Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

3022011-12-27 / 301. szám

12 2011. DECEMBER 27., KEDD SPORTTÜKÖR Kosaras ősz - a számok tükrében A Konecranes-Salgótarjáni KSE kosárlabdázói a második helyen álló MTK Törökbálinttal azonos pontszámmal, harmadikként zár­ták az NB I/B-s pontvadászat Ke­leti-csoportjának nemrégiben vé­get ért őszi idényét (a rivális kéré­sére elhalasztott törökbálinti rang­adót később pótolják a csapatok). Dániel Tamás együttese a szezon­nyitón elszenvedett bajai veresé­gét követően zsinórban hét bajno­ki-, és négy kupamérkőzésen ma­radt veretlen, így bár az esztendő utolsó találkozóján, az éllovas Eger otthonában megszakadt a nagy so­rozat, a néhány hónapja még a megszűnés szélén álló piros-feke­ték méltán lehetnek büszkék ed­digi produkciójukra. A Hepp Ku­pa hazai rendezésű négyes döntő­je (január 7-8.), valamint a bajno­ki folytatás (január 14-én a Baja érkezik Salgótarjánba) elé egy­aránt nagy reményekkel tekintő megyeszékhelyi alakulat teljesít­ményét az alábbiakban a számok tükrében vizsgáljuk meg. Mérkőzésről mérkőzésre NB l/B, Keleti-csoport 1. forduló: Bajai Bácska FKE (idegenben) 63-78. 2.: Tiszaújvárosi-Tisza TV-Phoenix KK (otthon) 85-66. 3j Debreceni EAC (i) 96-79. 4- Szerencsi VSE (o) 100-51. 5j Nagykőrösi Sóly­mok KE (i) 110-85. 6j szabadnap. 7: Kecskeméti Főiskola (i) 63-55. 8j Óbudai Kaszások (o) 75-60.9~ MTK Törökbálint (i) elhalasztot­ták. 10.: EnterNet-Vásárhelyi Kosársuli (o) 74-58. 11.: EKF- Eger-Hész SE (i) 71-77. 3. Salgótarján 9 7 2 737-609 16 hazai pályán 4 4 0 334-235 8 idegenben 532 403-374 8 Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa 1. forduló: Egri VSI EKF (i) 83-56. 2j Kecskeméti Főiskola (o) 91-57. Nyolcaddöntő: EnterNet- Vásárhelyi Kosársuli (i) 93-72. Negyeddöntő: MAFC (o) 103 65. Csapatstatisztika A gárda az alapszakasz első ki­lenc mérkőzésén mezőnyből 49 (271 találat/549 kísérletből) szá­zalékos dobóteljesítményt produ­kált Ezen belül a közeli dobások­nak 66 (213/323), a középtávoliak- nak 30 (17/57), a távoüaknak (3 pontos) pedig 24 (41/169) százalé­ka volt sikeres. A javukra megítélt 237 büntetőből a játékosok 154-et értékesítettek, ami 65 százalékos pontosságnak felel meg. A csapat tagjai a 363 (40,3 mérkőzésen­ként) lepattanóból 271-et (30,1) sa­ját, míg 92-őt (10,2) az ellenfelek palánkja alatt kaparintottak meg. A szerzett labdák száma 98 (10,9), az eladott labdáké 142 (15,8), a gól- passzoké 153 (17), a blokkolt dobá­soké pedig 16 (1,8) volt Egyéni statisztikák Az őszi szezon folyamán össze­sen tizennégy játékost foglalkozta­tó tarjáni gárda legtöbbször a Surmann Péter, Sebők Tamás, Ko­csis Tamás, Hartvich Tamás, Godena Ferenc ötössel kezdte a mérkőzéseket, míg a cserepadról beszállók közül általában Surmann Gábor, Kiss Károly, Sza­bó Zoltán és - az idény második fe­lében - Likár Péter kapott komo­lyabb lehetőséget A legjobb, legki­egyensúlyozottabb teljesítményt a rendkívül sokoldalú, s tanári irá­nyítójátékával a csapat eredmé­nyes szereplésében elévülhetetlen érdemeket szerző Surmann Péter, valamint a palánk alatti területeket uraló rutinos csapatkapitány Hartvich Tamás nyújtotta, a többi­ek produkciója ugyanakkor megle­hetősen hullámzóra sikeredett. (Az alábbi statisztikák csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.) Volzovár Tamás Játszott mérkőzés/perc: 6/26 (4,3-es mérkőzésenkénti átlag). Szerzett pont/átlag: 8/1,3. Összes dobás: 2/9 (22%). Közeli dobások: 1/3 (33%). Középtávoli dobások: 1/5 (20%). Távoli (3 pontos) dobá­sok: 0/1 (0%). Büntető dobások 4/6 (67%). összes lepattanó: 5 (0,8). Védő lepattanó: 3 (0,5). Támadó le­pattanó: 2 (0,3). Szerzett labda: 0 (0). Eladott labda: 0 (0). Gólpassz: 0(0). Blokkolt dobás: 0(0). Surmann Péter Játszott mérkőzés/perc: 8/245 (30,6). Szerzett pont/átlag: 95/11,9. Összes dobás: 31/58 (53%). Közeli dobások: 23/34 (68%). Középtávoli dobások: 1/7 (14%). Távoli (3 pon­tos) dobások: 7/17 (41%). Büntető dobások: 26/37 (70%). összes le­pattanó: 54 (6,8). Védő lepattanó: 45 (5,6). Támadó lepattanó: 9 (1,1). Szerzett labda: 19 (5,6). Eladott lab­da: 20 (2,5). Gólpassz: 55 (6,9). Blokkolt dobás: 0 (0). Sári Máté Játszott mérkőzés/perc: 3/11 (3,7). Szerzett pont/átlag: 2/0,7. Összes dobás: 1/2 (50%). Közeli do­bások: 1/1 (\00%). Középtávoli do­bások: 0/0 (0%). Távoli (3 pontos) dobások: 0/1 (0%). Büntető dobá­sok: 0/0 (0%). Összes lepattanó: 0 (0). Védő lepattanó: 0 (0). Támadó lepattanó: 0 (0). Szerzett labda: 0 (0). Eladott labda: 5 (1,7). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). Kiss Károly Játszott mérkőzés/perc: 7/141 (20,1). Szerzett pont/átlag 60/8,6. Összes dobás: 24/60 (40%). Közeli dobások: 18/28 (64%). Középtávoli dobások: 2/9 (22%). Távoli (3 pon­tos) dobások■ 4/23 (17%). Büntető dobások 8/12 (67%). összes lepat­tanó: 39 (5,6). Védő lepattanó: 32 (4,6). Támadó lepattanó: 7 (1). Szer­zett labda: 7(1). Eladott labda: 14 (2). Gólpassz: 6 (0,9). Blokkolt do­bás: 0 (0). Szabó Zoltán Játszott mérkőzés/perc: 8/135 (16,9). Szerzett pont/átlag: 30/3,8. Összes dobás: 10/33 (30%). Közeli dobások 7/11 (64%). Középtávoli dobások 2/5 (40%). Távoli (3 pon­tos) dobások 1/17 (6%). Büntető dobások 9/16 (56%). Összes lepat­tanó: 18 (2,3). Védő lepattanó: 12 (1,5). Támadó lepattanó: 6 (0,8). Szerzett labda: 10 (1,3). Eladott lab­da- 11 (1,4). Gólpassz: 8 (1). Blok­kolt dobás: 0 (0). Sebők Tamás Játszott mérkőzés/perc: 9/208 (23,1). Szerzett pont/átlag: 89/9,9. Összes dobás: 30/76 (39%). Közeli dobások 24/43 (56%). Középtávoli dobások2/U (18%). Távoli(3pon- tos) dobások 4/22 (18%). Büntető dobások 25/29 (86%). Összes le­pattanó: 40 (4,4). Védő lepattanó: 33 (3,6). Támadó lepattanó: 7 (0,8). Szerzett labda 14 (1,6). Eladott lab­da: 19 (2,1). Gólpassz: 25 (2,8). Blokkolt dobás: 2 (0,2). Hartvich Tamás Játszott mérkőzés/perc: 9/256 (28.4) . Szerzett pont/átlag: 154/17,1. Összes dobás: 59/93 (63%). Közeli dobások 51/73 (70%). Középtávoli dobások 3/5 (60%). Távoli (3 pontos) dobások 5/15 (33%). Büntető dobások 31/42 (74%). Összes lepattanó: 59 (6,6). Védő lepattanó: 42 (4,7). Tá­madó lepattanó: 17 (1,9). Szerzett labda: 8 (0,9). Eladott labda 11 (1,2). Gólpassz: 5 (0,6). Blokkolt da bás: 5 (0,6). Surmann Gábor Játszott mérkőzés/perc: 8/140 (17.5) . Szerzett pont/átlag 76/9,5. Összes dobás: 26/48 (54%). Közeli dobások 21/29 (72%). Középtávoli dobások 0/2 (0%). Távoli (3 pon­tos) dobások 5/17 (29%). Büntető dobások 19/26 (73%). Összes le­pattanó: 21 (2,6). Védő lepattanó: 13 (1,6). Támadó lepattanó: 8(1). Szerzett labda 4 (0,5). Eladott lab­da: 11 (1,4). Gólpassz: 19 (2,4). Blokkolt dobás: 0 (0). Stork Dávid Játszott mérkőzés/perc: 6/ 33 (5.5) . Szerzett pont/átlag: 4/0,7. Összes dobás: 2/5 (40%). Közeli dobások 2/3 (67%). Középtávoli dobások 0/2 (0%). Távoli (3 pon­tos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobások 0/0 (0%). Összes lepat­tanó: 12 (2). Védő lepattanó: 9 (1.5) . Támadó lepattanó: 3 (0,5). Szerzett labda: 2 (0,3). Eladott labda: 4 (0,7). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). Wejwár Dávid Játszott mérkőzés/perc: 4/14 (3.5) . Szerzett pont/átlag: 0/0. összes dobás: 0/0 (0%). Közeli do­bások 0/0 (0%). Középtávoli dobá­sok 0/0 (0%). Távoli (3 pontos) do­bások 0/0 (0%). Büntető dobások 0/0 (0%). Összes lepattanó: 3 (0,8). Védőlepattanó: 2 (0,5). Támadó le­pattanó: 1 (0,3). Szerzett labda: 0 (0). Eladott labda: 3 (0,8). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). Godena Ferenc Játszott mérkőzés/perc: 9/233 (25.9) . Szerzett pont/átlag: 95/10,6. Összes dobás: 43/62 (69%). Közeli dobások 43/62 (69%). Középtávoli dobások 0/0 (0%). Távoli (3 pontos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobások 9/31 (29%). Összes lepattanó: 67 (7,4). Védő lepattanó: 45 (5). Támadó le­pattanó: 22 (2,4). Szerzett labda 12 (1,3). Eladott labda: 23 (2,6). Gólpassz: 15 (1,7). Blokkolt dobás: 5(0,6). Likár Péter Játszott mérkőzés/perc: 4/74 (18,5). Szerzett pont/átlag: 27/6 fi. Összes dobás: 7/18 (39%). Közeli dobások 6/11 (55%). Középtávoli dobások 0/1 (0%). Távoli (3 pon­tos) dobások 1/6 (17%). Büntető dobások 12/20 (60%). Összes le pattanó: 21 (5,3). Védő lepattanó: 14 (3,5). Támadó lepattanó: 7 (1,8). Szerzett labda: 9 (2,3). Eladott lab­da- 2 (0,5). Gólpassz: 1 (0,3). Blok­kolt dobás: 4(1). Kocsis Tamás Játszott mérkőzés/perc: 9/269 (29.9) . Szerzett pont/átlag: 93/10,3. Összes dobás: 34/80 (43%). Közeli dobások 14/20 (70%). Középtávoli dobások 6/10 (60%). Távoli (3 pontos) dobások 14/50 (28%). Büntető dobások 11/18 (61%). Összes lepattanó: 21 (2,3). Védő lepattanó: 20 (2,2). Tá­madó lepattanó: 1 (0,1). Szerzett labda- 13 (1,4). Eladott labda 18 (2) . Gólpassz: 19 (2,1). Blokkolt de bás: 0 (0). Michal Tarabus Játszott mérkőzés/perc: 1/13 (13). Szerzett pont/átlag: 2/2. Összes dobás: 1/3 (33%). Közeli de bások 1/3 (33%). Középtávoli de bások 0/0 (%). Távoli (3 pontos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobá­sok 0/0 (0%). Összes lepattanó: 3 (3) . Védő lepattanó: 2 (2). Támadó lepattanó: 1 (1). Szerzett labda 0 (0). Eladott labda: 0 (0). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). A tarjáni csapat őszi sikereiből oroszlánrészt vállaló Surmann Péternél ál­talában a legjobb helyen volt a labda FOTÓ: Hüvösi Csaba Rangadót nyert a Caffé Orchidea teremlabdarúgás Balassagyarmat 26. téli bajnoksága a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért Kanyó Ferenc Balassagyarmat városi teremfo­ci bajnokságában a 6. fordulót ren­dezték meg. Az old-boys csoport rangadóját az előző győztes, Caffé Orchidea hátrányból fordítva, Hodászi két góljával legyőzte a No Name csapatát. Az A.C. Romák gyorsan értésére adták a Focisokk­nak, hogy ki az esélyes, amikor az első negyedóra végén két perc alatt háromgólos előnyre tettek szert, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Az első osztály első meccsén jött az első meglepetés. Az esélyes Rocco egy perc alatt összeszedett kétgólos hát­rányát negyedóra játékot követően ugyanennyi idő alatt egalizálta, de az újabb hátrányát már nem tudta ledolgozni. A listavezető pizzások egy nagyon jó kis meccset játszot­tak a Favorittal, amely a hajrában az egyenlítésért küzdött, közben újabb gólt kaptak, így vesztettek. Az Észak Kapuja gyorsan hátrány­ba került a Kalotherm ellen, így fu­tottak az eredmény után, de végül még kaptak egy gólt A Babcsán Spíelerek egy meccsen majdnem dupla annyi gólt szereztek, mint az eddigi négyen, míg a Cserhát Print eggyel többet, mint eddigi meccse­in, végül a gólgazdag találkozót előbbiek nyerték meg. A csoport újabb rangadóján a Hiénák ezúttal nyerni tudott egy öngólnak is kö­szönhetően a Cortez ellen, így meg­tartotta harmadik helyét A máso­dik ligában a Babcsán majdnem el­szórakozta biztosnak tűnő mérkő­zését Futballerz ellen, míg az XXX nem adott esélyt a Pici-Cselnek. A csoportot vezető Nyomdászok egy félidő alatt ötöt rúgtak aztán önma­gukat, szórakoztatták. Eredmények Abszolút csoport, I. osztály Rocco - Üget FC 4-5 (2-2). GL: Bogdány Cs. (2), Kardos, László, ill. Pancsovai (2), Mészáros, Mut­ter, Bogdány Cs. (öngól). Dolce Vita Pizzéria - Favorit 3-1 (1-0). GL: Kakuja, Szabó, Kelecsényi T., ill. Kómár. Kalotherm Zrt - Észak Kapuja 2-0 (1-0). GL: Balázs, Sági. Babcsán Spielerek - Cserhát Print 7-4 (3-2). GL: Scmidt (2), Béres M. (2), Nemcsok (2), Zachar, ill. Béres K. (2), Molnár, Holes. Hiénák - Cortez 2-1 (0-0). GL: Weigerding, Balga (öngól) ill. Ko­vács. A bajnokság állása: 1. Dolce Vi­ta Pizzéria (17-7) 14 pont, 2. Klotherm Zrt. (14-4) 14,3. Hiénák (10-5) 12, 4. Cortez (11-10) 8, 5. Észak Kapuja (8-8) 8, 6. Rocco (13-15) 6, 7. Babcsán Spíelerek (12-11) 5,8. Üget FC (10-15) 5,9. Favorit (6-12) 3,10. Cserhát Print (7-21)0. II. osztály Babcsán Művek ff. - Futballerz 4-3 (3-1). GL: Kovács A. (2), Gyenes (2), ül. Rédei (2), Ábrahám. XXX - Pici-Csel FC 0-7 (0-3). GL: Nagy G.(2), Bódis (2), Molnár, Rónási, Beniczky (öngól). Nyomdász FC - ZESZ 5-0 (5-0). GL: Kalmár (3), Zolnyánszki (2). Szabadnapos: Ipolyszög. A bajnokság állása: 1. Nyom­dász FC (23-7) 14 pont, 2. Babcsán Művek II. (21 -14) 9,3. Pici-Csel FC (24-7) 9, 4. Ipolyszög (16-10) 8, 5. Futballerz (7-20) 3, 6. XXX (4-21)2, 7. ZESZ (5-21) 1. Oldb-boys csoport AC Romák - Focisokk 5-1 (3-0). GL: Kuris(2), Virág, Oláh T., Strihó, ül. Kovács. Caffé Orchidea - No Name 2-1 (1-1). GL: Hodászi (2), ill. Zöld L. A bajnokság állása: 1. No Name (18-6) 12 pont, 2. Caffé Orchidea (14-7) 12,3. A.C. Romák (11-12) 5,4. Focisokk (7-25) 1. 6. forduló. December 27., kedd. 17 óra (II): XXX - Futballerz. 17.50 (II): Ipolyszög - Pici-Csel FC. 18.40 (II): Babcsán Művek II - ZESZ. De­cember 28., szerda. 17 (o): No Name - AC Romák. 17.50 (o): Fo­cisokk FC - Coffe Orchidea. 18.40 (I): Cortez - Kalotherm Zrt. Decem­ber 29, csütörtök 17 (I): Babcsán Spielerek - Hiénák. 17.50 (I): Liget FC - Cserhát Print 18.40 (I): Favo­rit - Rocco. 19.30 (I): Észak Kapu­ja - Dolce Vita Pizzéria. Szabadna­pos: Nyomdász FC. Jelenet a Pici-Csel FC - XXX (fehér sportszárban) mérkőzésről

Next

/
Oldalképek
Tartalom