Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
2972011-12-21 / 297. szám
10 2011. DECEMBER 21-, SZERDA SPORTTÜKÖR A sikerek kárpótolják mindenért röplabda. Harmincéves tapasztalattal szinte a kisujjában van minden, amit a röplabdáról tudni illik és kell. Karagks Mátyás 18 éven keresztül volt a kecskeméti férfi röplabdacsapat edzője, idén pedig őt választották 2011 legjobb férfi röplabdaedzőjének.- Ha jói tudom egy hirtelen váltással lett röp- labdás?- Kecskeméten a Katona József Gimnáziumban tanítok és mint tanuló is ide jártam. Sokáig atletizáltam, de mivel elég magas srác voltam, a tanárom rögtön lecsapott a lehetőségre és másodikos gimnazistaként rábeszélt, hogy kezdjem el a röplabdát Elég későn kezdtem, de az atlétika jó alapokat adott Már az elején kijelentette, hogy másfél, 2 év múlva az NB I-ben fogok játszani. Igaza lett, pedig akkor erősebb volt a mezőny.- Akkor gyorsan zajlottak az események?- Igen, elég sok mindent át kellett lépni. Talán azért mert későn érő típus vagyok, nem tudom, de még mindig röplabdázom itt Kecskeméten. Tanárom később rábeszélt, hogy jelentkezzek a TF-re, ahova elsőre föl is vettek. A röplabda-szakedzőit végeztem el, majd utána visz- szakerültem régi iskolámba testnevelő tanárnak. Azóta is itt tanítok. Bocsánat egy év megszakítással, amikor Szegeden voltam profi edző.- Ha jól tudom a pályafutása alatt felnőttválogatott is volt Sokáig?- Hozzá kell tenni, hogy fiatalon sok minden más is érdekelt, de végül odakeveredtem egy tornára, ahol B-válogatott lettem egy egéKaragics Mátyás szén rövid időre. Igazából ifjúsági válogatott voltam sokszor. Amikor hazakerültem, rögtön elkezdtem tanítani. Emellett én lettem a juniorcsapat edzője és játszottam is, bár nem sokáig, mert Beregszászi Szabolcs abban az időben mondott le az NB I-es csapatról. A „nagy öregek” úgy gondolták, hogy én vegyem át a helyét, ami azzal járt, hogy abba kellett hagynom a játékot.- Utána már csak edzőként került a pálya kő zelébe?- Igen. Azt azért tudni kell, hogy az iskola, ahol tanítok gyakorlatilag egy röplabdásiskola. Itt mindenki röplabdázik. Emiatt sokat kell dolgozni, de a szép eredmények, a sikerek kárpótolnak mindenért A fiúcsapatunkkal például megyünk nyáron a középiskolás-játékokra Franciaországba.- Meddig volt a kecskeméti csapat edzője?- Itt a kecskeméti edzői társadalomban messze én voltam a leghosszabb ideig az NB I- es csapat élén, pontosan 18 bajnoki évben. Ez hosszú idő, elfáradtam és szerettem volna az utánpótlással foglalkozni, de valahogy mindig úgy alakult, hogy valakinek elege lett, és mindig nekem kellett mennem ún. mentőövként így volt ez tavaly is.- Még mindig el-elkapja a hév?- Ennyi év tapasztalat után már sokkal tisztábban látok mindent, más szemszögből, mint fiatal edzőként, amikor még a hibák láttán bizony elragadott Most bármilyen meccset nézek végig, függetlenül az eredménytől, szakmai szemmel látom, hogy hol volt a hiba, mit kell javítani, mikor, mit kell csinálni.- A jövőre nézve mik a tervei, mibe szeretné az energiáit fektetni?- Nagyon szeretnék edzősködni továbbra is. De a legutóbbi időben úgy alakult, hogy Gyurkó Sándor visszavette tőlem a csapatot. Most az iskolában tartok edzéseket. Emellett tizenöt éve a Kecskeméti Röplabdasport Fennmaradásáért Alapítvány vezetője. Persze ha hívnak, szívesen megyek, dolgozom, bár most nincs túl sok lehetőség. Nemrég elkezdtem összegezni, ami bár nem könnyű, de a röplabdaedzésről, a módszerekről készítek egy munkafüzetet, olyan leírásokkal többek között, amelyeket én találtam ki, én tapasztaltam az elmúlt 30 év alatt. Csillagok és barátaik A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban az elmúlt szombaton immár negyedik alkalommal rendezték meg a Csillagok és barátaik labdarúgógálát. Az alábbiakban a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, Simon Imre tekint vissza a rangos eseményre.- A negyedik alkalommal megrendezett gálának a barátság és a játék volt a lényege - kezdte Simon Imre. - Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a meghívott csapatok és játékosok kötődjenek Salgótarjánhoz. Érdekes színfoltja volt a gálának a Illés Akadémia korosztályos csapata, amely nagyszerű, taktikus játékukkal elnyerte a közönség szimpátiáját. Az akadémiák válogatottja tehetséges játékosokból áll, de az ő játékukon látszódott az összeszokottság hiánya, bár tehetségesek, sokra fogják vinni, de így együtt csapatként nem tudtak bizonyítani. A meghívott csapatok már nem voltak csúcsformában, de tisztességesen, jól játszottak, így is győzni akartak. Grúz Tamás teljesen lehiggadva, tehetségét igazolva játszott. Varga Csaba igazolta azt, amit sajnos betegsége miatt nem tudott tehetségéből kihozni, de úgy érzem, még nem késő visszatérnie a pályára és felküzdeni magát a jobbak közé magát. Megbecsüléssel kell szólnom két idősebb játékosról: Novák Jánosról és Kecskés Attiláról, akik példamutató tudásukkal, viselkedésükkel játszottak. A gyereklabdarúgók tehetségesek, lelkesek, de hogy ne kerüljenek el Salgótarjánból, az a felnőtteken, szülőkön, vezetőkön és edzőkön múlik. Mivel ez a rendezvény a csapatok összefogásából, a város támogatásával jött létre, külön köszönettel tartozunk Balga Józsefnek, a Nógrád Megyei Hírlapnak, a salgótarjáni tv-nek és Bállá Árpádnak. Továbbá a gyerekeket csokival és üdítővel ellátó Seregi Albertnek, Czék- mán Józsefnek, az Illés Béla Akadémia játékosainak és Simon Attilának. Bízom benne, hogy az 5. gálát is megrendezzük közösen. Berki duplázott, Csípés Tamara debütált 54. Sportcsillagok gálája - Taroltak a kajak-kenusok, akadtak meglepetések Idén 54. alkalommal választották meg a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSŰSZ) tagjai - köztük e sorok írója is - hazánk (szerintük) legjobb sportolóit, akiknek gálaműsorral egybekötött ünnepségen adták át a díjakat a budapesti Syma csarnokban hétfőn este, élő televíziós közvetítés keretében. Márton (Satis) István A női és férfi jelöltek közül Csípés Tamara kajakos és Berki Krisztián tornász csont nélkül, nagy szavazattöbbséggel nyert, ezzel a 26 éves Berki duplázott, mert négy Európa-bajnoki cím és két vb-ezüst után tavaly nyert vb-aranyát idén megvédte lólengésben, továbbá olimpiai kvótát szerzett. A második helyhez szintén vb-arany kellett: a 2009-es győztes Gyúrta Dániel idén megvédte két évvel ezelőtti világbajnoki címét 200 m mellen a sanghaji úszó-vb-n, de most decemberben a rövidpályás Eb-n is győzött ebben a számban, bár utóbbi eredmény már nem számított bele a szavazásba. A harmadik, a 2008-ban év sportolója címet nyert kenus, Vajda Attila szintén vb-arannyal tűnt ki idén, Szegeden bizonyult a legjobbnak 1000 méterem, amelyben olimpiai címvédő is. A hölgyeknél Csipes Tamara nyert, aki a szegedi világ- bajnokságon két egyéni számban (K-l 1000 és 5000 m) győzött, míg a belgrádi Eb-n párosban szerzett két aranyérmet. Mögötte a szintén kajakos Kozák Danuta végzett, aki amellett, hogy tagja volt az 500-on világbajnok kajaknégyesnek, egyéniben második lett szintén 500 méteren, és a belgrádi kontinensviadalról két arany- és egy ezüstéremmel tért haza. A A szövetségi kapitányok (balról jobbra): Kiss László, Storz Botod és Pálvölgyi Miklós Csipes Tamara és Berki Krisztián, az egyéni győztesek harmadik helyre a még junior- tésre a Fradi kézilabdás lányai korú, 20 éves öttusázó Kovács KEK-győztesként nyertek a fér- Sarolta futott be, aki a moszkvai fi öttusacsapat, valamint a női vb-n junior kora ellenére fel- kajak négyes előtt (a pontozás nőttmezőnyben egyéniben és aránya így alakult: 780, 717 és csapatban is ezüst-, míg a váltó- 705). A sok jó kajak-kenus he- tagként aranyérmes lett, az Eb- lyezés után várható volt, hogy a n pedig a csapattal és a váltóval szövetségi kapitányok között is első helyen végzett. Szoros lesz ennek „hozománya”, így eredményt hozott a csapatok nem meglepetés, hogy Storcz versengése és némi meglepe- Botondra esett a legtöbb szavaló egy héttel ezelőtt lapunk is megszavaztatta olvasóit, hogy találják el, kiket választ a szakma a legjobbaknak. Nos a lapunkból kivágható, majd ezer beküldött szelvényen már sokadszor senki sem találta a sportújságírók észjárását, mert senki sem találta el mind az öt győztest, de még négyet sem, sőt a háromtalálatosok- ból sem volt túl sok. Közülük a szerencse Bognár Istvánná tari előfizetőnknek kedvezett, így a könyvjutalmat ő vagy hivatalos meghatalmazottja veheti fel munkanapokon 8 és ló óra között szerkesztőségünkben (St., Alkotmány u. 9.) zat. (Ő egyébként háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, 1997- ben az év legjobbjának választották és 2008 óta áll a magyar válogatott élén.) Itt az öttusázók vezére, Pálvölgyi Miklós jött be másodiknak, Kiss László az úszók dirigense pedig harmadiknak. A trénereknél eddig a voksolás történetében példátlan szoros versengés alakult ki, azonos pontszámmal (1105), de több második és harmadik szavazattal Csipes Ferenc, Tamara édesapja hajszállal megelőzte Berki edzőjét, Kovács Istvánt, Gyúrta mestere Széles Sándor pedig 3. lett. Különdíjakat is átadtak, melyet Egervári Sándor, a magyar fociválogatott kapitánya kapott, mint a legtöbb nézőt A pásztói szponzorral is rendelkező Michelisz Norbert a közönség kedvence vonzó labdarúgás vezéregyénisége, Juhász Roland magyar aranylabdás lett, Kassai Viktor játékvezetőt a BL-döntő vezetéséért jutalmazták, Michelisz Norbert (túra)autóversenyző (WTCC) pedig a magyar „Sport Oscar” történetében először kapott közönségdíjat.