Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-20 / 43. szám
SPORTTUKOR 2012. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ 10 Döntőben voltak diáksport. Miskolcon a közelmúltban rendezték meg a fiú futsal diákolimpia IV. korcsoportos országos döntőjét, ahol a selejtező négy csoportjában 17 csapat küzdött meg a nyolcas döntőbe jutásért. Nógrád megye diáksportjának nagy érték, hogy az országos döntőre eljutott egy megyei csapat. Miskolcon ott volt a Bagyal Péter által vezetett Salgótarján SKÁID Központi Iskola együttese, amely a D-csoportba került besorolásra. Itt a Körmend, a Nyíregyháza és a Lenti együttese volt az ellenfél. A tarjániak első találkozójukat a Nyíregyháza ellenében 7-3-ra elvesztették, ezután a Lenti együttesével rendes játékidőben 1-1-es döntetlent játszottak, majd a büntetőpárbajban 3-2-re kikaptak. A Körmendet viszont simán 5-0-ra legyőzték, így sikerült a nagyszerű fegyvertény, hiszen a tarjániak csoportmásodikként bejutottak az ország legjobb nyolc együttese közé. A döntő Miskolcon, az Avasi Gimnázium tornacsarnokában másnap reggel vette kezdetét, de a salgótarjániak már nem léptek pályára: „Sajnos betegség, illetve megváltozott időjárási viszonyok miatt a szülők úgy döntöttek, hogy nem indulunk el a vasárnapi mérkőzésekre. Természetesen döntésünket a diákolimpia főszervezőjével is közöltük” - mondta Bagyal Péter. A diákolimpiát a felcsúti Endresz György Általános Iskola csapata nyerte meg. Húsz percet úszott A Tolna megyei Bikácson úszott szombaton - idén negyedszer - ifjabb Schirilla György, aki ezúttal húsz percet töltött a jéghideg vízben. „Idén ez volt a negyedik úszásom, és most voltam a legtovább a vízben. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a helyiek özönlöttek az úszásomra, ami nagyon jól sikerült” - nyilatkozta az MTI-nek Schirilla, aki a héten folytatja sorozatát. Schirilla célja a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is. Fábri újabb sikere atlétika VI. Margita terepmaraton A balassagyarmati Fábri Andrea nyerte a maratont A tavalyi Kékes-csúcsfutás győztese, a balassagyarmati Fábri Andrea nemrég óta újabb jelentős aranyérmet tud felmutatni. A Vitalitás SE futója nemrég egy gödöllői terep maratonon szerezte meg az első helyet. A mínusz tíz fok körüli időjárásban elrajtoló mezőnyökben ott volt Andrea csapattársa, Laczkó Gábor is, a két vita- litásos együtt teljesítette a hivatalosan 44,4 kilométert. Változatos terep várta a közel száz hosszútávfutót, a pálya nagyrészt erdei utakon vezetett, de akadt aszfalt, létramászás, jég, homok, rengeteg hő, valamint emelkedő is. A nógrádiak kere- - ken két óra alatt értek a féltá- vos ellenőrző ponthoz, a - Margita 344,2 TSE által rendezett - maratont pedig 4; 11 óra alatt futották le.- Edzésnek szántuk a versenyt, álmomban se gondoltam volna, hogy első hely lesz belőle- mesélte Andrea a versenyt követően. - Harminc kilométerig meglepően jól esett a futás, 30 és 36 kilométer között pedig nagyon nem. Aztán 36-38 között jött egy csodálatos havas táj, hosszú lejtővel - nekem ez tetszett a legjobban. Negyven kilométer után már nagyon nehéz volt - a vasútállomás felett például lépcsőznünk is kellett még. Amikor beértünk a városba, még mindig csak az emelkedők jöttek, egészen az utolsó előtti kilométerig. Gabival jól kiegészítettük egymást, az emelkedőn ő „húzott fel” engem, a lejtőn pedig én toltam őt. Összességében nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy elmentünk Gödöllőre. A rendezvény a Terep Ultra Kupa része volt. Minden célba érő kitűzőt, oklevelet, érmet kapott, a dobogósok pedig még egy serleget is. A nógrádiak eredményei. Maraton. Nők (11 induló): 1. Fábri Andrea 4; 11:27 óra. Férfiak (87): 13. (kategóriájában 10.) Laczkó Gábor (mindketten Vitalitás SE, Bgy.) 4;11:27. 1. Nógrádi elismerés Czimer Z. József tájfutás. Budapesten, a Magyar Sportok Házában szombaton tartotta meg évi rendes közgyűlését a Magyar Tájfutó Szövetség. A bevezető után Juhász Miklós elnöki beszámolójában a sportágfejlesztési tervben lefektetett célokról és azok elérésében felmutatott rész- eredményekről is beszélt. Örömmel említette, hogy tájfutásban a gyerekek száma növekszik az edzők támogatási programjának eredményeként, aminek folytatása iránt az elnökség elkötelezett. A versenyengedélyesek száma a tagdíj- emelés miatt csökkent, de az utánpótlás korosztályok közül néhányban enyhe emelkedés volt tapasztalható. Nemzetközi eredményesség terén kiemelte, hogy a felnőtt vb-n a férfiak jól szerepeltek (váltó 9., Kovács Ádám 15., Lenkei Zsolt 22.), az ifjúsági Eb-n Horváth Marcell Id. Pelyhe Dénes országos elismerésben részesült dobogós lett, míg a nemzetek versenyében Magyarország az előkelő ötödik helyen zárt. Jól szerepeltek a szakágak is: Füzy Anna tájkerékpár vb 5., Koós Brigitta tájkerékpár vb 6., valamint Bíró Fruzsina a Trail- 0 vb-n szintén ó. helyezett lett. A közgyűlés végén sportági díjakat adtak át. A sportágban adható legmagasabb kitüntetést, a Skerletz Iván-díjat, dr. Tihanyi László és dr. Kiss Endre pécsi sporttárs kapta a magyar tájfutás szolgálatában végzett több évtizedes tevékenységért, vezetői, versenybírói, edzői és szervezői munkásságért. Hárman, Ripszám Henrik (a sportág hazai megalapítója, atléta olimpikon - a szerz.) díjat vehettek át, köztük id. Pelyhe Dénes, a Nógrád Megyei Tájfutó Szövetség elnöke. Id. Pelyhe Dénes a nyolcvanas évek elején Nagybátony- ban, elődjétől Szarka Sándortól átvette, újjá alakította a Nagybátonyi Bányász tájfutószakosztályát, több évig értékes utánpótlás-nevelő munkát végzett. Később a Dornyay SE- hez került, ahol versenyzőként több országos szenior csapat- bajnokság érmes helyezettje, versenybíróként pedig számtalan megyei és sikeres országos bajnokság kiemelt szervezője lett. Több cikluson keresztül a mai napig ellátja a megyei tájfutó szövetség elnöki tisztségét. Ma is aktív szenior élversenyzője egyesületének, a Dornyaynak, jelenleg az országos korosztályos ranglista 14. helyét foglalja el. Nincs edzőkérdés kézilabda. Az MKB Veszprém elnöksége szerint nincs edzőkérdés a férfi kézilabdacsapatnál. A klub vezetősége rendkívüli ülést tartott a Bajnokok Ligájában elszenvedett vereségek miatt, s úgy értékelte a jelenlegi helyzetet, hogy az Eürópa-baj- nokságon szerepelt magyar, illetve más nemzetiségű válogatott játékosok nehezen nyerik vissza formájukat - derült ki a klubnak az MTI-hez eljuttatott, Hunyadfalvy Ákos elnök által jegyzett szombati közleményéből. Az elnökség ugyanakkor bízik abban, hogy az Atlético Madrid elleni, sorsdöntő mérkőzésre megoldódnak a gondok, és a csapat sikerrel veszi az akadályt. A Veszprém múlt szombaton saját közönsége előtt 24-21-re kikapott a lengyel Kielcétől, majd ezen a héten, csütörtökön vendégként 30-26-ra az orosz Csehovszki Medvegyitől, ezzel nehéz helyzetbe került. Mocsai Lajos vezetőedző csapata a zárókörben a már biztos csoportelső spanyol Atlético Madridot fogadja. Az esetleges pontszerzés nyolcaddöntőt érne, ugyanakkor egy újabb vereség esetén a Veszprémnek már nem a saját kezében lenne a sorsa. A klub elnöksége leszögezte, hogy az olimpiai és világbajnoki selejtezők sikere érdekében minden segítséget meg kell adni válogatottnak, melynek gerincét és szövetségi kapitányát az MKB Veszprém adja. * * * Az FTC-PLER 32-25-re kikapott Mocsai Tamás csapata, a német Flensburg-Handewitt vendégeként a férfi kézilabda KEK nyolcaddöntőjében rendezett párharc szombati visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól. Zsiga Gyula együttese a pénteki nagy havazás miatt a tervezettnél jóval később érkezett meg a mérkőzés helyszínére. Férfi KEK, nyolcaddöntő, visz- szavágó: Flensburg-Handewitt (német) - FTC-PLER Budapest 32-25 (17-6). Továbbjutott: a Flensburg-Handewitt, kettős győzelemmel, 64-51-es összesítéssel. e: Jól szolgálta a felkészülést labdarúgás Előkészületi mérkőzés Kanyó Ferenc Szombat délelőtt ragyogó napsütésben - a hótól letakarított balassagyarmati műfüves pályán - játszott egymással megyénk két reprezentatív csapata: a Balassagyarmat és az SBTC. A felkészülés fontos állomása volt ez mindkét gárdának. Két-két alapember távozott mindkét csapatból: az SBTC- ből Kerényi és Szűcs, míg a Balassagyarmatból a házi gólkirály, Fábri és Földvári. Szintén meghatározó alapemberek, sérülés miatt hosszabb időre kidőltek a sorból mindkét oldalon. Az SBTC-nél Híves, Csömör, Ráduly és Jeney, a Balassagyarmatnál Földi, Vereczki, Gaál, és Baranyi. A megye- székhely csapata első edzőmérkőzését játszotta, míg az Ipoly-partiak már három meccset játszottak szlovák ellenfelekkel, melyből egy győzelemmel és két vereség a mérleg. A gondok ellenére a két csapat pályára lépő játékosai igencsak odatették magukat, s egy élvezetes, helyenként színvonalas, végig jó iramú edzőmérkőzést játszottak, mely jól szolgálta a felkészülésüket. Balassagyarmati VSE - SBTC 2-1 (0-1) Balassagyarmat, műfüves edzőpálya, 50 néző, vezette: Hegedűs Z. Balassagyarmat Szathmári Zs. - Tóth A., Kovács Á., László L. - Balga, Opitz, Weigerding, Doman, Szenográdi - Zolnyánszki, Benécs. Cs.: Földi L, Simon, Urbányi, Hegedűs. Edző: Mohácsi László. SBTC: Lázár - Zsély, Galbács, Sulcz, Stark - Kovács Z., Tóth M., Novák, Csépe - Oláh, Biricsik. Cs.: Puporka, Puszta, Fodor, Híves. Edző: Horváth Gyula. GL: Simon, Urbányi, ill. Kovács Z. ______________________________■■■■ Má sodik félidőben fordított a Gyarmat az SBTC (fekete mezben) ellen