Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-11 / 9. szám

12 SPORTTUKOR 2012. JANUÁR 11., SZERDA És lészen nógrádi is közöttük! Budapest-Bamako-Bissau rali - Bárki, bármivel, bárhogy - Szombaton rajtolnak A világ legnagyobb és legnehezebb terepralijának a Dakarnak a terrorveszély miatt mára már semmi kö­ze Afrikához, mint ahogy a gagyi Dakarnak, a flúgos futamnak azaz a Budapest-Bamako kalandtúrának, humanitárius kalandozásnak sem Bamako már a cél­állomása, hanem a bissau-guineai Bissau. Persze ha minden jól megy, mert Afrika legkisebb országának elnöke január 8-án elhunyt, így a most szombaton a Hősök teréről különböző szerkezetekkel elrajtoló 400 személy biztonságáért aggódnak kormányok, szerve­zetek, hozzátartozók. Attól tartanak, hogy a hatalmi vákuum puccsokhoz és fegyveres eseményekhez ve­zethetnek. Eddig sem volt és most sem lesz tehát kéj­utazás a jó 8000 kilométeres BB(B). Márton (Satis) István A Budapest-Bamako-(Bissau) 14-én, azaz most szombaton rajtol a Hősök teréről, s 36 ország több mint 400 résztvevőjével. A fapa­dos Dakarként is ismert afrikai flúgos futam és tereprali január 30-án ér véget Bissau-Guinea fővá­rosában, Bissauban, ez alatt jó 8000 kilométer tesznek meg azok, akik nem szállnak ki, akik akar­nak, azok ugyanis a hagyományok szerint Bamakóban fejezik be a fu­tamot (Innen egyébként már csak két nap a végcél.) Mint a futam alapítója (de aztán a jogcímét el­adó, ám pár év múlva ki tudja mi­lyen jogon visszatérő), Szabó Gál András a rendezők nevében meg­ígérte: elkötelezték magukat, hogy a futam alatt is nap mint nap kö­vetik a bissau-guineai eseménye­ket és ha a helyezet úgy kívánja, az utolsó pillanatban is meg tudják változtatni a befutó helyszínét. (Mint ahogy a 2010-es futamon is torzóra sikeredett a BB, mert a ter­rorfenyegetettség miatt háromne­gyed távnál befejezték az „ámok­futást”.) A szervezők a résztvevői aggodalmakat körlevélben próbál­ták eloszlatni. Elmondták az indu­lóknak, hogy az elhunyt elnök - aki maximális támogatásáról biz­tosította a világ legnagyobb ama­tőr „raliját” és a befutót az ország nagy eseményének titulálta - sze­repe az utóbbi időben mindössze ceremoniális volt. A hatalom Carlos Gomes miniszterelnök ke­zében van, aki az elkövetkező na­pokban várhatóan új elnök kine­vezésével erősíti meg hatalmi po­zícióját Az úttörők egyike 2007-ből, az Alsópetényi Kobmposok. Hamar, már Veronánál csengettek nekik... A 2012-es Budapest-Bamako a jól bevált recept szerint idén is verseny- és túrakategóriában in­dul. A versenyen profi nyomköve­tő és kiértékelő eszközök segítsé­gével szervezett, magas színtű tá­jékozódási kalandrali vár az indu­lókra. A kalandtúra kategóriában két ellenfelet kell majd legyőzni: az időt és a távolságot, úgy 8- 9000 kilométert (attól függően ki mennyit kerül) 15 nap alatt. Itt nincs verseny. Ez „mindössze” na­pi harc a túlélésért. Újdonság a „We love ócskavas - spirit kategória” (a szeretünk ócs­kavas szellemiségű kategória). A 2012-es Bamako a gazdasági vál­ság előtt térdre rogyva nevezési díj nélkül várja azokat, akik ipari hulladékkal vágnak neki Afriká­nak. Trabik, Ladák, Moszkvicsok, Polskik, 30 évnél öregebb, kétkerék-meghajtású autók, Velorexek, mentők, tűzoltók díj­mentesen indulhatnak, de az el­meháborodottság fokát előre kel­lett jelezni a rendezőségnek! A verseny mezőnye egyben egy hu­manitárius karaván. A futam min­den évben kiemelkedő karitatív esemény Maliban és Mauritániá­ban. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ két legszegényebb országába. A legkiemelkedőbb ka­ritatív munkát végző csapat nyeri el a Teréz Anya jótékonysági Díjat A BB(B)-k mottója a címben is em­lített bárki, bármivel, bárhogy. En­nek minden bizonnyal idén is ele­get tesznek, hisz a Velorex, a ha­lottaskocsi, a légpárnás jármű és a begyepesített Trabant, BKV-busz (és még hosszasan lehetne az agyament ötleteket sorolni) után most is lesz ilyen, például a rab­szállító vagy a Vespa robogó, utób­bival nem lesz akármi ez a távol­ság. De itt mindenki csak a talpra­esettségére, szerencséjére és a fel- készültségére számíthat. Ba- | makón egy dolog biztos: minden | bizonytalan. De a kaland erről 1 szól. A Bamako nagy közösségi esemény, ahol esténként a tábor­tűznél hozzád hasonló őrültekkel oszthatod meg a napi élményeket és a sólet a konzerved - vallják a szervezők, jut eszembe a kicsit fentebb említett Vespa robogó kap­csán: idén jó pár palóc autós után újra lesz nógrádi résztvevője a BB(B)-nek, méghozzá olyan jár­műfajtával, amilyennel eddig sen­ki sem próbálkozott megyénkből. A balassagyarmati Dudás Zsolt ugyanis motorkerékpárral vág ne­ki az afrikai kalandnak. A vele ké­szült interjút későbbi számunk­ban, de még a rajt előtt közöljük. A Budapest-Bamako-(Bissau) menetrendje Január 14.: Budapest - Verona 806 km 15-16-17.: Verona - Rissani (szuper maraton) 2926 km 18. : Rissani -Tata 785 km 19. : Tata -Tatooine 553 km 20.: Tatooine - Echtoucan 533 km 21. : Echtoucan - Guerguarat 470 km 22. : Gueguarat - Bou Lanoar 100 km 23. : Bou Lanouar-B2 Beach 250 km 24.: B2 Beach - Boutilimit 320 km 25. : Boutilimit-Richard Toll 195 km 26. : Richard Toll - Velingara 350 km 27. : Velingara - Niokolo Koba 347 km 28.: Niokolo Koba - Gabu 250 km 29.: Gabu-Bissau 210 km. Ők viszont sikeresen végigmentek: a tarjáni Üvegtigrisek Dzsudzsák rekordja labdarúgás A magyar váloga­tott szélsője, Dzsudzsák Balázs a téli szabadsága után visszare­pült Oroszországba, de az Anzsi edzőtáborába már nem utazott el. Orosz lapértesülések szerint a dagesztáni klub élére decemberben kinevezett veze­tőedző, Jurij Krasznozsan egy, a Chelsea-től nyáron igazolt orosz játékosra számít a bal­szélső posztján, ezért nem tart igényt Dzsudzsákra. Az orosz bajnokság 3. helyén álló Dinamo Moszkva - mely már korábban kiszemelte magának Balázst, mert a csapatnál jelen­leg hiány van ballábas szélső­ből - már azonnal szerződést köthet vele. A fővárosi klub­nak a bajnokságban és a nem­zetközi porondon is komoly céljai vannak. A moszkvai klub tulajdonosa nemrégiben felkereste az Anzsi vezetőit és a napokban sikerült meg­egyezniük egymással az átiga­zolásról. Balázs hétfőn utazott vissza Moszkvába, megkezd­te a tárgyalásokat és várható­an aláír. Dzsudzsákért 19 mil­lió eurót fizet a Dinamo, ebből 15 milliót azonnal átutal az Anzsinak, maradék tartozását pedig a későbbiekben egyenlí­ti ki. Dzsudzsák ezzel újabb rekordot állít fel, ekkora össze­get ugyanis korábban még so­ha nem fizettek magyar játé­kosért. A Dinamo Moszkva je­lenleg a 3. az orosz bajnokság­ban, az éllovas Zenit hét pont­tal előzi meg. Balázs olyan ismert játékosokkal szerepel majd egy csapatban, mint a né­met Kevin Kuranyi, az ukrán Andrij Voronin, vagy a bosnyák Zvjezdan Misimovic. ki együt­tes vezetőedzője a klub egyko­ri játékosa, az 50 esztendős Szergej Szilkin. A Dinamo a volt Szovjetunió egyik legsikere­sebb klubjaként működött, 11 alkalommal diadalmaskodott a szovjet bajnokságban, hatszor pedig a kupában. Utolsó baj­noki elsőségét azonban 36 év­vel ezelőtt érte el, orosz bajno­ki címet még sosem szerzett és Orosz Kupát is csak egyszer nyert. Az utóbbi 15 évben mindössze egyetlen dobogós helyezést ért el a pontvadá­szatban (2008-ban 3.). A klub legnagyobb nemzetközi sike­rének az 1972-es KEK-döntő számít. Végre egy hibátlan Szalay-nap Dakar 2012 Coma „visszajött”, Gordon lendületben - Lady Gaga címadója, Alejandro nyeregben Már csak két magyar egység maradt Sebestyénék kény­szerű búcsúja után, ők az Opel Dakar Team tagjai, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős és a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc összeállítású verseny­monstrum, mely Szalayék hátvédje és vészszerelőműhe­lye a szervizkamion mellett. A motorosoknál Coma jó 7 perces hátrányából erős 1 perc előnyt teremtett, Robby Gordon pedig mint a veszedelem közelít egyre jobban az autósoknál eddig legjobb Peterhanselre. Szalayék a szenzációs 21. he­lyen végeztek a Copiapó és Antofagasta közti hétfői, 8. sza­kaszon, amely gyors ritmusvál­tásokat igényelt a versenyzőktől, a homokos és köves szakaszok folyamatos váltogatása miatt. ,A féltengelytöréses kalandom után nagyon hátulról indultam, így majdnem az összes lassú autó és kamion előttünk volt. Ráadásul az első200 kilométeren rettenete­sen nehéz volt előzni a por miatt, de azután szerencsére kitisztult a kép. Miután a gyengébb verseny­zőket leküzdöttük, már egy kicsit jobb volt a helyzet” - mondta az Opel Antarával száguldó Szalay. Maga a szakasz nagyon nehéz volt, a páros mindkét tagja ala­posan elfáradt, hiszen nem elég, hogy folyamatosan tempót kel­lett váltani, sok-sok mély homo­kos talajt (fesh-fesh-t) is beiktat­tak a programba. „Gyorsan jöt­tünk, de végig szem előtt tartot­tuk, hogy ne legyen baja az au­tónknak - adta meg Szalay a jó szereplés receptjét és még hoz­zátette: - Az eredménnyel és a nappal összességében elégedett vagyok, ha nem lett volna előt­tünk az a sok lomha jószág, akár még előrébb is végezhettünk vol­na, mert végre volt egy jó napunk. - Az Opel Dakar Team kettőse egyébként ezzel a remek szerep­léssel a 35. helyre jött fel az ösz- szetettben és két hellyel előzi a lengyel síugróklasszist, az autó- versenyzésre átállt Adam Malyszt. A csapat kamionos tag­jainak, a Darázsi, Hoffmann, Vö­rös triónak is nagyon feküdt ez a technikás, változatos pálya, mert bár a MAN-legénység egy ellenőrző pont kihagyása miatt Szalay végre elégedett lehetett 5 órás büntetés kapott és majd­nem az utolsó helyről indult. Eh­hez képest a kamionos mezőny 27. helyén végzett és összetett­ben 37. A motorosoknál Coma (KTM) nagyot ment és most ő áll az élen Despres (KTM) előtt, az autóknál ha a Minivel vezető Mr. Dakar (Peterhansel) csak egyszer is defektet kap vagy „nyomletevőként” kóvályog egy kicsit az élen és az amerikai Gordon (Hummer) nem, lőttek az újabb győzelmének. Állja a sarat a Nagy Fal (Great Wall) nevű kínai nagy vas, Sousa már a lemaradó Minik és a másik hummeres, Al Attiyah sarkát ta­possa. A quadoknál eldőlni lát­szik minden, a Gaga címdaladó nevét (Alejandro) viselő Patronéin jó 1 órával jár két ül­dözője (egyik a testvére) előtt, a többiek meg fényévnyire. A be- hemótoknál is kialakulni lát­szik a dobogó (bár akárkinél be­üthet a menykő) De Rooytól (IVECO) a cseh Loprais (TAT­RA) negyed, csapat és márka­társa Tracey háromnegyed órá­val hátrébb áll. Összeállította: Márton (Satis) István

Next

/
Oldalképek
Tartalom