Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

2962011-12-20 / 296. szám

2011. DECEMBER 20., KEDD 5 ORSZÁG-VILÁG Hősök, királyok, szentek Reprezentatív tablókon, portrékon, ritkán látható tör­ténelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idé­zi fel a magyarság múltjának fordulópontjait a Ma­gyar Nemzeti Galéria (MNG) Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című, 2012. január 3-tól látogatható kiállítása. Bérlakást kapnak a rendőrök Budapest. Átadták az első, fővárosi tulajdonú bérlakást abból a százhúszból, ame­lyet a Budapesten szolgáló rendőröknek ajánlott fel a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István főpolgármester a hét­fői átadáson azt mondta, a rendőrség létszámmegtartó képességének egyik alap­pillére, hogy a rendőrök lakhatása biztosított legyen, a főváros ezen segít azzal, hogy az érintett lakások egyszeri bérlőkijelölési jo­gát a belügyminiszterre ru­házta. Pintér Sándor bel­ügyminiszter köszönetét mondott a lakásokért, köz­lése szerint ott szeretnének lakást biztosítani a rend­őröknek, ahol azok szolgál­nak, hiszen így a rendőrök érzik a közrend, a közbiz­tonság helyzetét, a lakosság hangulatát is. A lakások a VIII., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben vannak, azok bérleti díja 5 ezer és 35 ezer forint között van. Nagy fogás Budapest Két hónap alatt több ezer liter, illegálisan előállított alkoholterméket és több desztillálóberende­zést foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - kö­zölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A NAV munkatár­sai októberben és november­ben összesen 1018 ellenőr­zést végeztek és 180 esetben (az ellenőrzések 17,68 szá­zalékában) tapasztaltak jog­sértést. A hatóság lefoglalt 860 liter cukorcefrét, 3700 liter alkoholterméket, 1263 liter szőlőbort és 7761 liter egyéb bort. A pénzügyőrök az adminisztrációs vétségek elmulasztása, továbbá adó­zás alól elvont jövedéki ter­mék, igazolatlan eredetű, a címkén feltüntetettől eltérő szeszfokú, s denaturáló szert tartalmazó alkoholter­mék birtoklása miatt indított eljárást a jogsértők ellen, akikre összesen mintegy 30 milliós bírság vár - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A vizsgálatok során volt olyan eset, mikor egy újság- hirdetés nyomán tartottak „próbavásárlást” az ellen­őrök, és az alkohol mellett a párlat szállítására használt gépjárművet is megtalálták. Budapest Az új alaptörvény ha­tályba lépésének tiszteletére megnyíló tárlat nem történelmi kiállítás, hanem a kultúrtörté­net szemszögéből, festménye­ken, szobrokon, kódexeken vagy kéziratokon keresztül, tör­téneti kísérőszövegekkel mutat­ja be a magyar nép elmúlt 1100 évét - mondta el az MTI-nek a kiállítás kurátora. Bellák Gábor beszámolója sze­rint a Himnusz és a Szózat hívó szavaira épülő nagy témák leg­inkább a történelmi festészeten keresztül jeleníthetők meg, az Árpádok korszakát megidéző „Általad nyert szép hazát...” cí­mű tematikus egység közép­pontjában is Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye áll. A parlament épületét eddig soha el nem hagyó, 13,55 x 4,58 mé­teres vászon mellett a budavári palota báltermében helyet kap például Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése című képe, a korona másolata és Szent István Prágában őrzött kardja is. Mint a művészettörténész hozzátette, a kiállítás további egységei nem kronologikus, in­kább tematikus egységekben te­kintenek vissza a történelmi for­dulópontokra: a magyarság tör­ténetének pozitívabb eseménye­it az „Ész, erő és oly szent aka­rat...” verssorra épülő rész jeleníti meg, míg a tragikusabb eseményeket bemutató egység az „Ez a fold, melyen annyiszor apáid vére folyt...” idézet men­tén épül fel. Bellák Gábor elmondása sze­rint külön terem idézi meg a Hu­nyadiak korát, többek között Ma­darász Viktor és Benczúr Gyula festményeivel vagy Fadrusz Já- nos kolozsvári Mátyás-szobrá­nak nagyméretű modelljével. Főművek sora dolgozza fel a török háború időszakát: látható lesz többek között Székely Berta­lan négyméteres Zrínyi-kompo­zíciója, illetve a magyar történel­mi festészet olyan emblematikus főművei, mint a Dugovics Titusz önfeláldozása (Wagner Sándor), az Egri nők, vagy a II. Lajos holt­testének megtalálása (mindket­tő Székely Bertalan) - közölte az MNG munkatársa. Az „Ész, erő és oly szent aka­rat...” című szekció a magyar re­formkor nagy személyiségeit ál­lítja középpontba - szólt a követ­kező egységről a kurátor. Mint hozzáfűzte, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöki irodájá­ból érkezik Friedrich Amerling Széchenyi Istvánt ábrázoló élet­nagyságú portréja, de szintén ritkán látható a lózsef nádor al­legóriáját ábrázoló festmény is. Itt kap helyet Barabás Miklós­nak a Lánchíd alapkőletételét áb­rázoló hatalmas vászna, Kazin­czy képmása, valamint egymás mellé kerülnek a Himnusz és a Szózat költőinek és zeneszerző­inek portréi. Bellák Gábor kiemelte a tárlat következő nagy szekcióját, amelyben a látogató könyvtári és levéltári dokumentumok se­gítségével kap képet a magyar történelem és kultúrtörténet né­hány fontos eseményéről. Itt kap helyet többek között a Szent Ist­ván törvényeinek legrégebbről fennmaradt lejegyzéseit őrző Admonti-kódex, Werbőczy Tripartituma, Sylvester János Biblia-fordítása, a Habsburg-ház nőági örökösödését lehetővé tevő Pragmatica Sanctio és a Kiegye­zési törvények eredeti, a király által aláírt kézirata. A közönség találkozhat az 1949-es magyar alkotmány Rá­kosi Mátyás által aláírt eredeti példánya mellett a Himnusz és a Szózat eredeti kézirataival, Er­kel Ferenc és Egressy Béni zené­inek legrégebbi lejegyzéseivel, továbbá Magyarország első, 1528-ban készült térképével is. A kurátor felhívta a figyelmet Varga Nándor Lajos Magyar múlt című, 1934-35-ös famet­szetsorozatára, amely a közép­kortól egészen Horthy Miklós idejéig dolgozza fel a magyar tör­ténelem eseményeit. Az MNG, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széché­nyi Könyvtár és az Országos Le­véltár együttműködésében meg­valósuló kiállítás 2012. augusz­tus 26-ig lesz látogatható. mmmnmmm Nem érvényes? Pozsony. Nem érvényes a Ma­gyar Koalíció Pártjának (MKP) választási jelöltlistája, mert Berényi József pártel­nök állítólag már nem szlo­vák állampolgár, miután ja­nuárban magyar állampol­gárságot kért - állítja a Szlo­vák Nemzeti Párt (SNS). A na­cionalista párt hétfő délelőtt beadvánnyal fordult a köz­ponti választási bizottsághoz, hogy vizsgálja meg az ügyet. „Beadványunk tárgya, hogy véleményünk szerint Berényi József már nem szlovák ál­lampolgár. Nem hozakodott elő semmiféle bizonyítékkal, hogy nem kapta meg a ma­gyar állampolgárságot” - je­lentette ki Anton Danko, az SNS első alelnöke. „Továbbra is rendelkezem szlovák ál­lampolgársági igazolvánnyal, személyazonosságival. Sem­milyen olyan jellegű belügy­minisztériumi levél utol nem ért, amely szerint elveszíte­ném a szlovák állampolgársá­gomat” - reagált Berényi. Himnuszbotrány Romániában Bukarest-Budapest a Román Jégkorong Szövetség támoga­tásának felfüggesztését fon­tolgatja a román nemzeti sport- és ifjúsági hatóság azt követően, hogy a román válo­gatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar himnuszt énekelték a két ország pénte­ki válogatott mérkőzése előtt Csíkszeredán. Doina Melinte, a hatóság elnöke a Libertatea napilapnak elmondta: a ro­mán himnusz szent kell hogy legyen valamennyi sportoló számára, aki a román címe­res mezt ölti magára. Hozzá­tette, nem tartotta normális­nak, hogy a pénteki román­magyar válogatott jégkorong­találkozó előtt a román csapat tagjai a magyar himnuszt énekelték. Azt is kifogásolta, hogy Tánczos Barna, a Ro­mán Jégkorong Szövetség el­nöke a székely zászló alatt fényképezkedett a játékosok­kal a mérkőzés előtt. „Magyarázatot kérünk a történtek miatt” - jelentette ki Doina Melinte, aki a Realitatea hírtelevíziónak nyilatkozva megjegyezte, a támogatás megvonása ext­rém megoldás lenne, de a ha­tóságnak megvan erre a le­hetősége. Felkészületlen lehet Erzsébet kétségek Januártól él az állami monopólium az étkezésiutalvány-piacon, kérdés, kiépül-e addig Egyelőre szinte semmi nem tudható a január else­jétől a korábbi étkezési utalvány helyét átvevő Er- zsébet-utalvány rendszere felkészültségéről. Németh Márk Már elérhetők az Erzsébet-utal vány honlapján a januártól álla mi monopóliumként működő ét­kezési jegy vásárlásának és elfő gadásának szerződési feltételei (ÁSZF). E szerint a Magyar Nem zeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) által kibocsátandó, a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. ál tál forgalmazandó utalványt fa xon, emailben, postán, vagy a weboldalon található online program segítségévéi lehet majd megrendelni.-Utóbbi még nem működik. A megrendelőknek a megrendelt utalványok összesí­tett értéke mellett annak 2 száza­lékát kell majd befizetniük szol gáltatási díjként a NÜSZ nek, amely ezután 10 munkanapon belül átadja az utalványokat. A megrendelő vagy bemegy az Megváltozott rendszer AZ ADÓTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁSOK értelmében januártól étkezés­re szánt kedvezményes adó­zású béren kívüli juttatást három formában nyújthat­nak a cégek a dolgozóiknak. A SZÉP kártyán keresztül, az Erzsébet-utalványon keresztül, illetve az üzemi ét­kezdével rendelkező vállalko­zások támogathatják az üzetrri étkezdés étkezést. utalványért a NÜSZ egyik irodá jába, okkor díjmentes az átvétel, vagy kiszállíttatja az utalványa kát. A NÜSZ Budapest közigaz gatási határán belülre nettó 1500 forintért, máshová nettó 2500 fo­rintért szállít. A lejárt utalványok cseréje a teljes névérték 3 száza lékába, de legalább 1500 fo- rint+áfába kerül a munkáltató­nak, énzre váltásuk 6 százalék ba, de legalább 6000 forintba. A leendő elfogadóhelyeknek egyszeri nettó 5000 forint part nerkapcsolati díjat kell fizetniük, a felhasznált utalványok beváltá­sért 6 százalékos jutalékot, ősz szesítő oldalanként pedig leg alább nettó 1500 forintot. A szer ződés aláírása utáni 15 munka napon belül az elfogadóhely fel kerül az Erzsébet-utalvány hon lapján található listára, de még nincs ilyen lista a honlapon, mert a Világgazdaság értesülései sze rint még nem kötött üyen szerző dést vagy csak minimális szá­mút - a NÜSZ. Emellett még számtalan pon­ton késlekedik információink szerint az Erzsébet utalvány rendszerének kiépítése. Úgy tudjuk, hogy még egyetlen utal ványt sem gyártottak le, erről még szerződés sincs. Guller Zol tán a NÜSZ Kft ügyvezető igaz gatója korábban azt mondta, hogy az utalvány zökkenőmén tes január elsejei bevezetése ér dekében a Magyar Posta októ­berben bevezetett étkezési je­gye, a Posta Paletta hálózatára, infrastruktúrájára, és elfogadói hálózatára is építenének. Ám úgy tudjuk, hogy ez a stratégi ai megállapodás sem született meg. A NÜSZ későbbre ígért tá jékoztatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom