Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-28 / 50. szám

4 2012. FEBRUAR 28., KEDD GAZDASÁG Tükörben Budapest. Tükörben a világ cím­mel a fenntartható fejlődéssel és az emberi természet kapcso­latával foglalkozó kiállítás nyí­lik márciusban a brüsszeli Ba­lassi Intézetben. A rendezvényt a Föld Napján, március 27-én este 7 órakor nyitják meg az in­tézet aulájában - tájékoztatta az MTI-t Hankó Gergely, az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. mar­keting vezetője. A Zöld Fiatalok Egyesülete és a Cellux Csoport által több mint három éve élet­re hívott, interaktív kiállításon az ország különböző részein eddig már több tízezren ismer­kedhettek meg többek között a túlnépesedés, a klímaváltozás, a vízlábnyom és az ökológiai lábnyom fogalmaival. A kiállí­tás fő támogatója, az ÖKO-Pack Nonprofit Kft., amely évek óta hathatós kommunikációt foly­tat a környezettudatosság elter­jesztéséért, különösen fontos­nak tartva a fenntartható alter­natívák bemutatását. A Nemze­ti Fenntartható Fejlődési Ta­nács szakmai támogatóként nyújt segítséget a kiállítás sike­res lebonyolításában. A brüsz- szeli nyitónapot több érdekes program is kíséri majd, a fiata­loknak ökodesign munkamű­helyt tart a Cellux Csoport, dél­után pedig Jövőkereső címmel kerekasztal-beszélgetést tarta­nak, amelynek magyar és bel­ga előadói az emberiség előtt ál­ló feladatokat a fenntarthatóság és a rendszerszemlélet szem­üvegén keresztül mutatják be. Javaslatok a kormánynak és a PSZÁF-nek Az alkotmányügyi bi­zottság hétfőn egyhan­gúlag támogatta a lakos­sági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslat be­nyújtását az Országgyű­lésnek. Kikerült a szö­vegből a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának a lehetősége, amit a Job­bik bírált a vitában. Budapest. A határozati javaslat tervezete a 2002 és 2010 kö­zötti lakossági deviza-eladóso­dás okait vizsgáló albizottság összefoglaló jelentése alapján készült el február elején, majd a kormány is megtette észre­vételeit, és hétfőn Papcsák Fe­renc, az albizottság fideszes el­nöke az alkotmányügyi bizott­ság elé terjesztette az új válto­zatot. Jobbikos képviselők ki­fogásolták, hogy a szövegből kikerült a „lényeg”, vagyis az a pont, amely javasolja a kor­mánynak, hogy vizsgálja meg a devizahitel felvételkori árfo­lyamon történő forintosításá­nak lehetőségét. Papcsák Fe­renc ezzel kapcsolatban azt mondta: realistának kell lenni, csak olyan javaslatot tud az Országgyűlés elfogadni, amit a kormány végre is tud hajta­ni. Az új tervezet több időt ad a kormánynak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügye­letének (PSZÁF) a feladatok teljesítéséről szóló beszámoló elkészítésére, ezt március 31-e helyett augusztus 31-ig tehetik majd meg. Az előző tervezet felhívta a figyelmet arra a több ezer emberre, akik nem pénz­intézetekkel kötöttek szerző­dést, hanem pénzügyi szolgál­tatókkal, illetve hitelközvetí­tőkkel, így kimaradtak a kor­mányzati, állami segítségnyúj­tási rendszerből. Az új szöveg arra kéri fel a kormányt, vizs­gálja meg a devizahitelesek megsegítése érdekében hozott intézkedések hatályosulását és szükség esetén kezdemé­nyezze azok módosítását. A korábbi változatban javasolták a kormánynak, hogy készítsen elő jogszabály-módosítást ar­ról, hogy a pénzügyi szolgálta­tó, hitelközvetítő társaságok­nál legyen elvárás a hitelköz­vetítők szakirányú felsőfokú végzettsége és meghatározott szakmai gyakorlata. Szintén megfontolásra ajánlották an­nak lehetőségét, hogy kötelező jogi képviselettel biztosítsák a hitelfelvevők megfelelő infor­mációhoz jutását. Az új terve­zet szerint a parlament arra kérné fel a kormányt, hogy vizsgálja meg a pénzintézetek, hitelközvetítő pénzügyi szol­gáltatók, ügynöki szervezetek viszonyát, és a hitelfelvevők ezekhez való viszonyát, vala­mint a pénzügyi szolgáltatás közvetítőire vonatkozó, 2011- től alkalmazandó jogszabály­ok hatályosulását, illetve szükség esetén kezdeményez­ze azok módosítását. Emellett kezdeményezik annak vizsgá­latát is, hogy a kormány mi­lyen eszközökkel tudná előse­gíteni a hitelpiac szereplőinek a futamidő alatt bekövetkező negatív változások elleni „ön- gondoskodását”, például a hi­telfelvevőre megkötött hitelfe­dezeti biztosítási csomaggal, amely védelmet nyújt a mun­kahely elvesztéséből adódó pénzügyi nehézségek eseté­ben. A hitelfelvevők informá­cióhoz jutása érdekében az új tervezet az Európai Bizottság egyik irányelvének a magyar jogrendbe illesztését, illetve annak vizsgálatát javasolja. Az új tervezetben is benne maradt, hogy a kormány vizs­gálja meg a magáncsőd jogin­tézményének bevezetését, va­lamint építse be az általános iskolák felső tagozatai, vala­mint a középiskolák tananya­gába a pénzügyi rendszer alapismereteire vonatkozó pénzügyi szabályok oktatását, a banki tranzakciók minimá­lis követelményeinek megis­mertetését és fogyasztóvédel­mi jogok tanítását. Nem válto­zott az sem, hogy a PSZÁF-et felkérnék: a hatékonyabb munkavégzés érdekében fel­adatait hangolja össze a fo­gyasztóvédelmi, versenyfelü­gyeleti hatóságokkal, illetve végezzenek közös vizsgálato­kat különösen a hitelek ára­zását illetően, mert több eset­ben kiderült, hogy jelentősen magasabb a hitelkamat emel­kedése, mint azt az országkockázat indokolná. Arra is felkérnék a PSZÁF-et, hogy a vizsgálatok alapján, ha szükséges, javasoljon jog­szabályi változásokat. Az INA felfüggeszti tevékenységét az arab országban Felfüggeszti tevékenységét Szí­riában a Mól Nyrt. horvátor­szági leányvállalata, az INA - közölte a Mól hétfőn a Buda­pesti Értéktőzsde honlapján. Budapest. A tevékenység felfüggeszté­séről szóló döntés összhangban van a horvát kormány február 23-i határoza­tával, amely átvette az Európai Unió Tanácsának 2011. december 1-jén ho­zott, Szíriával szembeni korlátozó in­tézkedéseit. Figyelembe véve a horvát kormány határozatát, valamint az álta­lános biztonsági helyzetet Szíriában, az INA rajta kívül álló okok miatt nem képes normál üzleti tevékenységét folytatni az országban. Ennek követ­keztében az INA és a szíriai General Petroleum Company közötti szerződé­sek feltételei és kikötései lehetővé te­szik a „force major” bejelentését, tehát valamennyi üzleti tevékenység átme­neti felfüggesztését Szíriában - olvas­ható a hétfői közleményben. A tájékoz­tatás szerint az INA és a Mol-csoport sem számol Szíriából származó bevé­tellel, illetve a rá eső termelés-részese­dés realizálásával a közeljövőben, a „force major” megszűnéséig. A közle­mény szerint az INA vasárnap küldött „force major” értesítést a General Petroleum Company részére a Hayan blokk 1998-ban aláírt és az Aphamia blokk 2004-ben aláírt termelés-meg­osztási szerződésével kapcsolatban. A „force major” egy - a szerződésekben meghatározott - jogi kikötés, amely megengedi a kötelezettségek és műkö­dés felfüggesztését vagy átmeneti megszakítását olyan esetekben, ame­lyekre a szerződő feleknek nincs ráha­tása. Ilyen helyzet lehet többek között az áradás, földrengés, felkelések, za­vargások vagy háborús körülmények. A „force major” értesítés nem jelenti a szerződés megszűnését és a projektből való egyidejű kilépést. A kiváltó körül­mények megszűnését követően a szer­ződés a felek károsodása nélkül folyta­tódik. Hétfői brüsszeli ülésükön tár­gyalnak az EU-országok diplomáciai irányítói az ellenzékkel szemben bru­tális erőszakkal fellépő damaszkuszi rezsimmel kapcsolatos intézkedések tervezett szigorításáról. Eddig kevés eredményt hoztak az elszámoltatási ügyek vizsgálatok Elhalt vagy lassan halad az ítélkezés az állítólagos gazdasági bűncselekményeknél Ha csalódniuk még nem is, várni mindenképp kell azoknak, akik a második Orbán kormány hata­lomra jutásakor az előző kabinet hez kötődő állítólagos gazdasági bűncselekmények gyors elszá­moltatását várták. A 2010 előtti időszak ügyei közül minimális számú az, aliol törvényellenes ségre derült fény úgy, hogy azt a bíróság is megerősítette volna. A figyelem középpontjában ál ló egyik legnagyobb botrány, az erzsébetvárosi ingatlanpanama legmagasabb pozíciójú vádlottja, Hunvald György szabadlábra ke­rülhet, ha jogerőre emelkedik a pénteki döntés, mivel a rá kisza boti másfél éves büntetést már le ülte előzetes letartóztatásban, és visszakaphat ja ingatlanjait, vala mint autóját és repülőjét is. A má sik nagy vihart káváin ügy fő vád lottja, Hagyó Miklós nem csupán az előzetesből, hanem a házi őri­zetből is kikerülve várja, hogy megkezdődjön a tárgyalás. A BKV 1,49 milliárd forintos meg károsításával vádolt volt főpolgár mester-helyettes és társainak ügyében januárban jutottak el a vádemelésig ez is jóval több azonban, mint amilyen ered ményt a legtöbb más ügyben el ért az elszámoltatás. Közvetve ugyan, de ezt ismeri el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos honlapja is. Az ol­dalon hosszasan sorakoznak az ügyek, amelyekben Budai javas latára vizsgálatot indítottak - je­len pillanatban összesen 48 ilyen található ott -, az eredményessé­get felsoroló oszlop azonban an nál szegényesebb. Az iratok fel dolgozása folyamatban, vizsgáin ti jelentésbe foglalt javaslattétel történt, megállapítások közölve az érintettekkel számos ügy mellé mindössze ennyi kommen­tárt fűztek. Több olyan is van, amelyben a rendőrség vagy az ügyészség most nyomoz, ezek­ben még lehet eredményt elérni. Hosszabb az a lista, amely a kor­mánybiztosi megkereséstől füg getlenül indult vizsgálatokat so rolja. Ezek közül több a nyomoza ti szakaszban van, nem kevésnél nem találtak jogsértést, bírósági döntésig viszont még egy sem ju­tott el. A MÁV több ingatlanának értékesítése vagy bérbeadása ügyében még csak ígérik a felje­lentést, és az FHB privatizációjá nak vizsgálata is csupán folya­matban van. A Volánbusz több in gatlanjának bérlése is szerepel a listán, ezekről Budai épp szómba ton jelentette be, hogy páriámén ti vizsgálóbizottságot állítana fel. A vád szerint 5,5 milliárd forint értékű ingatlantól vált meg a cég gyanús körülmények közt. Juhász Ferenc ügye is azok kö­zé tartozik, amely nem halt még el teljesen. A volt honvédelmi mi­nisztert a hónap elején hallgat ták ki gyanúsítottként a vád szerint a valós érték töredékéért adtak át szolgálati lakásokat. Iga zi „nagy halat” azonban még nem fogott az elszámoltatás. Po litikailag a legnagyobb súllyal az bírna, ha Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vagy Oszkó Péter ellen tudnának vádat emelni, ám a három legtöbbet emlegetett pm litikus közül csak Gyurcsányon találtak fogást. A sukorói telek cserét az ügyészség vizsgálja. Több politikai elemző szerint azonban sokkal kifizetődőbb le hét a kormánypártoknak csupán életben tartani a híreszteléseket, mint hogy egy bírósági üggyel mártírt, egy esetleges felmentés sei pedig győztest kreáljanak az ellenfeleikből. ■ Sz. I. Ma döntenek a Malév-bizottságról a parlamentben ma tár­gyalnak arról, felálljon-e a Malévhoz kapcsolódó 2002 és 2010 közti kormányzati lépéseket vizsgáló bizottság. Az indítvány már a múlt he­ti napirenden is szerepelt, ám akkor nem tartottak róla vitát. eközben különös utóélete lett Budai Gyula elszámolta­tási kormánybiztos Malév- csőddel kapcsolatos bejelen­tésének is: a kormánybiztos azt állította, hogy a csőd kö­zel ÍOOO milliárdos terhet rak az államra. Sajtótájé­koztatóján be is mutatott egy papírt a Malév-szerző- désből, ám azt a sajtónak nem adta ki. az atlatszo.hu megszerezte a szerződést, és beazonosíta­ni véli az idézett oldalt - csakhogy azon nincs szó a Malévról, akkor lenne ekko­ra a teher, ha a Budapest Airport jutna csődbe. Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester szabadulhat, ha jogerőre emelkedik a pénteki ítélet

Next

/
Oldalképek
Tartalom