Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)

2011-11-28 / 277. szám

8 2011. NOVEMBER 28., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Mérlegen az Arany Aszok megyei I. osztály labdarúgás. A napokban befe­jeződött a 2011-2012. évi me­gyei I. osztályú labdarúgó baj­nokság őszi idénye. A tizen­négy csapatos pontvadászatot féltávnál a nyáron alaposan megerősödött Nagybátony veze­ti, megelőzve a sokáig élen álló, ám a hajrára kifulladó (három vereség az utolsó öt mérkőzé­sen) Mátranovákot, illetve a do­bogó alsó fokára némi meglepe­tésre, ám teljesen megérdemel­ten fellépő Héhalmot. A tavalyi ezüstérmét követően továbbra is az élmezőnyhöz tartozik a Nőtincs, de ugyancsak dicsére­tesen teljesít az újoncként az előkelő ötödik helyet elcsípő bánki együttes, míg a Karancslapujtő és a Berkenye elsősorban kiváló otthoni sze­replésének köszönhetően tapad az élbolyra. A címvédő Szécsény viszont éppen gyatra hazai mérlegének (hat találko­zón mindössze egyetlen siker) betudhatóan csupán a nyolca­dik, s a szezon második felében alaposan visszaesett a remekül rajtoló Somoskőújfalu is, amely így a rapszodikus rimóci csa­pattal együtt a pillanatnyilag a középmezőny hátsó fertályát al­kotja. A kiesés elkerüléséért folytatott harcban az eddigiek alapján a Szurdokpüspöki, Pa­lotás, Pásztó trió lehet legin­kább érdekelt, a valamennyi őszi találkozóját elbukó Bércéi sorsa pedig alighanem már a té­li szünetre megpecsételődött. A gólvadászok különversenyét a karancslapujtői Lavaj Zoltán és a bánki Szegvári Tibor vezetik 14-14 találattal, az ifjúságiak mezőnyében pedig a valameny- nyi találkozóját megnyerő Pász­tó áll az élen. A bajnokság őszi végeredménye 1. Nagybátony 1 I3 9 2 2 45-12 29 2. Mátranovák 1 I3 9 1 3 38-20 28 3. Héhalom I3 7 5 1 28-13 26 4. Nőtincs I3 7 4 2 26-17 25 5. Bánk I3 7 2 4 28-19 23 6. Karancslapujtő 13 7 2 4 31-25 23 7. Berkenye I3 7 1 5 39-20 22 8. Szécsény I3 6 3 4 22-19 21 9. Rimóc I3 5 1 7 34-28 16 10. Somoskőújfalu ' I3 4 4 5 27-28 16 11. Sz-púspöki I3 4 0 9 26-44 12 12. Palotás I3 3 1 9 17-4210 13. Pásztó I3 3 010 20-40 9 14. Bércéi I3 0 013 M2 0 Hazai pályán 1. Nőtincs 7 6 0 1 17-818 2. Karancslapujtő 7 5 1 1 22-1216 3. Mátranovák 6 5 1 0 16-616 4. Berkenye 7 5 0 2 28-1215 5. Nagybátony 6 4 2 0 26-414 6. Héhalom 6 4 2 0 18-314 7. Bánk 7 4 1 2 13-913 8. Rimóc 5 3 1 1 18-610 9. Pásztó 7 3 0 4 13-13 9 10. Somoskőújfalu 7 2 2 3 15-14 8 11. Sz-püspöki 7 2 0 5 15-21 6 12. Palotás 6 2 0.4 7-15 6 13. Szécsény 6 1 3 2 6-9 6 14. Bércéi 7 0 0 7 7-36 0 Idegenben 1. Nagybátony 7 5 0 2 19-815 2. Szécsény 7 5 0 2 16-1015 3. Mátranovák 7 4 0 3 22-1412 4. Hébalom 7 3 3 1 10-1012 5. Bánk 6 3 1 2 15-1010 6. Somoskőújfalu 6 2 2 2 12-14 8 7. Berkenye 6 2 1 3 11-8 7 8. Karancslapujtő 6 2 1 3 9-13 7 9. Nőtincs 6 1 4 1 9-9 7 10. Rimóc 8 2 0 6 16-22 6 11. Sz-púspöki 6 2 0 4 11-23 6 12. Palotás 7 1 1 5 10-27 4 13. Pásztó 6 0 0 6 7-27 0 14. Bércéi 6 0 0 6 1-26 0 zsef, Fekete Martin (valameny- nyien Héhalom), Barkaszi Gá­bor, Bazsó András, Meló Zsolt, Sági Balázs, Vass József, Heczel Károly (valamennyien Bánk), Komár Gábor, Lovász Balázs, Mócsány Roland, Rácz István, Kis István (valamennyien Rimóc), Ágner Attila, Botos At­tila, Németh Tibor, Dos Santos leferson, Galcsik Szabolcs, Var­ga Gergő, Vincze Tamás, Breno (valamennyien Szécsény), Komjáthi Bálint, Kupecz Nor­bert, Gyurcsek Adrián (mind­hárman Bércéi), Bartha Kriszti­án, Váradi Gábor, Balázs Győző (mindhárman Somoskőújfalu), Új Balázs, Oravecz Attila, Ko­vács Nándor (mindhárman Mátranovák), Kapás Tamás, Huszár Tamás (mindketten Pásztó), Almási Tamás, Bakos László, Hatala Krisztián, Gaz­dag Imre (valamennyien Lavaj Zoltán (Karancslapujtő) 13 gólos: Alapi Gábor (Nagybá­tony). 11 gólos: Kisbali Gábor (Mátranovák), Mravik Norbert (Berkenye). 10 gólos: Csatlós Csaba (Nagybátony), Nagy Zsolt (Szur­dokpüspöki). 9 gólos: Kiss Imre (Szurdok- püspöki). 8 gólos: Berki Krisztián (So­moskőújfalu). 7 gólos: Zsibók Tamás (Berke­nye), Szunter Csaba (Nőtincs), Kálmán József (Nagybátony). 6 gólos: ifj. Kovács Imre (Bánk), Fodor Máté (Karancs­lapujtő), Lőrincz Csaba, Gerhát Viktor (mindketten Héhalom), Bangó Norbert (Rimóc), Nyikos József (Nőtincs), Tóth Patrik (Mátranovák). 5 gólos: Schwarcz Zoltán (Nő­tincs), Oláh Tibor (Rimóc), Mucsina Zsolt, Kovács Patrik (Pásztó), Bábik Krisztián (Berke­nye), Molnár Gábor (Somoskőúj­falu). 4 gólos: Jele Zoltán (Palotás), Vincze Benjámin (Rimóc), Oláh Zoltán (Somoskőújfalu), Hor­váth Bálint (Szécsény), Szabó Miklós (Berkenye). 3 gólos: Árva Róbert, Rácz Ró­bert, Kelecsényi Gábor, Laczkó Zsolt (valamennyien Rimóc), Blaskó János, Hannus Balázs, Csabuda Árpád (mindhárman Szegvári Tibor (Bánk) ga Gyula, Kotroczó Róbert, Szőllősi Tamás, Oszvald Ferenc (valamennyien Mátranovák), Bujtár Tamás (Somoskőújfalu), Danguly Csaba, Jakus Péter (mindketten Héhalom), Maksó Viktor, Falusy Marcell (mindket­ten Pásztó), Jakus Dániel (Bércéi). 2 gólos: Sipos Bence, Deák La­jos, Tancsik Richárd, Gál Balázs, Jambrich Richárd (valamennyi­en Palotás), Kárpáti László, Bog­nár Attila, Babusa Attila (mind­hárman Héhalom), Molnár Csa­ba (Bércéi), Cseh Márton, Rács János, Harai Péter (mindhárman Karancslapujtő), Baranyi Mik­lós, Ornyik Róbert (mindketten Somoskőújfalu), Hugyecz Fe­renc, Prukker Attila (mindket­ten Nőtincs), Lakatos Péter, Líber Zsolt, Bednár Patrik (mindhárman Mátranovák), Né­meth László (Bánk), Simon Ben­ce, Szilvási Krisztián (mindket­ten Szécsény), Rottek Péter (Ber- kényé), Bangó Rómeó (Rimóc), Dancsok Krisztián (Pásztó), Sinkó József, Batta Krisztián, Zohó Zsolt (mindhárman Szur­dokpüspöki), Lőrincz Dániel, Orosz Péter (mindketten Nagybátony). 1 gólos: Bedő Márk, Jakus Zsolt, Andó Arnold (mindhár­man Palotás), Zsámboki Ro­land, Kovács Zsolt, Podobén Jó­A bajnokságot remekül kezdő Mátranovák (fehér mezben) 7-0-ra győzött a kiesőjelölt Bércéi otthonában fotö:hüvösi csaba Nagybátony), Kiska János, Sán­ta Attila, Mezei Péter, Rács Má­té (valamennyien Karancsla­pujtő), Nagy Márton (Berke­nye), Hugyecz Róbert, Dancsó Viktor, Miklovicz Tamás (mind­hárman Nőtincs), Szőke Viktor (Szurdokpüspöki). Krisztián 2-2, Ágner Attila, Botos Attila, Németh Tibor, Dos Santos Jeferson, Galcsik Szabolcs, Var­ga Gergő, Vincze Tamás, Breno 1-1. Rimóc (34 gól): Bangó Norbert 6, id. Oláh Tibor 5, Vincze Ben­Márió (Mátranovák). 12 gólos: Oroszi István (Somoskőújfalu), Mikus Gábor (Bércéi), Rádi Zol­tán (Bánk). 11 gólos: Bodó Viktor (Pásztó), Rács Máté (Karancs­lapujtő), Molnár Dávid Mátyás (Berkenye). 10 gólos: Gábor Bá­lint (Szécsény). Az őszi bajnok Nagybátony (a labdával Alapi Gábor) 3-0-ra győzött a címvédő Szécsény otthonában fotő: rigó tibor A góllövőlista őszi végeredménye 14 gólos: Lavaj Zoltán (Karancslapujtő), Szegvári Tibor (Bánk). Berkenye), Frenkl Antal, Szabó Tamás (mindketten Szécsény), Csatlós Tamás, Szabó Gábor (mindketten Nagybátony), Var­jámin 4, Árva Róbert, Rácz Ró­bert, Kelecsényi Gábor, Laczkó Zsolt 3-3, Bangó Rómeó 2, Komár Gábor, Lovász Balázs, Mócsány Roland, Rácz István, Kis István 1-1. Somoskőújfalu (27 gól): Berki Krisztián 8, Molnár Gábor 5, Oláh Zoltán 4, Bujtár Tamás 3, Baranyi Miklós, Ornyik Róbert 2-2, Bartha Krisztián, Váradi Gá­bor, Balázs Győző 1-1. Szurdokpüspöki (26 gól): Nagy Zsolt 10, Kiss Imre 9, Sinkó József, Batta Krisztián, Zohó Zsolt 2-2, Szőke Viktor 1. Palotás (17 gól): Jele Zoltán 4, Sipos Bence, Deák Lajos, Tancsik Richárd, Gál Balázs, Jambrich Richárd 2-2, Bedő Márk, Jakus Zsolt, Andó Arnold 1-1. Pásztó (20 gól): Mucsina Zsolt, Kovács Patrik 5-5, Maksó Vik­tor, Falusy Marcell 3-3, Dancsok Krisztián 2, Kapás Tamás, Hu­szár Tamás 1-1. Bércéi (8 gól): Jakus Dániel 3, Molnár Csaba 2, Komjáthi Bá­lint, Kupecz Norbert, Gyurcsek Adrián 1-1. Az ifjúsági bajnokság őszi végeredménye 1. Pásztó 13 13 0 0 90-8 39 2. Szécsény 13 11 1 1 49-1034 3. Nagybátony 13 10 0 3 57-1830 4. Somoskőújfalu 13 9 0 4 44-37 27 5. Mátranovák 13 9 0 4 38-36 27 6. Karancslapujtő 13 6 1 6 43-25 19 7. Bánk 13 6 1 6 34-41 19 8. Berkenye 13 6 0 7 44-31 18 9. Rimóc 13 5 0 8 30-40 15 10. Héhalom* 13 6 0 7 34-49 14 11, Nőtincs 13 4 0 9 29-32 12 12. Bércéi* 13 3 010 31-55 8 13. Palotás* 13 ,1 111 10-78 3 14. Sz-púspöki 13 0 013 4-77 0 1 öngólos: Cseh Márton (Karancslapujtő, a Nagybátony el­len), Kresák György (Palotás, a Karancslapujtő ellen). Kelecsé­nyi Gábor (Rimóc, a Nőtincs ellen). Gólszerzők csapatról csapatra Nagybátony (45 gól): Alapi Gábor 13, Csatlós Csaba 10, Kál­mán József 7, Csatlós Tamás, Szabó Gábor 3-3, Lőrincz Dániel, Orosz Péter 2-2, Almási Tamás, Bakos László, Hatala Krisztián, Gazdag Imre 1-1, Cseh Márton (Karancslapujtő) 1 öngól. Mátranovák (38 gól): Kisbali Gábor 11, Tóth Patrik ó, Varga Gyula, Kotroczó Róbert, Szőllősi Tamás, Oszvald Ferenc 3-3, La­katos Péter, Líber Zsolt, Bednár Patrik 2-2, Új Balázs, Oravecz At­tila, Kovács Nándor 1-1. Héhalom (28 gól): Lőrincz Csaba, Gerhát Viktor ó-ó, Danguly Csaba, Jakus Péter 3-3, Kárpáti László, Bognár Attila, Babusa Attila 2-2, Zsámboki Ro­land, Kovács Zsolt, Podobén Jó­zsef, Fekete Martin 1-1. Nőtincs (26 gól): Szunter Csa­ba 7, Nyikos József 6, Schwarcz Zoltán 5, Hugyecz Ferenc, Prukker Attila 2-2, Hugyecz Ró­bert, Dancsó Viktor, Miklovicz Tamás 1-1. Kelecsényi Gábor (Rimóc) 1 öngól. Bánk (28 gól): Szegvári Tibor 14, ifj. Kovács Imre 6, Németh László 2, Barkaszi Gábor, Bazsó András, Meló Zsolt, Sági Balázs, Vass József, Heczel Károly 1-1. Karancslapujtő (31 gól): Lavaj Zoltán 14, Fodor Máté 6, Cseh Márton, Rács János, Harai Péter 2-2, Kiska János, Sánta Attila, Mezei Péter, Rács Máté 1-1, Kresák György (Palotás) 1 öngól. Berkenye (39 gól): Mravik Norbert 11, Zsibók Tamás 7, Bábik Krisztián 5, Szabó Miklós 4, Blaskó János, Hannus Balázs, Csabuda Árpád 3-3, Rottek Péter 2, Nagy Márton 1. Megjegyzés: Héhalomtól 4, Bércéitől és Palotástól 1-1 pont levonva. A góllövőlista élcsoportjának állása 29 gólos: Falusy Ákos (Pász­tó). 26 gólos: Pozsár Patrik (Pász­tó). 17 gólos: Bárány József (Szécsény), 14 gólos: Kovács Dá­niel (Héhalom). 13 gólos: Zsákai Szécsény (22 gól): Horváth Bá­lint 4, Frenkl Antal, Szabó Ta­más 3-3, Simon Bence, Szilvási

Next

/
Oldalképek
Tartalom