Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)
2011-10-22 / 247. szám
2011. OKTÓBER 22., SZOMBAT 5 NÓGRÁD MEGYE Tekintetüket az igazság felé fordították Ha a parlament elfogadja a törvényjavaslatot, miszerint az emberiesség elleni bűncselekmények soha nem évülnek el, az megteremti a lehetőségét annak, hogy az ötvenhatos megtorlások megrendelői, résztvevői ellen - jogállami, törvényes keretek között - felléphessen az igazságszolgáltatás. Ezzel tartozunk 1956 szellemének, igazságérzetünknek és mártírjainknak - tapssal fogadták dr. Kontrát Károly belügyi államtitkár szavait a hugyagi megemlékezés résztvevői. Borda Attila, dr. Kontrát Károly, Bérezési Mihályné és Becsé Zsolt a megemlékezésen Hugyag. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgő Nógrád megyei ünnepségsorozat Hugyagon vette kezdetét a minap. Ott, ahol 1956. december 13-án, a kora reggeli órákban a legsötétebb cselekedetek történtek. A községi párttitkár pincéjében kínozták meg és verték ösz- sze bestiális kegyetlenséggel csaknem halálra Hadady Rudolfot és Hargitai Lajost. A két fegyveres salgótarjáni, acélgyári nemzetőrparancsnoknak az volt a bűne, hogy a dolgozók bizalma által felhatalmazva cselekedtek, becsülettel és tisztességgel őrizték, védték az acélgyár vagyonát, s a körülötte elterülő lakótelep nyugalmát. Szabad és független, demokratikus Magyarországot akartak, ezért kellett meghalniuk az Ipoly-par- ton, a hátulról és fekvő emberre lövő pufajkások géppisztolygolyóitól.... Borda Attila, Hugyag polgár- mestere megnyitóbeszédében úgy fogalmazott: nemzetünk nagy pillanatai azért váltak ünneppé, mert lényegük mélyén nem az én, hanem a közösség állt, az emberek tekintetüket nem az egyéni érdek, hanem az igazság felé fordították. 1956 üzenete az lehet, hogy olyan értékrend szerint kell élnünk, amely életünk és nemzeti történelmünk bármelyik pillanatában vállalható.- Ha egyedül állunk egy globálizált világban, sebezhetőek vagyunk, de összefogva honfitársainkkal képesek vagyunk elhárítani a veszélyeket. S mindenek felett demokratának kell lennünk, el kell utasítanunk mindenféle diktatúrát, még azt is, amely a demokrácia álarcában akarja bekeríteni a gondolkodásunkat - hangsúlyozta Borda Attila. A településvezető hozzátette: 1956 szelleme, a mérce napjainkban is kötelez. Ma is rá kell ébrednünk, hogy párthovatartozástól, származástól, vagyoni helyzetünktől függetlenül elsősorban valamennyien magyarok vagyunk, egy nemzet. Csak magyarként, nemzetként védhetjük meg a szabadságunkat, lábalhatunk ki a válságból, tervezhetünk jövőt magunknak.- Sokszínű, sodró erejű, tiszta célú és önbecsülésünket helyreállító forradalom volt az 1956-os, amelyet a szabad világ is elismert - fogalmazott Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke. Mint mondta, a nép meg akarta őrizni a saját értékeit, a szabad, független haza értékeit. Elege lett abból, hogy jólétnek hazudjék azt a nyomort, amelyet a kommunisták Magyarországon általánossá tettek, hogy szabadságnak hazudjék az államosítást és a gazdaság megfojtását, hogy fejlődésnek nevezik a falvak elsorvasztását, a mezőgazdaság tönkretételét, az emberi életek megnyomorítását.- 1956 egy boldogabb nemzet felé vezető utat szabott meg. Egy független, szabad, demokratikus ország és egységes nemzet felé vezető utat. A magyar nép szinte egyetlen pillanat alatt rádöbbent arra, hogy becsület nélkül nincs értelme élni - mutatott rá Becsó Zsolt, hozzátéve: Magyarország két nap alatt átlépett a jövőbe és magával cipelte egész Európát. Először fordult elő a kommunizmus történetében, hogy egy nép méltán fellázadt az önkény ellen. A változás 1956-ban nem fejetlenséget, nem felfordulást, hanem rendet és biztonságot hozott. Nem álltak le az üzemek, nem zártak be a boltok. Az élet ment tovább, csak a kilátástalan- ságot váltotta fel az életöröm. Vidéken, így Nógrád megyében is, ahol a népnek még fegyvere sem volt, egyik pillanatról a másikra győzött a polgári forradalom. A vidéki Magyarország négy nap alatt - a többpártrendszer mellett - az alulról építkező, az ön- kormányzatokra támaszkodó államot is megteremtette.- Nem volt tehát hiábavaló Hadady Rudolf és Hargitai Lajos mártírhalála, forradalmi tetteik és hősies helytállásuk felidézése bár a múltról szól, de mindig a jelennek és a jövőnek üzen. Ezért is közös kötelességünk a magyar nemzet összefogását és egységét jelképező forradalmunk tiszta lángjának megőrzése - zárta szavait Becsó Zsolt. 1956 októberében győzött a magyar nép forradalma - szögezte le Bérezési Mihályné, a Poliükai Foglyok Országos Szövetsége Nógrád megyei elnöke. Nagy Imre miniszterelnök magáévá tette a nemzet legfontosabb követeléseit és megfelelő lépéseket tett. Felkarolta a nép kezdeményezésére létrejött új, demokratikus önkormányzati formákat, bejelentette az új karhatalom, a nemzetőrség megszervezését, a Kos- suth-címer hivatalossá tételét, a Varsói Szerződés azonnali felmondását, Magyarország katonai semlegességét... Hazánkban jó irányba indultak el a dolgok, a biztató folyamatot azonban megszakította a Szovjetunió november eleji inváziója, a hadüzenet nélküli háború. Az iszonyatos túlerő végül felülkerekedett, de csak nem várt, érzékeny, súlyos veszteség árán. Budapesten a fegyveres harc csak november 11-én szűnt meg véglegesen.- A dolgozók által választott munkástanácsok és települési nemzeti, forradalmi bizottságok azonban még hetekig-hónapo- kig tartották magukat és csak drasztikus, szégyenletes fellépéssel, gyilkos sortűzzel lehetett elnémítani őket. A könyörtelen, véres leszámolás egyik tragikus helyszíne Hugyag, ahol 1956. december 13-án, a kora reggeli órákban a legsötétebb cselekedetek történtek - hangsúlyozta Bérezési Mihályné. A Pofosz megyei vezetője köszönetét mondott mindazoknak, akik támogatták arra irányuló törekvéseiket, hogy Hadady Rudolf és Hargitai Lajos földi maradványait felkutassák és végre emberhez méltó módon eltemethessék.- Nem csak sokat szenvedett családtagjaiknak tartozunk ezzel, hanem önmagunknak, a humánumnak és az örök emberi méltóságnak is - tette hozzá Bérezési Mihályné. Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: addig nem nyughatunk, addig nem emlékezhetünk békességgel, amíg meg nem találjuk azt a helyet, ahol most a mártírhalált halt nemzetőr parancsnokok vannak. De ennél több kell...- A Fidesz képviselőcsoportja törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a parlament fogadjon el egy olyan jogszabályt, amelynek értelmében az emberiesség elleni bűncselekmények soha nem évülnek el. Ha ezt az országgyűlés elfogadja, az megteremti a lehetőségét annak, hogy az ötvenhatos megtorlások megrendelői, résztvevői ellen - jogállami, törvényes keretek között - felléphessen az igazságszolgáltatás. Ezzel tartozunk 1956 szellemének, igazságérzetünknek és mártírjainknak - hangsúlyozta dr. Kontrát Károly. A belügyi államtitkár szavait vastapssal fogadták az ünnepség résztvevői. Ezután Bérezési Mihályné a Pofosz és megyei szervezete nevében „A forradalom bölcsője” emlékplakettet adományozott dr. Kontrát Ká- rolynak és Becsó Zsoltnak. A megemlékezés a hugyagi temetőben, koszorúzással zárult. A Pofosz megyei szervezete helyezi el a megemlékezés virágait HIRDETÉS Változások a védelmi igazgatásban Az új honvédelmi törvény értelmében a megyei védelmi bizottság szervezetében változások következnek be 2012. január 1-jétől. A megyei védelmi bizottság továbbra is a kormány irányítása alatt működő köz- igazgatási szerv, amely ellátja a honvédelmi felkészítéssel és a katasztrófa- védelemmel kapcsolatos megyei feladatokat, összehangolja a katasztrófák elleni védekezésben közreműködő szervek katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatainak ellátását, és az arra való felkészülés. Változás, hogy a védelmi bizottság elnöke a megyei közgyűlés elnöke helyett a megyei kormánymegbízott lesz. A megyei és a helyi védelmi bizottságok esetében is két új elnökhelyettesi beosztás kialakítására kerül Dr. Szabó Sándor sor, a honvédelmi és a katasztrófavédelmi feladatokat érintően. E változásokból adódó feladatokról adott tájékoztatást dr. Tokovicz József mérnök dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója október 20-án, a megyeházán tartott megbeszélésen, melyen részt vett továbbá dr. Szabó Sándor megyei kormány- megbízott, Becsó Zsolt a megyei közgyűlés elnöke valamint Ökrös László, a megyei védelmi bizottság titkára. A tájékoztatót követően a felek megállapították, hogy a feladatrendszer átadásával kapcsolatosan semmiféle zavaró tényező nem merült fel megyénkben, és egy esetlegesen bekövetkező veszélyhelyzetben is garantált a lakosság biztonsága az átmeneti időszakban is. www.volkswagen.hu L^ár °% Biztonságot forint alapú hitel, árfolyamkockázat nélküli Mindig volt valami nagyon megnyugtató a Jettában. A megbízható technológia, az utazás biztonsága, a klasszikus vonalvezetés, a nagy csomagtartó, a vezetés zavartalan kényelme. Ehhez a nyugalomhoz most az is hozzájárul, hogy raktári modellje- Inkhez felár nélküli Multi csomaggal és forint alapú hitel esetén akár 0%-os THM-mel juthat hozzá. így pontosan annyit kell csak fizetnie az autóért, amennyibe kerül. Gondolja át nyugodtan, megéri! A Porsche Bank Zrt. változó kamatozású, forint alapú ajánlata a Porsche Hungária Kft. által meghatározott raktári letta modellekre érvényes. A THM mértéke önerő és futamidő függvényében változik: 0-8,866%. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fenti hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. PORSCHE BANK Az ön Volkswagen márkakereskedője: Automobil-Eger-97 Kft. 3300 Eger, Faiskola u. 68. telefon: (36) 512-600, fax: (36) 512-612 e-mail: vweger@automobil-eger.hu, internet: www.automobil-eger.hu Das Auto. www.volkswagen.hu már 4 948 500 Ft-tól Az új jetta kivül-belül egyaránt lenyűgöző, hiszen a 9 centiméterrel nagyobb hosszúságnak nemcsak szokatlanul tágas utastér, hanem igazán meggyőző, 510 literes raktér Is köszönhető. Arról már nem is beszélve, hogy amennyire bőséges a helykinálat, annyira gazdag a szériafelszereltség és az opciós lista. A valaha volt legtágasabh Jetta így minden igényének megfelel. Vonzerejét pedig most tovább növeli, hogy raktári modelljeinkhez a 260 000 Ft értékű Multi csomagot felár nélkül adjuk. A Multi csomag tartalma: • kétoldali automata klímaberendezés • „RCD 510" CD/MP3 lejátszós rádió, 8 hangszóróval, 6 lemezes CD-váltóval, 4 x 20 Watt teljesítménnyel • fűthető első ülések Az ajánlat 2011. szeptember 2-től a készlet erejéig, illetve visszavonásig érvényes. A Jetta motorizált8ágtól függő, kombinált átlagfogyasztása: 4,5-6,31/100 km, C02-kiboc8átása: 119-145 g/km. arancia4 Das Auto. • parkolóradar elöl és hátul • fényszórómosó berendezés • jobboldali tükör parkolóállással • ablakmosó folyadékszint kijelző