Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

2852011-12-07 / 285. szám

2011 DECEMBER 7., SZERDA SPORTTÜKÖR Két gyarmati versenyző indult erőemelés RAW fekvenyomó magyar bajnokság, Jánoshalma A Magyar Erőemelő Szövet­ség a hét végén első alkalom­mal rendezte meg a RAW fekvenyomó magyar bajnoksá­got a Bács-Kiskun megyei Já­noshalmán. RAW annyit jelent, hogy semmilyen teljesítmény­fokozó ruházatot nem használ­hatnak a versenyzők. Köztu­dott, hogy fekvenyomásban szinte minden versenyző úgy­nevezett fekvenyomóruhát használ. Ennek a ruhának a se­gítségével akár 30-40 kg-mal is többet tudnak teljesíteni a fekvenyomó pádon. Ezen a ver­senyen azonban ilyen ruházat viselése nem volt engedélyez­ve. Itt aztán kiderült, hogy ki is az igazán erős fekvenyomó. Az egy héttel korábban megrende­zett felnőtt magyar bajnokság­hoz képest, ahol engedélyezett volt a fenü ruházatban való ver­senyzés, igencsak átrendező­dött az élmezőny. Megyénket a Balassagyar­mati Vitalitás SE két erőemelő­je képviselte. Az egyesület el­nöke, Honti Attila élete eddigi legjobh formájában verseny­zett és 175 kg-os teljesítményé­vel nemcsak az egyéni csúcsát javította meg, hanem a masters korcsoportban új or­szágos csúcsot is beállított. A felnőttmezőnyben ezzel az eredménnyel a 105 kg-osok kö­zött a hatodik helyet szerezte meg. A másik gyarmati, Odor András a 93 kg-os súlycsoport­ban 160 kg-os teljesítménnyel az ötödik helyen végzett. Az erőemelőknek ezzel a viadal­lal véget ért a 2011. évi ver­senyszezon. Odor András gyakorlat közben Remekül szerepeltek a nógrádi versenyzők kyokushin karate 15. Mikulás Kupa, Borzák Norbert-emlékverseny Salgótarján A Salgótarjáni Tradicionális Kyokushin Karate Club az elmúlt szombaton a városi sportcsarnok­ban rendezte meg a 15. Mikulás Kupa nemzetközi kyokushin karateversenyt, amely egyben Borzák Norbert-emlékverseny is volt. A viadalon magyar, osztrák, szlovák és szerb versenyzők mér­ték össze tudásukat, összesen mintegy háromszázan. A rangos viadalon Nógrád megye karatékái is jól szerepeltek. A sal­gótarjániak közül minden induló dobogós eredményt ért el. Salgótarjáni Tradicionális Kyokushin Karate Club versenyző­inek eredményei. Junior fiú, köny­Nógrád megye karatékái nyűsúly: 3. Ábel Máté. Középsúly: 3. Szabó Gábor. Felnőtt férfi, könnyűsúly: 2. Mag Zoltán. Ifjú­sági fiú, nehézsúly: 2. Szabó Im­re. Serdülő fiú, könnyűsúly: 3. Sándor Tamás. Gyerek I. fiú, könnyűsúly: 3. Surányi Levente. Junior lány, könnyűsúly: 1. Krenács Loretta. Felkészítő edzők: Sempai Ábel Dávid 1. dán, Sempai Ábel Máté 1. dán. A Balassagyarmati Vitalitás versenyzőinek eredményei Ifjúsá­gi fiú, középsúly: 2. Zachar Krisz­tián. Serdülő lány, középsúly: 1. Fábián Anita, 2. Cservenák Kira. Könnyűsúly: 2. Kakas Lili, 3. Haizer Gréta. Gyerek I. lány, kö­zépsúly: 3. Fábián Ágnes. Serdü­lőfiú, középsúly: 1. Rigó Bertold. Gyerek II. fiú, középsúly: 3. Düz Mahmut Can. Gyerek I. fiú, kő zépsúty: 2. Szilágyi János. Gyerek III. lány, középsúly: 2. Siket An­na. Gyerek II. lány, középsúly: 2. Vanya Noémi. Gyerek III. fiú, kő zépsúly: 2. Harik Ferenc. Felké­szítő edző: Sensei Vankó Sándor 3. dán. Rangadó helyett mészárlás FUTSAL NB II, Keleti csoport, férfiak, 11. forduló H. P. Bábolna-NM Törökszentmiklósi FC - Salgótarjáni VSE 22-3(10-3) Törökszentmiklós, vezette: Kor­mos G., Kerepesi J. Török­szentmiklós: Kozák - HéderR., Fe­kete, Angyal, Szedlák. Csere: Héder A., Faragó Zs., Faragó A., Bozsó, Kispál, Medgyessy, Seres. Játékos­edző: Faragó Attila. Salgótarján: Ba­lázs - Huszár, Bocsó, Sulcz A., Mol­nár G. Csere: Könnyű, Széli, Kanyó. Edző: Homyák János. GL: Szedlák (1., 1., 12.),Héder R.(l.,38.), Angyal (2., 6., 18., 28., 39., 39.), Kispál (14.), Faragó Zs. (15., 35.), fíéder A. (18.), Fekete (22., 34.), Faragó A. (30., 31., 37.), Bozsó (38., 39.), ill. Könnyű (3.), Huszár (10.), Molnár G. (13). Sárga lap: Molnár G. (34.). A két csapat tabellán elfoglalt po­zíciója alapján - a hazai együttes az utolsó előtti, az SVSE pedig az utolsó helyen állt a fordulót meg­előzően - rangadóként harangoz­tuk be a Keleti csoport hétfő esti mérkőzését, ám szoros csata he­lyett végül mészárlásba torkollott az alsóházi riválisok összecsapá­sa. Az ellentmondást nem tűrően kezdő törökszentmiklósi gárda már alig másfél perc leforgása alatt négygólos(l) előnyre tett szert, s bár az első megrendítő erejű „ütéssoro­zat” után meg valahogy talpra ká­szálódtak a tartalékos látogatók, 6-3 után immár végképp egyolda­lúvá vált a küzdelem. Az első félidő hajrájától kezdve a házigazdák tu­lajdonképpen tetszés szerint érték el találataikat, s végül kiütéses kü­lönbségű vereséggel küldték haza a „huszonkettes csapdájából” sza­badulni továbbra is képtelen (egy hete a listavezető váciak hintettek ennyit Balázséknak), s az utolsó helyét szép lassan bebetonozó tarjáni alakulatot. További eredmények: Rákos­menti FC - RAFC Hungaríz 6-2 (2-0), Monor SE - Rubeola FC Csö­mör n. 5-7 (1-3). A Kispest FF - Dunakeszi Kinizsi FC mérkőzés el­maradt A Szegedi TE EHÖK SE - ESC Gyöngyös-MI és a Szuperinfó Vác FSE - Nyíradonyi Huszárok FC találkozókat későbbi időpont­ban játsszák. A bajnokság állása 1. Vác 10 9 0 1 91-45 27 2. Dunakeszi 10 8 1 1 82-40 25 3. Kispest 9 7 1 1 66-29 22 4. Rákosmente 11 5 2 4 62-49 17 5. Nyíradony 10 5 2 3 55-48 17 6. Csömör II. 10 4 1 5 52-48 13 7. Monor 11 4 1 6 58-57 13 8. Szegedi TE 10 4 1 5 50-59 13 9. Törökszentm. 11 3 2 6 95-111 11 10. Gyöngyös 10 3 1 6 38-55 10 11. RAFC H. 11 2 2 7 50-67 8 12. Salgótarján 11 1 0 10 37-128 3 Juhász a legjobb labdarúgás. Juhász Roland nyer­te a magyar aranylabda-szavazást, azaz a hazai sportújságírók sze­rint az Anderlecht légiósa volt 2011 legjobb magyar labdarúgó­ja. A voksolást szervező nbl.hu kedden tette közzé a végered­ményt, eszerint Juhász - aki 2009 után második alkalommal diadal­maskodott - 100 ponttal végzett az élen Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala, 98 pont) és Rudolf Gergely (Panathinaikosz, 76), va­lamint Tőzsér Dániel (Genk, 76) előtt. Juhász Roland december 19- én, a Sportcsillagok gálaestjén ve­szi át a díjat A végeredmény: 1. Juhász Ro­land (Anderlecht) 100, 2. Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala) 98, 3. Rudolf Ger­gely (Panathinaikosz) és Tőzsér Dániel (Genk) 76-76, 5. Hajnal Tamás (VfB Stuttgart) 31, 6. Szabics Imre (Sturm Graz) 25,7. Köteles László (Genk) 19, 8. Vanczák Vilmos (Sión) 18, 9. Gera Zoltán (West Bromwich Albion) 12, 10. Varga József (DVSC-TEVA) 8,11. Király Gábor (I860 München) 7. 12. Szalai Ádám (FSV Mainz), Elek Ákos (Videoton FC), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen) 5-5. Menczel Iván (1941-2011) November 26-án, életének 70. évében elhunyt Menczel Iván olimpiai bajnok labdarúgó, a Salgótarjáni BTC, a Tatabányai Bá­nyász és a Vasas egykori élvonalbeli fedezete. A volt remek játé­kos hamvasztás utáni búcsúztatása Budapesten, a Fáy utcában (Illovszky-stadion) lesz december 9-én, pénteken, 13 órakor. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Asztalitenisz top 12. A különböző korosz­tályok - gyermek, újonc serdü­lő, ifjúsági és felnőtt - TOP 12 Nógrád megyei küzdelmeit há­rom helyszínen: Szécsényben, Szendehelyen és Pásztón bo­nyolították le. A hét végén Pásztón zárult a viadal, ahol a még két hiányzó életkori kor­osztályban, újonc és ifjúsági fi­úk, hirdettek végeredményt. Eredmények. Újonc fiú: 1. Páris Artúr (Dózsa DSE Balas­sagyarmat), 2. Porubszki Mar­tin (FŐNIX ASE Rétság), 3. Ko­vács Gábor (Aloe-Invest Szer­va ASE Szécsény). Ifi fiú: 1. Páris Áchim (Dózsa DSE Balas­sagyarmat), 2. Szabó Gergő (Romhány), 3. Páris Artúr (Dó­2. Békési FKC 12 9 1 2 348-322 19 FKC - Primavera Mizse KC KMSE 16-20, Gyömrő VSK­Juniorok: Hevesi SE - XVI. zsa DSE Balassagyarmat). 3. Törökszentm. 13 9 0 4 391-335 18 39-22, Dabas-Diego KC - Gyön­Mogyoródi KSK 25-18, Vecsés kér. KMSE 27-24, Gyömrő VSK 4. Dabas-Diego 12 9 0 3 351-318 18 gyösi KK II. 33-29. SE - Dunakeszi VSE-Magyarság- Mogyoródi KSK 35-28, Vecsés Kézilabda 5. Balmazújváros 12 8 1 3 355-301 17 29-21, Gödöllői KC­SE Dunakeszi VSE 37-31, Gödöl­6. Bgy. Kábel SE 12 7 2 3 379-356 16 A bajnokság állása Lajosmizsei UKC 47-25, Salgó­lői KC - Lajosmizsei UKC 31 -23, NB l/B, Keleti csoport, férfiak 7. Eger Eszterházy 12 5 2 5 337-335 12 1. Békési FKC 12 11 0 1 422-333 22 tarjáni KC - Salgótarjáni Strand­Salgótarjáni KC ­Salgótarjáni 12. forduló: Kőnig-Trade­8. Gyöngyös II. 12 5 2 5 358-357 12 2. NYKSK-Nyírsulit 12 10 0 2 436-321 20 építők 19-24, AlbertirsaTKSC ­Strandépítők 40-25, Albert­Balmazújvárosi KK - Nyíregy­9. Nyíregyháza 12 5 0 7 353-355 10 3. Balmazújváros 12 10 0 2 412-31219* FTC II. 27-27. irsa TKSC - FTC II. 19-29. házi KSK-Nyír-Komplett 27-26, 10. Ózdi KC 13 5 0 8 373-388 10 4. Dabas-Diego 12 8 1 3 399-366 17 Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE 11. Hajdúböszörm. 12 3 1 8 335-379 7 5. Gyöngyös II. 12 8 0 4 364-331 16 A bajnokság őszi végeredménye A bajnokság őszi végeredménye- Hajdúböszörményi TE 29-31, 12. Primavera Mizse 12 2 0 10 326-360 4 6. Törökszentm. 12 7 0 5 353-318 14 1. Gödöllői KC 11 10 1 0 352-272 21 1. Salgótarjáni KC 11 10 0 1 389-295 20 Ózdi KC - Ceglédi KKSE 26-30, 13. Csömör 12 2 0 10 275-383 4 7. Hajdúböszörm. 12 5 1 6 369-381 11 2. XVI. kér. 11 9 0 2 320-266 18 2. VecsésSE 11 9 0 2 333-274 18 Balassagyarmati Kábel SE ­14. Hajdúnánás 12 0 0 12 300-374 0 8. Csömör 11 5 0 6 309-354 10 3. Vecsés SE 11 8 0 3 322-277 16 3. XVI. kér. KMSE 11 8 0 3 329-268 16 CLAAS-Törökszentmiklósi KE 9. Hajdúnánás 12 3 2 7 330-342 8 4. St Strandépítők 11 7 0 4 323-290 14 4. Dunakeszi VSE 11 8 0 3 353-306 16 34-29, Békési FKC - Primavera Juniorok: Balmazújvárosi KK 10. Ceglédi KKSE 12 4 0 8 307-324 8 5. Salgótarjáni KC 11 6 0 5 346-319 12 5. FTC II. 11 7 0 4 336-259 14 Mizse KC 38-36, Dabas-Diego- NYKSK-Nyírsuli-Nyír-Komp­11. Ózdi KC 13 3 1 9 363-406 7 6. Hevesi SE 11 6 0 5 254-255 12 6. Gödöllői KC 11 6 1 4 326-285 13 KC - Gyöngyösi KK II. 35-30, lett 34-31, Hajdúnánás-Robzol 12. Primavera Mizsel 2 3 0 9 283-382 6 7. Gyömrő VSK 11 5 0 6 266-267 10 7. Gyömrő VSK 11 4 1 6 271-301 9 Eger Eszterházy SZSE - Cső­2000 KSE - Hajdúböszörményi TE 31-31, Ózdi KC - Ceglédi 13. Eger Eszterházy 11 2 1 8 308-389 5 8. AlbertirsaTKSC 11 4 2 5 288-311 10 8. St. Strandépítők 11 4 0 7 312-327 7* mör 31-18. 14. Bgy. Kábel SE 11 1 0 10 252-348 2 9, FTC If 11 3 2 6 323-315 8 9. Hevesi SE 11 3 0 8 279-340 6 KKSE 32-26, Balassagyarmati 10. Mogyoród 11 3 1 7 294-322 7 10. Laiosmizsei UKC 11 3 0 8 291-335 4* A bajnokság állása Kábel SE - CLAÁS-Törökszent­NB II, Keleti csoport, férfiak, 11. Dunakeszi 11 1 1 9 268-336 3 11. Mogyoródi KSK 11 2 0 9 273-374 4 1. Ceglédi KKSE 12 11 1 0 384-302 23 miklósi KE félbeszakadt, Békési 11. forduló: Hevesi SE - XVI. kér. 12. Lajosmizse 11 0 1 10 269-395 1 12. AlbertirsaTKSC 11 1 0 10 247-375 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom