Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

3002011-12-24 / 300. szám

2011. DECEMBER 24., SZOMBAT NOGRAD MEGYE 3 Lezárult a TDM „Havas - Medves” játéka December 20-ra virradóra le­esett az első hó a Medvesen, erről tanúskodott a Rónafalu határában beüzemelt webkamera képe. Ha nem is lehet még síelni a fennsí­kon, az 1 centiméteres hólepel már elegendő ahhoz, hogy a játék befejeződjön. A Salgótarján Helyi TDM Köz­hasznú Egyesület december 5-én hirdette meg az akciót, amelyben egy internetes űrlap kitöltésével lehetett megtippelni az első hó le­esésének napját A játékra össze­sen közel száz tipp érkezett, amelyből mindösszesen csak öt vonatkozott a végül „befutó” de­cember 20-i napra. A nyertesek ki­sebb ajándékokat, így könyveket, minőségi bort és házi lekvárt (mint helyi termékek), vásárlási utalványt, ajándékcsomagot, bög­rét, termoszt nyertek - amelyeket az egyesület tagsága ajánlott fel. A nyerteseket e-mailben értesíti a szervezet, akikhez az ajándékok postán jutnak el, mivel a nyerte­sek mindegyike az ország külön­böző részeiből származik.- A „Havas - Medves” játék iga­zából az egyik TDM-tagunk, Nagy Szabolcs ötlete volt, amit szerveze­tünk felkarolt és kiterjesztett - je­lezte kérdésünkre Kelecsényi Pé­ter TDM-menedzser.- A tippelős játékot a visszajelzé­sek alapján nagyon öüetesnek talál­ták a résztvevők, amivel az volt a cé­lunk, hogy felhívjuk a figyelmet desztmációnk szépséges környeze­ti adottságaira. Eredetileg úgy ter­veztük, hogy a játékkal a környék­ben élőket fogjuk elérni, mivel az ajándékok is ilyen jellegűek voltak, de az eredmények azt mutatják, hogy országosan komolyabb érdek­lődés mutatkozott a felhívásunk irá­nyába, aminek nagyon örülünk. A sikeres játékot követően most egy újabb játékot indítunk, Iparkodj Salgótarjánba(n)! címmel, amely 2012. március 31-ig fog tartam. A já­ték fődíja egy 2 éjszakás 2 fő részé­re szóló aktív tavaszi hétvége a Salgó Hotelben. A 2. helyezés 1 da­rab ajándékcsomag, amely tartal­maz: 1 darab nyársalóvasat, 1 da­rab piknikcsomagot 4 fő részére, 1 db polártakarót és 1 db hátizsá­kot, míg a 3. helyezett egy helyi ter­mékekből álló ajándékcsomagot vihet haza, amely tartalmaz: 1 da­rab Salgótarján fotóalbumot, 2 üveg szabadon választható sava­nyúságot és 1 üveg termelői ve­gyes virágmézet. A játék közhasz­nú egyesületünk facebook-pro- filján, a www.facebook.conv' salgotarjantdm címen érhető majd el. Kéri István Másodszor is a Carnegie Hallban több alkalommal is részt vett az észak-magyarországi trombitás­találkozón, ahol mindig jó kriti­kát és egyszer különdíjat is ka­pott. 2002-ben különdíjas lett Zalaegerszegen az országos Lubik Imre trombitaversenyen. Ekkor határozta el, hogy a zenei Egy átlagember számára már az is felér egy kisebb­fajta csodával, ha átutazva az óceánon megláthatja Amerikát, sétálhat a világ fővárosának tartott New Yorkban. Arról nem is szól va, hogy milyen élmény le­het a Broadway-en színház­ba menni vagy egy koncertte­rembe bejutni. Nos, az alig húszéves salgótarjáni fiatalem­bernek, Pálfalvi Tamásnak mindez megadatott, de ennél sokkal több is. Ugyanis, mint zenekari tag ma, szenteste is mét fellép a Carnegie Hall­ban, majd de­cember 28-án új­ra a közönség elé lép az akusztiká­járól világhírű koncertterem pó­diumán. Sőt már ta­valy ilyenkor is mód­ja volt ott szerepelni! Pálfalvi Tamás a New York melletti Bard College harmad­éves hallgatója. Az American Symphony Orchestra tagjaként egy tíznapos zenei kurzus záró­aktusaként lép fel a két hangver­senyen. Több mint tíz évnyi ta­nulás és sok nagy sikerű szerep­lés vezette idáig a felettébb te­hetséges trombitást. 1991-ben született Salgótarjánban. Mint a helyi Arany János Általános Is­kola tanulója sikerrel vett részt különböző - matematika, iroda­lom, német, mesemondás, nyelv­tan - tanulmányi vetélkedőkön valamint a labdarúgás, röplab­da és atlétika sportágak verse­nyein. Egy alkalommal elnyerte a „Jó tanuló, jó sportoló” díjat is. Zenei tanulmányait hétéves ko­rában, 1998-ban kezdte a salgó­tarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény­ben. Tanára Szabó István volt. Szinte a kezdetektől mindmáig megannyi meghívást kapott szü­lővárosában különböző társadal­mi eseményre, kulturális, művé­szeti rendezvényre. 2000-től megkapta a különdíjasok között. Két alkalommal (2007-ben és 2008-ban) lett első a Weiner ta­nulmányi versenyen, s középis­kolásként ugyancsak kétszer (2007-ben és 2009-ben) szerzett második helyezést Brnóban a nemzetközi trombitaverseny fő­iskolás, illetve a master (felnőtt) kategóriájában. 2007-ben el­nyerte a Prága tehetsége-díjat. 2009-ben különdíjat kapott Bu­dapesten egy országos zene­kari versenyen szólóproduk­ciójáért. Többször is nyert or­szágos versenyt a Weiner fú­vószenekar, valamint a Weiner Brass tag­jaként. Már kö­zépiskolás korá­ban számos nyert felvételt az egyesült álla­mokbeli Bard Collégbe. Már azon év decemberében meg­nyerte az iskolaversenyt, a Con­certo Competitiont. 2010 márci­usában ötödmagával - egyedüli elsőévesként és egyedüli ma­gyarként - bejutott a washingto­ni National Trumpet Com­petition, az országos egyetemi amerikai trombitaverseny har­madik, döntő körébe az under graduate divisionban. A három­fordulós verseny első fordulójá­ra hangfelvételt kellett küldeni, a másik kettő pedig élőmeghall­gatás volt. Közvetlen ez után el­jutott a nemzetközi Chicago Brass fesztivál fináléjába, ahol különdíjat kapott. Fellépett to­vábbá más amerikai városban - Con­necticutban, Kingstonban Pálfalvi Tamás ma, szenteste New Yorkban szólaltatja meg szeretett hangszerét pályán tanul tovább és a muzsi­kának szenteli életét. 2005-ben nyert felvételt a bu­dapesti Weiner Leó Zeneművé­szeti Szakközépiskolába, ahol Huszár Gábor növendéke volt. A középiskolai tanulmányok négy éve során számos koncerten és megmérettetésen vett részt. 200ó-ban megnyerte az orszá­gos szakközépiskolás trombita­versenyt Budapesten, ahol első korcsoportosként a fődíjat is pai országban - Ausztriában, Csehországban, Lengyelország­ban Németországban - koncer­tezett, fellépett Erdélyben és a Felvidéken is. Lehetősége volt szólót játszania a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekarral, a ne­ves budapesti Liszt Ferenc Ka­marazenekarral, a szintén jó hí­rű prágai filharmonikusokkal, a mecklenburgi kamarazenekar­ral, a hamburgi Cameratával. 2009 nyarán érettségizett és és Poughkeepsie- ben - is. Az eddigi legemlé­kezetesebb szereplése a fentebb említett 2010-es két karácsonyi koncert volt a New York-i Carnegie Hallban. A 2009-es Concerto Competition fődíja­ként 2011 februárjá­ban a Fisher Center­ben az American Symphony Orchest- rával két, Leon Botste- in vezényelte hangverse­nyen lépett fel, ahol általa válasz­tott két darabot adhatott elő a ze­nekar kíséretében. Azóta is szá­mos fellépése volt különböző or­szágokban és zenekarokkal, de szólistaként is mindig sikerrel szerepelt mind a szakemberek, mind a zeneszerető publikum előtt. Az elmúlt bő évtized során fokozatosan mind rangosabbá vált eredménylistája... Pálfalvi Tamást istenáldotta ta­lentuma, tanulmányai során megszerzett, folyamatosan elmé­lyülő szakmai tudása, továbbá szorgalma, kulturált, szerény magatartása jogosítja fel arra, hogy a fentiekben körvonalazott programok résztvevője legyen és azokon képviselje a magyar művészeti életet és öregbítse szerte a világon nemzeti kultú­ránk jó hírnevét. S még mindig csak az elején tart a zenei karri­erjének, hazai és nemzetközi pá­lyafutásának ... Csongrády Béla RÓLUNK SZÓL BARÁTHI OTTÓ Karácsony: jelképek és értékek Miközben a minap a „ládafiából” előkerestem a karácsonyfa „felöltöz­tetéséhez” szükséges kellékeket, fel­merült bennem- az örökzöldfa és mindaz, amit ágaira aggatunk, nem csupán díszítőelemként szol­gál', fontos szimbolikus tartatommal is bír. És ami ettől is fontosabb: a ka­rácsony szellemi és lelki értékeket hordoz és közvetít Karácsony ünnepével szorosan összefügg a karácsonyfa, amely né­met eredetű. Állítólag maga Luther Márton fontosnak tartotta az örök­zöldfa állítását Az első, csillagokkal és gyertyákkal ékesített karácsonyfa- ábrázolás egy 1509hen készült réz- karcrólmaradtmnkAzöldelIőfaaz élet, a termékenység és a növekedés jelképe. Goethe, a nagy német költő gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklő fáról ír és az ő korában ezek „természetes” díszei voltak a fáknak. A gyertya annak a világos­ságnak a jelképe, amit Krisztus ho­zottá világfia, hiszenőmaga a világ nak világossága. A keresztény szim­bolikában a fény az élet jelképe. Az alma a Paradicsomra és a kará­csony ünnepének paradicsomijello gére emlékeztet Helyét később a kez­det és végjződés) nélküli gömbökvet- tékát, mint az örökkévalóság jelké pei, formájuk pedig a tökéletességet fejezi kL Krisztus jelképének fogha­tó fel a dió: zöld keserű burka Krisz­tus földi szenvedéseire, csonthéja a keresztfájára, a benne levő mag pe­dig Krisztus isteni természetére utal A fa tetejére tűzött csillag a betlehe­mi csillag csodáját idézi A fára ag gatottkis harangocskák óvnak a sze- rencsHIenségtől, és egyúttal hirdetik az örömhírt is: Jézus Krisztus meg születését Az említett szép szimbólu­mok nélkülözhetetlen tartozékai ko- runkkarácsonyánakisdeazünnep- kör lényege ma is szellemiségében rejlik Hiszem: a karácsony nem csu­pán ajándékozásról kell szóljon, de a szeretettől, az összetartozásról és a békéről Az igazi értékekről Arról is, hogy csak a család alkal­mas a közösségi életre való felkészí­tésre, a szolidaritás magjának elve­tésére. Hogy csak az így felnövő nemzedék képes az együttműködés megteremtésére. A szimbólumok hi­vatása, hogy emlékeztessenek, az értékeké, hogy motiváljanak és mű­ködjenek Ne csak karácsonykor. „Betlehem Csillaga” Debrecenben is ragyogott Csuka Enikő Szalmatercs-Debrecen. Kedves kis te­lepülés, hangulatos utcák, beszédes, vidám, mosolygós, tettre kész embe­rek, összetartó közösség - ha rövi­den, tömören szeretnénk fogalmaz­ni, talán ezekkel a jelzőkkel lehetne legjobban jellemezni Szalmatercset. A hangulatos falucska így, kará­csony küszöbén azonban kedveske­dik még egy dologgal lakosainak: új­raélesztve a hagyományt, Jézus szü­letésének örömhírét hirdető szép szokással, a betlehemezéssel. A ka­rácsony előtti napokban a gyerekek „nyakukban veszik a falut” és pász­tornak, angyalkának öltözve viszik a betlehemi jászolt a családokhoz. Énekkel, csengőszóval vonulnak vé­gig Szalmatercs utcáin és amely ház lakói beengedik őket - és a jászolban fekvő Kisjézust - azoknak kedves kis műsorral teszik szebbé az ünne­pi előtti várakozást. A szalmatercsi, „Betlehem Csillaga” névre keresztelt csoport vezetője, Illés Lászlóné örömmel számolt be arról, hogy a helyi csoport idén ünnepli fenn­állásának 21. évfordulóját s mintegy 70 gyermek fordult meg nála az elmúlt évek során. A többnyire alsó és felső ta­gozatos nebulókból álló, betlehemezők többtucatnyi fellépésen vannak túl: óvo­dákban és idősek otthonában is jártak már, nemrégiben pedig magasabb szin­ten is próbára tehették rátermettségü­ket, hiszen a XXI. nemzetközi betlehe- mes találkozón is képviselték szűkebb pátriánkat. Az összejövetelre - amely­nek Debrecen adott otthont - öt ország (Szlovákia, Románia, Ukrajna, Szerbia és Magyarország) 40 csoportja 460 fő­vel érkezett. A fiatalok örömmel vettek részt a találkozón és maradandó élmé- - Kezdeményezésünk célja egyrészt nyekkel gazdagodva tértek haza. a hagyományőrzés, másrészt pedig az, m NEMZETKÖZI BETLEHEMEI T*’HKOZÓ OElKt __. ;aneÍÍ 9II A szalmatercslek Debrecenben is bemutatkoztak, ezzel is öregbítve községük hírnevét hogy az embereket lélekben is felké­szítsük Jézus születésére. Ezt a népszo­kást szívesen ápoljuk, a gyerekek min­den évben szép számmal jelentkeznek és nagy kedvvel jönnek a próbákra is. Nagy örömömre szolgál, hogy jelenleg olyan gyerekek is vannak a csoport­ban, akiknek már a szülei is részt vet­tek a hagyományőrzés ezen formájá­ban. Egyre több helyre kapunk meghí­vást. Ez szintén boldogsággal tölt el minket, hiszen ilyen módon is öregbít­jük községünk hírnevét - zárta gondo­latait Illés Lászlóné, aki a gyerekek és saját maga nevében ezúton fejezi ki kö­szönetét a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet­nek, a Nógrád Megyei Levéltárnak, a szalmatercsi önkormányzatnak, Cson­ka Andrásáénak, Mede Nándornénak, HorváthnéDobsonyi Mónikának és egy egyetemi tanárnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom