Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-13 / 37. szám
4 2012. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE A mi városunk - Salgótarján régen és most A Talent Művészeti Klub és Kávézó nevében Nagyné Hajdú Györgyi szólt a megjelentekhez taxin, a régi postaépületen, könnyet csalt szemünkbe gyerekkorunk színes csodája, a „megyetanács” előtti (szocre- ál) szökőkút. Jó volt felidézni. Ezt követően a város jelenkori vezetői által megrendelt „Völgyváros” című filmjét vetítette le Sándor. Turisztikai ajánlónak szánta minden felsorolt készítője, s az eredmény sikeres lett... Szép, hiteles, átgondolt filmet alkottak. Mi mégis a végkicsengése ebben a kontextusban? Az, hogy a néhány éve forgatott fűm is lassan hitelét veszti. Fantom-házak foglalják el Salgótarján belvárosát. Gondoljunk csak a szimbólummá vált Karancs Szállóra, a Bányász Kultú- rotthonra, a volt MSZMP Székházra, a mögötte működő Népjóléti Irodaházra. Nem kellett volna ezekért az ikonokért (szálláshelyekért) tűzön-vízen át harcolnia a mindenkori városvezetésnek?- merült fel innen is, onnan is a kérdés. Jó lett volna - szólalt fel egy városlakó- ha akad egy városi hivatalnok, aki elfogadja a meghívást, eljön közénk és legalább meghallgatja a felmerült kérdéseket, ha válaszok nincsenek is. aligha, vagy eléggé ritkán tud), azonnal ezt látja meg, amint leszáll... Már az is haladás lenne, ha azok a szökőkutak működnének nyaranta, amelyek állnak! S persze mi, városlakók, akik itt élünk, és dolgozunk átéljük, hogy robbanásszerű növekedése után (amely a mi fiatal korunkhoz kapcsolódott), a város rohamos pusztulása megy végbe a szemünk láttára. Ez a legkomolyabb végkifejlet és végkövetkeztetés, amely megszületett a két napos vetítéssorozaton. Legalább Bobály Attila szép kútja épüljön fel! Legalább ennyi eredménye, szépsége legyen ennek a 2010 utáni korszaknak! A kút fotója a Talent Klub kirakatában megtekinthető, részletek a honlapon (talent-klub.hu) hamarosan. S a záró filmek a pozitív végszó, az optimizmus jegyében kerültek be a tartalmi válogatásba. Shah Timor, az afgán származású postás-filmes kiválóság, aki GaálIstván filmrendezőről készített lebilincselő portréfilmet, olyan gyönyörűen beszélt erről a városról, amely a háború elől menekülő, 14 éves gyermekként befogadta, s erről olyan élményszerű filmet Salgótarján. Hogyan is ünnepelhetné méltóbban egy művészeti klub a várossá nyilvánítás 90. évfordulóját és egyben a Magyar Kultúra Napját annál, mint hogy meghívja a helybeli profi és amatőr filmeseket, fotósokat, ty felvetéséhez, kicsit átfogalmazva: „...ment-e a könyvek által a világ elébb...”. Itt most nem könyvek, filmek kötötték le a figyelmet, de igen, ment előbbre - általuk - a világunk. Mindannyian így gondoltuk és érzékeltük a hettünk a kemencék mellé, figyelni azt, hogyan gömbölyödik a forró üveg az üvegfúvók torkából érkező levegő hatására, döbbenettel figyeltük a portugál énekmondónő fájdalmas hangjára a mostani képek kockáit. Egy félredobott gumikesztyű az udvar sarkán, néhány üvegcserép a láda mélyén, törött díszes üvegek, kihűlt és árva kemencék, rothadás és pusztulás. Mi pedig vásároljuk a gyenge, selejtes poharakat a méregdrága multitól, vagy épp a „gagyit” forgalmazó keleti népcsoporttól. Van, volna a termékekre kereslet, ha borosüveget gyártanának, finom kelyheket fújnának... a szomszédos országban nem győznek eleget termelni... ki a felelős? tűk tehetnek erről a helyzetről? Mindenki hallgat és lapul - hangzott a városlakók kritikus véleménye. Az öblös- üveg-gyáriak baráti kört alakítottak, időnként találkoznak a múzeumban, de vezetőjük, Sarló Béla szerint a gyár sorsa bizony megpecsételődött. Tízesével „szippantotta el” Finnország a legjobb üvegfúvókat és csiszolókat. Miért is jönnének ide vissza? Minimálbérért? Még ha valós lobbizással be is indulna újra az üveggyár... meséljék el ők, hogyan látják/látták Salgótarjánt? Igyekeztünk mindenkit megszólítani, akinek láttuk már műveit, vagy hallottunk művészi ambícióiról. Volt, aki elfogadta a meghívást, volt, aki válaszra sem méltatott. Nem firtattuk az okát, „aki bújt, bújt” alapon azzal dolgoztunk tovább, aki örömmel fogadta a kezdeményezést. Olyan dramaturgia született öüeteléseink során, amely igazi drámai ívet adott a két napos rendezvénynek. Meg is telt zsúfolásig mindkétszer a klub az érdeklődőkkel. Elsőként Jakab Gabriella, kiváló versmondó szavalt el részleteket Pál József Kiscseri Mihály Panelrés című kötetéből. Jóska ide készült hozzánk, a klubba, hogy szokásos pénteki összejöveteleiknek igényes, művészetekkel körülvett helyszíne legyen... Sajnos az élet nagy rendező... ez nem teljesülhetett. A mi rendezvényünkön viszont Ő is ott volt, mindannyian éreztük, átéltük, hallgattuk. Mivel a Nógrád Megyei Hírlap részletesen, pontosan beszámolt a filmekről, engedjék meg, hogy én inkább az összekötő gondolatokat idézzem. Azt a rendkívül tartalmas gondolatcserét, amilyenből nagyon sok alkalom kellene ahhoz, hogy visszatérhessünk Vörösmarkultúra napi történések alatt. Az acélgyári film arról beszélt nekünk (Benkő Mihály, Ruza Gyula, Fekete Sándor), milyen gazdag és gazdag múltú gyárral rendelkezett ez a város. A termékeire szükség volt, és igenis szükség lenne a mai napig, hiszen csavarozni, szögelni a számítástechnika, a mikrobiológia, az űrtechnológia idején is kell. Nem igaz, hogy arra a sorsra volt predesztinálva egy 3000 főt foglalkoztató gyár, hogy 200 fősre redukálják.- A vezetés - fejtette ki dr. Szabó István a véleményét - fontos része az üzletpolitikának. Nem biztos, hogy a rendszerek minősége dönti el, melyik gyár, vállalkozás marad életképes. Egy város, egy hivatal, egy gyáróriás akkor, és csak akkor működik, ha szakemberek, jó szakemberek irányítják. A történelemben egyetlen sikeres tőkést, vezetőt sem ismerünk minimális IQ-val...-Ama szubjektív oktalansága a jövő objektív valósága - mondta a volt vezér- igazgató. A gyár eladásának, feldarabolásának hiteles történéseibe is engedett némi bepillantást. Különös percek voltak. Következett dr. Agócs József filmje az Öblösüveggyár mai arculatáról. Fájdalmas, lesújtó, gyomorszorító. Akik gyerekként, úttörőként belépA klub, ahogyan máskor is, ezúttal is megtelt érdeklődőkkel Shah Timor, az afgán származású postás-filmes kiválóság gyönyörűen beszélt erről a városról, amely a háború elől menekülő, 14 éves gyermekként befogadta készített Drexler Szilárd és a Talent Filmműhely tagjai, hogy a meghatottság, az öröm és a jövőbe vetett hit köny- nyei szöktek a szemünkbe. Nem a túlérzékenység okán, hanem a kilátásta- lanság feloldása miatt. Azért, hogy mindannyian tanuljuk meg ettől a két-hazájú, kiváló művészembertől: itt élünk, ezt a helyet kell szépnek látnunk! Csak akarnunk kell, meg kell tanulni küzdeni, reális célokat kitűzni, s minden a miénk lehet, amiért kitartóan dolgozunk. Brunda Gusztáv értékelő szavai után a klub vezetője, Nagyné Hajdú Györgyi ezzel a gondolattal zárta a kultúra napi eseménysorozatot:- Ha mindenki csak annyit tesz a maga szintjén, mint amit én magam próbálok ezzel a klubbal, hogy hiszek a salgótarjániak igényes kultúrára való érdeklődésében, már tettünk valamit, nem éltünk hiába. Mindenkinek csak a saját életterében kell azt a fél vagy egy lépést megtenni, ami előrevisz. A helyi filmesekkel pedig azt döntöttük el: márciustól minden hónap első csütörtöki napján filmklubot tartunk, hogy ne érjen véget közös gondolkodásunk, folytatódjanak feledhetetlen él- .ményeink. Szeretettel várunk továbbra is minden filmest és minden érdeklődőt! Talent Művészeti Klub és Kávézó „Ahol a tehetség színre lép!” A mélypont után egy kis felüdülés következett: Kovács Bodor Sándor régi filmhíradókból válogatott. Mosolyogtunk mindannyian egy-egy öreg tarjáni Kenyeres István, a város volt főépítésze értékes gondolatokkal nyugtázta a témát. „A MI VÁROSUNK” egységében, környezetében, az épületek beágyazottságában szép. Igényes, különleges kialakítású, az akkori igényeknek megfelelő építészeti irányzata ma is egyedülálló. Kinka Péter fotóin látható azonban, hogy itt is, ott is a pusztulás vészi kezdetét, a víkendházas övezetben például alig laknak, Akik mégis, kihordják a szemetet talicskaszám abba az erdőbe, ahová amúgy ők maguk is pihenni mennek. Szemét mindenütt van, mindenki felelős érte! Mi mindannyian. Az odafigyelés, a gondosság, a szökőkutak újra működtetése, a lehullott vakolatok, csempék,' a tisztított járdák, közterek szürkesége mégis a vezetőket szólítják munkára, cselekvésre. Ehhez kötődik ott felvetett javaslatunk is: Gyűjtést szervezünk az Erzsébet tér díszkútjának felújítására! Tudjuk, fontosabb ügyek is lennének városunkban, de mindannyian egyszer élünk, hátha sokunk szemét és ajkát késztetné mosolyra az a nagyon szép kút, amely mellett a neves előadók műsoraira érkező vendég és maga a művész is elhalad! Aki 20 forintot tud és hajlandó, annyit áldozzon. Aki tíz-húsz ezret, annyit Ez a beládázott „semmi” a város közepén szégyenteljes és kiábrándító. Ha busz- szal érkezik bármilyen turista (vonattal
