Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-14 / 38. szám
12 2012. FEBRUÁR 14., KEDD SPORTTÜKÖR Balzsay készülhet ökölvívás. A papírformának megfelelően idő előtti győzelemmel abszolválta a szombati, Carlos Caicedo elleni mérkőzését Dimitri Sartison. A súlyos térdsérüléséből felépülő korábbi nagyközépsúlyú WBA-világbajnok német bunyós egy testre mért balhoroggal tett pontot az eredetileg nyolc menetesre kiírt hamburgi találkozó végére az ötödik felvonásban. Ezzel elvileg az utolsó akadálya is elhárult annak, hogy Sartison április 21-én összecsapjon a WBA „reguláris Szeles gálamérkőzés tenisz. Nem mindennapi gálamérkőzésre kerülhet sor Belgrádban: Novak Djokovics és Szeles Mónika bemutató meccset tervez a szerb fővárosban. A világelső Djokovics és Szeles Mónika Londonban, a Laureus-díjátadón találkozott egymással. „Az Egyesült Államokban élő Mónika az édesanyjával érkezett Londonba, én pedig azonnal kihasználtam az alkalmat, hogy meghívjam Belgrádba, ahol egy bemutató mérkőzést is lejátszanánk. Mónikának is mondtam, hogy a Szerbiában élők nagyon várják, hogy ismét láthassák őt, hiszen sok jelentős tornát Jugoszláviát képviselve nyert meg, s mindenki tudja, hogy Újvidéken született” - mondta Djokovics. Hozta a kötelezőt a Kábel kézilabda NB ]/B, férfiak, Keleti csoport, 14. forduló - Savón ló gólt „termelt” Hegedűs Henrik Balassagyarmati Kábel SE - Ózdi KC 32-29 (16-12) Balassagyarmat, 200 néző, vezette: Kugyela, Száva. Kábel SE: Kovács R. - Teimel 2, SAVÓN 16/3, Kajdy, Forgács 3, Barta D. 1, Scitovszky T. 1, Harkó 3, Duzsi 1. Edző: Barta Zsolt. Hétméteresek: '4/3, ill. 1/1. Kiállítások: 14 perc (+1 kizárás: Kajdy, a harmadik 2 perces büntetés után), ill. 16 perc. Az eredmény alakulása: ll.p.: 5-5,21.p.: 9-8,28.p.: 15-11,3ó.p.. von villogott, nyolc gyarmati találatból hatot ő jegyzett, míg a másik oldalon a jobbátlövő Panyi, illetve a nagytermetű be- állós Papp találta meg rendre az utat Kovács kapujába, így Kedves mester bő tíz perc után már cserét is hajtott végre az íjh Savon egymaga annyi gólt dobott, mint csapattársai összesen. Fotó: satis Széles, Szabó A. 2. Csere: SÍRÓ (kapus), Szabó T., Piroska 3, Gu- bó 4, Varsandán 1, Bán 1. Vezetőedző': Kedves László. Edző: Demus Dániel. Ózd: Losonczi - Kocsis, PANYI 10, Koscsó 1/1, PAPP 6, Nyeste 4, Lázár 2. Cs.: Nyitrai (kapus), 18-16, 48.p.: 25-21, 53.p.: 28-23. A szokatlan, vasárnap kora esti időpont ellenére szép számú nézősereg várta a Kábel SE tavaszi bemutatkozását. Az első negyedóra a kiegyenlített játék jegyében telt. A hazaiaknál Sa„egyes poszton”. A frissen beállt Síró jól is kezdett a háló előtt, hiszen néhány védésének köszönhetően gyors (és sikeres) ellenakciókat hajthatott végre az Ipoly-parti alakulat, és Forgács egy újabb lerohanás után már 12-8-ra alakította az eredményt. Szünetig ne is változott a játék képe, a kubai légiós pedig a pihenőig tizedik gólját is megszerezte. Fordulás után a teljes „jobbszárnyát” lecserélte Barta mester, és eleinte úgy tűnt, beválik az elképzelés, mert a balkezes Harkó rendre túljárt a gyarmati védelem eszén, de két gólnál közelebb nem tudott zárkózni az Ózd. A Kábelben a két kettős játékengedélyes, Gubó, illetve Varsandán is ügyes akciókat hajtott végre, Piroska pedig a beál- lós posztjáról talált be, majd Teimel gyors indulásával 28-23- nál ismét öt gól lett a különbség. A végén még Savón csillogtatta ismét tudását, míg a borsodi gárdánál Panyi válaszolt erre átlövé- sekkel, a biztos hazai győzelem azonban már nem volt veszélyben. Összességében a tipikus idény eleji formát mutató, és a játék egyes szakaszaiban igencsak akadozó teljesítményt nyújtó Kábel SE Savón kiváló egyéni produkciója segítségével kötelező győzelmet aratott a nagyon akaró, de emiatt a kelleténél többet hibázó Ózd felett. Kedves László: Védekezésünk még nem állt össze teljesen, és a támadásban is sok ziccert rontottak a játékosok. Ma a győzelem volt a legfontosabb. Barta Zsolt: Nagyon készültünk a visszavágásra, és úgy érzem, a játék képe alapján az egyik pontot megérdemeltük volna. Junior: 25-32. A kerekezésnél megszökött triatlon. A hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong második helyen végzett élete első profi triatlonversenyén, a Panamában rendezett „féltávú” (2 km úszás, 90 km kerékpározás, 20 km futás) Ironman-viadalon. A győztes új-zélandi Bevan Docherty az utolsó etapon, a futás során tudta megelőzni az ex-bringást. Északi fölény autósport, rali. A finn Jari-Matti Latvala (Ford Fiesta RS, 3:18:28.3 óra) nyerte a Svéd-ralit, a világ- bajnokság idei második futamát. A vasárnap befejeződött jeges-havas száguldáson honfitársa, Mikko Hirvonen (Citroen DS3, 16.6 mp hátrány) lett a második, míg a harmadik helyen a norvég Mads Ostberg (Ford Fiesta, 38.8 mp hátrány) végzett. A sorozatban nyolcszoros világbajnok francia Sébastien Loeb (Citroen DS3, 2:55.1 perc hátrány), aki pénteken több mint kétperces hátrányt szedett össze annak következtében, hogy a hetedik gyorsasági szakaszon kicsúszott, végül a 6. lett. HAVASBLOKK Felnőtteknél páran, utánpótlásban sokan műkorcsolya. Budapesten a Gyakorló Jégcsarnokban elmúlt (hosszú) hétvégén megtartott három napos műkorcsolya országos bajnokságon a kétfős férfi „mezőnyben” a pénteki rövidprogram még Forgó Kristófnak sikerült jobban, de a szombati kűrben a Vasas fiatal versenyzője, Markó Márton ledolgozta közel egypontos hátrányát, s megnyerte első felnőtt bajnoki címét. A nők versenyében is Vasas-siker született: Chelsea-Rose Chiappa a rövidprogramban és a kűrben is a legjobbnak bizonyult a háromfős mezőnyben. Vasárnap a jégtáncosoknál ugyancsak két duó ¥ Chelsea-Rose Chiappa vetélkedett a felnőtt mezőnyben és a Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté duó a rövidprogram után a szabadprogramban is nyertek, és ez a bajnoki címet is jelentette számukra. Míg a felnőtteknél nem tolongtak az indulók, a junioroknál és egyéb utánpótlás korosztályoknál nem lehetett ok a panaszra, például műkorcsolyában 7 ifjú hölgy, jégtáncban ugyanennyi páros versenyzett a bajnoki címekért. Kostelic a „semmiből” jött vissza alpesi-sí. A szocsi olimpiai pályán (a város 2014-ben ad otthont a téli játékoknak) a remek lesikló formában levő Beat Feuz lett a legjobb a szuperkombináció első íutamában. A svájci tegnap ünnepelte a 25. születésnapját, ennek megfelelően vidám hangulatban az élre száguldott, három tizeddel megelőzve a teljes mezőnyt. A későbbi győztes Ivica Kostelic csak a 15. helyen szerénykedett, 1.52 másodperces hátránnyal, de az összetett világkupa horvát címvédőjének köztudottan nem a lesiklás a legerősebb száma. Műlesiklásban viszont Kostelic sokkal jobb teljesítményre képes, és ezt meg is mutatta a második futamban. Messze a legjobb időt érte el és a két futam összesítése alapján 1.16 másodpercet vert a végül Ivica Kostelic második Feuzra. Kostelic ezzel a győzelmével megszerezte a szakági vk-győzelemért járó kis kristálygömböt. A horvát klasz- szisnak ez volt az idénybeli hatodik elsősége a vk-sorozatban, karrierje egészét tekintve pedig már 24 győzelemnél tart. Összetettben átlépte az 1000 pontos határt, de Feuz csak 70 ponttal marad el tőle. Üröm Kostelic örömében, hogy megsérült a térde, és egyelőre nem tudni, mikor tud újra rajthoz állni. Soldeuben, Andorrában a hölgyek óriás-műlesikló világkupaversenyén a francia Tessa Worley első sorban kiegyensúlyozottságának köszönheti győzelmét, mert miután megnyerte az első kört és a második futamban is az előkelő 4. pozíciót kaparintotta meg, ösz- szesítésben nem volt jobb nála. Ez volt hetedik elsősége a világkupákon, mindannyiszor óriásműlesiklásban diadalmaskodott és a francia hölgy ezzel a sikerrel átvette a vezetést a szakági vk-ban, de nem lesz sok nyugta, mert síruha-szabályta- lanság gyanújába kevert szloFOTÓ: ARCHÍV, SATIS vén Tina Maze csak 16 századdal maradt el tőle. Björndalen újra beköszönt biatlon. Minden idők legjobb bi- atlonosa, a hatszoros olimpiai bajnok norvég Öle Einar Björndalen egy év után tudott újra világkupában nyerni, a finnországi Kontiolahtiban, s ez volt 94. vk-sikere, mellyel minden bizonnyal jelezte versenytársainak, hogy a február legvégén kezdődő ruhpoldingi világbajnokságon nem írhatják őt le riválisai. Öle az üldözéses versenynek a 4. helyen vágott neki, mindössze 7 másodperces hátránnyal Martin Főutcádé mögött, ám az első lövészete során kétszer is hibázott, s ekkor úgy tűnt, hogy ki is elszálltak a reményei. Ám ezt követően nem rontott, ezzel szemben riválisai közül Fourcade két, honfitársa, Emil Hegle Svendsen pedig három büntetőkörre is kényszerült. A hölgyeknél a hazai közönség örülhetett, miután a másodikként rajtoló, vk-címvédő Kaisa Mäkäräinen ért be elsőként a célba. A finn hölgy szokásától eltérő módon ezúttal csak egyetlen lövést hibázott el a húszból, így végül több mint fél perccel előzte meg a négy büntetőkört futó német Magdalena Neunert és a fehérorosz Domracsevát Lépéshátrányban a menők síugrás. A németországi Willingenben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A vasárnapi egyéni versenyen a norvég Anders Bardal diadalmaskodott a cseh Roman Koudelka és a japán Ito Daiki előtt. A norvég az összetett világkupában is átvette a vezetést 1117 ponttal, az ezúttal csak 45. osztrák Andreas Kofler(W59) és a 18. Gregor Schlierenzauer (1049/ előtt. Összeállította: Márton (Satis) István