Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)

2011-10-20 / 245. szám

6 2011. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK ORSZÁGJÁRÓ - GAZDASÁG Mikulás-fesztivál: hamarosan Nagykarácsony. A magyar Mi­kulás „lakóhelyén”, a Fejér megyei Nagykarácsonyban november 2-án kezdődik meg az immár tizenhatodik orszá­gos Mikulás-fesztivál decem­ber 23-ig tartó programsoro­zata, amelynek keretében 52 nap alatt kétszáz programot tartanak.- Színielőadások, zenés, tán­cos programok szórakoztatják majd a gyerekeket - mondta el a fesztivál képviseletében Kő­halmi Tibor. Egyebek között a Megasztárban feltűnt Patai An­na főszereplésével előadják a Bőrönd című mesemusicalt, koncertet ad Szandi, megnyí­lik a manók világába betekin­tést nyújtó kiállítás, s környe­zetvédelmi társasjátékon is részt vehetnek „Mikulásfalva” látogatói. A fesztivál ünnepé­lyes megnyitója november 4- én lesz, határon túli magyar gyerekek részvételével. Lehetetlenné vált a hajózás Kiskörénél Kisköre. Horgászok egy kisebb homokzátonyokkal körülvett, kiterjed homoknyelven a Tisza partján, a kiskörei vízlépcső alvízi oldalán. A fc lyó középső szakaszán hetek óta rendkívül alacsony, helyenként a va Szaporodó hitelkiváltó kölcsönök végtörlesztés Banki verseny a devizaadósságuktól szabadulni akarókért Először régi forinthiteleik kedvezményeinek meg­szüntetésével és kama­taik emelésével reagáltak a bankok a devizahitelek kedvezményes végtörlesz­tésének lehetőségére. Má­ra viszont hitelkiváltó kölcsönök nyújtásával versengenek a deviza- kölcsönből kiszálló ügyfe­lekért. Giczi József Váratlanul érte a bankokat, hogy ügyfeleik kedvezményes árfolyamon előtörleszthetik de­vizaalapújelzáloghiteleiket. Mi­vel minél több ügyfél fizeti visz sza devizaadósságát, annál na­gyobb mértékű veszteségük ke letkezik, első reakcióként aka dályozni igyekeztek, hogy az adósok forintalapú jelzáloghitei­ből finanszírozzák az előtörlesz tésüket. A takarékszövetkezeti integrá dóhoz tartozó bankok és szövet kezetek viszont kifejezetten erre a célra kifejlesztett kölcsönt kezdtek kínálni. A takarékok 30 50 milliárd formt értékű ilyen jel­legű Mtelt tudnak nyújtani, ezzel a mintegy 4000-4500 milliárd fo­rint értékű devizaalapú lakossá gi Mtelállomány egy százalékát lehet csak finanszírozni. Kínála tűk azonban versenyre csábítót ta a bankokat is, és elszaporod­tak a „hitelkiváltó”, „adósságke­zelő”, „Biztonsági Öv” és hason­ló elnevezésű kölcsönök. Közben formálódik egy civil csoportosulás, mely „Mtelközös- ségbc” tömörülve szeretné ren- dezm devizatartozásait. Doub- ravszky György, a Bagolyvár Könyvkiadó tulajdonosa egy olyan társulást kíván létrehozni, amelyben a tagok együttesen tárgyalnak a bankokkal, hogy kedvezőbb feltételeket alkudja nak ki tagjaiknak. Szeretnék el érni, hogy a csatlakozó ügyfelek együttes fellépésével alacsony kamatozású forinthitelt alkud­hassanak ki a bankoktól. Céljuk, hogy a bankközi forint kamatláb (Bubor) + 1,5 százalékos hitelka matot érjenek el. Cserébe az ügyfelek mindegyike a megta­karításait, hitelét és egyéb ban­ki szolgáltatásait is a hitelező jelentősen csökkenti a végtör­lesztés a Magyar Nemzeti Bank idei évre várt vesztesé­gét. Egy hónappal ezelőtti saj­tótájékoztatón Járni Zsigmond a Költségvetési Tanács elnöke­ként azt jelezte, hogy az idén várhatóan 120 milliárd forint­nyi vesztesége keletkezik a jegybanknak, melyből 95 mil- liárdot a jövő évi költségvetés­nek kell megtérítenie. Simor András jegybankelnök az Or­szággyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának bankhoz vinné. A kezdeménye­ző szerint szükség esetén ké­szek bankot venni vagy alapíta ni is. Varga Antal, a végtörlesztő ügyfeleket 10-12 százalékos tel jes hiteldíj mutatójú takarékszö vetkezeteket tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője azonban sem ilyen alacsony kamatszint elérését, sem pedig egy bank megvásárló sát vagy alapítását nem tartja reálisnak. tegnapi meghallgatásán azt mondta, a legújabb számítá­sok alapján csak mintegy 37 milliárd forint lesz az idei veszteség.A jelentős változás hátteiében az azóta elindult végtörlesztési folyamat miatti jegybanki euróaukciók áll­nak. Ennek oka, hogy a jegy­banknak árfolyamnyeresége keletkezik a devizahitelek vég­törlesztése miatt. Az MNB fel- tételezése azon alapul, hogy a devizahitel-állomány 20 szá­zalékát végtörlesztik. Újabb banknál vizsgálódik a felügyelet A volksbank és az Erste Bank után most az OTP Bank űrlapját vizsgálja a pénzügyi felügyelet. A hitel- intézet arról nyilatkoztatja az ügyfeleket, hogy az előtör­lesztést nem más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből teljesítik. Az OTP Bank szerint a nyilatkozat valamennyi banki hitel elő­vagy végtörlesztéséhez kap­csolódik, nem csak a rögzí- tett árfolyamú eljárás része. A bank a végtörlesztést ak­kor is elvégzi, ha valaki nem írja alá a nyilatkozatot. a pénzügyi hatóság már két banknak - az Erstének és a Volksbanknak - is megtiltot­ta az általuk alkalmazott rögzített árfolyamú végtör­lesztési kérelmi nyilatkozat használatát, sőt az utóbbira 50 millió forint fogyasztóvé­delmi bírságot is kiszabott. A hitelintézetek a hatósági intézkedések után módosí­tották az űrlapok felügyelet által kifogásolt tartalmát. Top hitelkiváltó kölcsönök* Hitel THM {%) Törlesztőrészlet (forint) Volksbank adósságkezelő Forint kölcsön lakáshitel kiváltására 9,32 52 450 Volksbank adósságkezelő „light" 9,33 53 023 Forint kölcsön lakáshitel kiváltására K&H Bank üzleti feltételű forintlakáshitel csak kamattal 10,32 56 596 Kinizsi Bank Átváltó hitel 10,41 49 814 Erste hitelkiváltási célú lakáshitel 10,77 54 370 KDB Bank Forint „Biztonsági Öv” hitel 10,81 58 299 Gránit Bank Piaci Forint hitel lakáshitel kiváltására 10,89 57 901 FHB Optimum Kiváltó Hitel HUF alapon 10,94 58 240 Mohácsi Takarék Bank Takarék Classic Deviza végtörlesztő hitel 10,94 58 299 Banco Popolare Forint kölcsön 11,20 59 380 lakáscélú hitel kiváltására ‘6 MILLIÓ FORINT, 20 ÉVES FUTAMIDŐRE FORRÁS: BANKRÁCIÓ.HU Jegybanki veszteséget csökkent a végtörlesztés Tizenöt határsértőt fogtak el Szeged. Tizenöt határsértőt fog­tak el a nagylaki határrendésze­ti kirendeltség rendőrei a határ­átkelő és a Maros folyó közötti szakaszon - közölte a rendőrség szerdán az MTl-vel. A marokkói férfiak közül nyolc egy román mikrobuszban bújt el, a többi hetet a stabil hőkamera buktatta le, miközben egy árokban rej­tőzködtek - mondta Jászai Lin­da, a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság sajtószóvivője. Egyikőjük sem tudta igazolni személyazonosságát, sem az or­szág területén való jogszerű tar­tózkodását, így idegenrendésze­ti eljárás indult ellenük. A mik- robuszt vezető román férfit em­bercsempészettel gyanúsítja a makói rendőrkapitányság - tette hozzá a hadnagy. Üzemanyagkártyákkal csaltak Budapest. Minisztériumi sofő­rök csaltak az üzemanyagkár­tyákkal, többüket márt elbocsá­tották, A benzinlopásokra egy átfogó vizsgálat során derült fény, miután feltűnt, hogy egyes sofőrök autói túl sok ben­zint fogyasztanak - írta a Blikk egy neve elhaligatását kérő mi­nisztériumi forrásra hivatkoz­va. A vizsgálat során tételesen ellenőrizték, hogy ki milyen gyakran vett üzemanyagot, és megállapították, hogy a Közbe­szerzési és Ellátási Főigazgató­ság (KEF) 130 sofőrje közül igen sokan érintettek az ügy­ben. 38 sofőr ellen indult vizs­gálat. „Azt azonban titkolják, hogy mely minisztériumi veze­tőket fuvarozták a csalók” - ír­ta a lap. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Blikkel azt közölte: a 38 sofőr közül 33 a tárca alkal­mazásában áll, a további öt so­főr a rendőrségnél, illetve a Bel­ügyminisztériumnál és a Vi­dékfejlesztési Minisztériumnál dolgozik. A cikk szerint a KIM nem tudta megmondani, hogy mióta folyt a visszaélés és pon­tosan mekkora a kár, mert a vizsgálat még folyik. A Blikk szerint a sofőrök havonta akár milliós nagyságrendű kárt is okozhattak. Bengáliak üzemben Szeged. Ötven esztendeje, 1961 októberében indult el az első FW típusú villamos: a jubile­umra emlékezve három vidéki közlekedési társaság - Debre­cenben, Miskolcon és Szegeden - szerda délelőtt tíz órakor újra üzembe állított egyet-egyet a Bengáli becenevet kapott sze­relvényekből. A legendássá vált villamostípusból összesen 181 darab készült előbb a budapesti füzesi főműhelyben, majd ké­sőbb Debrecenben a MÁV jár­műjavítójában és a helyi közle­kedési társaságnál - olvasható Németh Zoltán Ádámnak a tí­pusról írt és a www.villamo- sok.hu honlapon közzétett ta­nulmányában. A változattól füg­gően három-, öt-, hat- vagy tízaj­tós, 21-22 méter hosszú, 23-24 tonna tömegű csuklós villamo­sok Budapest mellett Miskol­con, Debrecenben és Szegeden is közlekedtek. A nagy befoga­dóképességű, de lassú és nehéz­kesen gyorsuló villamosok rendkívüli módon igénybe vet­ték, koptatták a síneket. laha mért legkisebb szintet megközelítő vízállási értékeket mérnek. Kiskörénél emiatt leheteüenné vált a hajózás is, miután a hajózsilip alatti mederszakasz lényegében szárazra került. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom