Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

2992011-12-23 / 299. szám

12 2011. DECEMBER 23., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Cikluszárás - tanulságokkal satis * Barta Luca fot&sts sportágban megszokott igen né­pes mezőnyben találták magu­kat, mértékadó egyesületek leg­jobbjai között, de azért most is akadtak olyan számok és kor­osztályok, ahol egy, vagy két fu­tamban is elfértek az indulók, s itt persze nem hangzik túl rosz- szul a hatodik, nyolcadik helye­zés. Barta Luca, Ruzsin Szabina, Komka Gábor, Nagy Balázs, Preisler Máté, Szolnoki Kende és Tóth Kristóf a mezőnyök létszá­mától függetlenül azok második felében vagy vége felé végeztek, kivéve a több sportágat kóstol­gató Lucát, aki a legrövidebb mellúszó számban 6. helyével épp bekerült az első harmadba, s Nagy Balázsnak is jutott egy 9. hely. úszás. A BVSC szokásos ciklus­záró versenyével véget ért az idei szezon és a Salgótarjáni GDSE úszói is befejezték az évet. A kétnapos fővárosi viadalon csak jó féltucatnyian neveztek a mieink közül, s most nem mondhatni, hogy maradandót alkottak sem az elért idők, sem az eredmények terén. Mentsé­gükre legyen mondva, hogy a Belejöttek a versenyzésbe autósport Apa, fia off road páros - Egy év alatt bajnoki címig vitték A karancskeszi Kiss Dániel és édesapja Kiss János eb­ben az évben kezdtek el off road versenyekre járni és az esztendő végére már egész szép eredménnyel büsz­kélkedhetnek, mert elsők lettek az Észak Trophy baj­nokság kis normál kategóriájában. Nyár elején Karancskesziből a Kiss család „túrázás címszóval” indult neki a hegyeknek, hogy megnézzék Pásztón a bevezető­ben említett versenysorozat első állomását, a Mátra Trophy ver­senyt Mikor odaértek, megpihen­tek, Dani és apukája eltűntek egy időre, majd mikor előkerültek, mosolyogva közölték, hogy bene­veztek a versenyre, kis normál ka­tegóriába indultak és már a gép­átvétel is megtörtént. Rá egy órá­ra ők indultak elsőnek Suzuki Vitarájukkal.- Júliusban volt a verseny, tehát mondanom sem kell, hogy rette­netes hőség volt, nagy szárazság, ezáltal fullasztó por a kocsiban. Az éjszakai speciálban, ami a verseny elején volt, rácsúsztunk egy fára, ahol összetört az autónk egész bal oldala, az üveg kitört, az ajtót pe­dig nem lehetett kinyitni, tehát az ablakon tudtam ki-be mászni - emlékezik vissza a még csak friss jogosítvánnyal rendelkező 18 éves Dani Továbbiakban is sok izgal­mat rejtett magában a futam, de a nappali speciált is jól sikerült tel­jesíteniük, így megérdemelt volt a dobogón a második helyezés. A következő erőpróba Kazincbarci­kán a Vadna Trophy volt, ahol na­vigátorváltás történt, Kovács Péter ült az apuka helyére. Ez a verseny is hasonló izgalmakat és nehézsé­geket tartogatott, de első helyezet­tek lettek a fiúk, hasonlóképpen a debreceni futamon is, Karancs- kesziben a hazai pályán már is­mét a jól „összeszokott” duó in­dult: apa és fiú.- Éjszaka még minden tökéletes volt, jó időt mentünk a speciálban, megtaláltuk az összes ellenőrző pontot és az előírt akadályokat is teljesítettük. Ám szombaton nem úgy sikerült a kilépő egy szaka­dékból, ahogy azt szerettük volna és az első féltengelycsukló eltört. Ekkor elkeseredve, majdnem feT adtuk a küzdelmet, de versenytár­saink biztatására folytattuk a csa­tát a pontokért - idézi fel a bonyo­dalmakat János, az apuka. A végeredmény itt is magáért beszélt, hiszen így is felállhattak a győzelmi emelvény harmadik fokára. A zárófutam Béren, a TDi Power versenyen dőlt el, hogy hol végeznek év végén az összetett­ben. Csodálatos tájakra vezette őket az itiner, állatkert mellett, majd mély vízmosásokban, sza­kadékok alján, patakátkeléssel, sűrű erdőben az utat keresve ér­tek célba és ezüstérmet akasztot­tak a nyakukba. Ezzel az Észak Trophy bajnokságon kis normál kategóriában apa és fia a Vitarával a dobogó legfelső foká­ra állhatták fel. Mint lapunknak elmondták, a jövőben is szeretnék folytatni a versenyzést, akár ma­gasabb kategóriában is, de ehhez szponzorokra, támogatásra is szükségük lenne. Gera Isten segítségét kéri a visszatéréshez Sikeres operációja után elhagyta a mankókat és el­kezdte a rehabilitációt Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója, aki november végén a bal térdében külső szalagszakadást szenve­dett, és ebben a szezonban már nem léphet pályára. „Emlékszem, hogy kifordult a térdem” - idézte fel szerdán a tör­ténteket a klub honlapján a 32 éves futballista, aki súlyos sérü­lése óta először nyilatkozott. „Ko­rábban többször is normálisan fordultam, ahogy ez egy mérkő­zésen lenni szokott, ezúttal azon­ban leragadt a lábam, és kicsava­rodott. Reménykedtem, hogy nem súlyos a dolog, de a vizsgá­latok után már egyértelmű volt, hogy sajnos bevált az orvosok jós­lata.” Gera elmondta: először na­gyon csalódott volt, hiszen boka­sérüléséből felépülve éppencsak visszatért, és játszott néhány jó mérkőzést, mostanra azonban el­jutott odáig, hogy mivel a történ­teken nem tud változtatni, in­kább előretekint. „Nem akarom sajnálni magam csak azért, mert nem játszhatom. A futballban elő­fordul az ilyesmi, úgyhogy mos­tantól keményen dolgozom azért, hogy minél előbb visszatérhes­sek” - fogalmazott, hozzátéve, hogy reményei szerint a WBA könnyedén bennmarad majd a Premier League-ben. A birmin­ghami együttes jelenleg 13. a húszcsapatos élvonalban. Gera jelenleg a klub modern uszoda­komplexumának rendszeres lá­togatója, sokat gyakorlatozik a vízben, de mint mondta: reméli, hogy minél előbb elkezdhet futni és labdával dolgozni. „Keresztény vagyok, és hiszem, hogy Isten se­gít nekem. Sok mindenen keresz­tülmentem már, és mindig Isten segítségét kérem. Hiszem, hogy most is segíteni fog, és erősebben térek majd vissza, mint amilyen korábban voltam” - hangsúlyoz­ta. A középpályás az interjúban köszönetét mondott a gyógyulá­sát segítő stábnak, csapattársai­nak és a szurkolóknak, akik - mint mondta - mindig mellette állnak. Végezetül elárulta, hogy a közelmúltban bővült a családja, és ez is segít neki elviselni a sé­rüléssel járó fizikai és lelki fáj­dalmakat. „Szombaton sérültem meg, vasárnap közölték, hogy operációra lesz szükség, majd az­nap este bementünk a kórházba a feleségemmel, és hétfőn reggel megszületett a kisfiúnk, Jonatán” - idézte fel Gera, hozzátéve: „Nagyszerű érzés, amikor az em­bernek gyermeke születik, főleg most, ez után a súlyos sérülés után.” MTI Száguldani vágyók figyelem! Jövőre minden hónapban szerveznek autós és motoros nyílt napokat a Hungaroringen Mivel tavaly nagy sikert aratott az autósok és a motorosok körében a Hungaroringen több alkalommal megrendezett nyílt nap, a mogyoró­di pályán 2012-ben is sor kerül ha­sonló rendezvényekre. Szalay Ba­lázs, a Hungaroring Sport Zrt. üz­letfejlesztési igazgatója elárulta, jö­vőre márciustól kezdve minden hó­napban mindkét szakág részére rendeznek egy nyílt napot, melyek­ről a tudnivalókat a hivatalos hon­lapon mindenki megtekintheti. A Hungaroring és a pályát irányító gazda­sági társaság vezetősége mindig is szívügy­ének tekintette a biztonságos közlekedés elő­segítését az autósok és a motorosok számá­ra egyaránt. Többek között ezért rendezik meg az autós illetve a motoros nyílt napokat. A rendezvényeken a résztvevők biztonságos körülmények között próbálhatják ki gépko­csijuk vagy motorjuk, valamint saját vezetői tudásuk lehetőségeit és határait. A Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igaz­gatója, Szalay Balázs elmondta, a mogyoró­di pálya ezzel a lehetőséggel azt szeretné to­vábbra is elősegíti, hogy a száguldás négy- és kétkerekű hívei közelebbről is megismer­hessék a Hungaroring versenypályát, és sze­mélyesen is átélhessék a vezetés örömét a Formula-1 magyar fellegvárának aszfalt­csíkján. Ugyanakkor ezek az alkalmak a versenylicensszel rendelkezők számára tesztelési és gyakorlási lehetőséget is bizto­sítanak. A nyílt napokon 2012-ben is megha­tározott program szerint reggel 9-től 17 órá­ig van lehetőség a versenypálya használatá­ra, csoportokra bontva, 20 perces menetek­ben. A versenypálya használatának előfelté­tele minden esetben legalább egy éves, érvényes jogosítvány, megfelelő vezetői ta­pasztalat. A Hungaroring hivatalos honlap­ján minden tudnivaló elérhető a 2012-es nyílt napokkal kapcsolatban.- Minden érdeklődő megtalálhatja a jövő évi autós és motoros nyűt napok letölthető dokumentumait és részvételi díjakra vonatko­zó tudnivalókat a Hungaroring Sport Zrt hon­lapján. A rendezvények sikereire való tekin­tettel úgy döntöttünk, hogy 2012-ben minden hónapban tervezünk egy autós és egy moto­ros nyűt napot. Az autósok először március 19-én, míg a motorosok március 22-én vehe­tik először birtokukba a Hungaroringet - fo­galmazott SzalayBalázs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom