Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-11 / 36. szám

6 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Több mint 300 millió dohányos van Kínában Peking. Kína felnőtt lakosságá­nak 31 százaléka, mintegy 320 millió ember dohányzik - derül ki a Gallup 2011. évi felmérés­ből, amelyből a kínai média kö­zölt részleteket pénteken. Az Egyesült Államok népessé­génél nagyobb számban dohány­zó kínaiaknak a 3 százaléka nő. A kutatás azt is megállapította, hogy Kínában naponta 3000 ember hal meg dohányzással összefüggő be­tegségekben. A tendenciák elem­zői szerint 2050-re ez a szám elér­heti a napi nyolcezret Kína adja a világ dohányosainak egyharma- dát, Ázsiában a dohányzók felnőtt lakosságon belüli arányát tekint­ve a második helyen áll Indonézia mögött. A legutóbbi kutatás alátá­masztja azokat a korábbi hivatalos becsléseket, amelyek szerint 300- 350 millióan dohányoznak rend­szeresen, a passzív dohányosok száma pedig meghaladja a 700 milliót Évente körülbelül 1,2 mil­lió kínai hal meg a dohányzással összefüggő betegségekben. A do­hányzás korlátozására például a zárt helyen történő dohányzás til­tásával történtek már országos és helyi kísérletek, de a szabályok ér­vényesítésének, a szigorú bünte­téseknek az elmaradása miatt ezek nem hatékonyak. A dohány­zás ellen küzdő szervezetek és ak­tivisták közül sokan vélik úgy, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani az ismeretterjesztésre, felvilágosításra, ugyanis egy tava­lyi felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezetteknek mindössze az egynegyede volt tisztában az aktív és passzív dohányzás egész­ségre káros hatásaival. Ajándékcsere-roham a kínai üzletekben Szerencsi Ágnes • Sanghaj. Virágzik az ajándékok visszacserélésének, viszontela- dásának ipara Kínában a ha­gyományosan a legnagyobb ajándékozás idejének számító kínai újév után. A családtagoktól, barátoktól és munkatársaktól kapott újévi aján­dékok tízezreit „váltják vissza” a boltokban ezekben a napokban a kínaiak. Elsősorban cigarettát, kávét, teát, alkoholt, ékszert és órát tartalmaz a nem kívánatos ajándékok listája, de egyre in­kább műszaki termékeken, mo­biltelefonokon, sőt táblagépeken is túladnának az új tulajdonosok. Árutípustól függően az eredeti ár 70-80, ritkább esetben 90 száza­lékát is Pontos érték ugyan nincs, becslések szerint országos szin­ten a több százezer jüanos értéket közelíti meg az iparág. A csere a legtöbb mellékutca kisboltjaiban, cigarettát és alkoholt árusító üz­leteiben lehetséges, amelyet Sanghajban több helyen az aján­dékcsere feliratú táblák is hirde­tik. Az ilyenfajta adásvételre sem­milyen jogszabály nincs érvény­ben, ugyanakkor ferde szemmel nézik a hivatalnokok, mondván kiváló eszköze lehet a hamisítvá­nyok eladásának és a pénzmosás­nak. A kisboltok mellett egyre gyakoribb az internetes ajándék­kereskedelem is. A legnagyobb kínai keresőoldalon, a Baidun je­lenleg több mint 8,2 millió talála­tot ad ki az „ajándékcsere” kifeje­zésre való keresés. Az üzletet bo­nyolító honlapok a boltokénál szé­lesebb körben vesznek át termé­keket, és fizetség ellenében akár házhoz is mennek. NAGYVILÁG - GAZDASÁG Hatalmas árat fizetnek a görögök athén Megegyezett a politikai elit, de társadalmi lázongás fenyeget A minimálbér több mint húszszázalékos csökkenté­se, 15 ezres elbocsátás a közszolgáknál, bérek befa­gyasztása a magánszférá­ban. Valószínűleg többek között ez az ára az újabb EU-IMF-hitelnek Görögor­szágban, amellyel egy időre megmenekül az ország a rendezetlen csődtől. Wéber Balázs A görög kormánynak sikerült megegyeznie az újabb takarékos sági csomagról, amelyet az EU és az IMF vár el az országtól a má­sodik hitelcsomag fejében - je lentette be tegnap kora délután a kabinet szóvivője. A tervek sze­rint az idei évben összesen 3,3 milliárd eurós megtakarítást ho zó intézkedések részeként a mi nimálbér 22 százalékkal, 590 euróra olvad, és ezáltal más jutta tások (például a munkanélküli segély) is automatikusan csők kennek. A kormány visszavágja az egészségügyi és a honvédelmi kiadásokat, megnyirbálja a váro­soknak és falvaknak szánt pénze két, a közszférából pedig még az idén 15 ezer embert bocsát el. A szigor alól a magánszektor sem vonhatja ki magát, ahol egészen addig be lesznek fagyasztva a bé rek, amíg a munkanélküliség nem csökken a jelenlegi csak nem 21 százalékos szintről 10 re. Az lapzártánkkor még nem volt világos, hogy mi történik nyugdíjfronton, ahol a hitelezői trojka 300 millió eurós megtaka rítást szeretett volna elérni. A Guardian szerint a konzervatív Új Demokrácia a kiegészítő öreg­kori ellátások megvágását utasít­ja el, míg a baloldali Pasok az el sődleges nyugdíjak csökkentésé­be nem kívánja beleegyezését ad ni. A bejelentést követően a Reuters egyik kormányzati for rása úgy nyilatkozott, hogy más területeken próbálják megtaka rítani ezt az összeget, és így ki vánják a lehető legkisebb szint re szorítani a nyugdíjasokat érő veszteséget. A görög munkaügyi miniszterhelyettesnek ez min denesetre sok volt, és lemondott tisztségéről. A görög kormányon belül lét rejött egyezség az alapvető felté­tele volt annak, hogy Athén meg­kaphassa a pénzügyi túléléshez néhány napon belül jó esetben a 28&OS szintig is erősödhet a forint a görög megfUlapoítás hí­rére - mondta a Világgazdaság­nak Saághy Pál, az Equitor devi­za üzletágának vezető üzletkötő­je. A kedvező trendet jelzi, hogy a bejelentést követően a 292,5- es szintről rögtön a 290,5-es szintig jött vissza a magyar fize­tőeszköz Később azonban kor­rekció várható a forint árfolya­mában, amely középtávon a 286-296 közötti sávban mozog­hat Saághy Pál szerint. A közel­múltban az árfolyamot elsősor­ban a nemzetközi események mozgatták, és kevésbé a csupán Magyarországot érintő hírek, fűzte hozzá Ami a január óta emelkedő tőkepiacok egészét il­leti, az Equilor elemzője szerint időlegesen további fellendülést hoz majd a görög megállapo­dás, előbb-utóbb azonban itt is korrekció valószínűsíthető. A mostani megállapodás nem old­ja meg a görög gazdaság alap­problémáit, ráadásul a figyelem a szintén csődhelyzet által fenye­getett Portugáliára terelődhet - figyelmeztetett az elemző. Maradt az alapkamat nem változtatott a rekord­alacsony, egyszázalékos euróövezeti alapkamaton teg­napi ülésén az Európai Köz­ponti Bank, amely Mario Draghi elnök vezetése alatt ko­rábban kétszer is a csökkentés mellett tette le voksát. Draghi szerint a tavalyi év végén, az idei év elején a gazdaság akti­vitás alacsony szinten történő stabilizálódására utaló jeleket tapasztaltak, ezzel együtt az adósságválság még mindig jelentős kockázatokat jelent ezen a téren. Megjegyezte, hogy az infláció néhány hóna­pig még két százalék felett ma­rad az euróövezetben. Utalt arra, hogy az euróövezeti ban­kokat likviditással ellátó, ta­valy év végi 500 milliárd eurós csomag hatott, és oldotta a pénzpiaci feszültségeket. A nagy érdeklődés miatt a jövő­ben könnyíteni fognak a fede­zetelfogadási szabályokon - fűzte hozzá. „Ennek célja, hogy a kisebb bankokat is el­érjük. Ezzel az EKB több koc­kázatot vállal magára” - ma­gyarázta. Mario Draghi EKB-elnök is beszámolt a görög megállapodásról. A szakember szerint még mindig erős kockázatot jelent az adósságválság szükséges, 130 milliárd eurós második nemzetközi mentőcso magot. Elmek ellenére utóbbiról valószínűleg még nem született döntés az euróövezeti pénzügy minisztereket tömörítő Euro- group lapzártánk idején zajló ülésén. Az athéni bejelentésre a pia cok pozitívan reagáltak: az euró és a tőzsdeindexek erősödtek, az olasz és spanyol állampapír­piaci hozamok pedig csökken­tek. A két vezető szakszervezet viszont fellázadt az egyezség el­len, és mától kétnapos sztrájkot hirdetett. „Ebbe nem fogjuk be leegyezésünket adni, társadalmi felkelés lesz” - mondta az Adedy főtitkára. Tiltakozásuk abból a szem pontból érthető, hogy az elmúlt két évben véghezvitt megszorító sok nagy szerepet játszottak a gazdaság mélyrepülésében, vala­mint ezzel párhuzamosan a mun kanélkiiliség emelkedésében: a tegnap közölt adatok szerint az ipari termelés tavaly december ben több mint 11 százalékkal csökkent egy évvel korábbhoz ké­pest, a munkanélküliség pedig novemberben 20,9 százalékra rú gott - két éve még 13,9, egy éve pedig 18,2 százalék volt ez az ér­ték. Még katasztrofölisabb a hely zet a fiatalok között, ahol az állás talanok aránya a 2008 as 22 szá­zalékról a tavalyi év végére 48 százalékra szökött fel. Erdélyi egyetemeken is tovább tanulhatnak a magyarországi diákok Kolozsvár. Vonzó lehet a romániai egyete­meken fizetendő hatszáz és ezer euró közöt­ti éves tandíj a magyarországi diákoknak - állapítja meg a Krónika című napilap. Az erdélyi egyetemek is alternatívát nyújt­hatnak azoknak a tovább tanulni vágyó ma­gyarországi diákoknak, akik lehetőségeit meghaladja a magyarországi tandíj kifizeté­se - állapítja meg a Krónika erdélyi magyar napilap. A Krónika szerint az erdélyi felsőok­tatási intézményekben hatszáz és ezer euró közötti az éves tandíj, és megannyi szakon magyar nyelven is lehet tanulni. Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes Bo­lyai Tudományegyetem rektorhelyettese el­mondta, a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi magyar diák mellett jelenleg közel 200 magyarországi is tanul, számuk évről- évre gyarapszik. A kolozsvári egyetemen ma már hetvenkét alapszakon és huszon­nyolc mesterszakon lehet magyar nyelven tanulni. Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelent­kező tanulmányi eredményeit pedig átszá­mítják a romániai rendszer osztályzataira. Noha a felvételi szabályai egységesek, a külföldiek államilag finanszírozott szakok­ra nem jelentkezhetnek. A tandíj euróbán számolva azonban jóval alacsonyabb, mint Magyarországon, és a járulékos költségek is alacsonyabbak. A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezető­ségét egyelőre nem foglalkoztatja annak a kérdése, hogy magyarországi diákokat fo­gadjanak. Dávid László, rektor a Krónikának el­mondta, bár minden évben jönnek anyaor­szági diákok a Sapientiára, arányuk nem számottevő.- Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elgondolkozzunk az új helyzeten - véleke­dett a rektor, aki szerint az egyetem számá­ra jelen pillanatban a legégetőbb kérdés a parlament asztalán fekvő akkreditációs dosszié ügye. lelenleg csak néhány magyar- országi hallgatója van a Partiumi Keresz­tény Egyetemnek (PKE), de a felsőoktatási intézmény vezetősége számít rá, hogy az ősszel kezdődő új tanévben többen jelent­keznek majd - mondta el a Krónikának Horváth Gizella, rektorhelyettes. Utalván ar­ra, hogy Magyarországon a közgazdászkép­zésben csökkent legnagyobb ütemben az államilag finanszírozott helyek száma, meg­jegyezte, hogy a PKE-n ugyanakkor két köz- gazdaságtan profilú szak is működik, a me­nedzsment és a turisztika, ősztől pedig egy új szak, a bank és pénzügy is indul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom