Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-28 / 24. szám

2012. JANUÁR 28., SZOMBAT SPORTTÜKÖR Patakon megújul a sportpálya B. T. labdarúgás. A megyei II. osz­tály Nyugati csoportjában sze­replő Patak a harmadik helyről várja a tavaszi folytatást.- Január 15-én kezdtük el fel­készülést, s már két előkészüle­ti meccset is játszottunk - kezd­te Bella Sándor edző. - Borsosberényben 3-1-re nyer­tünk, míg Gyarmaton a műfüves pályán 5-4-re kikaptunk a Ber­kenyétől. A tervekben további felkészülési meccsek szerepel­nek, alacsonyabb és magasabb osztályban lévő ellenfelek ellen. Most vasárnap 14 órától Borsosberényben fogadjuk a Babcsán Műveket, majd február 5-én, 13 órától a Megyeri úton az Újpest U 18-as együttesével mér­kőzünk meg. Elképzelhető egy­két szlovákiai találkozó is. Egyébként tavasszal Borsosbe­rényben fogadjuk ellenfeleinket a pályánk felújítása miatt. Ugyanis Barna László jóvoltából, pályázati pénzből többek között megújul a játéktér talaja, lesz vi­lágítás és parkoló, valamint a sportpálya területén lévő szín­pad is elnyeri végső formáját. A bajnokságban szeretnénk a do­bogón maradni. Nyílt túra A Zöld Út Természetjárók egyesülete nyílt napozó túrát hir­det január 29-én, vasárnap. A ter­vezett útvonal: Somoskő - Medvespuszta - Salgóbánya - Zagyvaróna - Tóstrand. Találko­zás Salgótarjánban, az Ofotért előtt, 9,20-ig, a 11/B-s járatnál. Túravezető: Tolmácsi József. ' Svájcba igazolt labdarúgás. Torghelle Sándor után újabb csatár távozott a Buda­pest Honvédtől: Danilo Svájcba, a Vanczák Vilmost is foglalkoztató FC Sión labdarúgócsapatához szerződött csütörtökön. A kispes­ti klub a honlapján megjelent köz­leményben részleteket nem közölt a brazil játékos átigazolásáról. Ge­orge F. Hemingway csapattulajdo­nos korábban jelezte: amennyiben a klub eladja Daniiét, akkor a téli átigazolási szezonban minden­képpen vesz majd támadót. Danilo az őszi idényt követően 14 talála­tával vezette az OTP Bank Liga gól­lövőlistáját. Hét arany került Nógrádba sífutás Havas sportok világnapja, Galyatető A Petőfi DSE sífutói felkészítőjükkel Nemes Andreával Egy kis csoport salgótarjá­ni részvételével rendezték meg nemrég a havas spor­tok világnapját, a szabad­stílusú sífutóverseny gyé- recske mezőnyeiben szá­mos jó teljesítményt mu­tattak be a mienk. A FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) 2011 októberi kongresszusa úgy döntött, hogy 2012-ben január 22., majd ezt követően minden év má­sodik vagy harmadik vasárnapja legyen világszerte a „havas spor­tok világnapja”. A rendezvény ke­retében idén összesen 39 ország­ban 225 téli rendezvényt tartottak, kifejezetten a gyerekek és csalá­dok számára. A Magyar Sí Szövet­ség - csatlakozva a rendezvényso­rozathoz - egy szabadstílusú, tö­megrajtos sífutóversenyt szerve­zett a galyatetői biatloncentrum­ban, ami még Nógrád megyéhez, közigazgatásilag Mátraalmáshoz tartozik. A verseny helyszínén meglepően sok hó (körülbelül 40 centiméter), csípős hideg, és jól előkészített pályák várták azt kö­zel ötven sífutót, akik a régió több pontjáról érkeztek Galyatetőre. Budapest, Vác, Miskolc és Gyön­gyös legjobbjai mellett természete­sen nem hiányozhattak a salgótar­jáni sízők sem, akik részben me­gyei, részben pedig fővárosi színe­ket képviseltek. A Nemes Andrea által felkészített Petőfi DSE a ver­senyt megelőzően 13 lelkes fiatal­lal négynapos edzőtáborban vett részt Galyatetőn, ahol a későbbi pályákon edzettek és gyakoroltak. A viadalon Berki Bianka (gyermek II., 1 km, 11:36 perc ),Gábri Dávid (serdülő I., 2 km, 14:35 perc) és Petróczy Bálint (serdülő n., 2 km, 11:49 perc) is aranyéremnek örül­hetett, míg a 2 kilométeres serdü­lő Il-es lány mezőnyben minden dobogós a salgótarjáni egyesüle­tet képviselte. Stadler Ilona (13:46 perc) mögött Bagyinszki Barbara (14:42) és Szecskő Fanni (20:31) ért célba. Ami a többi nógrádit érinti, Veres Mirella (ifjúsági I., 6 km, 25:19 perc), Papp Ildikó (fel­nőtt, 8 km, 28:40 perc), valamint utóbbi édesapja, Papp Zoltán (masters IL, 6 km, 25:13 perc) is el­ső lett, míg ReznicsekZsoltnak (fel­nőtt, 10 km, 34:42 perc) ezúttal meg kellett elégednie egy bronz­éremmel. A Havas Sportok Világ­napján nemzetközi kutyaszánhaj­tó versenyt is rendeztek Galyate­tőn. 8. L Tarjáni „szerepcsere" kosárlabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 14. forduló H. P. Az élvonalbeli riválistól elszen­vedett súlyos kupavereséget köve­tően a hét végi bajnoki fordulóban jóval könnyebbnek ígérkező fel­adat vár a Konecranes- Salgótarjáni KSE együttesére, melynek a fiatalokból álló Debre­ceni EAC ellen hazai pályán köte­lező a két pont begyűjtése. Konecranes-Salgótarjánl KSE -Debreceni EAC Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, szombat, 18 óra. Dávid Krisztián, a megyeszék­helyi egyesület elnöke: - Úgy tű­nik ez a mostani a végletek hete együttesünk számára. A hétközi kupamérkőzésen sima vereséget szenvedtünk az élvonal egyik leg­jobb formában lévő csapatától, mondhatni ez volt a papírforma. Szombaton viszont minden való­színűség szerint egy hasonlóan si­ma győzelem vár ránk a DEAC el­len. Ezt természetesen nem azért mondom, mert lebecsülöm ellen­felünket, hiszen egy fiatal, tehetsé­ges gárdáról van szó. Legjobb játé­kosaik közül azonban a hírek sze­rint többen is diákolimpiái tornán szerepelnek a hét végén, így pedig nem is lehet más célunk, mint egy nagyarányú győzelem. Bajnoki szereplésünk alkalmával persze láttunk már néhány olyan találko­zót, amikor az esélytelennek tar­tott csapat alaposan megizzasztot­ta nevesebb riválisát Mi is kerül­tünk már hasonló helyzetbe, ezért tudjuk, hogy minden ellenfelet ko­molyan kell venni. Ezt is fogjuk tenni. Ugyanakkor remélem, hogy a mérkőzés jó alkalom lesz a gya­korlásra is, hiszen a jövő héten fon­tos mérkőzés vár ránk Törökbá­linton, ahol szintén győzni szeret­nénk. Nem közölt eredmények a 13. for­dulóból Bajai Bácska FKE - EKF- Eger-Hész 64-68, Nagykőrösi Sólymok KE - Kecskeméti Főisko­la 70-69. A bajnokság állása 1. Eger 12 10 2 951-737 0.917 2. MTK Törökb. 11 9 2 1002-807 0.910 3. Salgótarján 11 9 2 909-724 0.910 4. Kecskeméti F. 11 7 4 889-789 0.818 5. Nagykőrös 12 7 5 928-885 0.792 6. Baja 12 6 6 875-916 0.750 7. Vásárhely 12 6 6 919-885 0.750 8. DEAC 12 4 8 871-956 0.667 9. Tiszaújváros 12 4 8 808-962 0.667 10. Óbudai K. 11 2 9 786-878 0.591 11. Szerencs 12 0 12 705-1099 0.500 Cél a pozíció megerősítése futsal NB II, középdöntő, nők A másodosztályú női futsal- bajnokság középdöntő körének minapi, hajdúböszörményi nyitá­nyán egy-egy győzelmet, döntet­lent és vereséget begyűjtő Skorpió SE Salgótarján vasárnap hazai környezetben, a Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnokban próbálhatja meg növelni pontjai számát. Pusnik Zoltán, a Skorpió SE ve­zetőedzője: - A hazai fordulóban mindenképpen szeretnénk meg­erősíteni továbbjutást érő pozíci­ónkat, s emellett újabb fiatal játé­kosok kipróbálásával kívánjuk folytami a megkezdett csapatépí­tést. Szklenár Kitti játéka kisebb lábsérülése miatt kérdéses, Rusz Biankára és Boglárkára pedig csa­ládi elfoglaltság miatt biztosan nem számíthatunk, így a készülő keretet Farkas Nikolett, Nagy Lídia (kapusok), Tóm Friderika, Gál Ve­ronika Szandra, Fehér Vivien, Szklenár Kitti, Hangonyi Anna, Bálint Rita, Vámos Réka, Farkas Kitti, Molnár Anett, Balázs Enikő, Serfőző Erzsébet és Németh Zsófia alkotják. A program. 11 óra: Skorpió SE Salgótarján - Hajdúböszörményi TE. 12 óra: Hungária-Univerzum ­Budapest Police SE. 13 óra: Skor­pió SE Salgótarján - Hungária- Univerzum. 14 óra: Hajdúböször­ményi TE - Budapest Police SE. 15 óra: Hajdúböszörményi TE - Hungária-Univerzum. 16 óra: Skorpió SE Salgótarján - Budapest Police SE. A csoport állása 1. H-böszörmény 3 2 1 0 10-2 7 2. Salgótarján 3 1 1 1 7-9 4 3. Hunqária-Ü. 3 0 3 0 8-8 3 4. Bp. Police SE 3 0 1 2 4-10 1 H. P. A jövő a tét röplabda. Tóth Tamás, a Ma­gyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke és André Meyer, az Európai Röplabda Konföderá­ció (CEV) elnöke egy megbeszé­lésén vett részt pénteken Czene Attila sportért felelős államtit­kárral. A találkozóról kérdeztük az MRSZ elnökét.- Miről tárgyaltak?- Három fontos témáról be­széltünk. André Meyer az Euró­pai Röplabda Konföderáció (CEV) elnöke elmondta, hogy nagyon szeretné, ha ebbe a diszkriminatív, öt sportágat mu­tató rendszerbe bekerülne a röp­labda is. Ennek a forgatóköny­vét három pontban határoztuk meg: egyrészt kaptunk egy szó­beli ígéretet arra, hogy a tör­vényhozás az év végével újra­gondolja a látványsportba eme­lés lehetőségét, mert szerintük is ott a helyünk. Másrészt úgy érzik, hogy a 2012-re tervezett iskolafejlesztési programra és egy egyetemi sport programra történő átcsoportosítással bizto­sítanának egy 450-500 millió fo­rintos forrást, hogy tudjon mű­ködni. Harmadrészt pedig kap­tam időpontot egy személyes ta­lálkozóra az államtitkár úrtól jö­vő hétre azért, hogy a részleteket egyeztessük, amiről természete­sen tájékoztatni fogjuk az FIVB- t és a CEV-et is. Ez egy egyedül­álló helyzet, ami Magyarorszá­gon történik, amit egyrészt a sport miatt üdvözítünk, viszont nagyon nehezményezünk, hogy a röplabda kimarad belőle. Mindemellett Meyer gratulált az eddigi teljesítményeinkhez, mint például a női válogatott Eu- rópa-ligában való indulásához, a hazai rendezésű Mevza-tor- nákhoz, illetve a Vasas elindulá­sához a nemzetközi tornákon. Örülnének, ha ez a továbbiak­ban is így működne.- Szóba került a 2015-ös Eb?- Igen szóba került. Beszél-' tünk róla, hogy szeretnénk egy hazai rendezésű női Európa-baj- nokságot 2015-ben. Ezzel kap­csolatban az államtitkár úr el­mondta, hogy üdvözli a kezde­ményezést, és maximális támo­gatásáról biztosítja a CEV-et. Mi­vel az Eb-rendezés ügyében április végéig határozatot kell hozni - amiről novemberben lesz döntés - szerinte nagyon szoros határidő, de biztosított ar­ról, hogy a jövő heti találkozá­sunkkor ezt is át fogjuk beszél­ni. Megnézzük, mit kell még megtenni ennek érdekében. Megyei rangadót nyert a Pásztó AC asztalitenisz Extraliga, NB III, férfiak Extraliga 12. forduló: Békési TE I. - Szom­bathelyi AK I. 9-1, Büki TK - Pénzügyőr SE 1.2-8, Győri Elekt­romos VSK I. - Félegyházi ASII. 3-7, Celldömölki VSE Swietelsky- Wewalka 1. - Szegedi AC 1.9-1, Pé­csi TE-PEACI. - Jászkun Volán SC I. 6-4. Szabadnapos: Aloe-Invest Szerva ASE Szécsény. A13. fordu­lóban a Szécsény január 28-án, 11 órától a Győri Elektromos ottho­nában lép pályára. A bajnokság állása 1. Celldömölki. 11 11 0 0 90-20 22 2. Békési TEL 11 8 2 1 75-35 18 3. Pénzügyőr I. 11 6 3 2 68-42 15 4. Félegyházi I. 11 6 2 3 67-43 14 5. Szegedi ACI. 11 5 4 2 63-47 14 6. Pécsi TEL 11 5 1 5 50-60 11 7. Szécsény 10 5 0 5 50-50 10 8. Büki TK 11 4 0 7 45-65 8 9. Szombathelyi. 11 2 1 8 29-81 5 10. Jászkun VI 11 1 1 9 36-74 3 11. Gyón E.I. 11 0 0 11 27-83 0 12. Lombard AC visszalépett N8 III, Észak-Magyarország, A-csoport 10. forduló Bátonyterenye VASK - Domoszló SK L 12-6 Bulla Norbert, Nagy Bálint - Tiffinger Tamás, Molnár Bálint 3-1, Gebúr Norbert, Kormos Ottó - Vályogos Imre, Lóbik lózsef 0-3, Kormos O. - Tiffinger T. 2-3, Bul­la N. - Molnár B. 3-0, Nagy B. - Tóbik J. 3-1, Gebúr N. - Vályogos 1.3-1, Kormos O. - Molnár B. 0-3, Bulla N. - Tóbik J. 3-0, Nagy B. - Vályogos I. 0-3, Gebúr N. ­Tiffinger T. 3-1, Kormos O. - Tóbik J. 0-3, Bulla N. - Vályogos 1.3-1, Nagy B. - Tiffinger T. 3-2, Gebúr N. - Molnár B. 3-2, Kormos 0. - Vályogos I. 0-3, Bulla N. - Tiffinger T. 3-0, Nagy B. - Molnár B. 3-1, Gebúr N.-Tóbik J. 3-2. Egri ÁFÉSZ SCIL- Dózsa DSE-Cserhát Takarék Balassagyarmat IL14-4 Gönczi Gábor, Penderik Gábor - Daróczi Péter, Garamvölgyi Béla 3-0, Bánkuti Gábor, Zakar Dávid- Bander Attila, Páris Achim 0-3, Gönczi G. - Bander A. 3-0, Bán­kuti G. - Páris A. 3-1, Penderik G.- Garamvölgyi B. 3-1, Pataki G. - Daróczi P. 3-1, Gönczi G. - Páris A. 3-1, Bánkuti G. - Garamvölgyi B. 3-1, Penderik G. - Daróczi P. 3-2, Pataki G. - Bander A. 1-3, Gönczi G. - Garamvölgyi B. 3-0, Bánkuti G. - Daróczi P. 3-2, Pen­derik G. - Bander A. 0-3, Pataki G. - Páris A. 3-1, Gönczi G. - Daró­czi P. 3-1, Bánkuti G. - Bander A. 1- 3, Penderik G. - Páris A. 3-1, Pataki G. - Garamvölgyi B. 3-1. Pásztói AC L - Salgótarján- Mátraszele ASE 10-8 Bencsik Gergely, Bencsik Imre- Nagy Imre, Bakos Béla Márk 2- 3, Arató János, Bánszki Ferenc- Baksa Vilmos, Hegedűs Pál 3-0, Arató J. - Baksa V. 3-2, Bánszki F.- Nagy 1.3-1, Dudás B. - Bakos B. 2-3, Bencsik G. - Hegedűs P. 3-0, Arató J. - Nagy 1.3-2, Bánszki F.- Bakos B. 1-3, Dudás B. - Hege­dűs P. 2-3, Bencsik G. - Baksa V. 3-2, Arató J. - Bakos B. 3-1, Bánszki F. - Hegedűs P. 3-0, Du­dás B. - Baksa V. 1 -3, Bencsik G.- Nagy 1.0-3, Arató J. - Hegedűs P. 3-0, Bánszki F. - Baksa V. 3-0, Dudás B. - Nagy 1.0-3, Bencsik G.- Bakos B. 0-3. Szerva ASE Szécsény IL - Lőrinci ACL 18-0 Oravecz Ferenc, Győré Sándor - Nagy József, Dely László 3-0, Klampár Tibor, Nagy Miklós Attila- Csupek Andrej, Tarsoly Dániel 3-0, Klampár T. - Dely L. 3-0, Nagy M. - Tarsoly D. 3-0, Győré S. - Csupek A. 3-0, Oravecz F. - Nagy J. 3-0, Klampár T. - Tarsoly D. 3-0, Nagy M. - Csupek A. 3-0, Győré S. - Nagy J. 3-0, Oravecz F.- Dely L. 3-0, Klampár T. ­Csupek A. 3-0, Nagy M. - Nagy J. 3-0, Győré S. - Dely L. 3-0, Oravecz F. - Tarsoly D. 3-0, Klampár T. - Nagy J. 3-0, Nagy M. - Dely L. 3-0, Győré S. - Tarsoly D. 3-0, Oravecz F. - Csupek A. 3-0. Kömlő SC - Hatvani ASE L- 5-13 A bajnokság állása 1. Szécsény II. 10 10 0 0 160-20 20 2. Egri Álész II. 10 9 0 1 130-50 18 3. Domoszló I. 10 6 0 4 89-91 12 4. Hatvani ASE I. 10 4 2 4 89-91 10 5. Bátonyterenye 10 4 2 4 82-98 10 6. Pásztói AC I. 10 4 1 5 84-96 9 7. Lőrinci ACI. 10 3 ■2 5 75-105 8 8. Bgy. Dózsa II. 10 3 1 6 72-108 7 9. Salgótarján-M. 10 1 1 8 63-117 3 10. Kömlő SC io 0 3 7 56-124 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom