Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-28 / 24. szám

12 SPORTTUKOR 2012. JANUAR 28., SZOMBAT A legjobbak kalapjában kézilabda. A magyar férfiválo­gatott a legjobbak közé, azaz az első kalapba került a vb-pótse- lejtező sorsolásán, melyet va­sárnap tartanak meg. Az euró­pai szövetség a vb-előselejtezők, valamint az Eb eredményei alapján készítette el a kieme­lést. Az 1. kalapba az Eb 5-12. helyezettjei, a 2. kalapba a 13- 16. helyezettjei, míg a 3. kalap­ba az előselejtezők hét győztese került. A sorsolásnál a 2. kalap­ból kihúznak két válogatottat, amelyek csatlakoznak az 1. ka­laphoz, a fennmaradó két csa­pat pedig a 3. kalapba kerül. Ez alapján a 2013-as spanyolorszá­gi vb-ért zajló párharcban az Eb-8. magyar együttes a 3. ka­lapba került Ausztria, Bosznia- Hercegovina, Fehérorosz­ország, Hollandia, Litvánia, Montenegró, Portugália, vala­mint a 2. kalapban lévő Csehor­szág, Norvégia, Oroszország és Szlovákia négyese közül két csapat, tehát összesen kilenc válogatott közül kaphat ellenfe­let. A vb-pótselejtezők első mér­kőzéseit június elején, míg a visszavágókat egy héttel ké­sőbb rendezik. A párharcok győztesei kijutnak a 2013. janu­ári vb-re. A vb-pótselejtezők ki­emelése: 1. kalap (Eb 5-12. he­lyezettek): Izland, Lengyelor­szág, Macedónia, Magyaror­szág, Németország, Svédország, Szlovénia. 2. kalap -(Eb 13-16. helyezettek): Csehország, Nor­végia, Oroszország, Szlovákia 3. kalap (vb-előselejtezők győzte­sei): Ausztria, Bosznia-Hercego­vina, Fehéroroszország, Hollan­dia, Litvánia, Montenegró, Por­tugália. Hattyúdalként még egy díjátadó Kik lesznek idén Nógrád megye legjobb sportolói? Mint a megyei sportági szakszövetségek várható megszűnésével kapcsolat­ban nemrég megírtuk, a 2011-es év legeredménye­sebb nógrádi sportolóit az imént említett szerve­zet még mindenesetre dí­jazza, így a megyei köz­gyűlés elnökének támo­gatásával folytatja - és minden bizonnyal lezárja - az 1979-ben általa el­kezdett sorozatot. Márton (Satis) István Mivel a Nógrád Megyei Sport­ági Szakszövetség (a többi me­gyével egyetemben) működési feltételei ettől az évtől megszűn­nek, nem kis fejtörést okozott ne­kik, hogy a hagyományos, „Év legjobb megyei sportolói” címek átadását, az érintettek díjazását miként oldják meg. Szerencsére a megye közgyűlésének elnöke Becsó Zsolt, valamint a Nógrád Megye Sportjáért Alapítvány se­gítségükre sietett ennek megol­dására, de hogy az egyébként oly fontos és jogos különdíjakat is kiadhassák, abban az előbb említett alapítvány kuratóriumi tagjának, a pásztói Káposzta Csa­bának van múlhatatlan érdeme magánfelajánlása révén. A feb­ruár másodikai díjátadó részve­vőit nem illik idejekorán nevesí­teni, a poént előre lelőni, így pél­dául Ajkler Zita, Bekecs Zsuzsa, A tavalyi díjazottak. Vajon ki lesz rajta közülük az idei képen is? Bereczki Brigitta, Galbács Judit, Miskolczy Katalin, Bakos Gergő, Botos András és Tibor, Botos Lász­ló, Kadlót Zoltán, Kovács Dusán, Papanicz Zoltán utódainak kilé­te csak a jövő csütörtöki megye­házi díjátadón válik ismertté. Azért a sportot kedvelő és nyo­mon követő olvasóinkat túl nagy meglepetés - még a döntésho­zók valóban nehéz helyzetét (al­mát a körtével, népszerűt a ke­vésbé ismerttel, olimpiai sport­ágat az azon kívülivel, stb.), sa­játos szempontjait is beleszámít­va - nem érheti. Sajnos megyénk sportélete nem dúskál igazán ütős sikerekben, de még az is meglehet, hogy egy-egy „frekventált” sportágban a „so­kadik” hely többet ér egy másik elsőségénél. Nem kell nagy jós­tehetségnek lenni ahhoz, hogy a szécsényi asztalitenisz-csapat szárnyalását az NB III-tól az Ext­raligáig biztos nagyra becsüljék hölgyeknél a legeslegjobbak kö- az ítészek, vagy, hogy a felnőtt zé tartozik nem csak a megyénk­Ocsovai Gergő (mellette jobbról edzője, Lórik Csaba) esélyeire fogadva nem nyernénk sok pénzt... fotók: satis ben, hanem egész Magyarorszá­gon a balassagyarmati Dósa Esz­ter. Akinek az olimpiai kvalifi­kációs versenyeken szerzett hegyikerékpáros pontjai sokat segíthetnek hazánknak abban, hogy a szakágban - jelen állás szerint - Benkó Barbara ott le­gyen Londonban. (De ha Barba­rával - nem kívánhatjuk és ne legyen úgy - bármi történne, ak­kor Eszter utazik az ötkarikás já­tékokra). Több találgatásra tán nincs szükség, bár dőreség len­ne a régóta pásztói színekben karatézó Ocsovai Gergelyt ki­hagyni a biztosnak tűnő befutók közül, mert tucatnyi junior és felnőtt, egyéni és csapattagi Eu­rópa, - és (természetesen) ma­gyar bajnoki cím birtokosa. A többi(eke)t olvasóink fantáziájá­ra bízzuk, jövő csütörtök estére okosabbak - és elégedettebbek is? - leszünk. A gond csak az, hogy mindjárt véget ér... Budapest-Bamako-Bissau rali - A gyarmati Dudás Zsolt nagyon élvezi Legutóbbi BBB-beszámolónkban a B2 Beachig követtük a flúgos futam részvevőit és beszámolhattunk a balassa­gyarmati Dudás Zsolt benyomásairól, valamint motorsze­relői tudományáról, melynek elég sokszor hasznát vette. Csütörtök este ismét üzent lapunknak és olvasóinknak. A tengerparti B2 tábor eddig mindig kedvenc pihenőállomás­nak bizonyult a Budapest- Bamakosok között, persze akik el is értek odáig. Mert mint azt az al­ternatív Dakar-rali honlapjáról megtudtuk, az idén elrajtolt 150 csapatból mindössze 60 futott be oda kedd és szerda között. Köz­vetlen előtte az aranysárga dűnék és barátságos halászfaluk között autózott a mezőny, és ott többen hosszabb-rövidebb időre elakad­tak a mély homokban és a leg­ügyesebb csapatoknál is előkerült az ásó és a vastrepni. Ásásra olyan sok idő nem ma­patnak el kellett érnie a tenger­parti utat a dagály előtt, mely csak apály idején járható. Ez két kocsi­nak nem sikerült idén, ők ott is maradtak a dagály fogságában, így alaposan leszakadtak a többi­ektől, lehet majd felzárkózni pár nap múlva. A versenykategóriá­ban egyre szorosabb a küzdelem a Turjányi, Nagy kettős és Csányiék között, mert előbbiek korábban hibáztak és egy ellenőrző pontot kihagytak, így az élen már csak két pont a különbség a két legény­ség között. A quadosok ver­senyében a norvégek is­mét szerencsétle­nül jártak, Tom Wiik leesett a quadjáról. A társa segítsé­gért indult majd egy mocsaras, sáros rész­ben nya­kig elásta jármű­vét, me­lyet nem sikerült ki­húzni a sár­ból. Az erede­tileg bukott quados viszont késő éjjel beért a táborba, de addigra meg a társa vesztegelt elsüllyedve. Nagy meglepetésre az eltűntnek vélt cseh Tra­bant és kis Polski is be­A számtalan szerelés ellenére is gyorsabban halad a cél felé Zsolt, mint gondolta volna érte a mezőnyt, több Motorosok pihenője a sivatagban, előtérben a pizzafutárok robogója, balra Dudás Zsolt Hondája mint 10 nappal a rajt után. Ese­tükben ez volt az első nap, hogy beértek időben, úgy látszik nem­hiába cseréltek motort a Trabant­ban még Olaszországban. A szo­kásos B2 Beach parti a beszámo­lók szerint remek hangulatban telt, sokan úszással, röplabdázás­sal, autóval húzott vízisíeléssel töt tötték. Mások pedig itt használ­ták ki a lehetőséget, hogy szerel­jenek. Innen az újra beálló apály­ban másnap indultak tovább és akik majréztak, azok az ironikus elnevezésű „Remény országút- ját”, választották, mely valóság­ban a környék legveszélyesebb betonútja. A többiek maradtak a tengerparti dűnéken, ahol egyet­len magyar versenyquadosunk, Szépvölgyi Ádám úgy 80-as temjxi- ban hatalmasat bukott az egyik vízmosásban, de mint azonnal ki­jelentette, folytatja a versenyt. „Nem azért jöttem, hogy kocsival menjek leBissauig”- kommentál­ta döntését, pedig elmondása sze­rint szörnyen fáj a térde és az or­vosi csapat egy átfogó röntgent ja­vasolt a számára a sérülései pon­tos feltérképezésére.... A B2-ről tovább indulva a sivatag dűnéi még itt-ott kikandikáltak, de a táj már egyre szavannásabb jelleget öltött. Apró fák, cserjék és sűrűn nőtt tevefű, és következett Afrika egyik legrettegettebb határátkelő­je Rossonál, ahol a mezőny komp­pal szelte át a Szenegál folyót. Ké­ső estére minden csapat sikere­sen átért a folyón. Lopásról, rab­lásról vagy egyéb bűnesetről nem esett hír. A csütörtöki etap külön­legessége, hogy a szervezők egyetlen GPS-koordinátát adtak csak meg. A csapatoknak helyi pásztorok, térképek és iránytű se­gítségével kell navigálni a több ezer irányba ágazó szamárcsapá­sokon és ösvényeken. De lássuk, hogy mi a legfrissebb hír a balas­sagyarmati motorosunkról, Du­dás Zsoltról, aki újra beszélt tele­fonon családjával és a következő­ket üzente lapunkon keresztül ol­vasóinknak:- Minden rendben van, nagyon élvezem a szavannát, annyira hogy (szinte) haza sem akarok menni! A mai napon papírforma szerint Niokolo-Koba Nemzeti Park felé vesszük az irányt és úgy tervezem, hogy pénteken Bissauba érünk, vagyis korábban, mint azt indulás előtt bárki gon­dolta volna. Egyébként a motor gurul, nincs gpnd, kivéve egyet: hogy hamarosan véget ér a ka­landtúra...

Next

/
Oldalképek
Tartalom