Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-11 / 36. szám
12 SPORTTUKOR 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT % ♦ A belépés ingyenes! Satis künk nincs lehetőségünk például nem állandóan, de még mécsesek után sem megebédeltetni a csapatot, a njienknek be kell érni hazafelé egy autóban elfogyasztott szendviccsel, üdítővel. Ilyen körülmények között is vállaljuk a küszködést az NB I-ben, ahová saját kiharcolt jogunkon jutottunk, nem mint például más csapat, mely idegen toliakkal ékeskedve került olyan magas osztályba, ahol aztán tönkreverték őket, aztán visszakerültek a helyükre, az amatőrökhöz.- Hogyan tovább, sikerül előrébb lépni ?- Az őszi szezonban minden mérkőzésünket idegenben játszottuk, most Ózdon „hazai”, de legalábbis olyan pályán fogunk gurítani, melyen heti kétszer gyakorolunk. All. helyről megindultunk felfelé a tabellán, három elmaradt meccsünk van, legutóbb például olyan csapatot vertünk, mely nemrég még szuperligás volt. Erősödtünk két új játékossal is reméljük, hogy győzelmekkel folytatjuk a bajnokságot és a középmezőnyben végzünk. A felsorolt nehézségeink ellenére egy fitying tartozásunk sincs senkinek, se itthon, se más városban. Én bátran a szemébe tudok nézni bárkinek, remélem akadnak még majd olyan szimpatizánsaink, - mint például Simon Csaba barátom, a Simker Mobile Kft tulajdonosa - akik segíteni is tudnak céljaink eléréséhez. A múlt szombati salgótar jáni városi sporbál és díjátadó jó alkalmat adott egy két villáminterjúra, melyből most párat megosztunk az olvasóinkkal. Márton (Satis) István Sportbáli szilánkok- Sokféle sportág eredményei (atlétika, biatlon, sífutás) szerepeltek a neved mellett, amikor a város legjobbjának javasoltak. Végül is egy könnyű dolga akadt a döntőbizottságnak, a felnőtt hölgyek között csak te voltál egyedül. Nem zavar egy kicsit?- Végül is elszomorító és lehangoló, hogy itt áll felnőtt női sportunk, még szerencse, hogy az utánpótlásban azért akad egykét reménység. judo. Tudja-e valaki, hogy mi a közös mondjuk Mick Jagger, Albert monacói herceg és SalgóJagger 1963-ban, amikor még cselgáncsozhatott tarjánban nyári edzőtáborokban vagy 6-7 év óta rendszeresen megforduló Karakas Hedvig között? Az, hogy mindannyian cselgáncsoztak, vagy -nak. Ki így, ki úgy, de Hedvig például junior világbajnok, többszörös magyar bajnok, vb harmadik, Eb 3., négyszeres világkupa győztes, és még lehetne sorolni 22 évéhez képest rengeteg titulusát. Nos, ha Jaggert nem is, de a lassan kicsit nógrádinak érzett gyakori interjúalanyunkat láthatjuk a most szombaton és vasárnap a legrangosabb magyar versenyen, a fővárosi Körcsarnokban folyó női világkupán, a 49. Hungária Kupán. Olimpiai kvalifikációs torna lévén a hazai elit mellett a számos világ és Európa-bajnok adta le nevezését a fóldteke minden tájáról, így remek összecsapásokat láthat, aki ellátogat a távolsági autóbusz-pályaudvar szomszédságában lévő csarnokba. A belépés díjtalan! Hedvig egy régebbi tarjáni edzőtáborán- De hisz a Perőfi DSE után egy nemrég alakult tarjáni biatlon klub, a Nord Sport KSE-ben láttalak?- Annak alapító tagja vagyok Velük csak párszor gyakoroltam. A pestiekhez a megfelelőbb anyagi körülmények miatt kellett mennem, meg talán jobban a sportági vezetés szeme előtt is leszek. A sífutásra állok rá, a többi csak kiegészítő sportág lesz. Jó lenne kijutni a 2014-es szocsi olimpiára és lehet rá esélyem 5 vagy 10 kilométeren. Végigcsajozta Nógrád megyét Romár László, a „magyar Elvis Presley” a város legjobb sportolóinak díjátadása után nem sokkal az est zenei fénypontjának számított és majd egy órán át becsülettel nyomta elsősorban a rock & rollt és a twistet.- Nem először jársz a megyénkben és bárki nem állhatom azt az ostoba újságírói kérdést, hogy kedveli e riportalanya azt az országot, várost, stb., ahova éppen vetette a sors, mert életemben nem hallottam még azt a választ, hogy ezért vagy azért nem csípi vagy egyenesen utálja ...Te mivel indokolod (esetleges) szimpátiádat a környékünkkel?- Először is, ahová többször is hívnak, ott biztos nem utálnak. De legalább annyit nyomnak a latba nálam a ...- Ne folytasd, majd én „kitalálom": a NŐK!- Szóval végigcsajoztam ezt a „vonalat.”- Tedd hozzá hogy „is”... Hány feleséged is volt, és tartod e még a kapcsolatot első nagy szerelmeddel Zalatnay Cinivei?- Cinivei már régóta találkoztam, akkor is csak véletlenül. Feleségből négy volt. A legutolsó a közös kislányunkkal együtt nemrég hagyott ott. Egyébként kettőtől van gyermekem, a fiam már felnőtt, de az imént említett Karolina - akit imádok - csak 7 éves.- A közelmúltban kaptál életműdíjat és pont fél évszázada vagy a pályán, több egykori együttesben énekeltél, szép és eredményes pálya áll mögötted. Betöltötted az öregségi nyugdíj határt, ha hirtelen abbahagynád, hogy boldogulnál nyugdíjasként?- 67 éves vagyok, 39 800 Ft a nyugdíjam és persze a játszott dalaim után kapok még valamennyit... Kell még többet mondanom a kérdésedre? Olimpia, de más „színekben” Papp Ildikó hetedszer lett a város legjobb női sportolója, de mint gratulációmra rögtön rávágta, lehet hogy utoljára.- Csak nem abba akarod hagyni a sportolást- hüledeztem.- Nem, csak más egyesületbe, a fővárosi Panorama SE-be igazoltam január elsejétől.- Sportbálon vagyunk, megkerülhetetlen a fölvetés: sportoltál valaha valamit?- Ifiként fociztam.-És hol?- Ez nem lehet kérdés, hát a Fradinál. Ma is nagy Ferencváros rajongó vagyok. Fradistának születni kell, más szurkolóvá válik az ember. Fradistának lenni felelősség!- Akkor hát felelősségteljesen vigyázza hangszálaidra a szurkolások közepette, nehogy a nyugdíjadból kelljen megélni, bár az ugye minden évben emelkedik... idegenben vannak otthon A legjobb csapatnak választott salgótarjáni „BE-BE” tekézői a bálon a szomszéd asztalnál foglaltak helyet, így vezetőjük és névadó szponzoruk, Bettenbuk Zsigmond azonnal kihasználta a sajtó közelségét.- Nagyon örülünk, hogy a szakértő bizottság már másodszor is ránk adta a voksát, ez nem lehet véletlen. Mi több éve csendben, saját pálya nélkül játszunk az NB I-ben, ennek a sportágnak a nézettsége és népszerűsége nem hasonlítható például a különböző labdajátékokhoz. így egyesek nem is sejük, mekkora munka és mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy az NB I- ban tudjon szerepelni a csapat az imént említett hazai pálya nélkül.- Ennyire fontos ebben a sportágban a helyszín?- Mondhatnám alapvető, sokan nem is tudnak róla, hogy bármely csapat hazai pályán legalább 3-400 fával üt többet, mint idegenben. Mi egyelőre Ózdon vagyunk kénytelenek edzeni, nagy áldozatvállalás ez anyagilag és időben is, mert állandó utazással jár, arról nem is szólva, hogy játékosaink mindezt munka mellett csinálják és minden ellenszolgáltatás nélkül. Ne(Túl?) merész terveket szövögetnek formula-i. A Lotus is bemutatta új versenygépét. Úgy tűnik, hogy az idei évet a kacsacsőrű autók fogják uralni. A McLaren kivételével eddig az összes új autó lépcsős orrkúpot visel, közöttük a pár nappal ezelőtt bemutatkozó Lotus FI Team versenygépe is. A Lotus mindent elkövet majd a márciusban induló szezonban annak érdekében, hogy visszatérjen nyerő formájához és ismét versenyeket nyerjen esetleg bajnoki címeket szerezzen, mint a Benetton és a Renault égisze alatt. A Lotus visszatért a hátul kivezetett kipufogóhoz - ami nem meglepő, hiszen az idei szabályok ezt már előírják -, miután a tavalyi évadban elöl vezette ki a gázokat, egyedüliként a mezőnyben. A Lotus színeiben tér visisza - két év kihagyás után - Kimi Rőikkönen, akitől mindenki sokat vár, míg csapattársa Romain Grosjean lesz, aki szintén versenyzett már a Forma-l-ben, és megnyerte a tavalyi bajnokságot a GP2-ben. Az E20 kódszámra hallgató versenygép tegnap fejezte be a Jerezi tesztelést, ahol nem szerepeltek rosszul, bár ezekből a köridőkből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.