Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)
2011-10-12 / 238. szám
12 SPORTTÜKOR 2011. OKTÓBER 12., SZERDA Eladó az ÚTÉ A labdarúgó NB I-ben szerepló' Újpest FC többségi tulajdonosa kedden közleményben jelentette be, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a csapat működését, s a pénzügyi mellett beszünteti a futballklub egyéb támogatását is. labdarúgás. A City Budapest Zrt. Bartha Csabát, az Újpest FC ügyvezető igazgatóját bízta meg, hogy üzletrészének adásvételéről tárgyalásokat folytasson a cég képviseletében, továbbá felhatalmazta, hogy a tárgyalások lezárásáig és az új tulajdonos belépéséig a szükséges intézkedéseket megtegye, s biztosítsa a kft. folyamatos működését. „A City Budapest Zrt. büszke arra, hogy az elmúlt években nyújtott támogatásával az Újpest FC a fővárosi klubok közül egyedüliként nem szűnt meg, nem alakult át, nem esett ki az NB I-ből, és vissza sem minősítették alacsonyabb osztályba, továbbá az NB I-es szereplését tekintve az egyik legeredményesebb csapatnak számít" - áll a cég kommünikéjében, amely az Újpest honlapján olvasható. A közlemény szerint a cég az üzletrész eladásának szándékáról először Újpest önkormányzatát értesítette, amely azonban nem kíván szerepet vállalni az Újpest FC Kft. működtetésében. Az üzletrész értékesítéséről a végső döntést az igazgatótanács hozza meg. A Nemzeti Sport múlt pénteken arról számolt be, hogy a többségi tulajdonos tárgyalásokat folytat üzletrésze eladásáról, a cikk szerint a több üzletágban is érdekelt, befektetéssel és vagyonkezeléssel is foglalkozó Wallis Zrt. veheti meg a klubot. Szeptemberben derült ki, hogy a nemzeti sportközpontok szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség- tartozás jogcímén felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen. A klub sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta, egyelőre nem kívánnak további információkkal szolgálni az ügyben. Megvan az első idegenbeli siker kézilabda NB II, Keleti csoport, férfiak - Még a farcsík is játszhattak Lajosmizse - Salgotaijani Strandepitők 27-42 (13-22) Lajosmizse, városi sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Kiss, Varga. Salgótarjáni Strandépítők: MAGYAR - MOLNÁR, BENSOUICI4, HORTOBÁGYI 9/2, BÁRTFAI 3, LŐRIK 7/1, RÁCZ 9/1. Csere: LETOVAI kapus, PETRÓCZY 3, BOGNÁR 2, BARANYI 2, PETRECZKY 2/1, EDŐCS 1, KÓNYA. Edző: Szabó Attila. A Lajosmizse legjobb góldobói: Szendi 9/2, Lévai 3, Palásti 3, Danyi 3. Hétméteres: 7/4, illetve 7/5. Kiállítás: 4 perc, illetve 20 perc. Az eredmény alakulása: 8. perc: 1-7, 16. perc: 3-12, 23. perc: 8-18, 28. perc: 13-21, 35. perc: 22-34, 55. perc: 24-38. Mulicza Ferenc A titkon remélt győzelem reményében kelt útra Lajosmi- zsére a Strandépítők csapata, tudták, hogy a vendéglátóik még nem szereztek pontot és mindent el fognak követni, hogy hazai pályán megszerezzék azokat. Ezek szellemében készültek az újoncok összecsapására és rögtön az első perctől nagy akarással kezdték a játékot, aminek meg is lett az eredménye, mert jó védekezésből gyors támadásokat vezetve Bártfai, Lórik és Rácz szép találatokat értek el, így a 8. percben 1-7 volt az állás. A Strandépítők a remek kezdést követően, tovább fokozta az iramot és Lőrik, Rácz, Hortobágyi, Bensouici szebbnél szebb találatokkal szórakoztatta a gyér számú hazai publikumot és a 20. perben már tízgólos (6-16) vendégvezetést mutatott az eredményjelző tábla. A vendégek nagyszerűen védekeztek, Magyar Bence remekül védett, ziccereket, átlövéseket hárított, és a hazaiak csak a jobb szélről tudtak eredményesek lenni, a többi hazai támadást sikerült semlegesíteni, amivel magabiztosan tartották a megszerzett előnyt és kilencgólos vendégvezetéssel zárult az első játékrész. A szünetben Szabó Attila tarjániak mestere felhívta tanítványainak a figyelmét, hogy az eddigi mérkőzéseken hiba volt, hogy a vezetés birtokában egy kicsit elkényelmesedtek és ez meg- bosszulta magát. Továbbra is 13-25, 41. perc: 17-30, 50. perc: ilyen szoros védekezést kért a második játékrészben is. Az edzői jó tanácsok után, a Strandépítők ott folytatta, ahol az elsőt részt zárta, továbbra is szorosan védekeztek, Lőrik találataival és a gólfelelőssé előlépett Hortobágyi góljaival a játékrész közepére 12 gólra hízott a tarjániak előnye. Magyar jó védéseinek köszönhetően gyors lerohanásos támadásokat is tudtak vezetni amikből a fiatalok is szép találatokat értek el. A tarjániak nagyon magabiztosan és jól játszottak még kettős emberhátrányból is szép gólt lőttek. Ekkor már csak az volt a tétje volt a mérkőzésnek, hogy a Strandépítők milyen különbséggel szerzi meg az első idegenbeli NB Il-es győzelmét. Szabó Attila a nagy előny birtokában az utolsó tíz percben azoknak a játékosoknak is lehetőséget biztosított akik eddig kevesebbet játszottak és ők is jól teljesítettek, mert még növelték a két csapat közötti különbséget. Nem várt, de magabiztos és teljesen megérdemelt sikerük a forduló legnagyobb meglepetését okozta. Összességében a Strandépítők az első perctől a lefújásig kézben tartotta, és irányította a mérkőzést. Minden játékos az átlagnál jobban és eredményesen játszott, minden csapatrészben és játékelemben ellenfele fölé nőtt és önbizalmat növelő fontos két ponttal térhettek haza. Szabó Attila: - Kicsit félve mentünk Lajosmizsére, mert tudtuk, hogy egy nyeretlen csapat otthonába kell pályára lépni, / Az idegenbeli sikerből Rácz Viktor kilenc góllal vette ki a részét akik mindent meg fognak tenni azért, hogy megszerezzék az első bajnoki pontjaikat. Gratulálok a csapatnak, mert amit elterveztünk és amit megbeszéltünk, azt szinte maradéktalanul végre tudtuk hajtani. Majdnem, hogy hiba nélkül játszottuk végig ezt a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy az egyébként színpatikus és sportszerű ellenfelünket saját otthonában, ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten győztük le. Junior: 34-28. A bajnokság állása 1. Gödöllő KC 4 4 0 0 119-96 8 2. Gvömrő VSK 4 3 0 1 102-80 6 3. Mogyoródi KSK 4 3 0 1 118-101 6 4. XVI. Kér. KMSE 4 3 0 1 118-113 6 5. Salgótarjáni KC 4 3 0 1 129-125 6 6. St. Strandépítők 4 2 0 2 121-108 4 7. Vecsés SE 4 2 0 2 99-102 4 8. Albertisra TKSC 4 2 0 2 102-105 4 9. Hevesi SE 4 1 0 3 82-88 2 10. Dunakeszi VSE 4 1 0 3 104-117 2 11. FTC II. 4 0 0 4 106-122 0 12. Lajosmizsei UKC 4 0 0 4 90-133 0 Bronzérmes a női csapat ASZTALITENISZ EB. A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina összeállítású magyar női válogatott 3-2-re kikapott a címvédő Hollandiától a gdanski asztalitenisz Európa-bajnokság csapat- versenyének keddi elődöntőjében és ezzel bronzérmes lett. Portugál, grúz és román ellenfelek futsal uefa-kupa. A házigazda portugál Sportinggal, a grúz Tbilisivel és a román Targu Muressel kell megküzdenie a magyar bajnok Rába ETO-nak a futsal UEFA-küpa 16 csapatos elitkörében. Mohamed kikapott a nyolcaddöntőben vívó-világbajnokság. Mohamed Aida kéttusos vereséget szenvedett Corinne Maitre- jeantól, ezzel a legjobb 16 között fejezte be egyéni szereplését a női tőrözők keddi versenyében, a cataniai vívó-világbaj- nokságon. Kovács Péter lett a vezetőedző Az elmúlt évszázad legjobb magyar férfi kézilabdázójának választott Kovács Péter lett a Békéscsaba női csapatának veze- tőedzője.A klub kedden honlapján jelezte, hogy Kovács megbízatása a 2011/2012-es szezon végéig szól. A szakember a rossz szereplés miatt lemondott Bohus Bea helyét veszi át. Az együttes az eddigi hat forduló alatt csupán egyetlen pontot szerzett, és a tréner debütálása nem lesz egyszerű: az eddig százszázalékos, listavezető Győr otthonában szerepel majd pénteken a Budapest Bank-Békéscsaba. Kovács - akinek neve felmerült lehetséges szövetségi kapitányként is - korábban dolgozott a Dunaferr és a román Oltchim Valcea női, és a Szeged férfi csapatánál, illetve a török szövetség szakmai igazgatójaként. Bebizonyosodott, megéri Fl-es futamot rendezni Gyulay Zsolt: a Magyar Nagydíj kis híján 20 milliárd forintot hozott az országnak Noha sokan mondogatták eddig, hogy a Formula-1 magyarországi futama csak viszi a pénzt, a most elkészült tanulmány alapján kiderült, ennek pont az ellenkezője igaz. Az idei, július 31-én, a Hungaroringen megrendezett 26. Formula-1 ENI Magyar Nagydíj kis híján 20 milliárd forintot hozott az országnak, amiből 13 milliárd konkrét bevétel. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy véli, feketén-fehéren kiderült, megéri az országnak Fl-es futamot rendezni.- Sokáig és sokan kételkedtek abban, hogy Magyarországnak igenis megéri Formula- 1-es futamot rendezni. A most elkészült tanulmány ön szerint végleg pontot tehet e kétkedésre? Gyulay Zsolt - Tíz esztendő után nemrég újra elkészült az a több mint százoldalas tanulmány, amely azt volt hivatott kimutatni, vajon az immár 26. alkalomma] megrendezett Magyar Nagydíj nyereséget vagy veszteséget termel a hazai gazdaság számára, milyen befolyással van a magyar GDP-re a száguldó cirkusz mogyoródi viadala. Vizsgálta a Hungaroring Sport Zrt. tevékenységét, hogy a cég mennyi alvállalkozót foglalkoztat, menynyi nézőt lát vendégül, milyen a hotelek kihasználtsága a verseny időszaka alatt, az Fl-es közönség összetételét, és azt, hogy a hazánkba érkező turisták átlagosan mennyit költenek. Nos, egyértelműen kiderült, szó sincs ráfizetésről, hisz például az idei futam kis híján 20 milliárd forint bevételt jelentett Magyarország számára.- Az említett összeg pénzben realizálódott, vagy ennél azért összetettebb a számítás? Gyulay Zsolt - Ez a hatalmas összeg természetesen nem mind mérhető pénzben, hisz például a televíziós közvetítéseket megközelítőleg százmillióan látták, közben folyamatosan feltűnt a képernyőn a pályára két ponton ingyen felfestett „Visit Hungary” lógó. Ha ennek a televíziós reklámértékét kiszámoljuk, akkor megközelítőleg hatmilliárd forint értékű országimázs-hírverést kapott az ország világszerte. Ugyanakkor 6,3 milliárd forint volt az összbevételből az adó- és járulékbevétel.- A gazdasági recesszió, illetve a lengyel Robert Kubica sérülése miatt tartani lehe tett attól, hogy a 2011-es magyar versenyre jóval kevesebben fognak kilátogatni, mint korábban. Ráadásul idén nem volt éppen nyári meleg július utolsó hétvégéjén... Gyulay Zsolt - Noha az időjárás egyáltalán nem kedvezett az idei futamnak, a 26. Formula-1 ENI Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren kilátogattak a Hungaroringre. A csütörtöki bokszlátogatás alkalmával 35, a pénteki két szabadedzésen 45, szombaton 55, míg a vasárnapi futamra 65 ezren voltak kíváncsiak a magyar verseny eseményeire. A jegyvásárlási adatokból az is kiderült, hogy a belépők közül a célegyenesre ráfordító kanyarnál található Red Bull tribünre szóló jegyeit százszázalékosan sikerült értékesíteni, míg a másik két legnépszerűbb hely a nézőtéren a Silver 7 és 8 volt, ahol közel 98 százalékos az eladási mutatónk.