Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)

2011-11-12 / 264. szám

4 2011. NOVEMBER 12., SZOMBAT KULTÚRA Ne engedjük el egymás kezét! A minap újra - ki tudja már hányadszor - elbűvölte Pándy Piroska a salgótarjáni közönséget. S nemcsak szép szoprán énekhangjával, remekül összeállított műsorával, hanem közvetlen, sztárallűröktől mentes személyiségével s nem utolsósorban szülőföldjéhez, az itt élő emberekhez fűződő érzelmeinek nyílt meg­váltásával, kinyilatkoztatásával is. Pándy Piroska a salgótarjáni ze­neiskolában Gúthy Éva növendé­keként kezdte tanulmányait s 1985- ben Budapesten szerzett konzervatóriumi diplomák A Fő­városi Operettszínházban először 1986- ban lépett fel Lehár Ferenc A mosoly országa című művének Li­bán, 1998-2000 között pedig Hof városában volt gyakori vendég. A későbbiekben többször fellépett belgiumi, francia, izraeli, osztrák és svájci városokban és turnézott az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is. Karakteréhez különösen Verdi, Mozart, és Pucci­Hegedűs Valér zongoraművész és Pándy Piroska operaénekes két évtizede vannak együtt a pódiumon foiű;rigóitok zájaként. 1990-től magánénekes, ekkor lett alapító tagja az Interoperettnek. Ä Magyar Állami Operaházban 1993-ban /. Strauss Denevérjében Rosalinda szerepé­vel debütált. Ugyanezen évtől sze­repelt rendszeresen a Münchener Opernbühne Staggione színház­ni zenéje áll különösen közel, de énekelt és énekel Wagnert és A L Webbert is. Utóbbi musicaljében, Az operaház fantomjában stíluso­san egy operaénekesnőt alakít a Madách Színház előadásának egyik szereposztásában. Az el­múlt évek során szakmai elisme­Pándy Piroska boldogan vette át a Madách Imre-díjat Becsó Zsolttól, a megyei közgyűlés elnökétől. Jobbra dr. Szirácslk Éva múzeumigazgató résekben is részesült: többek kö­zött megkapta a Bajor Kritikusok Ezüst Rózsa-díját, Salgótarján Pro Arte-díját, a Szent Lázár Lovag­rend pedig dámájává választotta. 2011 januárjában Nógrád megye a Madách Imre-díjjal honorálta munkásságát Pándy Piroska évek óta rend­szeresen koncertezik Salgótarján­ban s jó ideje már az is hagyo­mány, hogy a múzeumban ad hangversenyt, köztük jótékonysá­giakat is. Az elmúlt héten ismét a múzeum nagy kiállítótermében állt a közönség elé és döntő több­ségében teljesen új összeállítású műsort mutatott be. Csupán egyik kedvenc számát, Puccini Tosca imáját tűzte újra műsorára azon egyszerű oknál fogva, hogy ezt az áriát hitvallásának tekinti. Egy másik ima Verdi Don Carlosából Erzsébet nevéhez fűződik. Ezzel pályakezdőként egy énekverseny keretében közönségdíjasként ta­lálkozott Pándy Piroska, de évek­kel később, élettapasztalatokban gazdagodva, érzelmileg elmélyül­ve most képes kiteljesítem igazán. Ezt az áriát a közelmúltban el­hunyt dr. Godó Béla főorvos - aki lévén ugyancsak baglyasaljai, rendszeres vendége volt koncert­jeinek - emlékének szentelte. Puc­cini egyik ritkán játszott lírai ope­rája A fecske. Ebből Magda áriáját énekelte Pándy Piroska. Átéltsé- gét az is magyarázza, hogy távol lé­vő édesanyjára gondolva adta elő. Egy másik művet, a G. Caccini ugyancsak kevésbé ismert Ave Mariáját, a közelgő advent jegyé­ben a koncerten jelenvolt, szintén baglyasi származású ZacharBéla atyának ajánlotta Pándy Piroska. Nemcsak kuriózum-, de bravúr­számba is ment, hogy Lloyd Webber rekviemjét, a Pie Jesut - amelyet az angol zeneszerző volt felesége, Sarah Brightman vitt vi­lágsikerre - úgy adta elő kotta nél­kül - egyébként minden számot így énekel - hogy előző nap ismer­kedett meg vele. Ezt követően egy klasszikus számmal, Gounod Fa­ust című operájából Margit ékszeráriájával folytatódott a kon­cert, majd fináléként - a közön­ség nagy örömére - a Pillangókisasszonyból hangzottéi egy gyönyörű ária, amelyet az utóbbi években nem énekelt Pándy Piroska. Ezzel Puccini mintegy bekeretezte az egyébként is egységes, jól szerkesztett, ma­gas színvonalú műsort Az „Ünnepi hangok” című ősz­búcsúztató hangverseny másik fontos szereplője Hegedűs Valér zongoraművész volt, aki - amel­lett, hogy megbízhatóan kísérte az énekesnőt, akivel húszéves barát­ság fűzi össze - három esetben önálló műveket is bemutatott. Mindhárom alkotást Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordu­lója tiszteletére adta elő: az egyik egy parafrázis Verdi Rigolettó-jára, a másik a Vigasztalások, a harma­dik pedig a Mária eljegyzése volt Az est hangulatát nagymérték­ben emelte, hogy Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke ez alka­lommal, a szülővárosában adta át Pándy Piroskának a Madách-dí- jat, amelyet a művésznő a januári balassagyarmati ünnepségen más elfoglaltsága miatt nem tudott át­venni. Az énekművész meghatot- tan mondott köszönetét az elisme­résért a döntéshozóknak, a kon­cert iránti érdeklődésért pedig a közönségnek, amely soraiban sok barátot, jó ismerőst látott viszont A szeretet erejére apellált, mond­ván: a mai különösen nehéz idők­ben még inkább fontos, hogy ne engedjük el egymás kezét! Dr. Szirácsik Éva intézményigazgató­nak, a rendezvény házigazdájá­nak felajánlotta, hogy jövőre a mú­zeum zongorájának kicserélésére hajlandó egy újabb jótékonysági koncertet adni... Csongrády Béta Megújuló energiák A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád Me­gyei Egyesülete, a BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézete, a Zéró Energiaház Szakképző és Szolgáltató Klaszter és az MTA Miskolci Területi Bi­zottságának Nógrád Megyei Szervezete november 15- én, kedden együtt rendezi meg a magyar tudomány napja salgótarjáni rendezvényét a megújuló energiák témakörben. A Zéró Energiaház pavilonjának gyors­építészeti bemutatóját és a szakmai kiállítást 10 óra­kor dr. Engelbert István docens, a TIT megyei elnöke, a salgótarjáni intézet igazgatóhelyettese nyitja meg a főiskola Kistarján u. 57. sz. alatti épületében. Az 1973-as születésű Engelbert Istvánt a legutóbbi, júniusi köz­gyűlésén választotta meg elnök­nek TIT megyei egyesülete. Ugyancsak a fiatalítás jegyében az elnökség döntése értelmében az igazgatói funkciót november 1- jétől Pálinkás Bojana tölti be. A szécsényi származású Engelbert István a Bolyai gimnáziumban érettségizett, földrajz-történelem szakon végzett a szegedi egyete­men, majd Pécsett gazdaságfóld- rajzból szerezte meg a PhD-mínő- sítést Volt középiskolai tanár szü­lővárosában és Salgótarjánban, 2006-tól a BGF salgótarjáni inté­zetének oktatója. 2008-ban nevez­ték ki igazgatóhelyettesnek, 2009-ben pedig megkapta a do­censi címet. A társadalom- és gaz­daságföldrajzot kutató értelmisé­giként azt vallja, hogy az oktatás, képzés lehet az egyik kitörési le­hetőség a hátrányos helyzetű Nóg­rád számára. Azért vállalta el az elnökséget, mert úgy érzi, hogy a TIT ebben tud segíteni. Engelbert István elmondta, hogy a TIT és a főiskola az el­múlt években egymástól függet­lenül emlékezett meg a tudo­mány ünnepéről, célszerűnek látszott az erőket egyesítve, ki­egészítve megrendezni ezt a programot. Fő témának egy ak­..A legmagasabb kiművehscg a legközelebb jár a tiszta természethez. A nemes egyszerűség egynek, mint másnak legszebb bája. S ki a természet szent útjátul soha nem távozik el, az iga/.i bölcs - s mindazok e(hárításában, mik a természet útját előttünk homályba borítják, áll az élet legmélyebb tudománya.” (Széchenyi István) A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA SALGÓTARJÁNBAN 2011. NOVEMBER 15. Salgótarjánban aktuális témakörben, több szervezet, intézmény együttműködésében rendezik a tudomány napját tuális kérdéskör, az energiafor­rások megújítása, racionális hasznosítása kínálkozott. A me­gyén belüli és kívüli előadók megszólalásai mellett egész na­pos tájékoztató és tanácsadás ke­retében is új, korszerű ismere­tekhez juthat a lakosság és a vál­lalkozói szektor. A délelőtti bemutatót és kiállí­tást követően a tudásmegosztó konferenciát 14 órakor dr. Rozgonyi József intézetigazgató nyitja meg. 14.10 órakor Fenn­tartható életmódunk lehetőségei és innovációs kényszerei címmel dr. Kulcsár László, a soproni és a gödöllői egyetem professzora tart előadást. 14.35 órakor dr. Simonyi Sándor címzetes egyete­mi docens, ügyvezető igazgató ad elő Innovációs tudásmegosztó és forrásközpont Salgótarjánban - A gépjármű-energia és a napkor­szak címmel. 15 órakor hangzik el a nap üzenete az energiaköz­pontnak Véghely Tamás villamos- mérnök előadásában. 15.35 óra­kor Bocsó Imre mérnök-tanár, klaszterelnök a nap üzenetét a szakképzésnek, a mikro- és kis­vállalkozásoknak címezi. 16 órá­tól Szabó Zsolt és Engelbert Ist­ván intézeti tanárok fogalmaz­zák meg a nap üzenetét Főisko­lai kutatások a vidékfejlesztés je­gyében címmel. 16.20 órakor Solár villamoserőművek telepí­tési programja Nógrádban és Sal­gótarjánban címmel Debreczeni Mihály, a Solarize cégcsoport magyarországi képviselője és dr. Nagy József, a Bükk-Mak Leader Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tart előadást. A tudás­megosztó napot 16.40 órakor Rozgonyi József zárja. A rendez­vény keretében kerül sor a nap­energia-hasznosítással kapcso­latos akkreditált vállalkozói képzés tanúsítványainak átadá­sára is. C&B. ■^^TtWTTTi 4 4-JÍ-4Á A\ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Szóval peres úton akarod tisztázni az elfogásod körülményeit ” Szerencsés nyertesünk: Agócs Flóriánná Cered, Fenyves út 1. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2011. no­vember 16-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Rákóczi út 12.). Az 1000 forin­tos vásárlási utalvány szintén itt vehető át

Next

/
Oldalképek
Tartalom