Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-07 / 6. szám
2012. JANUÁR 7., SZOMBAT 5 ORSZÁGJÁRÓ Lebuktak Nyíregyháza. Tizenhatmillió forint értékű dohányáruval bukott le két csempész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az egyik gyanúsított egy teherautó tűzifarakománya alatt, míg a másik egy személykocsiban vitte a cigarettát, s az utóbbi a rendőrök elől menekülve árokba csúszott járművével - közölte a térségi főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTl-vel. Hajas Zoltán őrnagy tájékoztatása szerint a tűzifát szállító teherautót csütörtökön ellenőrizték Rozsály belterületén a rendőrök, s a szállítmány alatt egy lemezzel fedett térben 13 ezer doboz cigarettát találtak. A sofőrt, a 25 éves hajdúböszörményi lakost előállították, ő azt mondta, hogy egy általa Sándor néven ismert férfi bízta meg a fuvarral, s a cigarettát Nagyhódos és Kishódos között, egy gyümölcsösben rakták a járművére. A gépkocsivezető azt is közölte a rendőrökkel, hogy máskor is vitt már csempészcigarettát, s a mostani szállítmány célállomásáról később kapott volna telefonon utasítást megbízójától. A rendőrség a jövedéki törvény számítása szerint csaknem 9 millió forint értékű cigarettát a sofőrrel és a járművel együtt átadta az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozóinak. A másik csempészt szintén csütörtökön akarták igazoltatni a rendőrök Fehérgyarmat és Tunyogmatolcs között, ő azonban nem állt meg a jelzésre a személygépkocsijával. A járőrök üldözőbe vették, és végül Kocsord és Mátészalka között találták meg az autót, miután az egy kanyarban a nagy sebessége miatt árokba csúszott. A járművet vezető 46 éves férfi könnyebb sérülést szenvedett. A magyar autóra ukrán hatósági jelzés volt felszerelve, s abban több mint hétmillió forint értékű, csaknem 10 500 doboz cigaretta volt. A balesetet szenvedett csempész ügyében ugyancsak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított büntetőeljárást. IMF-EU-tárgyalások Orbán Viktor szerint a magyar kormány mindent megtett azért, hogy minél hamarabb megkezdődhessenek és lezárulhassanak az IMF-EU-tárgyalások. A kormányfő pénteken parlamenti dolgozószobájában fogadta Simor Andrást, s mint azt követő sajtó- tájékoztatóján elmondta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével egyetértettek abban, hogy a kormánynak és a jegybanknak a lehető legszorosabban együtt kell működnie a forintba vetett bizalom erősítése érdekében. Budapest. A miniszterelnök Ma- tolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás, az IMF-tár- gyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály államtitkár társaságában találkozott a jegybank elnökével. A kormányfő tájékoztatása szerint az egyeztetést az MNB elnöke kezdeményezte, a tárgyalás pedig a tervezett menetrend szerint fejeződött be. Orbán Viktor közölte, Simor Andrással közös állásponton voltak abban a kérdésben, hogy a magyar gazdaság érdeke egy minél előbbi IMF-EU- megállapodás. Ezért a kormány tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek, vagyis - mint mondta - meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet. Kiemelte: Fellegi Tamás előkészítő tárgyalásokat folytathat Washingtonban, és várják hogy az IMF is kiadja a tárgyalási mandátumot. A kormányfő úgy tudja, a tárca nélküli miniszternek az Európai Központi Bankkal (EKB) is lekötött tárgyalásai vannak, egyedül az EU részéről nincs még időpontja. Úgy fogalmazott, jó esélyt lát a gyors tárgyalásokra, ami azért fontos Magyarország számára, mert - mint mondta - „ha megvan a biztonsági védőháló, akkor minden erőnkkel újra a növekedés megindításáért tudunk dolgozni”. Orbán Viktor azt mondta, egy európai gazdaságpolitikai fordulatra számítanak az európai válságkezelés sikere esetén. A kormány számításai szerint így a következő félév - az előzőhöz hasonlóan - még nehéz lesz, de ha Magyarország csatlakozni tud ehhez a fordulathoz, akkor az év második felében már a gazdasági növekedés elindítása és fenntartása lehet az európai és hazai gazdaságpolitika feladata - fejtette ki. A miniszterelnök a jegybankelnökkel megállapodott abban, hogy a nemzetgazdasági tárca és az MNB naponta egyeztet a forint iránti bizalom helyreállítása érdekében. Kijelentette, a kormány mindenben támogatja a jegybankot és elnökét a forint értékállóságának megőrzése és a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében. Orbán Viktor arra kérte az MNB-t, vegyen részt a növekedési terv kialakításában. Mint mondta, a kormány gazdaság- politikai célja a növekedés beindítása, amihez szükséges az ország biztos, értékálló finanszírozása. A kormányfő ezért arra kérte a jegybank elnökét, Orbán Viktor a sajtótájékoztatón vegye sorra azokat az eszközöket, amelyeket az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság jegybankjai használnak a növekedés érdekében, majd tegyen javaslatot a Magyarországon is alkalmazható módszerekre. Orbán Viktor szerint Simor András elvállalta ezt a feladatot. Beszámolója szerint a találkozón nem került szóba a nemzeti bank devizatartaléka, mivel a kormány a jegybank függetlenségét kiindulópontnak tekinti. A „vitatott jegybank- törvény” is kifejezetten deklarálja és megerősíti a nemzeti bank függetlenségét - mondta a miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva, megjegyezve, hogy „a jegybank által kezelt devizatartalék feletti rendelkezés joga kizárólag a jegybankot illeti meg”. A kormányfő hangsúlyozta, a jegy- banktörvényről „van egy vita”, amelyet az „Európai Unióban szokásos módon” kívánnak tisztázni az Európai Bizottság és Magyarország között. A kormány álláspontja, hogy az új jegybanktörvény megerősíti az MNB függetlenségét. „Az EKB tizenöt javaslatából tizenhárom és felet elfogadtunk, könnyen lehet, hogy ez egy európai rekord és továbbra is együttműködőek vagyunk” - fogalmazott Orbán Viktor. A bankbetétek biztonságára vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, a magyar pénzügyi rendszer biztonságáért ma az MNB tudja a legtöbbet tenni, a kormány pedig ebben teljes mértékben segíti a jegybankot. „Az emberek pénzét illetően pedig azért nem tudok mit mondani, mert ahhoz a kormánynak nincsen semmi köze, a betétesek pénze a betéteseké, a kormány nem is foglalkozik a kérdéssel - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, elképzelhetetlennek tartja, hogy egyáltalán napirendre tűzzenek ilyet. További kérdésre reagálva közölte, a megbeszélésen nem merült fel a gyenge forint miatti személyi felelősség kérdése. Végtörlesztés: gigaveszteségek devizahitelezés Százezren már fizettek, de még kétszer ennyi az igény Végtörlesztés (2011. dec. 31-ig, milliárd forint) ■ lezárt szerződésekszáma (db) 94 337 ■ értéke aktuális árfolyamon 642,114 ■ végtörlesztési árfolyamon 468,047 ■ banki veszteség 174,067 ■ kiváltó forinthitelek száma (db) 16 865 ■ kiváltó hitelek összege 88,546 VG-GRAFIKA FORRÁS: PSZÁF IMmM HmHI Az év végéig csaknem százezren végtörlesztették kedvezményes árfolyamon a devizahitelüket, 174 milliárd forintos veszteséget okozva a bankoknak. A bent lévő kérelmek száma ennek a kétszerese lehet, ami hatalmas bizonytalanságot okoz. Herman Bernadett Tavaly év végére meghaladta a 94 ezret a kedvezményes fix árfolyamon végtörlesztő családok száma közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azon ban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468,0 nülüárd forintot kellett kifizetni. A kettő különbözete, azaz mintegy 174 milliárd forint volt december végéig a pénzügyi intézmények vesztesége. Az idei első negyedévben ez a deficit tovább nőhet, az év végére ugyanis hirtelen megugrott a végtörlesztési szándékukat bejelentő ügyfelek száma is. A már bejelentett, de még nem lezárt végtörlesztések szá ma és ingatlancélú hiteleinek volumene pedig mintegy kétsze rese a már végtörlesztettekének, ami a PSZÁF szerint jelentős bizonytalansági tényező a hitelező szektor számára az elkövetkező időszakban. Mivel a svájci frank árfolyama a forint gyengülésével párhuza mosan folyamatosan emelkedik, lapunk számításai szerint ha mindenki le tudja zárni a hitelét, a bankszektort akár további 430 milliárd - vagyis a végtörlesztés kapcsán összesen 600 milliárd - forintos kár érheti. Mivel az ágazat már veszteséges, a mínusz egy részét vélhetően már csak a saját tőkéjükből halják kifizetni a bankok, ami komoly veszélyekkel járhat, hiszen a harmadik negyedév végén már ágazati szinten is alig 800 milüárd forinttal haladta meg a hitelintézeket szavatolótőkéje a minimális tő- kekövetelményi szintet. Kissé javít a helyzeten, hogy a veszteség harminc százalékát, vagyis mintegy 180 milliárd forintot, leírhat ják majd a bankok az idei külön adóból, ez viszont azt is jelenti egyúttal, hogy ha a forint a következő hetekben is gyenge marad, és a folyamatban lévő végtörlesztési igények döntő többsége meg alapozott, az idén az állam a bankadó nagy részének búcsút inthet. ■ A szükséges forrás 80 százaléka saját megtakarításból származik. A már kifizetett fix árfolyamú végtörlesztések 97 százaléka svájcifrank alapú ingatlancélú hitelhez kötődön, az euró- és a jenalapú kölcsönök száma 1000-re, illetve 2000 re rúgott. A végtörlesztés kapcsán visszafizetett ingatlanhitelek átlagos összege 5,0 millió forint volt, s a legtöbb hitelt a kereskedelmi bankoknak végtörlesztették az ügyfelek. A bankoknál és a taka rékszövetkezeteknél egyaránt a teljes hitelállomány valamivel több mint egytizedét fizették vissza. A pénzügyi vállalkozó soknál 8,5 millió forint volt a végtörlesztett ingatlancélú hitelek átlagos nagysága, de csak az állomány 5 százalékánál történt visszafizetés. 2011 folyamán a fix árfolya mú végtörlesztésekhez szükséges forrás döntő részét, több mint 80 százalékát az ügyfelek saját megtakarításaikból terem tették elő - közölte a PSZÁF. A hitelintézetek tavaly december végéig 16 865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak e cél ra, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot. Ezen belül a takarék- szövetkezetek által nyújtod forinthitelek száma 4864 darab, teljes összege pedig 25,1 milliárd forint volt. Az összes folyósítón hitelkiváltó forinthitel közül 43,0 milliárd forintot a pénzügyi szervezetek saját korábbi adósaiknak, 45,5 milliárd forintot viszont más pénzügyi szervezet adósainak nyújtottak. Miközben a hitelkiváltó forint hitelek átlagos összege 5,3 mii lió forint volt, ehhez képest kü lönösen magas, 18,6 miüió forint volt a pénzügyi vállalkozó sok által e célra nyújtott hitelek átlagos mértéke. Alaposan megdrágult az államadósság GYENGÉN SIKERÜLT az Állam adósság-kezelő Központ tegnapi aukciója. A felajánlott 45 milliárd forintnyi egyéves diszkontkincstárjegyet le sem jegyezték teljes mér tékben, mindössze 41 milli árd forintnyi ajánlat érkezett az elsődleges forgalmazók tói, amelyekből 35 milliárd nyit fogadott el a központ A hozamok brutális mérték ben emelkedtek a legutóbbi, két héttel korábbi aukció óta Az elfogadott ajánlatok hozama 9 és 10,5 százalék között szóródott, az átlaghozam 9,96 százalék lett, ez több mint 2 százalékponttal magasabb az előző aukció átlagánál. ■ VG Fejlett a kártyák biztonsága A MAGYARORSZÁGON tóba csátott bankkártyák és a hazai kártyaelfogadó rend szer európai összehasonlításban is magas szintű vé- dehnet nyújt a hazai bank kártyás ügyfeleknek - állítja Fejes Kálmán, a Master Card biztonsági vezetője. Ma a kártyák 65-70 százaié kán található csip, az el foga dói hálózat pedig 98 száza lékában felkészített a csipkártyák fogadására. A magyar bankok sikeresen végzik a bankkártya tranz akciók monitorozását és szűrését, de a társaság hangsúlyozza, hogy tenné szetesen a kártyabirtokos is figyelemmel kísérheti saját kártyás költéseit ■ VG