Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)

2011-09-09 / 210. szám

6 2011. SZEPTEMBER 9., PENTEK NAGYVILÁG - GAZDASÁG Lehúzza Merkelt a mentőöv? Brüsszel. Sürgősségi intézke­désként akkor is betiltható az európai uniós tagállamokban az EU szinten engedélyezett génkezelt növények termeszté­se, ha a jogszabályokban előírt védzáradék alapján nem - mondta ki egy csütörtöki ítéle­tében az Európai Bíróság. Hoz­zátette: ennek azonban be kell tartani a jogi feltételeit ahhoz, hogy érvényes legyen, így azonnal értesíteni kell róla az Európai Bizottságot, továbbá „meg kell állapítani az emberi egészséget, az állati egészsé­get vagy a környezetet nyil­vánvaló módon veszélybe sod­ró, jelentős kockázatot képező helyzet fennállását”, mégpe­dig „a lehető legátfogóbb koc­kázatfelmérések” alapján. A téma azt követően került az unió saját bírósága elé, hogy Franciaország - még 2008- ban - a záradékhoz folyamod­va betiltotta a MON 810 fajtá­jú, génkezelt amerikai kukori­caféleség termesztését és vető­magjának forgalmazását, jólle­het uniós szinten azt koráb­ban engedélyezték. Az ameri­kai gyártó cég ezt követően francia bírósághoz fordult, az pedig az uniós szervhez továb­bította kérdéseit. A Luxem­bourgban kihirdetett ítéletben a bíróság nem vitatja, hogy Franciaországnak joga volt a előíró irányelvre kellett volna tilalomhoz, ha fennálltak az hivatkozni, hanem a sürgősségi említett kockázatok, ugyanak- intézkedést engedélyező másik kor úgy vélte, nem a záradékot jogszabályra. Terrortámadásra készültek Berlin. Feltételezések szerint készülő terrortámadást hiúsí­tott meg a berlini rendőrség. A hatóságok csütörtöki bejelen­tése szerint két feltételezett terroristát őrizetbe vettek, úgy tudni, hogy egy 28 éves gázait és egy 24 éves libanoni szár­mazású németet. A berlini ál­lamügyészség „súlyos terror- cselekmény" előkészítésének gyanújával vizsgálatot indított a két férfi ellen. A hatóságok átkutatták az érintettek laká­sát, és ott robbanóanyag előál­lítására alkalmas hűtőelemek­re, illetve vegyszerekre buk­kantak. A feltételezett merény­lőkre a Berliner Morgenpost című lap csütörtök reggeli ér­tesülése szerint a hatóságok már hónapokkal ezelőtt felfi­gyeltek. A hatóságok gyanúja szerint a feltételezett terroris­ták az Egyesült Államok elleni terrortámadások tizedik évfor­dulója alkalmából terveztek merényletet. Nem kizárt ugyanakkor az sem, hogy a fel­tételezett merényletet XVI. Be­nedek pápa szeptember máso­dik felében esedékes berlini tartózkodásához időzítették. Betiltható a génkezelt növény A német alkotmánybíróság szerint jogszerűek a segélycsomagok, de több beleszólás jár a Bundestagnak OLASZ SZTRÁJK Tovább szigorítana ta­karékossági csomagján az olasz kormány: 21 száza­lékra emelnék az áfát, és növelnék a nyugdíjkorhatárt a nőknél. Silvio Berlusconi miniszterelnök reményei szerint az újabb, 45,5 milli­árd eurós csomagot még a héten elfogadja a parla­ment mindkét háza. Az ola­szok általános sztrájkkal fe­jezték ki nemtetszésüket. az FDP frakció jóváhagyása biz­tos lehet” - mondta Hermann Otto Solms, a Bundestag liberális alelnöke a Passauer Neuen Pres­sének. Hogy valóban így lesz-e, az nemcsak a liberálisoknál, ha­nem a CDU-ban is kérdéses - a Die Welt szerint a párt vezetősé­gét sokként érte a sok ellenszava­zat, és azonnal nekilátott az el­lenkezők „megdolgozásának”. A kormányválság felé sodródó Merkel még optimista - nemcsak politikai, hanem gazdasági szem­pontból is. „Nem látjuk a recesz- szió jeleit” - jegyezte meg, így utasítva vissza a német gazdaság lassulására vonatkozó félelme­ket. Üdvözölte az alkotmánybíró­ság tegnapi döntését is, amely „abszolút igazolja eddigi politi­kánkat” - emelte ki a kancellár. Ami az alkotmánybírák dönté­sét illeti, annak értelmében jog­szerű az euróövezeti mentőövek keretében adott eddigi német tá­mogatás. A testület azonban egyúttal figyelmeztetett, a Bun­destagnak a jövőbeni mentőak­cióknál a jelenleginél nagyobb beleszólási jogot kell kapnia. Az alkotmánybírák szerint a kifize­téseket nem szabad automatizál­ni, a Bundestagnak pedig meg kell adni a lehetőséget az ellenőr­zésre és a csomagból való esetle­ges kiszállásra - ez a kívánalom gyakorlatilag egybecseng a kor­mánykoalíción belüli „lázadók” követeléseivel is. BALJÓS ÁRNYAK. Angela Merkel kancellár a Bundestagban igyekezett jobb belátásra bírni a képviselőket ,NEM SZÜNTETHETJÜK MEG FU ALATT NÉMETORSZÁGOT’’ „Határozottan ellenzem az európai gazdasági és pénzügyi uniót, valamint egy európai szuperállam létreho­zását” - jelentette ki a né­met Bűdnek adott interjúban Horst Seehofer, Bajoror­szág miniszterelnöke, egy­ben a CSU elnökségi tagja. A politikus szerint ez nem ol­daná meg sem a görög, sem a többi euróövezeti ál­lam adósságproblémáját. „Lehet szó a stabilitást célzó nagyobb kontroll bevezeté­séről, de egy EU-pénzügy- minisztériumra abszolút nincs szükségünk” - érvelt Seehofer. Bár nem tartja ki­zártnak Görögország kilépé­sét az eurózónából, még bí­zik a jelenlegi, mentőövekre és megszorításra épülő út tarthatóságában. Egyúttal határozottan elutasította Ursula von der Leyen CDU-s munkaügyi miniszter javaslatát az Európai Egye­sült Államok létrehozásáról. „Nem húzzuk ki az otthont az emberek lába alól. Rá­adásul az alkotmány sem jo­gosít fel arra, hogy fű alatt megszüntessük Németor­szágot” - érvelt a bajor mi­niszterelnök. „Ha elesik az euró, elesik Európa is” - figyelmeztette tegnap Angela Merkel lázadó párttársait, akik megtorpedóz hatják az euróövezeti mentőin­tézkedések elfogadását a Bun­destagban. Ez akár a Merkel- kormány végét is jelentheti, és újabb pánikot válthatna ki a piacokon. Wéber Balázs Az euró „sokkal több, mint csu­pán egy közös pénz”. „A történe­lem megmutatta, hogy a közös valutával rendelkező országok soha nem háborúztak egymás el­len.” „Ha elesik az euró, elesik Európa is.” Ezekkel a mondatok­kal próbálta tegnap jobb belátás­ra bírni szakadár párttársait Angela Merkel a Bundestag előt­ti felszólalásában, amelyet Hans- Dietrich Genscher egykori nyu­gatnémet külügyminiszter a kan­cellár „valószínűleg legfontosabb beszédének” minősített. A felszólalást azért előzte meg komoly várakozás, mivel már a kormánykoalíción belül is heves ellenállás bontakozik ki az euró­pai ideiglenes mentőalap (EFSF) kibővítését lehetővé tevő törvény- csomaggal szemben. A hét eleji kvázi próbaszavazáson 25 CDU-, illetve FDP-képviselő a sorok összezárására vonatkozó felszólí­tás ellenére sem volt hajlandó mellette voksolni - ha a szeptem­ber végi sorsdöntő parlamenti szavazásokon is megmakacsol­ják magukat, az a csomag ratifi­kálásának meghiúsulását jelen­tené. Ez mély kormányválságot, akár Merkel bukását is maga után vonhatja, mindez pedig ösz- szességében újabb pánikszerű mozgásokat válthatna ki a pénz­ügyi piacokon. A pártok vezető politikusai mindenesetre próbálják rendezni a sorokat. „A szavazásnál még nem volt világos, hogy, a parla­mentnek beleszólást biztosító szigorú szabályok is a törvény- csomag részét képezik-e majd. Mostanra kiderült, hogy igen, így „Palackpoéma" Brzezno. A sajtóhoz fordult se­gítségért egy nő Lengyelor­szágban, hogy meglelje egy palackposta feladóját, mert úgy érzi, ő élete megfelelő párja. A 25 éves Alexandra Janica breznói üdülésekor ha­lászott ki egy palackot a ten­gerből. Az üvegben a követke­ző szöveg állt: „Azon meren­gek, hogy vajon e levél megle­lője ugyanolyan magányos-e, mint én. Megtudtam, mi a sze­relem, de azt is, milyen kínos elveszíteni. Mindent feláldoz­tam érte, mégis elhagyott. Fel­tekintek az égre ezen a lusta estén, és mélázom az élet ér­telmén.” A palackpoéma fel­adójáról annyit tudni, hogy férfi, legalábbis Pawelként ír­ta alá küldeményét. A megta­láló - aki Gdanskban él - a lengyel média segítségével szeretné meglelni a férfit, aki­ről úgy érzi, hogy lelki társa lehet - adta hírül a The Gulf Today című hírportál. Busza alá bújt Peking. Autóbusza alá bújt egy sofőr Kínában, hogy ne tudják megbüntetni. A járművet azért állították meg rendőrök, mert vezetője áthajtott egy piros lámpán és szabálytalanul válto­gatta a sávokat. A sofőr megállt ugyan, ám amikor a jogosítvá­nyát kérték, kiszökkent a veze­tőfülkéből és bekúszott a busz alá, ahonnan nem volt hajlandó előjönni. A rendőrök egy ideig kérlelték, hogy térjen jobb be­látásra, de nem tudták előcsa­logatni. Mivel az eset miatt egy­re nőtt a dugó, a rendőrök vé­gül kiráncigálták a buszialól és letartóztatták - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál. Tízezer eurós jutalom Róma. Kész tízezer eurós jutal­mat fizetni egy genovai szállo­dában eltűnt kutyájáért egy orosz család, nem csoda hát, hogy a liguriai város apraja- nagyja a vagyont érő ölebet ke­resi. Egyelőre sikertelenül. A liguriai kikötőváros rendőrsé­ge, Oroszország konzulátusa, a helyi állatvédő egyesületek és Genova lakói mind Johnnyt ke­resik. Erre a névre hallgat az az öleb, amely az ötcsillagos Grand Hotel Savoia szállodá­ban tűnt el gazdái szobájából. Az alig két és fél kilogramm súlyú, fekete-barna szőrzetű, orosz toy terrier Sztanyiszlav Ribcsinszkij moszkvai üzletem­ber családjával érkezett a ge­novai luxushotelbe, ahol aztán ismeretlen körülmények kö­zött nyoma veszett. A rendőr­ség szerint miközben a család tagjai a városban sétáltak, va­laki behatolt a szobájukba, és két pár Chanel cipővel és egy aranycsattal díszített övvel tá­vozott. Az üzletember számító­gépét és felesége ékszereit azonban nem vitte el. Ribcsinszkij kezdetben a szál­loda személyzetére gyanako­dott, és követelte a hotel igaz­gatójától, hogy kötelezze be­osztottjait, vessék alá magukat hazugságvizsgáló gépnek. Az igazgató ezt visszautasította, hangsúlyozva, hogy tökélete­sen megbízik a munkatársai­ban. mti) HirfelhasználÉ^,^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom