Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)
2011-11-10 / 262. szám
2011. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE 3 Gyarapodik a Civitas múzeum Január 28-án a múzeumot ünnepélyes keretek között nyitották meg FOTÓ: RIGÓ TIBOR/ARCHÍV (Folytatás az 1. oldalról.) Kaszás Géza keze nyomán nyerte el a kiállításnak otthont adó helyiség a végső formáját. Szakmai tanácsadó dr. Lengyel Ágnes, a Palóc Múzeum igazgatója, Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár vezetője és Majdán Béla várostörténész volt. Január 28-án a múzeumot Navracsics Tibor, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg. A megnyitó egy hosszabb folyamat első állomása. Az elképzelések szerint a múzeum majdan az úgynevezett Huszár-villában nyerne végleges elhelyezést, ahol Tormay Cécile lelt menedékre 1919-ben, s írta meg a Bujdosó könyv néhány fejezetét. A névadó Huszár Aladár, megyei másodjegyző a csehkiverés napján a városparancsnoki tisztet látta el. Közigazgatási pályafutását főispánként folytatta először Nógrád megyében, később Győrben, majd Komáromban. 1932 és 1934 között Budapest főpolgármestere volt, utána az OH vezetője lett. 1944- ben koncentrációs táborba került - nyilas- és náciellenes nézetei miatt, s Dachauban halt meg 1945 februárjában. Az ő volt háza adna otthont tehát a kiállítóhelynek. Addig is egyre inkább gyarapodik, bővül a múzeum gyűjteménye.- Élővé akarjuk tenni a kiállítást, így most egy Schwarzlose típusú korabeli géppuskát szereztünk be, olyat, amilyet Balassagyarmat felszabadításakor is használtak a csehkiverők. Több hónapos tárgyalást folytattunk egy ismert Szolnok megyei gyűjtővel. Tudomásunk szerint alig van már az országban ilyen 1912-es, első világháborús fegyver - mondta Matúz Gábor, hozzátéve: a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta a pályázó Közép-európai Média Intézetet, mint a múzeum fenntartóját a gyűjtemény gyarapítása érdekében.- Két korabeli restaurált plakátot is beszerzőnk antikváriustól: egy 1914-es háborúba szólító és egy 1918 őszi plakátot, amely rendet, közbiztonságot követel. Harth Tamás és Petró György rendezők döntenek majd a tárgyak múzeumbeli elhelyezéséről. Várjuk az alkalmat, hogy nagyobb helyre költözhessünk, s azt látjuk, mind az 1919-es eseményekben, mind ma fontos a helyi kiállás, helytállás. Van mire büszkék lennünk, ezt akarjuk megmutatni országnak-világnak, s reméljük, e példa pozitívan hat másokra is - fogalmazott Matúz Gábor, aki azt is elmondta: a Civitas Fortissima Múzeum körül szerveződik már egy baráti, támogatói kör, civil összefogás, ami egyre inkább bizonyítja a helyi kezdeményezések fontosságát. ■ A Civitas Fortissima Múzeum a városi mozi épületében, egy külön erre a célra kialakított területen kezdte meg a működését, a hősök termének megnyitásával. A legbátrabb város című filmből megmaradt katonaruhák, könyvek, dokumentumok képezték a múzeum alapját, a többi tárgy és eszköz beszerzésére, valamint a helyiség kialakításának és berendezésének költségeire pedig - a Közép-európai Média Intézet egyéb bevételei mellett - a különböző támogatások nyújtottak fedezetet. A múzeumban egyebek mellett fellelhetők egykori katonaruhák, könyvek és dokumentumok is A nemrégiben beszerzett, korabeli géppuska valódi különlegességnek számít Egy tucat gondolat az ifjúságnak • Hiteles tanácsot csak hiteles ember adhat. • A versenyszellem a feladatok elvégzésére motivál. • Az erős jellemű ember méltóságteljesen viseli az élet nehézségeit. • Aki mindig bizonyítani akarja igazát, annak igaza megkérdőjelezhető. • Ne csak a szavaidban, a tetteidben is ott legyen a szeretet. • Van százféle feladatod, abból elvégeztél 99-et, az senkit sem érdekel, csak az az egy, amit nem csináltál meg. • A múlt ismeretein, a jelen tapasztalatain keresztül épül a jövő. • Minden jó és rossz jellemünk gyökeréből sarjad. • A stílus maga az ember. • A bosszú nem elégtétel, önmagunk megalázása. • A bűn és a bűntudat a lélek mérge. • A legjobb tanítás, a személyes példamutatás. „Tüzet csiholt" az időjárás Nógrád megye. Hetek óta nem esett az eső szűkebb hazánkban. Ennek és a viszonylag meleg időjárásnak köszönhetően kiszáradt a növényzet. Művelt és műveletlen földterületeken az utóbbi időben gyakran csaptak fel emiatt a lángok, csak az elmúlt hét végén több mint tíz esetben fordult ez elő Nógrád megyében. Szirákon, a Kertész úton például tíz darab nagyméretű körszal- mabála égett, s a tűz a közeli istállót is veszélyeztette. Az állatokat még a lánglovagok kiérkezése előtt kimentették az épületből. Nógrádmegyer határában, a régi szeméttelepen pedig kigyulladt a kommunális hulladék. A tüzet a salgótarjáni tűzoltóság egysége oltotta el. A beavatkozások során személyi sérülés nem történt - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Meglepő ellenőrzések Nógrád megye. Cikksorozatunkban olyan eseteket szeretnénk bemutatni, amelyek során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fokozott ellenőrzésekkel a jogkövető adózói magatartást kívánja kikényszeríteni olyan területeken is, amelyek az eddigieknél „kevesebb figyelmet kaptak”. Elsősorban azok számíthatnak vizsgálatra, akik adószám nélkül végeznek gazdasági tevékenységet, illetőleg elmulasztják nyugtaadási kötelezettségüket, esetleg bejelentés nélkül foglalkoztatnak alkalmazottat Társhatósági információ alapján, egy olyan fuvarozási tevékenységet végző magánszemély került a NAV látókörébe, aki egy ipari létesítményből hulladék anyag szállítást végez. Több szerv összehangolt együttműködésével helyszíni vizsgálatot folytattak le az eset felderítése érdekében. A bejelentésben megjelölt gyár előtt, rakott állapotban találták meg a keresett tehergépkocsit, amelyet az illetékes hatóság ellenőrzés céljából megállított. A gépkocsivezető a kihallgatása során elmondta, hogy a gyárban nagy mennyiségben használnak fel csomagolóanyagként faanyagot, amelyeket tárolni nem lehet A hulladék fából az üzem munkavállalói minden évben igényelhetnek, azonban annak elszállításáról maguknak kell gondoskodniuk. A gépkocsivezető közölte, hogy a szállításért pénzt nem kér, hanem a fuvarozott fa felét kapja. Ezt követően az aktuális fuvar megrendelőjét nyilatkoztatták, aki - a fentiekkel ellentétben - elmondta, hogy gépkocsivezetőnek 2000-2500 forintot szokott fuvaronként fizetni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adóigazgatóságától megtudtuk, hogy a gyár biztonsági szolgálatától azt az információt kapták, az adószám hiányában fuvarozást végző magánszemély 2011. évben 155 alkalommal végzett szállítást az üzem területéről különböző munkavállalók részére. A fuvarozást végző magánszemély terhére bejelentési kötelezettség teljesítésének elmulasztását állapította meg az igazgatóság. A magánszemély fuvarozási tevékenységéből elért jövedelmét és a kapcsolódó adókötelezettségét az adóhatóság becslés keretében állapítja meg. Kapcsolat az önkormányzatokkal, vállalkozókkal Szécsény. Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet az elmúlt másfél évben erőteljesen nyitott az önkormányzatok és a vállalkozók felé, akik közül jelentősen bővült az ügyfélkörük. A takarékszövetkezet vezetősége az elmúlt napokban ügyféltalálkozót szervezett a térség vállalkozói és az önkormányzati képviselők részére. C. László Éva elnök-ügyvezető áttekintést adott a takarék- szövetkezet elmúlt egy év munkájáról, eredményeikről. Elmondta, hogy tavaly év végi záróhitel-állományukhoz képest, ez év október végén a záróhitel jelentős növekedést mutat. Ezen belül a vállalkozói és önkormányzati hitel a tavaly év végi 171 millió forinttal szemben, az idén, október végére 340 millió forintra emelkedett. Az elnök-ügyvezető, tájékoztatást adott arról, hogy milyen hitelállományokat kedvelnek a vállalkozók, szólt a támogatások és pályázatok előfinanszírozásáról. A támogatásoknál felhívta a figyelmet a saját erő fontosságára. Amennyiben a pályázat 100 százalékosan finanszírozott, még abban az esetben is az áfát, amely jelenleg 25 százalék, a vállalkozónak kell biztosítani. A pénzintézetük csak a pályázatot, vagy annak egy részét tudja megfinanszírozni. Közölte, hogy továbbra is foglalkoznak a Szécsényi Kártya programmal, s új színfolt a „palettájukon” az agrár Széchenyi-program. A tanácskozáson részt vett Gazsi Ferenc, a VOSZ Nógrád Megyei elnöke, aki tájékoztatást adott a Széchenyi-kártya eddigi tapasztalatairól, s ő is felhívta a jelenlévők figyelmét az agrár Széchenyi- kártyára. MagocsaiÁkos a Kisvállalkozás Fejlesztés Zrt. képviselője rövid tájékoztatást adott tevékenységükről, s elmondta, hogy befektetési oldalról támogatják a vállalkozókat. A jó hangulatú találkozó kötetlen beszélgetéssel folytatódott és zárult. Szenográdi Ferenc