Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)

2011-10-08 / 235. szám

8 2011. OKTOBER 8„ SZOMBAT GAZDASÁG - SZOLGÁLTATÁS Drasztikus banki lépések reakciók Kamatot emeltek, kedvezményeket szüntettek meg a hitelintézetek A devizahitelüket végtörleszteni akarók kellemetlen hírekkel szembesülhetnek a bankfiókokban A bankok többsége meg­emelte a forinthitelek terheit és csökkentette a kedvezményeket a vég­törlesztés bejelentését követően. Mások viszont új konstrukciókat dol­goztak ki. Giczi József Váratlanul érte a végtörlesztés a bankokat, melyek vegyesen reagáltak a múlt csütörtökön megnyílt lehetőségre. Az elsők között lépett az Erste Bank, amely bejelentette, hogy októ­ber Tjétől nem fogad be hitel igényeket közvetítőktől, majd úgy megemelte hitelkamatait, hogy azok legalacsonyabb tel jes hiteldíjmutatója 12,27 szá zalékos lett. A K&H Bank azzal reagált, hogy közölte: saját ügy­feleinek nem nyújt hitelt devi- zakölcsön kiváltására, miköz ben a más banktól ilyen igény nyel hozzá fordulókat szívesen fogadja. Az MKB Bank kondíciós listá­jában értesítette ügyfeleit, hogy szeptember 28 tói nem fogad be új igényt az egyik lakáshitelének kiváltására. A hitelintézet októ­ber 1-jén több ingatlanfedezet mellett nyújtott hitelét is kivezet te, így végül is a tanknak semmi­lyen Intele nincs a végtörleszteni szándékozók számára. A legérdekesebben az OTP Bank viselkedett az utóbbi na­pokban. Először úgy tűnt, gyor­san ráveti magát a végtörlesztők­re. Egy korábbi hirdetményében komoly kamatkedvezményeket jelentett be, melyeket másnap visszavont. Múlt csütörtökön új hirdetménnyel rukkolt elő, mely­ben megemelte ingatlanfedezetű euróliiteleinek a kamatfelárat, és szeptember 30ával megszünte­tett több díjkedvezményt. Hétfői legfrissebb - 9 napon belül a ne­gyedik hirdetményében mint egy 1,5 százalékkal, 13,5 százaié kos szintre emelte a lakáscélú és szabad felhasználású forintköt csönök teljes hiteldíjmutatóját. Más hitelintézetek viszont új kölcsönkonstrukciókat hirdettek meg a régi lakáscélú hitelek ki­váltására. A Raiffeisen Bank pél dául Otthonvédelmi hitel néven indított új terméket, melyet kizá­rólag a banknál meglévő deviza­hitelek rögzített árfolyamon törté­nő végtörlesztésére lehet te Ihász nálni. Annak ellenére, hogy más hiteleinél kamatot emelt a bank. Érdekesen alakult a KDB Bank új hitelkiváltási célú terméke, a Biz­tonsági Öv hitel feltételrendsze re. Míg a tankon kívüli ügyfele­ket 0 százalékos folyósítási díjjal szeretnék megnyerni, addig a hi telintézet ügyfeleinek 0,5 száza­lékot kell ezen a címen fizetniük. A hét elején az Országos Ta karékszövetkezeti Szövetség be­jelentette, hogy a komoly mér­tékű forintforrásokkal bíró ta­karékszövetkezetek is beszáü nak a végtörlesztők finanszíro­zásáért folyó versenybe. Ennek megfelelően új hitellel jelentke­zett a Kinizsi Bank is, melynek neve Átváltó hitel, és igénybe vehető rögzített árfolyamon tör­ténő végtörlesztésre is. A köl­csönnél némi -kedvezményt je lent a 25 ezer forint értékbecs­lési díj elengedése. Negyedik generációs mobilszolgáltatás Budapest. Új mobiltechnológi­át vezet be a piacra a Magyar Telekom, a társaság megkezd­te a negyedik generációs (4G/LTE) hálózati ügyféltesz­tet, majd januártól kereskedel­mi szolgáltatásként is bevezeti a szupergyors mobilinter­netet. Christopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótá­jékoztatón elmondta: 80 állo­máson kezdték meg az éles tesztüzemet. Hozzátette, a ta­valy áprilisban valós körülmé­nyek között lebonyolított LTE- teszt után most a szolgáltató­val együtt és egy időben tesz­telheti több száz lakossági és a vállalati ügyfél. A Magyar Telekom májusban közölte, hogy szupergyors mobilinter- net-hálózatot épít. A fejlesztés összegét üzleti titokra hivat­kozva nem árulta el a társa­ság, csak azt közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hason­ló fejlesztésekre. A társaság tavaly több mint 90 milliárd forintot költött beruházásokra, míg az idén ennél 5 százalék­kal kevesebbet. A vállalat célja az, hogy 2013-ra az ország majd nem 100 százalékán le­hetővé váljon a másodpercen­ként 21 megabites internetes sebesség. Az új generációs technológia kiépítésében a Magyar Telekom két stratégiai partnere, a Cisco és az Ericsson. Az elnök-vezérigaz­gató kifejtette, a teszt azért is fontos, mert ennek tapasztala­tai alapján tökéletesítik a tech­nológiát. Lakáshitelt kiváltó kölcsönök Hitel THM Kezdeti törlesztőr. (százalék) (forint) Volksbank adósságkezelő Forint kölcsön 9,32 52 450 Volksbank adósságkezelő „light” Forint kölcsön 9,33 53 023 Gránit Bank Piaci Forint hitel 9,78 53 984 K&H Bank Szenzációs forintlakáshitel 9,87 47 423 Raiffeisen Újrakezdés hitel lakáshitel kiváltására 10,18 57 501 K&H Bank üzleti feltételű forintlakáshitel 10,19 56 124 Gránit Bank Piaci Forint hitel lakáshitel kiváltására 10,23 55 537 Kinizsi Bank Átváltó hitel 10,26 49 814 FHBJZB Ingatlancélú hitel léves kamatperiódussal 10,77 59 531 Erste hitelkiváltási célú lakáshitel, 1., 2. kategória 10,77 54 370 FORRÁS BANKRACIO.HU MEGHÍVÓ! A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2011. október 8-án, 10 órai kezdettel ügyfélértekezletet tart Balassagyarmaton, a művelődési központban. Napirend:- Devizahitelek kiváltásának lehetősége és feltételei.- Hasznos tudnivalók a takarékszövetkezeti akciókról. Az értekezletre ■ bárhol lakik a megyében - minden érdeklődőt várunk! Igazgatóság Hűvös idő, felhőátvonulások Szombat ’“m® Erényé r holnap reggeli . és a mai jellemző időjárás Nógrád megyében ma Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Zápor előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősődik.A legmagasabb hőmérséklet 12 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás Változékony, hűvös Időjárásra van kilátás, a felhöávonulásokból elszórtan záporok alakulhatnak ki. A jövő hét elején több helyen lehet eső, zápor, kedden néhány fokos átmeneti melegedés is várható. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható Közlekedés-meteorológia: A futó záporok miatt vizes, csúszós útszakaszokra kell számítani. . Az északnyugati szelet kísérő erős széllökések is veszélyforrást jelenthetnek. ki előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat készítette. További információk; www.met.hu Vasárnap Hétfő Kedd jte****** & ^ Vízhőmérséklet Balaton Velencei-tó Tisza-tó Duna Tisza Adriai-tenger Égei-tenger Fekete-tenger Földközi-tenger 21-25 Vörös-tenger 20°C 19°C 18°C 16-18°C 15- 19°C 24-25°C 21-25°C 16- 22°C 27° Október 6-i 6 7 14 23 25 31 33 37 42 49 IV KF.NÓ nyerőszámok SÍ 55 59 62 65 67 71 75 79 80 OKTOBER 8-9. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Koppány és Dénes nevű kedves olvasóinkat! SZOMBAT Koppány. Régi magyar személynév, amely török méltóságnévből származik. Védőszentje: Szent Koprész alexandriai vértanú. A Nap kel: 6.51, nyugszik: 18.11 órakor. A Hold kel: 16.22, nyugszik: 3.09. VASÁRNAP Dénes. Görög eredetű név latinos formájának rövidüléséből ala­kult, jelentése: Dionüszosznak, a bor és szőlő istenének ajánlott. Védőszentje: Szent Dénes püspök vértanú. Párizsi székesegyház kapta nevét a benne eltemetett Saint Denis püspökről, aki a tizen­négy segítő szent egyike. A III. században élt vértanú a fejfájósok kínjait enyhíti; miután fejét vették, ábrázolásakor azt kezében tartja. A Nap kel: 6.53, nyugszik: 18.09 órakor. A Hold kel: 16.43, nyugszik: 4.13. HUMOR A feleség elmegy egy jósnő­höz. A sötét szobában a jósnő kristálygömbje főié hajol, hosz- szan mereng, majd összeráncolt homlokkal közli:- Nehéz lesz elmondanom... Nos, készüljön fel rá lélekben, hogy hamarosan megözvegyül. A férje még az idén erőszakos és szörnyű halált hal. Az asszony rémülten néz ma­ga elé, majd nagy levegőt vesz, és halkan megkérdezi: * - De ugye a rendőrök nem jön­nek majd rá, hogy én tettem? * * * Egy részeg ember botorkál ha­zafelé az utcán. Megállítja az el­ső járókelőt:- Elnézést! Nem tudja véletle­nül, merre lakik a Kovács Józsi?- De hiszen maga az!- Azt én is tudom, csak azt nem, hogy hol lakom! * * * Étteremben kérdi a pincér a vendéget:- Vörösbort, vagy fehérbort óhajt a kedves vendég?- Tökmindegy, színvak va­gyok! ★ * * Az óvodában Móricka meg­kérdezi az óvó nénit:- Óvó néni, kimehetek cse­resznyézni? 1- De Móricka, tél van.- Tudom, sapka, sál! NAPI HOROSZKÓP mérleg (IX.24-X.23.). Nyugodt, de termékeny lesz a hét vége. Nem a munkahelyén keresi a boldogulását, hanem a „mellé­kesben”. Valamiből meg kell élni. skorpió (X.24-XI. 22.). Nehéz döntés előtt áll. Ne aggódjon, ha úgy érzi, hogy nem sikerül hiánytalanul megfelelni az elvá­rásoknak. Nem sikerülhet minden azonnal. nyilas (XI.23-XII.21.). Hirtelen magára szakadt magányosságá­ban sok mindenre gondol. Meghányja-veti az elmúlt nyár tör­ténéseit. Eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha? bak (XII. 22-1.20.). A bolygóállás kikapcsolódást, szórakozást, kellemes időtöltést ígér. Vegyen részt azokon a programokon, amelyekre meghívást kap, és baráti találkozást is fogadjon el. vízöntő (1.21-11.20.). Számos program közül válogathat, azt fo­gadja el, ami a legjobban tetszik önnek, hogy jól érezhesse magát. Elsősorban saját vágyait teljesítse. halak (II. 21-111.20.). A hét végi napokon olvasson sokat. Fon­tos, hogy a munkájához kapcsolódó szakirodalmat ismerje, mert azokból kiváló ötleteket meríthet. kos (III. 21-IV. 20.). Igyekezzen ma diplomatikusan -viselkedni. Ügyeljen arra, hogy mit mond a környezetében lévő embe­reknek, mert később nehezen javíthatja ki. Szórakozzon ked­vesével.' bika (IV. 21-V.20.). Sok feladatot teljesíthet ma. Ha el akar érni valamit, azért tennie kell, méghozzá következetesen. Hasz­náljon ki minden lehetőséget, ami az útjába kerül. ikrek (V. 21-VI. 21.), Mozgalmas, változatos hét végi napok­ra számíthat. Anyagi ügyei pozitívan alakulnak. Párkap­csolati gondjain az alapos megbeszélés, a sok-sok kommu­nikáció segít. rák (VI. 22-VII. 22.). Nagy mellénnyel akart szerelmi kalandba bocsátkozni. Csúnyán melléfogott A Rákban haladó Mars ha­tására pánikba eshet, és kapkodni kezd. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). A csendes ősz vágyakat ébreszt. Csúcsokra repülhet. Adjon időt párjának, hogy megbarátkoz­zon újdonságszámba menő elképzeléseivel. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Meglehetős letargiával veszi tudomásul, hogy vége a szép időknek. Pedig nem volt rossz a nyár. A hó­dításai ezt igazolják. r> i y\ .Ä*, ttTTIT i n Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, [VI II II A II 4|pr H I III AU telefax 32/423-931, e-mail: nmedia.szerk@nmedia.hu. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Rákóczi, út 12., tel: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. ti VlvJlVflH megyei Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat----------------------------------------------------------------- terjeszti a LAPKER Zrt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. El őfizetési díj egy hónapra 2345 Ft, negyedévre 7035 Ft, fél évre 14070 Ft, egy évre 28140 Ft. Nyomtatás: AS-NYOMDAKFT. Szilády Üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Ügyvezető: Futó Imre. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. Azúissga • akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. o* Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom