Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
3032011-12-28 / 302. szám
2 2011. DECEMBER 28., SZERDA NÓGRÁD MEGYE (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Bercsényi Lajos azt is elmondta, hogy példaértékű, egyhangú döntés született - politikai színezettől függetlenül - abban a kérdésben, hogy a Szent Lázár Megyei Kórház végre súlyának megfelelően, végre az országos áüagot elérő központi támogatásban részesüljön. - Ki kell mondani, hogy megyei kórházunk 24 százalékkal kevesebb támogatást kap a fekvőbeteg-ellátásra, míg járó betegek utáni támogatásban -10 000 főre lebontva - 42 százalékkal kap kevesebbet, mint az országos átlag. Ennek ellenére talpon vagyunk, és ezt szeretném megköszönni a kórház dolgozóinak és minden munkatársamnak - fejezte ki háláját a kórházigazgató. Becsó Zsolt azt emelte ki, hogy az elmúlt évtizedekben a kórház és a megyei önkormányzat együttműködése példaértékű volt, ennek köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben - bármilyen politikai összetételű megyei közgyűlés is volt - talán az egészAhol a sürgősség életet ment Az elmúlt évtizedekben a kórház és a megyei önkormányzat együttműködése példaértékű volt ségügy volt az egyetlen egy olyan terület Nógrád megyében, amelyben - a kórház érdekében - a pártok fölött álló együttműködés kialakulhatott.- A Nógrád Megyei Önkormányzat mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megye egészségügyének jó gazdája leSZÉCHÉNYI TERV MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az EiiropaFUniö támogatásával, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében valósul meg. gyen, hogy a megyei kórház a lehető legjobb színvonalon tudja ellátni, a rá kirótt, kötelező feladatokat. Büszke vagyok arra, hogy a mögöttünk hagyott 20 év jó együttműködéséből, 16 év, valamilyen formában az én személyemhez is kötődik. 1990-től számszerűsítve, egy folyamatos rekonstrukciós folyamat zajlott, amely négy ütemet élt meg. Ennek során több mint 9 milliárd forintnyi fejlesztési beruházás realizálódott. Ez a közös munka, számszerűsített eredménye. Bár január elsejétől, már nem a megyei közgyűlés lesz a fenntartója az intézménynek, de ettől függetlenül, mi nem fogunk eltávolodni a kórháztól, követni fogjuk az eseményeket, támogatni fogjuk az elképzeléseket. Szeretném megköszönni az itt dolgozók munkáját, hogy az elmúlt 20 évben együtt dolgozhattunk, munkatársak lehettünk - búcsúzott el az eddigi fenntartó nevében az elnök. Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az a projekt - amelynek köszönhetően sikerült a felújítani és műszerekkel ellátni a sürgősségi osztályt - hosszú évek előkészítési folyamatának, az itt dolgozók áldozatos munkájának köszönhető. A megemelkedett betegszám, a hátrányos helyzetű településekről érkező betegek egészségi állapota, nem kis mértékben indokolta ennek szükségességét. A projekt célja volt, hogy csökkentsék a betegek várakozási idejét; egységesítsék az ellátási folyamatokat, valamint az orvostechnológiai eszközöket; csökkentsék az ügyeleti költségeket; valamint az SOI ellátási rendszerhez való hozzáférés biztosítása komplex módon akadálymentesített körülmények között történhessen meg, mindezt a betegek elvárásaihoz igazodó esélyegyenlőség megteremtésével. A projekt összköltsége 548 551 853 forint volt, ebből a Nógrád Megyei Önkormányzat 54 864 944 forint önrészt biztosított, ami a teljes költség 10 százalékát teszi ki. A kiviteli terveket, a szerzői jog figyelembevétele alapján az engedélyezési tervdokumentációt összeállító SYNTRON Kft. készítette, a Nógrádterv Kft. aktív közreműködésével, míg az építési beruházás kivitelezője a STRABAGMML Kft. volt. Az orvosi gép-műszerek beszerzésére, az egyetlen pályázóval PICOSYSTEM Zrt. - név változás miatt VMD Kórházi Technológiai Zrt. - az eredményes tárgyalást követően kötöttek a szerződést, 118 160 287 forint értékben. Ugyancsak sikeres közbeszerzési eljárást folytattak a berendezési tárgyak, bútorok beszerzésére, a 3 meghívott vállalkozás közül a legkedvezőbb ajánlatot adó AVA-PACK Kft-vei. A projekt megvalósulása az itt dolgozók áldozatos munkájának is köszönhető Egyre gyakrabban hívnak rendőrt az iskolák A salgótarjáni Arany János tagiskola diákjainak tartott felvilágosító jellegű előadást a közelmúltban Bakos Norbert rendőr alezredes. A városi rendőrkapitányság közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és határrendészeti osztályának vezetője felhívta a figyelmet a szilveszterkor népszerű pirotechnikai eszközök fajtáira, kialakításuk, működésük és hatásuk szerint. Elmondta, hogy csak engedéllyel rendelkező értékesítőktől és kizárólag a tizennegyedik életévüket betöltött személyek vásárolhatnak ilyen eszközöket, és használatuknál felnőtt személynek is jelen kell lennie. Nagy Iván honismereti pályázat A Nagy Iván honismereti pályázat 2011. évi kiírására rengeteg színvonalas pályamű érkezett be. A kiemelkedő alkotásokat, idén is szakmai grémium bírálta el. A pályázók a díjakat a közelmúltban, a Nógrád Hely- történeti Múzeumban vehették át. Salgótarján. Bakos Norbert részletesen beszélt a petárdák és a tűzijátékok használatának balesetveszélyeiről, arról, hogy súlyos sérüléseket okozhatnak is ezek a termékek, éppen ezért használatuk különös figyelmet és óvatosságot igényel. A tanulók tájékoztatást kaptak arról is, hogy a megvásárolt pirotechnikai eszközöket többnyire csak az év végén és január 1jén használhatják fel, s ami megmaradt belőlük, azt vissza kell vinni az értékesítőnek, aki köteles azokat visszavenni. A rendőr alezredes beszélt az iskolákban gyakran előforduló diákok közötti veszekedésekről és verekedésekről, valamint azok büntetőjogi következményeiről is. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy-egy ilyen cselekmény - az iskolai fegyelmi felelősségre vonás mellett - mely esetekben von maga után rendőrségi eljárást, és milyen büntetések alkalmazhatók a fiatalokkal szemben. Az Iskola rendőre- program keretében a körzeti megbízottak rendszeresen ellátogatnak az intézményekbe, ahol a pedagógusoktól képet kapnak a tanulók magatartási problémáiról, s az esetleges jogsértő cselekményekről. Bakos Norbert ez alkalommal két problémás diákkal beszélgetett el az igazgató jelenlétében, amely során kitértek a fiatalok családi körülményeire, érdemjegyeire és szabadidős tevékenységeire is. Az oktatási intézmények szűkebb hazánkban egyre gyakrabban kérik a rendőrség segítségét, hogy a gyermekek megfelelő tájékoztatást kapjanak a szabálysértésekről és bűn- cselekményekről. Nógrád megye rendőrei a gyerekek biztonsága érdekében a jövőben is minden ilyen kérésnek eleget tesznek és szolgálatellátásuk során továbbra is személyesen jelennek meg az iskolákban. Nógrád megye. Idén, a történelem, helytörténet témakörben érkezett be a legtöbb pályamű. Az első díjat Kovács Krisztián: A Felső-Ludány római katolikus plébánia anyakönyvei 1741 — 1899 - Adalékok Ludány- Halászi XVIII-XIX. századi társadalomtörténetéhez; Póczos Sándor Salgótarján, Karancs utca 35.; Sarló Béla Andor A salgótarjáni üvegipar ünnepe és ünnepeltjei I. - A salgótarjáni öblösüveggyár alapítása és fejlődéstörténete (1892-1960) és Szenográdi Ferenc Szécsényi városi kavalkád 1993-2001 című pályamunkája nyerte el. Ugyanebben a kategóriában a második díjat dr. Kúti István Minden elmúlik egyszer... Szőcs Gyula nyugdíjas baráti körének története című dolgozata, míg a harmadik díjat Bakos Galambos János Szülőfalum Dorogháza és a családom története 1945-ig; dr. Kúti István A központi vasöntöde létesítményiroda története; Osgyáni Lajosné Volt egyszer egy újság... Bátonyterenyei Hírvivő (1991- 2011) és László Gyula A salgótarjáni Pothornik József föld alatti bányamúzeum megalkotásának története (1961 -1989) című tanulmánya nyerte el. Praznovszky Miklós Ferenc A nógrádsápi kastély titka című pályaművével pedig könyv- jutalomban részesült A néprajz témakörben, Paluch Norbert Rimóc táncai és táncélete című dolgozatát, a zsűri első díjjal jutalmazta. A művészettörténeti témakörben, dr. Baráthi Ottó Adalékok Balogh Balázs András cigány naiv festő életútjának és pályaképének megalkotásához című esszéjével a harmadik díjat kapta meg. Legvégül a Természeti és társadalmi erőforrások fejlesztésének és hasznosításának lehetőségei Nógrád megyében - témakörben a legjobb pályaműként, dr. Baráthi Ottó A vállalkozások főbb jellemzői, fejlesztésének szükségessége és lehetőségei Nógrád megyében című tanulmányával, az első díjat kapta meg. Második díjban egy szerzőpáros, Bernát Zsanett - Dudás Judit részesült, méghozzá A pásztói városrehabilitáció társadalmi és gazdasági hatásai című tanulmányukkal. A harmadik díjat pedig Berencsik Szabolcs „Hegyek között, völgyek között” - A salgótarjáni kistérség területi fejlődésének mozgató erői, és az ezekre építhető fejlődés lehetőségei a XX. században című pályaművével nyerte el. Szintén ebben a kategóriában pedig a Máté Helga- Törteli Éva szerzőpáros könyv- jutalmat kapott, A Hollókő- Szécsény-Ipolytarnóc turisztikai tengely működése és bővítésnek lehetőségei című dolgozatukért.