Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-03 / 2. szám
2012. JANUÁR 3., KEDD SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Jó verseny volt asztalitenisz. Rétságon az év végén rendezték meg a MOATSZ és a névadó Meffert Hungária Kft észak-magyar régió versenyét, a Karácsony Kupát, ahol ezúttal 15 egyesület, közel 100 asztaliteniszezője, kilenc versenyszámban döntötte el egymás között a helyezések sorsát PárosSalamon István ban váci ellenfelüket a döntőben két vállra fektető gyarmati dózsás Bander Attíla-Páris Áchim duó diadalmaskodott. Vegyes párosban az Ilosvai Brigitta (KSI)-Krajczár István (Közgáz SC) fővárosi párosé lett az aranyérem. Férfi egyéniben a jelenleg egri színeket képviselő Salamon István nyert a Gyarmati Dózsa versenyzője, Gyenes Gyula előtt. Felnőtt nőknél Ilosvai Brigitta második aranyérmét is megszerezte. Ifjúsági fiúknál a váci Lovas Dániel, serdülőknél a közelmúltban Pásztoréi Egerbe került Treczka Márk, újoncoknál pedig a gyarmati Páris Artúr végzett az első helyen. A serdülő, majd az újonc lányok versenyszámát is a szendehelyi Jakus Alexandra nyerte. Túra A Nógrád Megyei Természet- barát Szövetség és a Zöld Út Természetjárók Egyesülete évnyitó sétát szervez a túrázást kedvelőknek január 7-én. A tervezett útvonal Somosi vasútállomás - kőbányai vasút - Eresztvény - bányató - Medves-laposa - Salgóbánya. Találkozás Salgótarjánban, az Ofotért előtt, a 11/B-s busznál, 8.25-ig. Túravezető: Miheller Tibor. Középmezőnyben végeztek tájfutás Egyénileg Győri László és Csőkör Irén a legjobb nógrádi A Magyar Tájfutó Szövetség szeniorbizottsága (35 éven felüli sportolók versenyrendszerét kezeli) hivatalosan is közzétette az elmúlt év különböző távú országos tájfutó bajnoki döntök pontversenyét. Mint az már lenni szokott az elsőséget ismét a Hegyisport Szentendre egyesülete (közte a salgótarjáni dr. Zentai Lászlóval) szerezte meg. Megyénkből ezúttal már csak két egyesület, a Balassagyarmati Balassi BKSE és a salgótarjáni Dornyay SE volt érdekelt, hiszen a pásztói HUFEZE SK helyi támogatás hiánya miatt az országos szövetségnél már nem tudta magát regisztrálni. Végül a pásztói tájfutók, így Czimer Z. József (Egri Tájfutó Club) országos szeniorbajnoki pontversenyben ötödik helyen végzett, Reviczki Zsolt, Hugyecz Zoltán pedig a szegedi Maccabi VÁC színeiben szereztek értékes bajnoki pontokat. A két nógrádi egyesület közül korábbi évek teljesítményéitől kissé elmaradva, 31 bajnoki ponttal a Salgótarjáni Dornyay SE a 23. helyen, a Balassagyarmati Balassi BKSE pedig 28 ponttal a 25. helyen végzett. A bajnoki pontversenybe beszámító ki- leoc verseny közül az év során a legtöbb pontot (9) a Vácott nyár derekán lebonyolított rövid távú Győri László (St. Dornyay) lett megyénk legeredményesebb szenior tájfutója döntőben gyűjtötte be a Salgótarjáni Dornyay. A klubcsapatok korosztályos váltóversenyében a balassagyarmatiak 8 ponttal gazdagodtak. A különböző távú (rövid-közép-hosszú) országos döntők során egyéniben Győri László, Erdélyi Gyula és Boros Anna (St. Dornyay) egy-egy ezüstérmes helyezéssel gazdagodott. Győri László ezt még egy egyéni, illetve egy csapat bronzéremmel is megtoldotta. A gyarmatiaknál egyéniben Csőkör Irén kétszer is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Csapatban a legjobb nógrádi eredményt az alsópetényi pontbegyűjtő bajnoki döntőn a gyarmati hölgyek: Jakubecz Andrea, Csőkör Irén, Novotni Tiborné érték el, akik az ezüstérmes helyen zártak. Ugyanebben az összetételben az országos klubváltócsapat bajnokságon a hölgyek, majd férfi klubtársaik is Kovács Gábor, Kovalcsik István, Kovács Péter összeállításban egy-egy bronzérmes helyezést is begyűjtötték. Az év záró összetett csapatbajnokságán a Salgótarjáni Dornyay Erdélyi Gyula, Győri László, Sramkó Tibor összeállításban eredményhirdetéskor a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Egész éves teljesítménye alapján egyénileg a férfiaknál a SalgótarCsőkör Irén (Balassagyarmati Balassi BKSE) a nők között a legtöbb bajnoki pontot gyűjtötte be egyesületének jáni Dornyay versenyzője, Győri László, a nőknél pedig a balassagyarmati Csőkör Irén volt az elmúlt évi országos szenior bajnoki döntők legeredményesebb nógrádi tájfutója. Kovács Péter visszatér labdarúgás. A belga Lierse labdarúgócsapatát elhagyó Kovács Péter megegyezett korábbi klubjával, a norvég Strömsgodsettel. Az egykori SBTC-játékos, sikeres norvégjai évek után igazolt 2010-ben a Lierse-hez. A majdnem két méter magas, 33 éves csatár végül egyik korábbi klubjával a Strömsgodsettel egyezett meg - kétéves szerződésben amelynél a héten várhatóan átesik az orvosi vizsgálatokon. „Elöl több variációs lehetőségre van szükségünk, és Kovács teljesen más típusú játékos, mint a többi csatárunk - indokolta döntésüket Jostein Flo, a drammeni klub sportigazgatója, aki szerint a magyar játékosnak meg kell küzdenie a csapatba kerülésért, de biztos abban, hogy rutinjával és fizi■ Kovács Péter kai erejével hasznára lesz a csapatnak. - A mérkőzések egyes szakaszaiban nagyon jól jöhet egy ilyen felépítésű játékos, például a találkozók végén a pontrúgásoknál, elöl és hátul is.” Kovács Péter a 2006-os és 2007-es szezonban 53 meccsen 22 góllal segítette a Strömsgodsetet, mielőtt az Odd Grenlandba igazolt. Készülnek kézilabda. Tegnaptól ismét együttkészül a január 15-énkez- dődő Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány alakulata Veszprémben napi két edzéssel folytatja a munkát A keretben jelenleg 21 játékos található, a porckorongsérvvel kezelt Laluska Balázs egyelőre külön tréningezik. A csapat szerdán 18.15 órakor a Veszprém Arénában a szlovák együttessel találkozik, majd pénteken elrepül Németországba, és szombaton Brémában, vasárnap pedig Magdeburgban a házigazdák válogatottjával csap össze. Jövő hét kedden szünnap lesz a felkészülésben, az Eb-keret tagjai január 11-én találkoznak majd Szegeden. A szerbiai kontinensviadal január 15-én kezdődik, a magyarok 16-án az orosz, 18-án spanyol, 20-án pedig a francia együttessel mérkőznek Újvidéken, minden alkalommal 20.15-kor. 1. Arsenal-QPB 1-11 1 2. Bolton-Wolverhampton 1-1 * 3. Chelsea-Aston Villa _____1-3 2 4. Norwich -Fulham 1-1 x 5. Stoke -Wigan 2-2 » 6. Swansea-Tottenham 1-1 x 7. West Bromwich-Everton 0-1 2 8. Birmingham-Blackpool___3-0 1 9. Burnley-Hull City_______1-0 1 10 . Coventry - Brighton______2-0 1 11 . Middlesbrough - Peterborough 1-1 x 12. Nottingham- Cardiff______0-1 2 13 . Reading-Ipswich_______1-0 1 14. Sunderland-Manchester City 1-0 1 msmnmmm Totó Találat Darab Forint 13 + 1 nem volt 13 nem volt 12 2 916 500 11 65 28 200 10 649 5 045 Góltotó Találat Darab Forint 6 nem volt 5 nem volt 4 32 3940 Köddé vált a tél a túlélőtúrán túrasport V. Hamahama téli tüdőtisztító túlélőtúra - Nagybörzsöny A tavalyi eseménnyel össze nem hasonlítható körülmények között, mintegy félszáz csapat részvételével rendezték meg december 28-án az Y. Hamahama téli tüdőtisztító túlélőtúrát, melynek bázisa Nagybörzsöny településen volt. A legjobbaknak (természetesen) a Csóványost (938 méter) és a Nagy-Hideg-hegyet (864 méter) is meg kellett mászniuk. Kéri István Legutóbb Karancslapujtőn volt az esemény központja, akkor „igazi” téli időjárás fogadta a résztvevőket A frissen leesett 30-40 centiméter vastagságú szűz hó és a csontig hatoló, -10 °C körüli, az éjszaka során aztán az alatti hőmérsékleti értékek akkor igencsak megrostálták a mezőnyt. A legjobbaknak a településről a Kápolnahegy nyergébe, majd a Pécs-kőre kellett felkapaszkodniuk, ezután indulhattak Salgóbánya felé. A bázisra való visszatérés Somoskő vára és a Karancs csúcsán keresztül csak a legelszántabbaknak (a mezőny mintegy tizedének) sikeredett. Leggyorsabban mindezek teljesítése az egy „helyi” csapatnak, a Rozgonyi Zsuzsanna Demény Tibor-Huszár Norbert triónak sikerült, letaszítva a dobogó tetejéről a már-már legyőzhetetlennek hitt „Szupercsapat” fantázianevű alakulatot. A mostani eseménynél a Börzsöny nagyobb és talán „hirtelenebb” szintkülönbségei adták fel a leckét a résztvevőknek, ellenben az időjárás messze nem az ilyenkor megszokott arcát mutatta. Hóesés helyett a köd szitált egész nap, így a gyönyörű panorámát kínáló csúcsokról sajnos semmit sem lehetett látni nemhogy a környékből, de sokszor még abból sem, hogy merre is vezet tovább az út, hiszen a következő turistajelzést viselő fák is legtöbbször már a köd homályába vesztek. Hozzávetőlegesen 550-600 méter tszf. magasság alatt sár, majd a hőmérséklet esésével egyre inkább fagyott talaj, vagy minimális hólepel hátráltatta az előrehaladást. Ezen körülményeket már egyből a rajtnál megtapasztalhatták a résztvevők - soraikban a címvédő nógrádiakkal - akik a nagybörzsönyi iskolából reggel 8 órakor indultak neki a rengetegnek. Az első célpont a 715 méter magas Salgóvár volt, mely nem tévesztendő össze a nógrádi megyeszékhely feletti Salgóval. A túra szabályzatai szerint egy-egy „őrzött pont” meghatározott idő- intervallumban nyitott, így jelen esetben ezen első pontot a reggeli indulás után 10.30-ig kellett elérni annak érdekében, hogy a csapatok tovább tudjanak haladni. A hétszáz méter fölé való fel- kapaszkodás után egy kis gerinc- út, majd ereszkedés következett a Kemencéről induló kisvasút (kényszer)végállomásáig, a feketevölgyi megállóhelyig. A kisvasút felsőbb szakaszai az ezredforduló környékén lettek áldozatai a nagyobb esőzéseknek, a pályát sok helyen alig látni a törmeléktől, a korábbi hidak helyén a levegőben lógnak a sínszálak a kis patak felett. Ezt is megszemlélhették a résztvevők, miközben az előbb említett, 310 méter tszf. magasságon található „őrzött ponttól” elindultak a Börzsöny csúcsára, a Csóványosra. A bő hatszáz méteres szintkülönbség leküzdésével délután 14.30-ig kellett végezni - ez már csak a mezőny alig több mint felének sikeredett. A túrának a legjobb erőben lévők számára is innen következett a legnehezebb szakasza, hiszen még két „őrzött pontot” kellett felkeresni, majd lehetőleg (a büntetőpercek elkerülése érdekében) 20 óráig, a 12 órás szintidőn belül visszajutni Nagybörzsöny településre. Ekkor már a Nagy-Hideg-hegyre való leereszkedés sem a legkönnyebb feladat, főleg, hogy a gerincűt azért tartogat nem várt meglepetéseket. A „feketeleves” aztán kétségtelenül az utolsó pont felkeresése volt, ez már csak 19 csapatnak sikerült a 48-ból - ami egyébiránt még mindig elképesztően magas szám. Befejezésként a hegység túloldalára, a Nagyirtáspuszta feletti Só-hegyhez kellett elzarándokolni, majd onnan vissza a bázisra - röpke 15 kilométeres kerülővel. Címvédő csapatunk elmondása szerint sajnos idén - legfőképpen sérülésekből kifolyólag - nem sikerült úgy a felkészülés, ahogyan szerették volna, de így is szép eredményt értek el. Az „Elszánt hegyikecskék” a hatodik pozícióban végeztek, mely eredményhez mintegy 50 kilométer megtétele és több mint 2000 méter szintkülönbség leküzdése szükségeltetett bő 10 óra alatt. A túra során egyébiránt ún. „fakultatív” pontokat is kijelölnek a szervezők - összesen tízet. Ezeket nem kötelező felkeresni, de érdemes értük kis kitérőket tenni, ha az útvonal közelében vannak, mivel időjóváírás jár értük. Címvédő csapatunk is gyűjtögette szép számmal ezen jóváírásokat, ha pedig csak még egyet útba tudtak volna ejteni, az már elégséges összesített időt eredményezett volna a dobogó harmadik fokához is. Ennek ellenére is elismerendő azonban az eredmény mindazon csapatoknak, akik végigjárták (vagy inkább futották) a teljes útvonalat, valamint azoknak is, akik egy részét tudták „csak” teljesíteni. A szintén salgótarjániakból álló „Széchenyi projekt” az első két őrzött pontot érintette, de a túra eredményes befejezéséhez már nekik is mintegy 25 kilométert kellett megtenniük. A hamahamás események sora a tervek szerint egy nem mindennapos helyszínen folytatódik majd. A tavaszi, immáron XI. Hamahama túlélőtúrát az Alföldön rendezik majd, ahol érdekes szituációkat teremthet majd a tájékozódás - legfőképpen az éjszakai órákban. A nyár a vízi túráké lesz, ősszel aztán a Bükk ad helyet a XII. eseménynek, télen pedig várhatóan a Budai-hegyekben szállhatnak harcba megyénk sportolói a soron következő, VI. téli tüdőtisztító túlélőtúrán.