagyon hidegvízben. „Me­leg volt a levegő hőmérséklete, talán ennek is volt köszönhető, hogy sokan eljöttek megnézni az úszásomat, ami annak elle­nére jól sikerült, hogy a partot szegélyező, kásás, olvadozó jég­táblák rendre beszakadtak alat­tam. Elég csúnya sérüléseket szenvedtem, de jól vagyok” - mondta az MTI-nek a sportem­ber, aki mostani úszásával zár­ta idei sorozatát. Schirilla célja a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerű­sítése, illetve a közönség szóra­koztatása is. Jól ment a vendégeknek LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA. A Debrecen, az Újpest és a má­sodosztályú MTK is győzni tu­dott idegenben, míg a Video­ton hazai pályán nyert a labda­rúgó Magyar Kupa negyeddön­tőjének első, szombati mérkő­zésein. Eredmények. Negyeddöntő, 1. mérkőzések: Kaposvári Rákóczi- DVSC-TEVA 0-1 (0-0), Békés­csaba (II. osztályú).- MTK Bu­dapest (II.) 0-3 (0-2), Baja (II.)- Újpest FC 1 -3 (0-0), Video­ton FC - Győri ETO FC 5-1 (2-0). A visszavágókat március 13-án, illetve 14-én rendezik. Csatlakozz TE is! www.facebook.com/nport.hu Kanyó Ferenc Babcsán Művek SC - Diósjenő 4-2 (3-1) Balassagyarmat, műfüves pá­lya, 50 néző, vezette: Tóth I. Babcsán Művek SC: Hegedűs A. - Ánik, Czibulya, Maring, Ko­vács J., Bogdány (Babcsán T.), Danázs, Gyenes, Mészáros K., Mészáros G., Kovács A. Játékos­edző: Babcsán Tibor. Diósjenő: id. Szunyogh J. - Dinnyés, Monostori L. I., Mezei, Bőgér, Sztupák, ifj. Szunyogh, Monostori L. II. (Horváth A.), Fusch, Hornos Á. (Wisinger), Pergel. Edző: Hugyecz Ferenc. Két legfontosabb hétvégi mér­kőzésén látványosan csődöt mondott, s így az MLSZ döntés­hozóinak kezébe helyezte sor­sát a Skorpió SE NB Il-es női futsalcsapata. A középdöntő B- csoportjának vasárnapi, csömö­ri záró fordulójában a tarjáni gárda a sereghajtó Police SE el­leni kötelező győzelem mellett a nagy rivális Hajdúböszörmény­től kettő, az NB I-es játékosok­kal megerősített Hungária- Univerzum csapatától pedig hétgólos vereséget szenvedett, s már csupán abban az esetben juthat a pontvadászat legjobb négy csapata közé, ha a döntést lassan egy hónapja halogató versenybizottság a hajdúbö­szörményiek előző körben el­maradt mérkőzéseit az ellenfe­lek javára igazolja, vagy az eset­legesen újból kiírt találkozókat a HTE kivétel nélkül elveszíti. Gl.: Kovács A. (3), Bogdány, ill. ifj. Szunyogh, Fusch. Szendehely - Balassagyarmati VSE 0-6 (0-2) Balassagyarmat, műfüves pá­lya, 100 néző, vezette: Pap I. Szendehely: Mák N. - Szegner T., Márkus Zs., Mészáros G., Szegner M., Fidel, Bach P. (Bonafert A.), Földvári Sz., Müller J., Gáspár K., Gáspár F. Edző: Bach Pál. Balassagyarmat Szathmári Zs. - Tóth A. (Ágner), Kovács Á., László, Balga, Opitz (Baranyi T.), Doman, Szenog- rádi, Zolnyánszki (Vereczki), Előbbiben talán lehet, utóbbi­ban azonban fölösleges reménykedni...- Az első két mérkőzésen szá­momra érthetetlen játékkal rukkolt elő a csapat, s bár az el­ső találkozón így is megvolt az esélyünk a pontszerzésre, a jól összerakott Hungária­Upiverum ellen már el sem hit­tük, hogy lehet bármi keresni­valónk. A csoport leggyengébb csapatának számító Police SE-t azért, javuló teljesítménnyel, is­mét sikerült legyőznünk, s most kíváncsian várjuk a ver­senybizottság döntését - érté­kelt Pusnik Zoltán, a Skorpió SE vezetőedzője. Benécs (Urbányi), Simon. Edző: Mohácsi László. Gl: Balga (2), Simon (2), Benécs, Zolnyánszki. Unicum FC Mohora - Héhalom 2-6 (2-4) Mohora, vezette: Kovács T. Eredmények Skorpió SE Salgótarján - Hajdúböszörményi TE 0-2 (0-1) Vezette: Perepatics L, Richter M. Salgótarján: Rusz Bianka - Gál, Tóth E, Szklenár, Fehér. Csere: Far­kas K., Vámos R., Bálint R., Né­meth Zs. Vezetőedző: Pusnik Zol­tán. Edző: Tóth Zsolt. Hajdúböször­mény: Kosa - Bereczki E., Czégény, Szilágyi Zs., Quirikó. Cse­re: Bornemisza, Tóth A., Tóth N., Egri, Lovas, Torma. Edző: Papp Fe­renc. GL: Quirikó (6., 22.). Hungária-Univerzum - Skorpió SE Salgótarján 8-1 (1-1) Unicum FC Mohora: Dudás - Gál T. (Nagy A.), Antóni, Kraj- csi, Pálok, Vidámi, Koplányi, Tóth L, Odor (Schuchmann), Bendik, Szathmári Cs. Edző: Gál Tibor. Héhalom: Őri - Ba­busa, Kovács, Kárpáti. Pásztor, Vezette: Richter M., Janitz G. Hungária-Univerzum: Hargas - Horváth H., Körmöczi, Bereczki 0., Kovácsévá. Csere: Baják, Mosolics. Edző: Virág Iván. Salgó­tarján: Rusz Bianka - Gál, Tóth E, Szklenár, Fehér. Csere: Farkas N. (kapus), Farkas K., Vámos R., Bá­lint R., Németh Zs., Serfőző, Mol­nár A. Vezetőedző: Pusnik Zoltán. Edző: Tóth Zsolt. GL: Mosolics (10., 29., 35.), Körmöczi (26.), Horváth H. (31., 34.), Kovácsévá (39., 40.), ill. Tóth F. (7.). Budapest Police SE - Skorpió SE Salgótarján 1-3 (0-1) Vezette: Richter M., Perepatics Zsámboki (Podobén), Bognár, Gerhát, Danguly (Varga Z.), Lőrincz, lakus (Baranyi). Edző: Szilágyi Albert. Cl.: Tóth J., Odor, ill. Lőrincz, Gerhát, Ba­busa, Bognár, Zsámboki, Jakus. L. Budapest Police SE: Czompó - Szilágyi M., Oláh M., Marcsányi, Kiss Zs. Csere: Nagy A., Szamosy, Lánczi. Edző: Szentesi Zsolt. Salgótarján: Rusz Bianka - Gál, Tóth E, Fehér, Vámos. Csere: Farkas N. (kapus), Szklenár, Far­kas K., Bálint R., Németh Zs., Serfőző, Molnár A. Vezetőedző: Pusnik Zoltán. Edző: Tóth Zsolt. GL: Szilágyi M. (37.), ill. Gál (19.), Tóth F. (21.), Szklenár (39.). További eredmények: Hungária- Univerzum - Budapest Police SE 7-2 (3-0), Budapest Police SE - Hajdúböszörményi TE 3-6 (1-3), Hungária-Univerzum - Hajdúbö­szörményi TE 6-3 (4 2). A csoport állása 1. Hungária-U. 11 6 4 1 59-28 22 2. H-böszörménv 9 5 3 1 34-18 18 3. Salgótarján 11 5 2 4 29-34 17 4. Bp. Police SE 11 0 1 10 15-57 1 H. P. A Balassagyarmat (fehér mezben) biztosan nyert a Szendehely ellen Döntés a zöld asztalnál futsal NB II, nők, középdöntő, 4. forduló Tovább menetel a Kábel SE kézilabda NB I/B Keleti csoport, férfiak, ló. forduló Balassagyarmati Kábel SE - Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE 41-30 (20-14) Balassagyarmat, 250 néző, v.: Nagy, Végért. Bgy. Kábel: SÍRÓ - BÉCSI 3, Savón 8/2, SZABÓ T. 7, PIROS­KA 3, FORGÁCS 5, SZABÓ A. 3. Cs.: KOVÁCS R. (kapus), Kajdy, TEIMEL 5, BAN 3, Gubó, Varsandán 3/1, Széles 1. Vezet& edző: Kedves László. Edző: Demus Dániel. Hajdúnánás: Oláh - Tóth, Póser 4, CSONKA 8/1, Bancsók 3, FEKETE 7, Szabó Attila 2. Cs.: Bakó (kapus), KOVÁCS I. 4, Öt­vöst, Mák, Madai. Edző: Hadas Sándor. Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1. Ki­állítások: 14 perc (+1 kizárás: Sí­ró, azonnali piros lap súlyos sza­bálytalanságért), ill. 10 perc. Az eredmény alakulása: 3. perc: 1-2, 8. perc: 8-2, 24. perc: 15-11,36. perc: 23-19,48. perc: 34-22, 55. perc: 36-27. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, Fekete majd Csonka átlövéseivel vezetéshez is jutot­tak, ám öt perc után nagyobb se­bességi fokozatba kapcsoltak a gyarmatiak. Védekezésben sor­ra szerezték a labdákat, Síró ka­pus ziccereket hárított, a gyors ellentámadásokból pedig Savón, Szabó Tamás, Szabó András és Forgács révén szinte pillanatok alatt 8-2-re fordított a Kábel. A lendületet a hajdúnánási szak­vezetés egy korai időkéréssel igyekezett megszakítani, ami részben sikerült is, mert a két csapat közti különbség nem nőtt tovább, ellenben az alföldiek tar­tósan felzárkózni sem tudtak. A tizennyolcadik percben az addig kiválóan teljesítő Síró Zoltánt egy mezőnybeli szabálytalansá­got követően azonnal piros lap­pal kiállították, de Kovács Ró­bert hamar bemelegedett a já­tékba, és pár perc múlva már ő is bravúrokat mutatott be a háló előtt. Kajdy kiállítását kihasználva 15-11-nél megközelítette ellen­felét a hajdúsági legénység, de a nagy kedvvel kézilabdázó Szabó Tamás és Piroska találataival rögvest visszaállt a megnyugta­tó Ipoly-parti vezetés. Szünet után egy ideig úgy tűnt, megmerevedik a két gárda között az 5-6 gólos különbség, Csonka és Ötvös lelkesen igye­kezett faragni a hátrányból, igaz nem sok sikerrel. Tíz perc eltel­tével néhány ismételt villámse­bes támadás végén Bán egymás után háromszor volt eredmé­nyes, kisvártatva Teimel leindu- lásával először a mérkőzés folya­mán, 32-22-re tízgólosra dagadt a kábeles „fór”. Ezt aztán végig tartotta már a házigazda társa­ság, és a nagy fölény tudatában már olyan látványos, közönség­szórakoztató megoldásokat is bevetettek a fiúk, mint például Teimel két „kínai figurából” elért találata. A hajrában már csak az volt a kérdés, eléri-e negyvenedik gól­ját a Kábel SE, ezt a végére na­gyon belendülő Teimel szerezte másfél perccel a lefújás előtt, majd ő szolgált a „ráadással” is. Összességében a sereghajtóval szemben öt perc után egyre na­gyobb fölénybe kerülve kézilabdá­zott a balassagyarmati együttes, magabiztos győzelmét semmi sem veszélyeztette, és ezzel a diadallal nem csupán a negyedik helyre léptek fel a fiúk a tabellán, ha­nem már csak egy pont választja el őket a történelmi rekordot jelen­tő ezüstérmes pozíciótól. Kedves László: - Nem becsül­tük le az ellenfelet, és ha akad­tak is hibák a játékunkban, az eredménnyel elégedettek lehe­tünk. Hadas Sándor: - Szorosabb eredményre számítottam, sajná­lom, hogy nem tudtuk még ne­hezebbé tenni a balassagyarma­tiak dolgát. H. H. További eredményekCsömör - Primavera Mizse KC 21 -26, Óz­di KC - Kőnig-Trade- Balmazújvárosi KK 20-28, Ceg­lédi KKSE - Dabas-Diego KC 31-28, Hajdúböszörményi TE - Gyöngyösi KK II. 30-29, Nyír­egyházi KSK-Nyír-Komplett - Békési FKC 22-21, CLAAS- Törökszentmiklósi KE - Eger Eszterházy SZSE 23-22. A bajnokság állása 1. Ceglédi KKSE 16 15 1 0 508-407 31 2. T.-szentmiklós 16 12 0 4 474-403 24 3. Dabas-Diego 16 12 0 4 481-427 24 4. Bgy. Kábel SE 16 10 3 3 515-477 23 5. Békési FKC 16 11 1 4 451-414 23 6. Balmazújváros 16 9 1 6 461-411 19 7. Nyíreqyháza 16 8 0 8 464-464 16 8. Gyöngyös II. 16 6 2 8 469-474 14 9. H.-böszörmény 16 6 1 9 444-484 13 10. Eger Eszterházy 16 5 2 9 426-445 12 11. ÓzdiKC 16 6 0 10 451-473 12 12. Mizse KC 16 4 1 11 439-468 9 13. Csömör 16 2 0 14 374-509 4 14. Hajdúnánás 16 0 0 16 414-515 0 Juniorok: Hajdúböszörményi TE - Gyöngyösi KK II. 30-29, Ózdi KC - Balmazújvárosi KK 38-40, Ceglédi KKSE -Dabas- Diego KC 24-26, NyKSK- Nyírsuli-Nyír-Komplett - Békési FKC 37-32, Csömör - Primavera Mizse KC 21-15, Balassagyar­mati Kábel SE - Hajdúnánás- Robzol 2000 KSE 22-31, CLAAS- Törökszentmiklósi KE - Eger Eszterházy SZSE 45-13. A bajnokság állása _____________ 1. Balmazújváros 16 14 0 2 551-432 27* 2. NyKSK-Nyírsuli 16 13 0 3 608-434 26 3. Békési FKC 16 13 0 3 564-462 26 4. Dabas-Diego 16 12 1 3 523-478 25 5. Gyöngyös II. 16 10 1 5 498-451 21 6. T.-szentmiklós 16 8 1 7 445-384 16* 7. H.-böszörmény 16 7 1 8 485-509 15 8. Csömör 16 7 1 8 449-499 15 9. Ceglédi KKSE 16 6 0 ÍO 420-415 12 10. Hajdúnánás 16 5 2 9 420-460 12 11. Mizse KC 16 5 0 11 389-490 10 12. Ózdi KC__16 4 1 11 460-499 9 13. E p Eszterházy 16 2 1 13 425-589 5 14. Bgy. Kábel SE 16 1 1 14 351-486 2* Női felkészülési mérkőzés Balassagyarmati Kiss Árpád VDSE - Salgótarjáni Madách DSE 41-39 (15-12, 30-30) Balassagyarmat, 100 néző, v.: Kovács J., Tihanyi. Kiss Ár­pád VDSE: Szabó K. - Markó 3, Karvay 1, Krisztin-Német 5/2, Szűcs 4, Mazák 17/8, Takáts 7. Cs.: Kalmár (kapus), Gólyán 2, Molnárka 2, Belovai, Bozány. Edző: Hegedűs Henrik. Ma­dách DSE: Csíki - Gyenes 13, Gyetvai M. 1, Viskárdi 8, Miheller 5, Hartmann 3, Szabó Zs. Cs.: Gyetvai G. 3, Füzesi 4/1, Boros 1, Molnár 1. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 12/10, ill. 8/5. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Az ered­mény alakulása: 10. perc: 7-2, ló. perc: 8-6,24. perc: 11-10,37. perc: 21 -17,44. perc: 25-22,57. perc: 29-30. A megyei bajnokságok tava­szi rajtjára készülő két nógrádi női élcsapat találkozóján kétszer harminc perc után döntetlent volt az állás, majd a húsz perces „hosszabbításban” nagy nehe­zen megnyerték a mérkőzést a házigazdák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom