Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-20 / 17. szám

2012. JANUAR 20., PENTEK 1 NÓGRÁD MEGYE Közbiztonsági nap az óvodában Mesedélelőtt és játékkiállítás Salgótarján, január 21-én, szom­baton 10 órától „Edit néni köny­vespolca” címmel vidám mesedélelőtt és kézműves fog­lalkozás várja a gyerekeket a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben. Közreműködik P Kemer Edit előadóművész és a könyvtáros­ok. Az intézményben egy játék­kiállítás is helyet kap „Autók, amelyekkel játszottak is” cím­mel, amely január 31-ig látható. Fatolvajokat fogtak Dorogháza. A bátonyterenyei rendőrkapitányság körzeti meg­bízottai Dorogháza külterületén teljesítettek szolgálatot a minap, amikor tetten értek két személyt, akik akácfát tulajdonítottak el. A két férfi a vállán vitte a mintegy hétezer forint értékű fát, amely­nek kivágásához és elszállításá­hoz nem rendelkeztek engedél­lyel. Az egyenruhások a 29 és 53 éves fatolvajokat előállították a kapitányságra, s lefoglalták tőlük az ellopott fát és egy kézifűrészt. A hatóság őrizetbe vette, majd tu­lajdon elleni szabálysértés miatt gyorsított eljárás keretében bíró­ság elé állította a dorogházai el­követőket. A bíró a tárgyaláson három-három nap elzárást sza­bott ki büntetésül - tájékoztatta lapunkat Lászlók Nóra, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Infrastruktúra-fejlesz­tés az iskolában Nógrád. Az önkormányzat által még 2008-ban benyújtott pályá­zat, a tartalék listáról került a nyertes projektek közé. „A ver­senyképes tudásért” - Nógrádi Általános Iskola infrastruktúra­fejlesztése című projekt támoga­tási intenzitása 100 százalékos volt, amelynek keretében besze­reztek 4 darab tantermi csoma­got, amelynek tartalma 4 inte­raktív tábla, 4 új projektor, 4 da­rab notebook, 12 iskolai PC cso­mag, 1 darab alkalmazás szer­ver, 1 darab szerver szoftver és 1 darab WIFI eszköz. A támoga­tás 15 fő oktatását is elősegíti. A fenti eszközök beszerzése és használata megkönnyíti a tan­anyagok elsajátítását és remél­hetőleg olyan oktatási színvona­lat biztosít, amely a környező te­lepülések diákjait is a Nógrádi Általános Iskolába vonzza. S. K. Salgótarján. Az idei év első köz- biztonsági napját rendezte meg bázisóvodájában, a salgótarjáni Körúti tagóvodában a minap a Nógrád Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság. A program keretében a megyei rendőr-fő­kapitányság bűnmegelőzési osztálya tartott bemutatókat. A gyermekek játékos formában betekintést nyertek a rendőrség napi munkájába, s megtanul­ták, hogy az igazolvány, a jel­vény és az azonosító jel által is­merhetik fel a rendőröket. Az apróságok egy bábelőadást is megtekinthettek, amely a he­lyes viselkedési és magatartási formákra hívta fel a figyelmü­ket. Az önként jelentkezők a foglalkozás végén ujjlenyoma­tukat is megörökíthették. A rendezvény mentori feladatait Nagy István tűzoltó alezredes, és Benkocsné P Katalin tűzoltó őrnagy látták el. Területfej­lesztés ­megint megyei kézben A Palócföld folyóiratban keresem a területfejlesztésről régebben írt dol­gozatomat, nemhiába. Korábban a lap még az itt élőkről az itt lakóknak készült, remélem, rövidesen újra így lesz Még jó, hogy e hasábokon min­dig szólhatok kedves nógrádi olvasó­imhoz így idézhetem a Palócfóld '98/1. számában megjelent, a Területfej­lesztés nem tabu... című írásomból a jeles szociológust, aki szerint a tér­ségfejlesztés egy „emberibb, élhetőbb világ megteremtése magunknak, magunk körül”. A definíció komple­xitását kiemelve, dolgozatomban ar­ra is utalok, az 199&ban megjelent területfejlesztésről szóló törvény meg valósítása következetes koordináci­ót igényel - különben írott malaszt marad Nos, a törvény hatályba lépé­se óta eltelt másfél évtized, amikor ez év első napjaiban a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnö­ke sajtótájékoztatóján többek között elmondta: nincs együttműködés a fejlesztések szereplői között, eléggé kaotikus viszonyok vannak, semmi nincs koordinálva. Amit én nagyon sajnálok Viszont örömmel írom le, hogy a terület/térségféjlesztés a fent említett törvény múlt év végi módosí­tása után újra a meg}’ei önkormány­zat kezébe került Ami az utóbbiból számomra fontos, az olvasó számá­ra érdekes információ lehet, az az, hogy a megyei önkormányzat a me gye területén összehangolja a kor­mányzat, az önkormányzatok és a gazdaság szervezetek fejlesztési el­képzeléseit Vizsgálja és értékeli a megye társadalmi és gazdasági hely zetét, környezeti állapotát Kidolgoz­za és elfogadja a megye hosszú távú területfejlesztési koncepcióját, illetve a megye fejlesztési programját Csu­pán ezen kiemeléseimben is benne van mindaz, amit a rendszerváltás óta számtabn írásomban is hiányol­tam, különös tekintettel a megyei ön- kormányzat koordinációs feladatá­ra, felelős gazdaszerepére. Végülszívesen írom leazelnökitár jékoztató zárómondatait is: „... azel- következőfél év legnagyobb kihívása lesz, hogy ennek a rendszerét fel tud­juk építeni.., amely reményeim sze­rint meg fogja teremteni annak a le­hetőségét, hogy Nógrád megye érdé keit még jobban tudjuk képviselni ” Jó gondolat, úgy legyen, elnök úr! A béren kívüli juttatásokat érintő 2012-es változások Nógrád megye. 2012. január 1-jétől módo­sult a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályozás. A munkáltató által nyújtott ingyenes, vagy kedvezményes inter­nethasználat már nem minősül béren kí­vüli juttatásnak, de új elemek is beleke­rültek a kedvezményesen adózó körbe, például: munkahelyi (üzemi) étkeztetés havi 12 500 forintig, Erzsébet-utalvány (fogyasztásra kész ételre) havi 5000 forin­tig, Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kár­tya), szálláshely-alszámla, legfeljebb 225 ezer forintig, vendéglátás-alszámla, legfel­jebb 150 ezer forintig (munkahelyi étke­zés is), valamint szabadidő-alszámla, leg­feljebb 75 ezer forintig. Mint azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigaz­gatóságától megtudtuk, 2012. január 1-jétől egyes juttatások értékhatárai a minimálbér összegének változása miatt megemelkedtek. Az új rendelkezések szerint, évi 500 ezer forint keretösszegig lehet a béren kívüli jut­tatások után kedvezményesen adózni. Ez azt jelenti, hogy a juttatások értékének 1,19-sze- rese után 16 százalék személyi jövedelem­adó és 10 százalék egészségügyi hozzájáru­lás-fizetési kötelezettség terheli a kifizetőt. Ha a juttatás éves összege - több kifizető esetén együttesen - az 500 ezer forintot meghaladja, az értékhatár feletti rész „egyes meghatározott juttatásnak” minősül, amely után már 27 százalék mértékű az egészség- ügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség. Á béren kívüli juttatásokat érintő változá­sokról bővebben tájékozódhat telefonon a NAV általános tájékoztató contact centerén (06-40/42-42-42) keresztül, valamint a www.nav.gov.hu honlapon. A magyar A Talent Alternatív Művészeti Klub és Kávézó fog he­lyet adni, a magyar kultúra napja - 90 éve város Sal­gótarján rendezvénysorozatnak. Az esemény időpont­ja január 21., szombat és január 22., vasárnap. A programok - mindkét nap - délután 15 órától este 21 óráig tartanak majd. A rendezvény középpontjában helyi amatőr és profi filmesek, fotósok munkái áll­nak, amelyeket a „Mi városunk” címmel mutatnak be. Bali D. Salgótarján. Az első napon - va­gyis január 21-én, szombaton - Pál József-Kiscseri Mihály Paneliáris című művéből Jakab Gabriella ad elő részletet. Ezt kö­vetően Nágyné Hajdú Györgyi, a Talent klub vezetőjének köszön­tőjét hallgathatják meg a jelenlé­vők. A rendezvénysorozat ünne­pélyes megnyitója után, 15 órá­tól vetítik le Benkő Mihály, Ruza Gyula és Fekete Sándor filmjét, amely a „125 éves a Salgótarjáni Kohászati Üzemek” címet viseli. A továbbiakban a témához kap­csolódóan beszélgetésre is lehe­tőség nyílik - amelynek moderá­tora dr. Szabó István, a gyár volt igazgatója lesz - a filmről, a gyárról, a jelenlegi helyzetről. kultúra napját ünnepük A beszélgetés után 16.15 órá­tól Sarló Béla, az Öblösüveggyár Baráti Kör egyesületi elnökének a beszámolóját hallgathatják meg az érdeklődők, a gyár törté­netéről, sikereiről és informáci­ókat kaphatnak hanyatlásának kezdetéről is. Később, 17 órától dr. Agócs Jó­zsef zenével megfestett vetített­képes fotósorozatát nézhetik meg, amely után a nézőknek a témáról lehetőségük nyílik véle­ményüket elmondani, észrevéte­lüket, hozzászólásaikat közvetí­teni. 18.25 órától ismét a líráé lesz a főszerep, hiszen Ady Endre El­űzött a földem című versét hall­gathatják meg Jakab Gabriella tolmácsolásában. A vers után Kovács Bodor Sándor válogatá­sát tekinthetik meg, amelyet „Régi filmhíradókból Salgótar­jánról” címmel készített el, ké­sőbb pedig a művész „Völgyvá­ros" című filmjét mutatják be a nagyérdeműnek. A nap és az est zárásaként, 19.30 órakor beszélgetés lesz a város múltjáról és jelenéről. En­nek moderátora pedig Kenyeres István, a város volt főépítésze lesz. A rendezvénysorozat második napján - január 22-én, vasárnap - a programok szintén 15 órától kezdődnek meg, méghozzá Kinka Péter amatőr fotóiból ösz- szeállított válogatásából „Salgó­tarján szerintem” címmel. A fotó­válogatás bemutatóját követően egy kis beszélgetésre invitálják a megjelenteket, amelynek mode­rátora Handó Péter lesz, aki Sal­gótarján mai és múltbeli arcula­tát is vázolja, mindezeket irodal­mi előtanulmányai kapcsán. 16.30 órától Gaál István- es Sára Sándor-portréfilmet vetí­tenek, amely Shah Timor mun­kája. Ezután a salgótarjáni kö­tődésű művészekkel lesz mód beszélgetésre. Ezt az érteke­zést Shah Gabriella művészet- történész fogja vezetni. 18 órá­tól pedig Drexler Szilárd és a Talent filmműhely diákjainak alkotását nézhetik meg a jelen­lévők „Portréfilm Shah Timorról” címmel, amelynek moderátora, az alkotó, Drexler Szilárd lesz. A rendezvénysorozat zárasa­ként Brunda Gusztávnak, a Sal­gótarjáni Polgári Kör elnökének és Nagyné Hajdú Györgyinek, a Talent klub vezetőjének értéke­lőit hallgathatják meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom