Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-13 / 37. szám
2012. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ KULTÚRA 7 Másfelé kanyarodott az életünk koncert A Magashegyi Underground a Művészetek Palotájában lép fel A Magashegyi Underground. Nem pop, nem underground, hanem alterpop - mondják a zenekarról a kritikusok. Bocskor Bíborkát, a Magashegyi Underground énekesnőjét a fél ország a Megasztárból ismerte meg. A másik felének a koncertjein zenél: a popzene és az underground között félúton. Mézes Gergely- Hogyan kerültek a szimfonikusok a Magashegyi Under- groundba?- Az ötlet már régóta megvolt. A Petőfi rádió Akusztik című műsorában kezdtünk el akusztikus hangszereken játszani, és megláttuk az akusztikus zene szépségét és az egyszerűségét. Először az Ezer erdő című lemezünk be mutatóján léptek fel velünk vo nősök, fúvósok. És akkor az egyik fiúnak eszébe jutott, hogy milyen gyönyörű hangszőnyegeket lehetne húzni a számok alá. Kísérletező zenekar vagyunk, és szinte J észre sem vettük, már ott volt ve- § lünk a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes. Novem beiben adtuk az első koncertet a Művészetek Palotája Fesztivál színházában.- Most a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lépnek fel. Nem tart tőié? Jobban szeretem azt, amikor közel van a közönség, és a fiúk is így vannak ezzel. De megvan en nek a teremnek is a varázsa, nagyobb gesztusok kellenek majd, jobban oda kell figyelni, miként kommunikálunk. A Színművé szetin sokat tanultam erről- Szeret díva lenni? Megvan a varázsa a helyszínnek, de nem szeretnék kifordulni önmagunkból. Novemberben azt akartuk elhitetni például az emberekkel, hogy nem bársonyszékben ülnek, hanem kint vannak az erdőn. Ne legyen feszélyezett, monumentális pillanat, mert a mi zenénk nem erről szól.- Hanem miről? Az érzésekről, hangulatok ról, hogyanokról, miértekről. Csak az a fontos, hogy mit adunk át, nem a külsőségek.- Hogyan jellemezné a Magashegyi Underground stílusát?- A névből adódik, hogy egyszerre magashegy és underground. Ez a két véglet arra jó, hogy a köztük lévő nagyon nagy és kényelmes távolságot be tudjuk játszani. Nem pop, nem underground, néha alterpopnak mondják. De nem az én tisztem ezt megítélni. A zenészek mindig Kis zenekartörténet A MAGASHEGYI UNDERGROUND 2007-ben alakult, de csak 2010-ben jelentette meg első nagylemezét Ezer Erdő címmel A közönség a Szeplős Váll című kislemezük (2007) révén ismerte meg őket. Zenéiket általában ingyenesen elérti MAGASHEGYI UNDERGROUND február 24-én a budapesti Művészetek Palotájában mutatja be az új lemezét a közönségnek. „A novemberi koncert tapasztalata az volt, hogy létező dalainkba szervesen be tud épülni a szimfonikus hangzás. A mi esetünkben azonban nemcsak egy-egy szokványos félnek attól, hogy beskatulyázzák őket.- Ezer erdő után itt az Ezer nap. Mit jelent az ezer szó?- Fodor Máriusz (billentyűs a szerk.) dobta be az ötletet, hogy legyen Ezer erdő a cím. Mindenkinek megtetszett, nekem azért, hetővé teszik az interneten. A csapat énekesnője, Bocskor Bíborka a Megasztár harmadik szériájában tűnt fel A billentyűs Fodor Máriusz, Fűrész Gábor basszusgitározik, Szepesi Mátyás gitározik, Toldi Miklós dobol átdolgozásról van szó, mert az egész együtt él és válik zenévé, gesztussá harmonikusan együtt mozogva, mint a jobb és a bal kéz” - mondta Bocskor Bíborka. Az albumon és a koncerten is közreműködik a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes. mert számomra az egység soka ságát és sokaság egységét fejezte ki az ezer szó. Három éve ját sztmk ebben a formában együtt, ez a lemez tulajdonképpen ennek a három évnek a naplója.- Csak új dalok lesznek? Mivel sokan lemaradtak a no vemberi koncertről, ezért néhány akkoii dalunkat most is eljátsz szűk. Ezenkívül pedig a legutób- bi alkotói folyamat daltermése hangzik el. Az új lemezünk tavasszal fog megjelenni, addig fo lyamatosan dolgozunk, nyomás nincs rajtunk.- Demokrácia van a zenekarban, vagy ön a főnök? Csak annyira van demokrá cia, amennyire az emberek km zött lehel Nem vagyok énekes ként fontosabb, mint a gitáros vagy a dobos. Persze mindig van egy dominánsabb személy, aki épp parancsolgathat, de ezek a szerepek mindig cserélődnek. Pont mint a sakktáblán.- Gondolom, tele van már a hócipője, hogy mindenki a Megasztárról kérdezi...- Honnan tudta? Egyébként csak az újságírók kérdeznek élről, mások nem.- A koncertjeikre eljár még a Megasztár során megtalált rajongótábor?- Azt gondolom, a Magas hegyin keresztül is sokan mégis mertek már, persze tudom, hogy a műsor révén még többen. Ez két független dolog, nem is érdemes összekeverni őket. A Magashegyivel nagyon sokat koncertez tünk kis vidéki kluboktól a nagy fesztiválokig. Akik így találtak rá a zenénkre, azokkal sokkal mélyebb kötelék jött létre, mint akik kel a kapcsolatunkat a tévé, sőt egy egész ipar befolyásolta.- Az egykori megasztárosok- kal tartja még a kapcsolatot?- Sok szeretettel gondolok rá juk, de ritkán találkozunk. Más felé kanyarodott az életünk.- Tudatosan tervezi az életét?- Szerencsés vagyok, mert nem kell erőfeszítéseket tennem, hogy jól érezzem magam. Azt csinálom, amit szeretek, így nem is élein meg munkának a zenélést. Persze a koncertezés, az utazás igen sűrű életet eredményez, amit önfegyelemmel kell végigcsinálni. De nem építem tudatosan a karrierem, ösztönös ember vagyok. A pillanatot szeretem megélni. Boldog az életem. Koreai Kulturális Központ nyílik kézműve&galéria, könyvtár, művészeti csarnok, teasza Ion és látványkonyha is vár ja a közönséget az új bnda pesti Koreai Kulturális Központban, amely február 13 tói látogatható Budapesten. Az intézmény a Dél koreai Kulturális Minisztérium kezdeményezésére jött létre. Slash ismét szólózik második szólóalbumát jelen tett meg hamarosan Slash, a Guns N' Roses egykori gitá rosa. A Grammy díjas ze nész-dalszerző a jelenleg még cím nélküli lemeze má jus 21-én kerül a boltokba. Az albumon Myles Kemiedy énekel, Brent Fitz dobol és lődd Kerns basszusgitárt zik. A dalokat Slash és Kennedy közösen írták. Paul McCartney is játszik a királynőnek PAUL mccartney, Elton John, Shirley Bassey és Ed Sheeran is fellép a királynő gyémántjubileumi koncert jén júniusban. A koncert, amelyet a BBC és Gary Barlow szervez, a Buckingham palota előtt, a Viktória királynő emlékmű nél lesz. Garas Dezsőkiállítás a Nemzeti Színházban A DECEMBER 30ÁN, 77 éves korában elhunyt Garas Da zső emlékezetes filmes ala kításait bemutató fotókiállí tás látható a Nemzeti Szín házban. Az emléktárlatot az Országos Széchényi Könyvtár Diafilm és Fotótárának anyagából válogatta B. Müller Magda fotóművész. Garas Dezső fotói láthatók Szimfonikus lemezbemutató Magyar film is indul a fődíjért berlinale Tizennyolc világpremiert tartanak a nemzetközi filmfesztiválon Rapzenei workshop Fluor Tomival Benoit Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével vette kezdetét február 9-én az idén 62. alkalommal megrendezett Berlinale. Az év első és Európa egyik legrangosabb fesztiválján a korábbiaknál is hangsúlyo sabb szerep jut a szabadság és az emberi jogok kérdésének. „A demokráciának szüksége van a kultúrára, a kultúrának pedig szabadság kell” - mondta megnyitó beszédében Bernd Neumann, a német állam kultúráért felelős minisztere, aki sze rint a művészet jelzője és motor ja is a változásnak. Iránban és Kínában filmeseket üldöznek, tartóztatnak le, ezért fontos, hogy a Berlinale felhúzza az em béri jogok zászlaját. Rekordnak számít, hogy az idén 18 világpremiert tartanak a fesztiválon. A legjobbnak járó Arany Medvéért versenyez FUegauf Benedek Csak a szél című alkotása is. A magyar német francia koprodukcióban készült film, amit a 2008 2009 ben történt, romák elleni raerényletsorozat inspi rált, egy cigány család napját mutatja be kora hajnaltól késő éjszakáig. A szobrocskákat a fesztivál utolsó előtti napján, február 18 án osztják ki. Kivétel ez alól az életműdíj, amelyet Meryl Streep vehet át legújabb filmje, a Vaslady február 14 i berlini premierjén. ■ Diana Kruger érkezik a Berlinale vörös szőnyegén ütközet Az idei Red Bull Music Academy Workshop témája az elektronikus és a klasszikus rapzene ütköztetése lesz. Feb ruár 16-án 20 órától olyan elő adókkal találkozhat a közönség az Instantban (VI. Budapest, Nagymező u. 38.), mint a legfiatalabb generációt kép viselő Fluor Tomi vagy a DSP csapatából ismert Dipa. A nemzetközi előadóművészek közül az angol hiphop zene kiemelkedő alakja, TY látogat el hazánkba, hogy megosz sza gondolatait a jelenlegi nemzetközi trendekről. Az egész es- tés rendezvény az angol előadó egyórás fellépésével zárul. Az esemény moderátor műsorve zetői Eckü a Hősökből, valamint Lotfi „Begi” a Compact Disco ze nekarból lesznek. A Red Bull Music Academy egy olyan zenei kezdeménye zés, amely több platformon biz tosít bemutatkozási lehetőséget és nemzetközi szintű szakmai találkozót a legkülönbözőbb zenei stílus képviselői, énekesei, zenészei számára. A 2012-es nemzetközi Red Bull Music Academy találkozó nak szeptember 30 a és novem bér 2-a között New York ad otthont, a rendezvény keretében a szervezők workshopokat, zenei témájú konferenciákat és köny- nyed szórakozást kínálnak a résztvevőknek. ■