Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-17 / 41. szám

8 2012. FEBRUAR 17., PÉNTEK KULTÚRA » könyvpiac Terjeszkedik a Libri: az augusztusban indult könyvkiadó tulajdonrészt szerzett a Helikon Kiadóban, és nyit gyerekkönyvek felé KISEBB TORTA, NAGYOBB KÉSEK Halmos Ádám, a Libri Könyvkiadó egyik tulajdonosa, igazgatója. Nagy szeletre számítanak Halmos Ádám, a Libri Könyvkiadó ügyvezető igaz­gatója a terjeszkedést piaci szükségszerűséggel indo­kolja: a kereskedők függet­lensége már a múltté, a tor­ta pedig egyre kisebb. Mézes Gergely A Libri Könyvkiadó Kft. megala­kulását augusztus elején jelen tette be Balogh Ákos, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. tulaj dm nosa, Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely Kft. tulajdonosa és Sárközy Bence, a Magvető Könyvkiadó Kft. leköszönt fű szerkesztője. Akkor még főleg a Nyitott Könyvműhely átalakító sát hangsúlyozták, de sejteni le­hetett, hogy a háttérben a máso dik legnagyobb könyvpiaci szó replővel, a Libri Könyvkereske­delmi Kft.-vel nem állnak meg egy kiadónál. „Tavaly körülbelül 200 millió forint árbevétele volt a cégnek, amelyet úgy értünk el, hogy évente sikerült megduplázni a könyveink számát. Ahhoz, hogy a növekedés ütemét tartani tud­juk, szükség volt a fejlesztésre” mondta augusztusban Halmos Ádám a jogelődről, hozzátéve, hogy a szépirodalmi, tényirodal mi és szórakoztató könyveket ki náló új kiadó nyilván számíthat a Libri Kereskedelmi Kft. ki emelt figyelmére. Ahogy egykor a Nyitott Könyv­műhelyé, úgy az új vállalkozás profilja is nyitott, itt jelent meg Papp Sándor Zsigmond első nagyregénye, a Semmi kis életek, Palya Bea Ribizliálom című esz- székönyve, Winkler Nóra Csillag- túrája, Csíkszentmihályi Mihály flow-könyvei, Julie Orringer Lát hatatlan híd című bestsellere - ez utóbbi hozta a legnagyobb si­kert több mint tízezer eladott pél­dányszámmal. Arra a kérdésre, hogy miért épp a könyvpiac drasztikus visz- szaesésének évében amikor a jövő sem kecsegtetett fellendü­léssel indították el a vállalko zást, a cég vezetői azt felelték, hisznek abban, hogy a szépiroda­lom is lehet nyereséges ágazat Nem keseregni kell azon, hogy az emberek keveset olvasnak, hanem rávenni őket, hogy újra könyvet vegyenek a kezükbe. A hagyományos marketingsémák a könyvpiacra nem igazán érvé nyesek, a klasszikus reklámok hatékonysága megkérdőjelezhe­tő, ezért új utakat kell keresni. Jó példa erre a Nyugati tér címmel a napokban elindult irodalmi könyves blogunk” - szögezte le A LIBRI KÖNYVKIADÓ O követke­ző fél évben adja ki Benedek Szabolcs Vérgróf című trilógiá­jának első kötetét, amely a boldog békeidőkben játszódik az akkori Magyarország terü­letén sok-sok ismert szereplő­vel. Nagy sikert remélnek Brian Selznick szépen illuszt­rált A leleményes Hugo Cabret Halmos Ádám, aki szerint az el múlt fél év könyvsikerei főleg a hatékony kommunikációnak, számos sajtómegjelenésnek kö szönhetők. A könyvszakma jövőjét illető­en Halmos egyszerre optimista és realista: egyrészt hisz abban, hogy eladható kiadványokkal fel lehet építeni egy az Alexandra- birodalommal is versenyképes kiadócsoportot, másrészt látja, hogy a könyvpiac évek óta tartó koncentrációja felgyorsult a vál­ság hatására. „Amióta könyvki­című regényétől, amelyből 2011-ben Martin Scorsese ké­szített háromdimenziós, egész estés fllmet Jude Law, Ben Kingsley és Sacha Baron Cohen főszereplésével. A fil­met 11 Oscardíjra jelölték. Az első fél év újdonsága lesz Erin Morgenstern The Night Circus (Az éjszakai cirkusz) című adót működtetek, mindig azt gondoltam, hogy növekedés nél­kül nincs jövő” jelentette ki az igazgató, majd hozzátette, tisz­tában van vele, hogy a jelenleg zajló koncentrációt nem minden könyves vállalkozás éli túl. „A torta szűkül, de nekünk most megvan a lehetőségünk, hogy egy nagyobb szeletet hasítsunk ki” - fogalmazott. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a piac szűkülése ellenére a könyvszakmát ma is a kiadványok minősége határozza meg, azaz a pénzt olyan címek könyve, amely Halmos Ádám szerint a tavalyi év „egyik leg nagyobb nemzetközi bestselle­re volt”. Kiadják Havas Hen­rik tényleges életfogytiglanra ítélt bűnözőkről írt riportköny­vét, a Könyörteleneket, vala­mint két kiadvánnyal köszön­tik az idei könyvfesztivál dísz­vendégét, Cladio Magrist. kel lehet keresni, amelyekből nagy mennyiség fogy a boltok ban. Ehhez szerinte új, kiakná­zatlan területeket kell megtalál ni és a társadalmi igényekre, va lamint a divathullámokra is fon tos odafigyelni. A Libri emellett lendületesen terjeszkedik a piacon: tulajdon részt vásároltak, és ezzel átvették az irányítást a patinás Helikon Ki adó fölött, valamint bejelentették, hogy elindul a Kolibri Kiadó, amely a gyerekkönyvekért lesz felelős. A Helikon Kiadónál nem terveznek profilváltást, csupán erősíteni szeretnék a már meglé­vőt, azaz továbbra is a szépiroda­lom, a társadalomtudományok, valamint a poütikatudomány lesz a meghatározó az értékrendjében konzervatív kiadónál. Úgy tűnik, az albumok iránti kereslet vissza esése miatt ezen nagy költséggel készülő, szép kiállítású könyvek lesznek a váltás vesztesei, igaz, egyelőre csak „óvatos üzletpoliti kát” ígért a cégvezető. „Összevonjuk azokat a tévé kenységeket, amelyek nem ki adóspecifikusak, illetve közösen hatékonyabban működtethetők, így a PR- és marketingtevékeny séget, a kereskedelmet, a pénz ügyet, a logisztikát” - magyaráz ta Halmos Ádám. Megmarad a Heükon önálló szakmai irányítá sa, a feladatra Péczely Dórát, a Lí ra csoporthoz tartozó Magvető Ki­adó nemrég leköszönt főszerkesz tőjét kérték fel. A Kolibri áprilisban jelenteti meg első kiadványait. A gyerek­könyvkiadó vezetője az a Papp Miklós lesz, aki korábban a Líra Zrt. Manó Könyvek Kiadójának szakmai irányítását végezte, a fő szerkesztő pedig Balázs Eszter, a prae.hu művészeti portál gyerek rovatának korábbi vezetője. Érdekesség, hogy a Libri Könyvkiadónál a Líra Zrt. több egykori munkatársa dolgozik: alapitűtulajdonosként Sárközy Bence, a Magvető másik exíőszer- kesztője, de már a csapatot erősí­ti Braun Anna is, aki az Athe­naeum Kiadókommunikációs ve zetője volt. Vámpírtrilógiától Havas Henrikig Drasztikus leépítés jön az Operaházban Berlinre figyel a filmszakma fesztivál 52 magyar alkotást kínál megvételre a filmalap puha kivezetés A hét közepén zá rtü az egyeztetés a Magyar Álla mi Operaház kormánybiztosa és az érdekképviseletek között az áprilisban induló csoportos lét számcsökkentésről. „Az Opera ház büdzséjét a miilt év végén 815 miüió forinttal csökkentette a fenntartó, január óla nem a jelen légi létszámra 885 közalkalma zottra - elegendő bérkeretet fo lyósítanak számunkra, hanem a létszámcsökkentéssel előírt 668 főre kapunk pénzt”- magyarázta Ókovács Szilveszter az MH-nek A létszámcsökkentést végre kell hajtania, ugyanakkor „puha kivezetést” tervez - tette hozzá. Az alkalmazottak 6 8 havi fel mentési idővel és ugyanennyi végkielégítéssel távozhatnának, ez az Erkel Színház 2012 decem herére tervezett újbóü megnyitá­sáig áthidalná többek helyzetét Ókovács a végkielégítésre a kor­mánytól vár külön forrást, 1,06 milliárd forintot. A kormánybiztos a 217 főre vo natkozó elbocsátási előírást túl zónák tartja, a létszám 20 25 szá zalékát szeretné megmenteni. Elmek a magasabb jövedelműek közalkalmazotti munkaviszonyá­nak megszüntetése lehet az ára, az elbocsátások javarészt a ma­gánénekeseket érintenék. Zene­kar, balettkar és műszaki kar nél­kül nem üzemeltethető az Opera, ezeken a területeken kisebb mér tékű lesz a karcsúsítás. ■ VG A berlini fesztiválhoz kapcsoló dó Európai Filmvásáron febru ár 9-én nyitotta meg Magyaror szágot képviselő standját a Film unió. Áz év első és kihagy­hatatlan nemzetközi vásárán debütál Bergendy Péter ügy nökfilmje, A vizsga, illetve Jankovics Marcell Madách fel dolgozása, Az ember tragédiája. Itt mutatkozik be először a kül­földi vásárlóknak a Köntörfalak is, amely a 2010-es Filmszemle közönségdíjasa volt. Nemzetközi részlegén kérész tül a Magyar Nemzeti Filmalap összesen 52 hazai játékfilmet kínál eladásra. Köztük vannak a fiatal generáció fesztiváldíjas alkotásai, mint például a Friss Diana Kruger a vörös szőnyegen levegő, a Fehér tenyér vagy a Dealer, de még gyártásban levő mozikra is lehet ajánlatot tenni, így képviselik például a Nyóc kér! című animációs film 3D technikával készülő új változa tát, továbbá Dyga Zsombor Couch Surf című vígjátékát. Berlinben az év magyar szén zációja lehet Fliegauf Benedek Csak a szél című legújabb ren­dezése, amely a versenyprog­ramban indul 17 másik játék filmmel együtt az Arany Med­véért. A magyar német francia koprodukcióban készített alko tás világpremierje február 16 án lesz az alkotók részvételével a patinás Berlinale Palast dísz vetítésén. ■ Koncert CHRIS REA február 15 én Budapest re látogat. Az olasz szár mazású blues zenész, aki a 89-es Road to Hell óta óriási nép­szerűségnek örvend világ­szerte, új lemezével turné­zik Európábaa A szeptem­berben kiadott Santo Spirito gyors tempójú, táncos nótá kát ígér, de az összes kiasz sziktts és néhány, élőben még sohasem hallott szá­mot is élvezhet a közönség. CHRIS REA - SANTO SPIRITO TOUR, SPORTARÉNA Film EGY FIATAL pár tagjai ban felmerül, hogy esetleg elmulaszta nak valamit a monogá núa során. Egy másik, korosodó párnál fény derül a feleség kicsa­pongó életére. Két szom széd, egy magányos férfi és egy kapcsolatát lezárni kép­telen nő hajkurássza egy­mást A legújabb francia vígjátékban minden a szex és a szerelem körül forog, könnyeden, humorral fűsze rezve. A SZERELEM MŰVÉSZETE, 85 PERC, FORGALMAZZA A VERTIGO MÉDIA Komolyzene A MÁRA HAGYOMÁNYÁ vált Müpa maraton ke rétében az idén Mozart szimfonikus műveit, ka­marazenéjét, vokális alkotá sait, az életmű népszerű és ritkábban hallható kompoz! dóit élvezheti a közönség február 26 án 10.30 tói késő éjszakáig. Mindegyik szim fonikus koncerten más ha­zai zenekar játszik, a sort a rezidens Fesztiválzenekar zárja a Requiemmel. MOZART-M ARATÓN, MŰVÉSZETEK PALOTÁJA Könyv AKI ELOLVASSA Fehér Béla új nagyregé nyét, egy száguldó zöld deli­zsánsz abla kából nézheti végig a ma­gyar szabadságharcot. Lát­hat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. A Kossutlikifli egy szerre történelmi regény és Jókai-paródia, XIX. századi pörgő road movie és ma­gyar mágikus realizmus, gi gantikus romantikaparafrá zis és igazi, régimódi, izgal más kalandregény. FEHÉR BÉLA: KOSSUTHKIFLI. MAGVETŐ, 340 OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom