Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)
2011-11-02 / 255. szám
4 2011. NOVEMBER 2., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Nemzetünk útja felfelé vezet! Dr. Beer Miklós püspök atya az Istenbe vetett hit, az egymás iránti szeretet és odafigyelés fontosságát hangsúlyozta fotó: danyi lilla Kétéves a tanoda Mátramindszent. A Móra Ferenc Általános Iskolában a napokban rendezték meg annak a pályázatnak a zárórendezvényét, amelyben két éven keresztül Nádújfaluban tanodái programokkal támogatták az ifjúságot. Ennek keretében nyílt lehetőség készülni a tanórákra, de szabadidős- és hétvégi sport foglalkozásokat is tartottak, sőt számítógépezhettek, inter- netezhettek is a gyerekek. A tanodát közel negyven tanuló látogatta rendszeresen. Új nyílászárókat kapnak Bátonyterenye. a Csupafül óvodában 2012. május végéig kicserélik a nyílászárókat, annak a pályázatnak keretében, amelyben összesen öt intézmény kaphatott támogatást Az óvoda vezetése nagyon örül ennek a fejlesztésnek, mert a meglévő ablakok, ajtók már igen régiek. Nem tártak fel hiányosságot Nógrádi megye, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezett regionális szintű ellenőrzést a veszélyes áru közúti szállításával kapcsolatban. Nógrád megyében Bállá Ferenc tűzoltó őrnagy és Faragó Sándor polgári védelmi alezredes harmincnyolc gépjárművet vizsgált át, ebből kettő tartozott a „célcsoporthoz”. Hiányosságot nem tártak fel. Az akcióhoz a Nógrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége is csatlakozott. ¥7V ' * (Folytatás az 1. oldalról.) Majd dr. Bakos Batu nagymester tartott előadást a Szent Korona történetéről. A nagymester megemlékezett az '56- os forradalom és szabadságharc hőseiről is. Hangsúlyozta, hogy a forradalom célja és tömör üzenete egy mondatban fogalmazódott meg: Ruszkik haza! A hősök és a mártírok Magyarország szabadságáért álltak ki és hullajtották vérüket a pesti utcákon. A nagymester előadása után megáldották a műsoroknak helyet adó Szent Korona színpadot, a Turul szobrot és a hegytetőn álló Kettőskereszt emlékművet is. Maczó László a megemlékezés végén elmondta, hogy a keresztény értékeket méltón képviselve, egy Jézus szobrot szeretnének felállítani.------------—---------------------------------------------------.-irfitfipwj.».».--------Ez zel kapcsolatosan a három keresztény történelmi egyházzal (a katolikussal, a reformátussal és az evangélikussal) még egyeztetnek, de remélhetőleg a jövő évben ezzel az alkotással a nemzeti emlékhely, még méltóbbá fog válni. Megmentették az életét Szécséliy. Visszaengedték a természetbe azt a rétisast, amelyet a napokban találtak Cered határában. A madár nem tudott repülni és nagyon legyengült, ezért a Fővárosi Állat- és Növénykertbe vitték, ahol megállapították, hogy az állatot megmérgezték. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően rövid idő alatt felgyógyult, így nemrég Szécsényben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Fővárosi Állat-és Növénykert munkatársai szabadon engedték a fokozottan védett madarat, amelynek természetvédelmi értéke egymillió forint. Korszerűsödött az iskola • NÓgrádsáp. Jól haladnak a település iskolájának felújítási munkálatai. A fűtés korszerűsítése céljából a két darab kon- denzátoros kazánt már be is üzemelték. - Ettől mintegy 30 százalékos energia-megtakarítást várunk - mondta Pintér Bertalan, a település polgár- mestere. Az épület teljes szigetelése is folyamatban van, így az iskola külső falait, egy 8 centiméter vastag kőzetgyapot réteggel látják el. A szigetelési és a fűtési rendszer korszerűsítése kapcsán, az iskola fenntartási költségei is radikálisan csökkenhetnek. Szerkesztőségünk számítógépeit az (mS smart security védi. Fáklyás felvonulás és tiszteletadás Hollókőn immár hagyománnyá vált, hogy minden évben megemlékeznek a háborúkban elesett helyi áldozatokról. Teszik mindezt fáklyás felvonulással, néma főhajtással és gyertyagyújtással. A hétvégi eseményen a lakosok mellett, civil szervezetek képviselői, Szabó Csaba polgármester, országgyűlési képviselő és Szabó Endre, a település alpolgármestere is tiszteletét tette. Az elhunytak emléke előtt néma főhajtással tisztelegtek Báli Dániel Hollókő. A község önkormányzata és annak képviselő-testülete minden évben megemlékezik az elhunyt hollókői lakosokról és a háborúkban elesett hősökről. A vasárnap esü eseményen résztvevők a hollókői művelődési ház, a Látogatóház előtt gyűltek össze. Itt gyújtották meg a megemlékezés fáklyáit és a menet innen haladt át ünnepélyesen a közeli temetőbe. A felvonulók a temetőben lévő emlékműnél gyűltek össze, ahol nemcsak az I. és II. világháború hollókői áldozatairól, hanem az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesett hősökről és mártírokról is megemlékeztek. Az ünnepi műsorban helyi fiatalok működtek közre. Elsőként a Himnusz dallamai csendültek fel, majd Szabó Csaba, a település polgármestere, országgyűlési képviselő mondta el alkalomhoz illő gondolatait. Az országgyűlési képviselőit hangsúlyozta, hogy szerencsére a mi életünkben a háborúk nem voltak jelen, ugyanis korunknál fogva fiatalabbak vagyunk annál, hogy ezeket a borzalmakat át kellett volna élnünk, mégis az archív Filmfelvételek tisztán megjelenítik az akkor átélt szenvedéseket Szabó Csaba kiemelte, ha egy szóban kellene megfogalmazni, hogy a régi képkockákon látható arcok milyen üzenetet hordoznak, csak annyit tudnánk mondani: Reményt!- A büszkén, boldogan masírozó katonák, a tőlük búcsúzó édesanyák és párok arcán szintén a remény tükröződik vissza. Mindenki abban bízott, hogy a világháború gyorsan véget ér és mindenki visszatér onnan. Magyarországról több mint 3,5 millió embert soroztak be, sokan közülük soha nem térek vissza - szólt beszédében Szabó Csaba, hozzátéve: - A háború, az emberiség legszörnyűbb pusztítása volt, reméljük, hogy a ma élők egyikének sem kell átélni a múlt borzalmait Az összejövetel versekkel folytatódott, amelyeket a hollókői fiatalok szavaltak el. Ezt követően a jelenlévők a megemlékezés virágait és koszorúit, valamint a fáklyákat helyezték el az emlékműnél és gyújtottak gyertyákat, mécseseket Halottak napja alkalmából. A koszorúzók között voltak a település vezetői: Szabó Csaba polgár- mester és Szabó Endre alpolgármester, a Hollókő Közalapítvány és a Hollókői Polgárőr Egyesület képviselői, valamint a Hollókő Öröksége Közhasznú Egyesület tagjai. Végül a résztvevők néma főhajtással és a Szózat eléneklésé- vel zárták az ünnepséget Liff ■ # i ;> í 1 %ű ÜL i! m ' r \w w *:w R *v- *'._*■ —' "*♦ *5 **» ' 1 §3 A helyi fiatalok verseket szavaltak el a megemlékezésen Halottak napja alkalmából többen gyertyákat és mécseseket gyújtottak az emlékműnél